Három izgalmas kiadvány jelent meg a toledói székhelyű lemezkiadó a MoonJune Records műhelyéből. A főként jazz-rock, avantgárd és fúziós zene területén aktív muzsikusokat képviselő lemezcég kínálatából elsőként, a „régi-új” zenekar a Soft Machine – Thiteen korongját helyezzük érdeklődésünk fókuszába.
Az angol rockegyüttes története az 1960-as évek közepéig nyúlik vissza. Egyes források szerint a formáció 1963-tól, mások alapján pedig 1966 nyarától létezik hivatalosan. Akármelyik adatot tekintjük hitelesnek, akkor is egy hat évtizedes, számos korszakkal és átalakulással jellemezhető pálya bontakozik ki előttünk, amelynek legújabb fejezete a Thirteen címet viselő album. Vélhetően a zenekar mit sem foglalkozott a 13-as számhoz kapcsolódó babonákkal. Így, szinte hemzseg a 13-as szám az album körül. Azon túl, hogy az együttes 13. albumáról van szó és a repertoárba 13 szám került, a Soft Machine társalapítója, Daevid Allen január 13-án született és március 13-án halt meg.
A repertoárban található kompozíciók többségét Theo Travis (tenor és szoprán szaxofon, fuvolák, duduk és billentyűsök) jegyzi szerzőként. A szerzemények számában őt a dobos Asaf Sirkis és a gitáros John Etheridge követi. Az album második felében helyet kapó „Pens to the Foal Mode” egy olyan szám, amelynek létrejöttében a zenekar valamennyi tagja közreműködött. Ennek a számnak az a további érdekessége, hogy a stúdióban teljesen szabad, csoportos improvizációként, rájátszás nélkül került rögzítésre.
Az impulzusszerű rövid kompozíciók (pl. a „Time Station” /2:46/ és a „Which Bridge did you Cross” /2:49/) éppen úgy megtalálhatóak, mint a nagylélegzetű, a kifejtős játékhoz teret adó számok (pl. a „The Longest Night” /13:08/). A Soft Machine érezhetően arra törekedett, hogy a 13. albumuk nagyot szóljon. Ennek érdekében remek vendégmuzsikusokat hívtak meg a produkcióba (Peter Whittaker-orgona és Nick Utteridge–gongok). Sőt az album záró felvételében, ami a „Daevid’s Special Cuppa” címet viseli, a Soft Machine társalapítója, a gitáros Daevid Allen is megjelenik egy 2000-ben rögzített anyagával. Azok számára, akik kedvelték hajdan a King Crimson, Jethro Tull vonalat, az új Soft Machine album is sok csemegét rejt.
Mark Wingfield – Elemental. Az igen gazdag, de még korán sem lezárt életművel rendelkező angol gitáros Mark Wingfield új albuma. A minőségi zenéket kedvelők körében szépen gyarapodó rajongótábora van. Népszerűségét többek között, olyan albumokkal alapozta meg, mint az amerikai gitárossal, Kevin Kastning-gal közösen készített I Walked Into The Silver Darkness és a nagyobb létszámú formációk tagjaként megszületett Zoji (Jane Chapman-Adriano Adewale) valamint a The Gathering (Gary Husband-Asaf Sirkis-Tony Levin-Percy Jones).
A közelmúltban a lemezboltokba kerül Elemental címet viselő lemez igazi selfmade produkció, hiszen a kiadványhoz kapcsolódó legtöbb pozíciót (előadó, szerző, producer, mixelő) a muzsikus önmaga tölti be. Az album kínálatában, mintegy egyórányi játékidő mellett 10 kompozíció kapott helyet. Ezek döntő többsége stúdiófelvétel. Kivételt a repertoár második felében található „Seven Bridges” és az „A Sign in the Weather” című számok jelentik – ezek koncertfelvételek. Az első hangjegyek felcsendülése előtt, pusztán a lemezborítón sorakozó számcímeket szemlélve, egy erős sejtés alakul ki, hogy egy elmélkedő, kontemplatív zenei anyaggal lesz dolgunk. Aztán a felvételeket hallgatva a sejtés bizonyosságot nyer. Hiszen a „Hope Valley”, a „Falcons Ridge”, a „Seven Bridges” a „Silver Wind” mind elmélkedő, „énidős” számok. Igazán kifejező, ahogyan Wingfield a „látomásait” szürreális módon közelíti meg. Burkoltan írja le őket. Soha nem utal rá explicit módon, hogy álomról van szó, de az álomban történt eseményeknek van egy finoman szürreális hangulatuk, ami miatt a lemezzel ismerkedők ott lebegnek a valóság és az álom határán.
Dewa Budjana& Czech Symphony Orchestra – Praguenayama. Nem példa nélküli az, amikor egy muzsikus úgy érzi, hogy az általa elképzelt zenei kép csak egy szimfonikus zenekar közreműködésével lesz teljes. Az említett módon gondolkodó indonéz gitáros, Dewa Budjana, aki a Cseh Szimfonikus Zenekarral működött együtt, a Praguenayama címet viselő új albumán érdekes zenei világot formál. A szokatlanul rövid, alig félórás lemez repertoárjában öt, egyenként átlagosan hatperces kompozíció kapott helyet. Az elhangzó zenei anyag által megteremtett légkört leginkább meditatívnak lehetne nevezni. Ezt egyébként, már maguk a számcímek is sugallják, a „Pranayama” (ami a légző gyakorlatok összefoglaló neve a távol keleti kultúrában) a „Dreamland” és a „Karma” (ami a távol keleti kultúrában az ok-okozat törvényét jelenti).
Dewa Budjana „alapcsapatát” Shadu Rasjidi (basszusgitár), Cucu Kurnia (kendang, egy kétfejű indonéz dob), és Aji Sang Aji (handpan, ami napjaink egyik legnépszerűbb ütős hangszere) alkotja. Őket egészíti ki a Michaela Ruzickova által dirigált Cseh Szimfonikus Zenekar. A Praguenayama című album formájában egy szép és finom ecsetvonásokkal megfestett kép bontakozik ki a hallgató előtt (vagy inkább körül). A nyugati és a keleti zene izgalmas találkozása ez a kiadvány. A zenei anyaggal kapcsolatban egyetlen negatívumot lehet megemlíteni, az pedig a játékidő. Ugyanis amikorra a hallgató éppen belemélyedne a zene élvezetébe, már lehet újraindítani a lejátszót.
