Ismét három varázslatos hangulatú lemezanyag került a Cd-játszóba. Mindegyik kiváló munka, de mielőtt belekezdenénk a részletes ismertetésbe, álljon itt egy manapság ritka pozitív említés. A zenei anyagok rögzítése, a mikrofonozás, a keverés és a masterelés munkája Szabó Viktor hangmérnök kezét, hallását és műfaji érzékenységét dicséri. Audio-fülek részére mindegyik munka kristálytiszta hang özön.
András Dés Quartet – Unimportant Things. Az öt éve Bécsben élő Dés András ütőhangszeres művész most két osztrák zenész, Martin Eberle és Philipp Nykrin, illetve régi „tettestársa”, az immár szintén bécsi bázisú Fenyvesi Márton társaságában alakított kvartettet. A felállás Martin Eberle – trombita, Philipp Nykrin – zongora, Fenyvesi Márton – gitár és Dés András – ütőhangszerek az európai jazz lényegét: a sokszínűséget, a nyitottságot és az egymásra figyelés erejét ragadja meg. Dés András azon kevés ütőhangszeresek közé tartozik, akik nemcsak különféle zenekarok tagjaként szívták magukba zenei stílusok egész arzenálját, hanem saját együttest, sőt együtteseket is alapítottak.
Az Unimportant Things című lemez azt a trilógiát zárja le, amelyet Dés András különféle felállásokban rögzített a BMC Recordsnál. A merőben eltérő koncepcióra és hangulatokra építő három album közös vonása, hogy mindegyikben rejtőzik egy jó adag spontaneitás, azáltal, hogy a zenekarvezető nem kompozícióiba illesztett improvizációs szakaszokat, hanem azokkal kötötte össze őket. Az új albumon szereplő nyolc szerzemény így az átvezetések révén egyetlen, nagyjából háromnegyed órás zenei folyammá válik, amelyben úgy haladunk szigetről szigetre, kalandról kalandra, miként a Trójából hazatérő Odüsszeusz Ithaka felé – és amelyet a felvétel után mesterséges határvonalakkal kellett számokra tagolni.
A zenekar a szerzemények között rögtönöz.
…”Ami olyan, mint az élet…amikor improvizálunk, akkor már bizonyos dolgok (meg) történtek, annak folyományaként meséljük tovább a történetet, de úgy, hogy tudjuk, valamerre megyünk, és a vége a következő számba kell, hogy vezessen. Soha nem írtam számokat ilyen fokú szabadsággal… egészen furcsa ötletek is jöttek…voltam elég bátor és szabad, hogy azokat kibontsam”… – nyilatkozta Dés András, akinek ez a lemez a hatodik önálló alkotása.
Az album felépítése is rendhagyó: a nyolc megkomponált részt négy, rövid, kollektív improvizáció (Open Space I-IV.) köti össze – és ez szó szerint értendő: nincs szünet a tételek között, sőt: a megkezdett gondolat valóban) folytatódik. A csendes (Silent Part) bevezetőt felváltva követik a rögtönzött és megírt szakaszok – majd az utolsó darabok végén, zárásként elgondolkodhatunk azon, hogy miért is ne hagyjuk figyelmen kívül a néha jelentéktelennek hitt dolgokat. Ez utóbbi „vallomás” András szüleinek szól – elsősorban.
Martin Eberle és Philipp Nykrin, bár az osztrák jazz szcéna bejáratott tagjai, mégis több szál köti őket a BMC-hez. Míg a trombitás – ritmikai pontossággal, vad gesztikulációval vagy emberi beszédet imitáló hangszínekkel – a határokig feszegeti hangszerét, addig a zongorista játéka, akár a hang lágyságát és keménységét, akár a kíséret átlátszóságát és sűrűségét tekintve, szintén rendkívül széles. Fenyvesi Márton megmutatja, mennyire otthon van a tradicionális jazz- és rock gitározás világában, amit egyedi elektronikus hangszínekkel visz tovább. Eberle új színeket-hangokat hoz; Nykrin tudása, virtuozitása előbbre viszi a hangos eseményeket, Fenyvesi jelenléte meghatározó; Dés András játéka, kompozíciói, uralkodás nélküli irányítása, vezetése példaértékű. Mind a négyen remek szólisták, de egymás kíséretében is jeleskednek. Az Unimportant Things egy egységes remekmű.
Orchestra Nazionale Della Luna – Selene’s view című lemezanyag egy egyedülálló zenei projekt.
Hol szellemi mélységgel, hol szokatlan, már-már Fellini humorával jelentkezik a modernizmusban született swing mámora. A kompozíció és az improvizáció, az akusztikus és elektronikus hangok, a rend és a káosz között ingadozva megkérdőjelezi az új technológiák és a mesterséges intelligencia okozta társadalmi zavarokat. Szavak nélkül is sokat mond a tény, hogy a Hold istennője, Szelén tiszteletére, változatlan felállásban készült második lemezüket is bevállalták.
