Minden kábeltípus eltérő elektromos egyensúlyi tulajdonságokkal rendelkezik. Sajnos a közönséges kábelek olyan elektromos tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek jobbak a hallható tartományon kívüli frekvenciák átvitelében, mint a hallható tartományban. Ebben az esetben a hallható tartományon kívüli frekvenciák zajt kelthetnek. Azon már évtizedek óta túl vagyunk, hogy egy kábel az csak vezeték. (legalább is reméljük, hogy kevesebb a szkeptikus!) Az elmélet sok mindent nem tud megmagyarázni, amit nyilvánvalóan hallunk, és amelyek minden jól felépített hallgatás során ismétlődően megjelennek. Az a tény, hogy az elmélet nem tudja megmagyarázni őket, nem jelenti azt, hogy nem léteznek. Egyszerűen csak várni kell valakire, aki ötvözi a zenerajongó, az audiofil és a tudós szenvedélyét, és megpróbálja kideríteni az igazságot. De, nem baj, ha nem jön, mert mérnökök, tudósok és az ipar egésze az 1940-es évek óta vizsgálja a kábele hatását. Ennek köszönhetően – a kábelek fontosságának, a hangformálás folyamatában való felértékelésével kapcsolatban – kialakult néhány közös álláspont.
Vezetők: | tiszta ezüst, nagy tisztaságú réz mag |
Teljes vezető keresztmetszet: | 6 AWG – 12 mm2 (tömör vezetők) |
Szigetelés: | PTFE, polimerizált sziloxán, szigetelő olaj, antisztatikus polimer háló |
Szerkezet: | teljesen különálló, szimmetrikus, négymagos spirális szerkezet, 4D fonással |
Csatlakozók anyaga: | tiszta ezüstözött, nagy tisztaságú réz |
Méretek: | 0,6m / 1,5m / 1,8m RCA-RCA |
Ár: | https://www.ekline-audio.hu/audio-engineers-singular-osszekotokabel/ |
Az Audio Engineers új Singular RCA összekötő kábele a cég csúcskategóriás termékeinek egyik képviselője. A kábel teljesen különálló, négyszeres örvényes szerkezete a legújabb 4D fonott kialakítású, amely teljes szimmetrikus keresztirányú pozicionálást biztosít. A Singular RCA összekötő kábel teljesen különálló szimmetrikus, négymagos vezetővel rendelkezik. A tiszta ezüst vezetők egy központi, nagy tisztaságú réz magot vesznek körül, speciális csőfonat formájában. Így a vezető felületén haladó magasabb frekvenciák az ezüst vezetőben, az alacsonyabb frekvenciák pedig a tömör réz vezetőben haladhatnak. A speciális vezető szerkezetnek köszönhetően a vezetőn áthaladó jel tisztasága és pontossága a végpontok között állandó. A négymagos vezető és a 4D fonat teljesen különálló örvényszerkezete biztosítja, hogy a vezetők körül keletkező mágneses mezők kioltsák egymást. Minden, többeres vezeték egy speciális polimerizált sziloxán szigetelő csőbe kerül, amely alacsonyabb dielektromos állandóval rendelkezik, mint az általánosan használt szigetelések, és optimálisan csillapítja a környezeti rezgéseket. A teljesen szimmetrikus kialakítás előnyei mellett a kiegyensúlyozott négymagos örvényszerkezet hatékonyan csökkenti a skin-hatást, mivel a vezetők nemcsak elemi szálakból állnak, hanem külön csoportokba rendeződnek. Az egyes vezető szálak keresztmetszete elég kicsi, de összességében a vezetékek megfelelő keresztmetszettel rendelkeznek az optimális jelátvitel biztosításához.
A hangjel legkisebb ingadozása is befolyásolhatja az audio-eszközök stabil működését, mivel folyamatos zajokat okozhat a hangban. A Balanced 4D kialakítás előnye a teljes szimmetria. Minden vezeték azonos keresztmetszetű és azonos elektromos paraméterekkel rendelkezik, így az aszimmetrikus vezetőkkel szemben kiegyensúlyozott, folyamatos és stabil teljesítményt biztosít. Az aszimmetrikus vezetők, a különböző keresztmetszetek és elektromos paraméterek miatt, folyamatos jel ingadozást okozhatnak.
A Singular RCA-kábel, a speciális ezüst vezető szerkezete mellett, egyedi szigetelő rétegekkel is rendelkezik. A réz vezető magot speciális fonású tiszta ezüst szálak veszik körül, amelyekre vékony réteg nagy tisztaságú teflon szigetelés került. A nagy tisztaságú teflon szigetelésű vezetők speciális szigetelő olajban, polimerizált sziloxán szigetelő réteggel körülvéve, „úsznak”. A speciális szigetelőolaj tovább csökkenti a szigetelés negatív hatását és a kábel teljes hosszában rezgéscsillapító hatással is bír. A polimerizált sziloxán réteg és a külső antisztatikus háló véd a külső negatív hatásoktól. Az antisztatikus hálós külső réteg nemcsak különleges és egyedi megjelenést kölcsönöz a Singular RCA-kábelnek, hanem távol tartja a környezetből származó statikus mezőket is a vezetőktől.
