Minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy a trombitán játszó Barabás Lőrinc a hazai könnyűzenei élet egyik legsokoldalúbb alakja. A trombitával való ismerkedést 12 éves korában kezdte a Szabolcsi Bence Zeneiskolában, ahol klasszikus zenét tanult. 1999 és 2002 között a Kőbányai Zenei Stúdió hallgatója, itt ismerkedett meg a jazz-zel és egyéb zenei műfajokkal. A következő állomás a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz-tanszéke volt, ahol 2006-ban szerzett diplomát. Olyan tanárok segítették a fejlődését, mint Nemes Krisztina és Fekete-Kovács Kornél. Tagja volt számos jazz- és popformációnak, de sokat játszott szimfonikus zenekarban is.
Barabás Lőrinc – Ladal
Barabás Lőrinc még csak 22 éves volt amikor, 2005-ben megalapította első zenekarát a Barabás Lőrinc Eklektric-et. Két évvel később került piacra a bemutatkozó albumuk a Ladal. Az együttes által képviselt zenei világ egyértelműen újdonságként hatott a hazai könnyűzenei szférában. A debütáló korong kiszakította a bandát a klubok zártabb világából és országos ismertséget hozott a számukra. Nehéz feladat lenne definiálni azt, hogy milyen műfaj lenyomatát őrzi ez a korong, hiszen az underground hiphop-tól, az elektronikus alapú jazz-ig és a funky-ig, a pop dallamoktól a kortárs zenei elemekig számos irányzat képezteti magát. A lemez zsenialitását nem is igazán az adta, hogy sokféle dolog keveredik a kompozíciókban – mert erre már számos példa van. Izgalmassá és időtállóvá az teszi, hogy ezek a legnagyobb természetesség közepette keverednek a trombitás-zeneszerző műveiben. Annak ellenére, hogy a produkció „hajtómotorja” egy kiváló trombitás, mégsem nevezhetjük tipikus trombita lemeznek a kiadványt. Barabás Lőrinc a nagy muzsikusokra jellemző erényeket megcsillogtatva hagy teret a lemez többi szereplőjének is. Így a két eltérő karakterű énekesnőnek, Sena-nak és Fábián Julinak, a zenei szövetet megteremtő DJ Dermotnak, a billentyűs Premecz Mátyásnak, a basszusgitáros Bata Istvánnak a dobos Delov Jávor-nak valamint a két dalban vendégként rappelő MC Kemon-nak. Ez az album nem más, mint közel egy órányi örömzene. A repertoár „húzó számának” számító „Famous” mind a mai napig gyakori vendég a különböző kereskedelmi rádióadók műsorán.
Közreműködnek: Barabás Lőrinc – trombita, Mc Sena – rap, ének, Fábián Julianna – ének, Élő Márton – lemezjátszó, mpc, harsona, Premecz Mátyás – billentyűk, Bata István – basszusgitár, Delov Jávor – dobok. Vendég: Mc Kemon – rap
Barabás Lőrinc – Small Talk
Egy évvel a Ladal zajos sikere után egy újabb Barabás Lőrinc albumnak örülhetett a közönség. Habár a Small Talk című korongot nem a Barabás Lőrinc Eklektric készítette, hanem a Barabás Lőrinc – Random Szerda a trombitás-zeneszerző gyakorlatilag ugyanazokkal a zenésztársakkal vonult a stúdióba. Az album ötletét a heti rendszerességgel megrendezett „Random Szerda” klubestek adták. Ezeknek a forró hangulatú, szabadabb légkörű, jammelősebb, instrumentális műsorából állt össze a Small Talk koncert CD repertoárja. Nem akármilyen szerzemények kerültek a repertoárba, hiszek ezek nem a kommersz világ klisékre épülő dalai, hanem már az akkor is érettnek számító előadó-szerző kompozíciói. Olyan felvételek követik egymást az albumon, mint pl. „Dotts Ahead”, a „Floating”, a „Space Grey”, a „Lines In” és a „Fluid” és megannyi hangulatos szám. Igazából nehéz lenne ezek közül kiemelni akár egyet, ráfogva, hogy ez a repertoár meghatározó tétele. Az egész anyag tökéletes összhangban van. A hallgatónak olyan érzése van, nehezen tudja behatárolni a számokat… Van az egésznek egy filmszerűsége. Egy mozi, ahol nem kell elhatárolni a jeleneteket, az összkép számít, az érzés, az élmény. Az elhangzó felvételekben nem érződik önfejűség, kapkodás, inkább határozottság, a tapasztalat, megfontoltság, a műfaj ismerete, lelkesedés és felszabadultság, ami a zenékből visszaköszön. Barabás Lőrinc érezhetően, hogy mit csinált, újat már nem lehet mutatni neki. A rálátás, vagy inkább a ráérzés és annak élménye a fontos. Mindezt kellően képes beleönteni a zenéibe a trombitás-zeneszerző. A lemezzel kapcsolatban egyetlen oka lehet a hallgatónak némi szomorkodásra, mégpedig az, hogy ezt a klubhangulatot nem élhette át élőben is.