A finn Kari Ikonen zongoraművész és a belga Manuel Hermia fúvós (szaxofon, fuvola, bansuri) által alapított Orchestra Nazionale della Luna olaszos hangzású neve éppoly megtévesztő, mint az az állításuk, hogy megalakulásukat követően egy csapásra a Hold egyik legfontosabb zenekarává váltak. A Sébastien Boisseau nagybőgőssel és Teun Verbruggen dobossal kiegészült nemzetközi kvartett munkája a jazz hagyományában gyökerezik, de korunk zenei jelenségeire és társadalmi aspektusaira egyaránt nyitott marad. Tagjai a klasszikus kvartett hangzást, egyfelől az indiai és arab zene, másfelől az elektronikus effektek bevonásával szélesítik ki. A zongora és szaxofon kettőséhez a Sébastien Boisseau francia bőgős és Teun Verbruggen belga dobos közti folytonosan változó, intenzív és rendkívül komplex összjáték szolgáltatja az alapot, nem egyszer kimondottan meglepő ritmikai és melodikus párbajra szólítva őket. Modernizmustól hajtott swing, fel-felsejlő spirituális mélységek, a folyton jelenlévő zenei humor a fő elemek, amelyekből az Orchestra Nazionale della Luna egyedülálló zenei meteoritját alkotó kőzetek kikristályosodtak. Új albumuk, a Selene’s View kompozíció és improvizáció, akusztikus és elektronikus hangzások, rendezettség és káosz határán egyensúlyozva tesz fel kérdéseket a technológia és különösen az AI okozta társadalmi problémákról, a társadalomra ható erejéről, a modern technológia veszélyéről mesél. A zenekar globális kérdésekre, problémákra próbál reflektálni a jazz és a kortárs zene nyelvén.
Mindezek hangszeres szimbolikája Ikonen elektronika (Moog) használatában nyilvánul meg talán, melyet Hermia tradicionálisabb fuvola és bansuri hangszínei ellensúlyoznak. Ha igazán érdekeset akarunk hallgatni, koncentrálj a „holdkóros” hangszerekre, mint amilyen a Moog szintetizátor, a preparált zongora vagy a bansuri. Ebből valahol az is következik, hogy a Selenes View egésze sem unalmas, sőt! A lemezen végig ez a két irányvonal harcol, de a tradicionális jazz és a modern kortárs is „összecsap”. A melódiák össze-vissza kanyarognak, bonyolultak, a ritmusok izgalmasan változatosak. Hallatszik az arab és távol keleti zenék hatása is, ami Ikonen saját fejlesztésű eszközével preparált zongorán prezentál: az eszköz neve Maqiano, és lehetővé teszi a mikrotonalitás alkalmazását a temperált zongorán. Az Orchestra Nazionale Della Luna muzsikája kicsit elvont lehet a jazz-fülek számára, de meghallgatásakor izgalmas felfedezéseket lehet tenni. Láthatjuk, hogy milyen Szelén istennő szemével a mostani földi világ… Minden szubjektivitása ellenére nem képes ijeszteni, hiszen rendkívül színes és változatos – hál’ Istennek.
FUR – Bond. Hélène Duret – klarinétok, ének, Benjamin Sauzereau – elektromos gitár és Maxime Rouayroux – dob jegyezte francia-belga trió a Bond című lemezen tiszta jazz muzsikát játszik. A három zenészt a spontaneitás, valamint a hangszínekkel és textúrákkal való kísérletezés vezérli, így zenéjük tele van kitűnő részletekkel. De, az anyag megjósolhatatlan zenei váltások, stílusok és műfajok valószínűtlen keveréke, balladák, groovy szakaszok, blues-témák, slágerszerű kompozíciók, hipnotikus, ismétlődő motívumok és pszichedelikus színek egymásutánja.
Hélène Duret klarinétos-zeneszerző alapította FUR trió legerősebben a francia és a belga jazz szcénához kötött. A francia származású zenekarvezető több mint egy évtizedig élt Belgiumban, és ebben az időszakban indult a FUR is. Azóta Duret a tágabb európai jazz szcéna részévé vált, Daniel Erdmann Thérapie de couple című német-francia szextettjében játszik Vincent Courtois és Théo Ceccaldi mellett. A francia/belga jazz színtérhez kötődő FUR trió formáció ügyesen egyensúlyoz a modern, kortárs kamarazene és a szabad jazz határvonalán, egészen meghökkentő popos vonalvezetéssel.
Az album abszolút erőssége Duret játéka, aki otthonosan mozog a régi Benny Goodman féle klarinét iskolában, de egészen meghökkentő technikákat produkál basszusklarinéton. A főtémák még egy kompozíción belül is össze vissza csaponganak, Sauzereau kitartott akkordjai tartják őket egyben, aki viszont remek groove-okat is rögtönöz. Néhány számban a dobos Rouayroux is kiélheti magát, de erős, néhol már zavarba ejtő ritmusváltások is dominálnak a lemezen. Érdekes hallgatni való lehet ez a lemez olyan klarinétosok számára, akiket érdekel, meddig lehet még a jazz klarinétozást feszegetni. Kamara-jazz a javából, telis-tele váratlan, újszerű megoldásokkal.