Kompromisszumok nélkül tervezték. Külön a mély- és közép-/magas tartományi jelútvonalak számára, beépített finomhangolt szűrőhálózattal rendelkezik, amely kiegyensúlyozza a vezetők belső elektromos tulajdonságait, hogy tisztább útvonalat biztosítson a hallható tartományban lévő jeleknek. A beépített HD szűrőhálózat a hallható tartományon kívüli frekvenciák okozta zajok elnyomása mellett a hangszórók által generált áram visszacsatoló hatását is kiegyenlíti, így a hang pontosabbá és valóságosabbá válik. A vezetők szerkezetének induktív és kapacitív hatásai a mérhető értékek alá csökkentek.
A Singular RCA-kábel egyetlen blokkból készült, válogatottan kiváló minőségű, tiszta ezüstözött, nagy tisztaságú réz csatlakozókkal szerelt. Az érintkezők külső felén található tiszta ezüst bevonat megfelelő csatlakozást biztosít, amely mérhetően jobb elektromos paraméterekkel és tisztább jelátvitellel rendelkezik, mint az arany bevonat. Minden Singular RCA-kábel, az örvényszerkezet kialakításától a csatlakozók forrasztásmentes beszereléséig, teljes egészében kézzel kerül összeszerelésre. Minden Singular RCA-kábel nagy pontossággal és a részletekre való odafigyeléssel készült, így egy kb. 2 méter hosszú Singular kábel elkészítése, beleértve a végső teszteket is, körülbelül 70 órát vesz igénybe. A Singular kábelt az utolsó minőség-ellenőrzés után egy speciális antisztatikus tasakba helyezik.
A magyarországi képviselettől egy gyárilag bejáratott minta terméket kaptunk tesztelésre – most a véleményünk következik. Az eddig a Soundfield VG4D hangsugárzó- és Meta 4D RCA összekötő kábelekkel üzemeltetett tesz-rendszerünk a Singular RCA összekötő kábelre való csere folytán megdöbbentő hangzási változásokat hozott.
Meghallgatás
…” Ez mindennek a teteje” … – szokta volt kihangsúlyozni a magyar mondás, amikor valami nagyon jó. Ahhoz, hogy esetünkben a Singular RCA összekötő kábelről nyilatkozni tudjunk egy jól felépített, azaz kiegyensúlyozott és meglehetősen átlátható hangzást képviselő, jó felbontással jellemezhető audio-rendszerre volt/van szükség. Amire a meghallgatás alatt mindenképpen figyelni kell az az ultratiszta, semleges és természetes hangzás. Persze ennek is különböző kitételei vannak, úgymint a teljes frekvenciatartomány közvetítése, az extrém alacsony zajszint, a kiterjedt és erőteljes dinamika, valamint a valósághű széles és mély, holografikus hangszíntér, sőt a térbeli és tiszta részletek megjelenítése. Mindez egy összekötő kábeltől? Jó a kérés. Talán hangsugárzótól! Igen, ám, de kábel nélkül, az egész audio-rendszer – erősítőstől, hangsugárzóstól – mit sem ér!
Műsorforrásnak analóg technikát pl.: Studer A812 stúdió-magnetofon felvételeit, Acoustic Solid Edition lemezjátszót Van den Hul – Grasshopper IV GLA hangszedővel, Jadis DPMC elektroncsöves phono-előerősítővel használtunk. A „jegyzetelés” mindenesetre optimalizált körülmények között zajlott. A „digifóbok” minden digitális készüléket, kihúztak a fali konnektorból, a csatlakozókat eltávolították és a mobil eszközöket kikapcsolták.
A hangzásra gyakorolt „hatás” már harminc másodpercnyi zenehallgatás után észrevehető. Ha nem találni különbséget, az azért lehetséges, mert az audio-rendszer egyes elemei „szűk keresztmetszetet” képviselnek, vagy a hallgató bizonyos különbségekre érzéketlen. Van egy bizonyos szinergia, amelyet mindannyiunk keres, a Singular RCA-kábel használatakor létrejön, az intimtől a nagyszabásúig terjedő, rendkívül széles hangszín skála. Természetes – világos?
,,,”Mintha a fotelemet áthelyezték volna, közelebb a színpad elé. A zene kiteljesedetten, elbűvölően és meghitten szólal meg. A tapinthatósági tényező csodálatos, úgy éreztem, mintha én is meg tudnám érinteni a zenész hangszerét. A rendkívül szellős és abszolút torzulásmentes hangszíneken mindegyik előadó elképzelése és szándéka gyönyörűen megfogalmazódott. A hátul megszólaló ütőhangszeresek produkciója zsigeri és erőteljes hangzású. És ami a legbeszédesebb, a hangok gazdagságától még jobban életre kelt a muzsika, megőrizve a sebességet, nyitottságot, a nagy dinamikát. Egy tenor szaxofon teljes hangtartományának melegsége, édessége és kedvessége arra ösztönzött, hogy belemerüljek a zene kifejező árnyalataiba. Csodálatos báj áradt minden modulációból. Hallani a tónusgazdagságot, egy bizonyos pluszt a középtartományi textúrákban, amelyek egészen a magas tartományig terjednek. Tehát jazz muzsikán mesés dinamikus hangélményt és megható színvilágot nyújt”… – Jávori Péter hangmérnök barátunk véleménye szerint.