Közreműködnek: Bata István – basszus, Delov Jávor – dobok, Sütő Márton – gitár, Élő Márton – lemezjátszó, Badics Márk – dob, Mohai Tamás – gitár
Barabás Lőrinc – Trick
Egy évvel a „Random Szerda” kitérő után elkészítette az Eklektric a második albumát, a Trick – et. Az új koronggal nem követte el Barabás azt a hibát, amely az előadók jelentős hányada elkövet. Mégpedig azt, hogy nem próbálja meg „izomból” túlszárnyalni a bemutatkozó albumot, a Ladal-t. Az Eklektric második lemeze számos változást mutat elődjéhez képest. Az új hanganyag egységesebb, letisztultabb, de egyben pörgősebb is lett az elődjénél. A változások egyik oka a zenekar háza táján bekövetkezett személyi változásokban keresendő. Sena elhagyta a csapatot és csak a „Strange Night” című számban szerepel, valamint új DJ is érkezett Q-CEE személyében. Mindezek, többek között azt eredményezték, hogy a hip-hop döntően eltűnt a hangzásból, valamint a középtempós dalok száma is megcsappant. Ugyanakkor nagyobb teret nyert az energikusabb, pörgősebb tánczene. Azt is felírhatjuk a változásokat összegző listára, hogy erre az albumra kevesebb jutott az elvontabb dallamokat is tartalmazó, instrumentális szerzeményekből. Valamint azt is érdemes megemlíteni, hogy az új kiadványon erőteljesebben fuzionál a jazz a többi műfajjal. A Trick által kínált számok, mint például a „Moonrise”, a „Kezdet”, a „Touch” és a „Surrender” tökéletes alkalmasak a pörgős, nagyvárosi életérzés szemléltetésére. Zenéjükben az improvizációk és a mesterfokú virtuozitás jeleníti meg a váratlan helyzeteket, amelyek minden sarkon felbukkanhatnak. Az élettel teli kompozíciókon keresztül érezhetővé válik a nagyváros lüktetése.
