Tudom ma már rengetegen hallgatnak internet rádiót és éppen ezért a gyártók már nem foglalkoznak analóg tunerek gyártásával, sőt a használt rádiók közül is csak a nagy és híres készülékeket lehet eladni. Azt mindenképpen valószínűsítem, hogy mégsem hasztalan időtöltés az éterben vadászni, hátha akad számunkra egy kis csemege a mai rádiózás világában. Ehhez segítségül hívjuk a Sony cég valaha volt egyik rádiólegendáját, amelynek kivitelezésére – fa oldallappal vagy anélkül – egy egész gyártmánysorozat hasonlított hosszú éveken át.

Az információért és az emlékekért vissza kell mennünk az 1975/76-os és az 1977-es évekre. Csodálatos készülékek jelentek meg akkortájt a Sony mérnökeinek keze alól. Az ST–5950SD ergonómiáját tekintve talán a legjobban sikerült, futurisztikus sajátosságai visszaköszönnek akár a konkurencia további termékekben is, annak dacára, hogy egykoron sok egyedi arculatú, igényes szépségű gyártmánysorozat volt széles e hifi-világon. Amit leszögezhetünk ennyi év távlatából az a verhetetlen hang/ár/tartósság arány!

Az ST–5950SD a gyártmányskála tetején csücsült, egyben túlnőtt a kijelölt vonalon, amely magában foglalta az előtte lévő ST–2950SD, ST–3950SD és az ST–4950 modelleket. Úgy-tűnik, hogy az első három tuner a sorban az alap, amennyit ígér annyit tud kategória. Az ST–5950SD specifikációjában és szolgáltatásaiban is különleges. A típusszámban lévő „SD”-jelölés egy mára elhalt kezdeményezést jelent, az „SD”-kompatibilitás a Dolby FM rendszerű rádió sugárzást takarja, ami ekkorra már elterjedt az USA-ban, és hódítania kellett volna Európában is. A nagy modellel párhuzamosan a „kistestvér”, az ST–4950 „nem SD-verzió” is elérhető volt, egyébként mindkettő remekmű. Az ST–5950SD különösen vétel-kész, érzékenysége ma is példaértékű, szelektivitása, a csendessége és sztereó oldalelválasztása kiváló. A használati és installálási kényeleméhez hozzá tartozik az állandó és változtatható vonalkimenet, valamint az előlapi fejhallgató csatlakoztatás lehetősége. Szemet gyönyörködtetőek az antennajel nyereséget és a hangolási közepet mutató műszerei, különlegessége a világító „skála-lovas”, amely pálcika-LED mutatójának felső fele vörös fénnyel jelzi az adóállomás jelenlétét.

Az ST–5950SD öt hangolt körös FM- és kettő hangolt körös AM-vevő, Szuper-Heterodyne típusú vevőkészülék, amelyek működése jó minőségű, állandó frekvenciára hangolt szűrőkörön alapul. A szuperheterodin elv lehetővé tette, hogy a nagyfrekvenciás jelet akár több fokozatban is erősíteni lehessen, és ezek a fokozatok nem igényeltek frekvencia szerinti hangolást. A középfrekvenciás transzformátorokat helyettesíteni lehetett elektromechanikus, sávszűrőkkel. Amennyiben elemezzük a belső szerkezetet és a kapcsolási megoldásokat, feltűnnek a precíz, változó kapacitású hangoló-kondenzátorok, a kiegyensúlyozott MOS-FET RF erősítés. Ezen túlmenően jellemzők, az IF szakaszban, a már akkor számítógéppel tervezett, Uniphase szűrők. (két Murata kerámia szűrő blokk, 3-pólusú fázis lineáris szűrők blokkonként) A szűrés tekintetében ez a megoldás meglehetősen gyakori ezekben az években. A kimeneti részen fázis zárt-hurkú MPX. A hangfrekvenciás audio-rész két differenciálerősítős konfiguráció, fel van szerelve egy némító kapcsolóval.

A mai rádiózás többségében sajnos nélkülözi a minőségi zenehallgatást. Egymást követik az MP3-ban hosszú időre előre, számítógépes gyakoriság-felméréssel elkészített, végtelenségig ismétlődő zenei programok, közöttük állandó, felszínes szószaporítás, mindennek a tetejében a riportalanyok telefonon történő bekeverése – egyenesen borzasztó, élvezhetetlen hangminőségben. Ehhez nem kell szuper rádió, jó a mobiltelefon füldugója is.

Itt most jöhetne egy kesergő a régi adás-technikákról, de mégsem! Mindenki tudja, hogy hanglemezekről, esetenként magnószalagról játszották a műsorszámokat, közöttük nagy szerepe volt a mindmáig jellegzetes orgánumú bemondónak, kötelező volt a szöveget leírni és azt elmondani. A stúdiókban Telefunken, Studer, Mechlabor bejátszómagnók és EMT lemezjátszók voltak, kiváló minőségű BEAG keverőpultokkal* – pestiesen szólva ezekért ma is „leszáll a repülő”, mert az analóg stúdió technikának még ma is rangja van. A működtetéshez megfelelő mennyiségű és szakmai hozzáértéssel rendelkező, zene-i és hangzáskultúrával megáldott technikai személyzet volt, köztük sok hölgy alkalmazott, akik a technikai berendezéseket kezelték (magnetofon és lemezjátszó, adáslebonyolító pult stb.) és a hangarchívum anyagait karbantartották. Szakmai rang volt egy rádióállomásnál dolgozni. A rádiónál dolgozó mérnökök véleményét a hifi-társadalom szívesen fogadta. Ennyit a nosztalgiából.

Vannak rádióállomások amelyek még ma is zsűrizett műsoranyaggal, komoly szakmai, informatív felkészültséggel rendelkeznek és ezt sok jó színvonalú műsor keretében képviselik, ki is sugározzák az éterbe. Szerencsére még nem halt ki teljesen a rádiózási kultúra!
Nos, a régi tuner-legendák ennek a rádiózási stílusnak zászlóvivői voltak és még ma is teljesítik a specifikációjukban előírtakat, a hangzásminőség szerkezeti és esztétikai elvárásait.

* ajánlott irodalom: Heckenast Gábor – Horváth Gyula A stúdiók világa c. könyve – Ajtósi Dürer Kiadó 1995