Digitális elven működő műsorforrás esetén könnyű volt az erősítők között váltani, így szóhoz jutott egy-két elektroncsöves modell és egy oldies félvezetős 1990-es évekbeli csúcsmodell is. A Singular RCA összekötő kábel az énekhangot pompásan szolgálta, közel került az élmény meghozatalához. Kifejezetten a hangra koncentrál, érzelmes és magával ragadó, egy mély, nyitott és légies hangszíntérben. Ilyen élmény például Jascha Heifetz és a Chicagói Szimfonikus Zenekar előadása, Sibelius hegedűversenye, amely tüzes energiákkal szólt. A csodálatos előadás egyetlen eleme sem lassult, tompult – szokás szerint az utolsó hajmeresztő mozdulatban kifejező és erőteljes hajlítását hallatni. A részletgazdagság, a rengeteg hangulat és a pergős-gyors vonós hangzás teljes mértékű kielégülést jelentett a műben.
Egy régi, Thelonious Monk által készített felvétel ismét rávilágított a művész óriási képességére, hogy az általa eljátszott zenemű teljesen magával ragadó módon hangozzon el. A felvétel „szuper hangulatában” a hangsugárzók eltűntek, a hangszerek transzcendens hangot adtak. Hangrendszerünk mindig jó középtartományi textúrákat, tonalitást, sebességet és tisztességes basszust mutatott. Ismét azon kaptam magam, hogy teljesen belemerültem a zenébe – ez az élmény fémjele. Sokak kedvencei a basszus-futamokat életre keltő hangszerek. Az Audio Engineers – Singular RCA összekötő kábel bekötésekor létrejövő basszus átvitel tranziensekben gazdag, feszes mély hangokkal teli – némileg javítva a tágasság és légiesség érzetét. Megdöbbentő a dinamika leképezése. Mivel lendületesek a basszus tranziensei, térhatású a hangzás, a fókusz és a rétegezés, a fantasztikus basszus hallgatása nem hagy kétséget afelől, hogy erőteljesen és nyugodtan kezeli az alsó régiókat. A basszusgitáros valójában mélyebbre ásott és valamivel nagyobb hevülettel és erővel játszott, gyors és áttekinthető „odalent”. A dinamika robbanékony és félelmetes.
A hangszínek sokasága minden dimenzióban hatalmas. Hihetetlen dinamikus kontrasztok, mondhatjuk azt, hogy dinamikusabbnak és kiterjesztettebbek, és talán még egy kicsit lineárisabbnak is, mint amiket a High-End Audio területén megszoktunk. A zene hallgatása izgalmas és teljesen elképesztő volt, végre elhozza azt a felvételi minőséget, amelyet kedvelt előadónk megérdemel.
Minden kábel más és más, ezért nem szabad megijedni, csak a fülünket kell használni. Az Audio Engineers – Singular RCA összekötő kábel sokkal kisebb érzékenységet mutatott az egyes erősítők „háklisságára”, mint bármelyik eddig használt összekötő kábel. Tekintettel a megfelelő időben elérhető eredményekre – a hangszerek kellő testessége és a szinte tapintható zene – kétségtelenül megéri az időt és az erőfeszítést. Mindig olyan szívesen adta a zenét, olyan gazdagsággal és hangminőséggel, olyan széles és rétegzett hangszínnel, hogy véleményem szerint magasan az elvárások szerint, megfelelően áll. Természetesen az élet a kompromisszumokról szól. Kétségtelen, hogy az ár befolyásoló tényező.
Konklúzió
A legtöbb alapvető feltevést a kábelek és a kábelezés területén osztják az „akadémikusok” – akiket akár „teoretikusoknak” nevezhetünk – és a perfekcionista hangzáshoz kötődő emberek, mind a mérnökök, mind a zenekedvelők, akiket analóg módon „gyakorlóknak” nevezünk. Nyilvánvaló, hogy ez a két világ fedi egymást, és nincs olyan ember, aki tiszta „teoretikus” vagy tiszta „gyakorló” lenne. Ennek ellenére mindkét oldalon vannak kétpólusú nézetek – az egyik fél hajlamos minimalizálni az audiofil eszközökben és kábelekben használt megoldások befolyását, míg a másik fél figyelmen kívül hagyja a technikai alapokat, és csak a hallgatásra koncentrál. Melyik félnek van igaza? Mi megtapasztaltuk, hogy annak van igaza, aki High-End audio-rendszerét az Audio Engineers Singular kábelekkel köti össze.
Disztribútori információk:
Forgalmazó: Ekline Audio
Internet: www.ekline-audio.hu
Telefon: +36-20/324-2960
Forgalmazó: Delta Hifi
Internet: www.deltahifi.hu
Telefon: +36-96/414-968