Közreműködnek:, Barabás Lőrinc – trombita, Fábián Juli – ének, Premecz Mátyás – billentyűk, Q-CEE – lemezjátszó, MPC, Bata István – Basszusgitár, Delov Jávor- dobok Vendég: Dagadu Sena – ének, Kasai – ének
Barabás Lőrinc – Sastra
Barabás Lőrinc trombitás Eklektric nevű, egyedülállóan sikeres jazz-funk-pop zenekarának 2010-es leállása után több párhuzamos projektet is útjára indított. Ezek közül az egyik, az első szólóalbum elkészítése volt. A 2013-ban megjelent lemez a Sastra címet kapta. A kiadvány egyik érdekessége az, hogy aki – mindenféle háttér információ nélkül – „vakon” hallgatja meg az nehezen hiszi el, hogy valóban egy egyszemélyes produkcióról van szó. Pedig a muzsikus a teljes albumot egyes egyedül játszotta fel. A lemezfelvételt önmagának vizualizáló hallgatónál képzavar alakulhat ki, hiszen esküdni merne rá, hogy három zenésszel van dolga. Valójában egyetlen trombita mellett csupán a háromsávos loop station munkálkodik a hangvarázslásban. Barabás Lőrinc olyan remekül működteti a „rendszert”, hogy a repertoár tíz száma alatt eszünkbe sem jut az unalom szó az effektezés miatt. A lemez gyakorlatilag egy nagyszabású kísérlet a trombita lehetőségeinek kiterjesztésére. De nem kell megijedni, ez nem az a fajta öncélú kísérletezés, amelynek eredményeként elvont, nehezen befogadható dallamok születnek. Amit hallhatunk, az remek, kortárs, nagyvárosi, “urban” jazz, finom egyensúlyozás az elektronika nyújtotta lehetőségek és a személyesség határán. Zajok, zörejek, a trombita ritkán hallott effektjei keverednek hol könnyedebb, hol bonyolultabb dallamokkal és szerkezetekkel. Hogy világos legyen, miről is van szó, érdemes meghallgatni a „Hronga”, a „Shakal” és a „Svana” című számokat a lemezről.
Közhelyszerű már a megállapítás, hogy a zene az érzelmekre hat. De, az már korán sem mindegy hogy milyen módon és milyen eredménnyel. A Sastra az érzelmek széles skálájára hat, méghozzá pusztán instrumentális formában és lekövethető eredménnyel. Egyértelműen vidám mozgásra ösztönzi a hallgatót a „1 2 1”, a „Shakal” és a „Tappa”. A már-már komolyzenei koncertek atmoszféráját idéző „Svana” és a „Meend” alkalmat kínál egy kis befelé fordulásra. Barabás muzsikája, amely igényes, átgondolt, megkomponált és könnyen befogadható, méghozzá úgy, hogy hiányzik belőle az olcsó popularitásra való törekvés.
Néhány kivételtől eltekintve egy lemez címe nem szokott különösebben beszédtéma. Barabás Lőrinc legújabb, 2015-ben megjelent albuma ezen kivételek közé tartozik. Hiszen azonnal elindultak a találgatások, hogy az Elevator Dance Music címben mennyi a komolyság és mennyi az irónia. Sokan feltették a kérdést, hogy „lehet-e egy liftben táncolni?”. Az új lemez nem ad konkrét választ a kérdésre, de miért is zárnánk ki az „igen” lehetőségét. Habár, hazánkban nincsenek olyan liftek, amelyek 50-60 emeletnyi utazást lehetővé téve alkalmat adnának egy „táncprodukció” kibontakoztatására. A Barabás lemezén szereplő kompozícióknak, még a rövidebb utazási idő ellenére is lenne létjogosultsága az itthoni, igényesebb személyfelvonókban.
A mostani, 10 számot magában foglaló, közel háromnegyed órás hallgatni-való az electro funktól, a minimal house és goa trance hatásokig elég eklektikus képet mutat. Az úgy albumra úgy is tekinthetünk, mint egy szünet nélküli egyvelegre, amelyben – az előadótól már megszokott módon – ezerféle dallam elegyedik. Egy sokszínű, pezsgő zenefolyamban „úszhat” a hallgató miközben – a „Sum Street”-től a „Kek”-ig, a „Tieron”-tól a „Zero”-ig és az „Optik”-ig – a repertoár egyes tételeivel ismerkedik. Az új album felvételeit évszaktól és helyzettől függetlenül bármikor érdemes hallgatni, hiszen felvillanyozó hatással bírnak a hallgatós számára.
Talán a fentiekből is kiderült, hogy könnyű megszeretni az Elevator Dance Music-ot. Ugyanis ez egy remek, szívből és lélekből jövő zenét tartalmazó lemez, a műfaj tekintetében a tavalyi magyar termésből az egyik legjobb. Mivel az anyag szinte hallgattatja magát, a dallamok pedig sorban ragadnak a hallgató fülébe. Az album kapcsán mindenképpen meg kell még említeni a magyar viszonylatban jócskán kiemelkedő hangzást is.
