A különböző hangsugárzók szubjektív értékelésénél és a zenehallgatásnál sok szempont merül fel. Mivel egy hangsugárzó feladata a zenei hangok minél életszerűbb reprodukálása a feladat összetett, a jó eredmény létrehozása komoly felkészültséget, hozzáértést, türelmes kísérletezést, speciális gyártást követel.
A gyártók, sokuk öt-hat évtized munkássággal a háta mögött, a rendelkezésükre álló tudás és tapasztalat valamint az alapanyagok sokaságából kiváló termékeket tudnak létrehozni. Higgyük el, hogy a konstruktőrök és a technikusok nap-mint-nap a következőkkel foglalkoznak: a sugározni kívánt hangok spektrumának felosztása, a felhasználható hangszórók összeválogatása, a váltási pontok mérése, a kabinet megtervezése, az átlag impedancia meghatározása, és még sorolhatnánk, de akkor nem lenne elég csak egy cikk megírása. A következő két cikkünk egy cseppet sem elhanyagolható területtel foglalkozik, amelynek komoly szerepe van a hangsugárzók hangjának megítélésében. A terület nagyon is ember közeli, a középhangok tartománya, ez az a hangspektrum amivel az emberiség kommunikál.
Az élettan meghatározta azokat a hangokat, amelyeket egy egészséges ember hall, ezeknek frekvenciája a 16 Hz és 20 000 Hz közötti „hallható” tartományban van. Ez a tartomány jelentősen függ az illető személy korától és nemétől, fizikai és idegi állapotától. Az egészséges ember ezzel a frekvencia-képességgel születik, de az emberek zöme tinédzser korára már nem hallja a 20 000 Hz rezgésszámú hangokat, ahogy idősödik egyre kevésbé hallja a legmagasabb frekvenciákat. Azoknál, akik sokat vannak nagy zajnak kitéve (rockzenészek, DJ-k, fejhallgatón túl hangosan zenét hallgatók, zajos környezetben dolgozók) fokozottan érvényesül a hallásküszöb elvesztése, sőt emelkedik a hallási hangerő szintje.
Fontos, hogy a legtöbb emberi beszélgetés hang rezgése 200 Hz és 8 000 Hz közötti tartományban van, az emberi fül az 1 000 Hz – 3 500 Hz-es hang magasságokra a legérzékenyebb. A biológusok szerint az inger, azaz a hang fizikai erőssége és a keltett érzet, nagysága közötti kapcsolat exponenciális. Ez azt jelenti, hogy ha egy adott hangnál a tízszer erősebbet egységnyivel hangosabbnak érezzük, akkor a százszor erősebbet kétegységnyivel, az ezerszer erősebb hangot pedig háromegységnyivel érezzük hangosabbnak.
A normál zenei „A” hang frekvenciája 440 Hz, tehát az „A” hang 440-et rezeg másodpercenként. Az ez alatt lévő „C” hang frekvenciája vagy rezgésszáma pedig 256 Hz. A magas „C” frekvenciája kétszer akkora, azaz 512 Hz, a magas „A” pedig 880 Hz. Azaz, egy oktávnyi ugrás kétszer akkora frekvenciának, két oktávnyi ugrás négyszer akkorának és 1024-szer akkora frekvencia 10 oktáv ugrásnak felel meg. A mély-hangok kevésbé „hangosak”, mint a magasak. Ezért a mért hangok erősségét súlyozzák, hogy az erősen hallott hangok jobban számítsanak, mint a kevésbé hallottak. Az emberi hallás frekvenciafüggésének modellezésére használt szabványos súlyozó-szűrő az ún. „A”-szűrő. Az ezzel mért zajszintet „A”-szintnek nevezzük.
A beszéd és az ének nagyon fontos hangkeltés. A beszéd emberi tevékenység, az emlékezés, gondolkodás és mérlegelés képességének eszköze, mely az emberi nyelv segítségével valósul meg. Az ember beszéd által szerez tapasztalatokat, gondolkodik, gondolatokat közöl, mások gondolatait ennek köszönhetően érti meg, hat társaira és mások a beszéden keresztül hatnak rá. Az ember hangképzése, ami lehetővé teszi a beszédet, éneklésre is alkalmassá teszi. (Vitatott, hogy a beszéd mennyire tekinthető kizárólag az emberre jellemzőnek. Más fajok is kommunikálnak hangjelzésekkel, akár a fogságban nevelt emberszabású majmok az emberéhez hasonló képességeket mutattak.)
A beszéd lényeges része a 3 000 Hz – 4 000 Hz tartományban zajlik. A beszéd felhangjai a szövegértéshez nagyon fontosak, a beszélő felismeréséhez, a tájszólás, a dialektus, vagy az idegen nyelv hangzóinak megszólaltatásához pedig annál inkább. Ha telefonon beszélünk, és az átvitel csak 3 400 Hz-ig terjed, a magasabb frekvenciájú felhangokból kevesebbet kapunk. Lehet, hogy nehéz felismerni (de nem lehetetlen) a beszélőt a vonal másik végén. Természetes hangmagasságon kell beszélni, hogy a hangerősség erőlködés nélkül felemelhető és vissza ereszthető legyen. A beszélőnek ismernie kell a saját hangját és éreznie izmainak és izületeinek mozgó képességét, hogy alkalmazkodni tudjon azok apróbb változásaihoz. A tisztán artikulált, értelmesen tagolt és árnyaltan kifejező szóbeli megnyilatkozás az ember beszédkészsége.
Kissé hosszúra nyúlt hangtani magyarázatunk után eljutottunk a hangszórók tárgyalásáig. Fenti megállapításokból hamar kiderül, hogy mi mindent kell tudni egy hangszórónak pusztán csak azért, hogy a beszélő hangja felismerhető, a felvételi helyszín ábrázolható legyen. A hangsugárzó tervezők maximálisan tisztában vannak a középtartomány hiteles sugárzásának fontosságával, egyes modellekben mégis elhagyják a közép hangszórót, de felhasználás függően csak erre a tartományra is terveznek hangsugárzót. Nos, mindezek fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet.
A hangsugárzóban felhasznált hangszórók mennyiségének meghatározásánál már két irány követhető. Egyik esetben van közép hangszóró míg a másik esetben nincs betervezve. Könnyű a helyzet akkor ha van, mert kisebb a fejtörés a keresztezési/váltási pontok meghatározásánál. Akkor kell nagyobbat matekozni, amikor a középhangok sugárzását a magas és a mély hangokért felelős hangszórókra bízzuk, mintegy elosztjuk közöttük a középtartomány kisugárzásának feladatát. A számolás után mindenképpen méréseken kell átesni a delikvensnek, utána a meghallgatások hosszú időszaka következik. Még a rutinos gyártóknál is hosszú időszak egy hangsugárzó tervezése, minden magának nemzetközi rangot kivívó márka legalább kettő, kettő és fél év alatt kísérletezi ki új modelljei kivitelezését és műszaki tartalmát.
Legközelebb innen folytatjuk.
