Mivel a zene csodálatos módja az érzéseink kifejezésének, hallgatása lehetővé teszi számunkra, hogy mindenkivel egyformán kommunikáljunk. Szeretjük a hangszerek és énekesek hangzását, amelyeket kiváló akusztikus környezetben játszunk, ahol tisztán szólnak. Sajnos a legtöbb CD, LP gyenge minőségű, és nemcsak a zenemű nem maradandó kulturális érték, de a stúdiómunkák is hagynak kívánni valót. Legtöbb esetben a mikrofonok gyakran túl közel vannak a hangszerekhez (direkt mikrofonozás), ami durva hangzást, a hangszerek aurájának, és így a hangulat hiányának jeleit okozza. A problémák megoldása érdekében indult el az STS Digital.
Az STS hangmérnöki munkája valami teljesen más. A hollandiai székhelyű STS Analog Label Európa egyik vezető audiofil hangrögzítő és zenei produkciós stúdiója, amely továbbra is, a legjobb zenei hangzás és dinamika érdekében, analóg magnószalagot használ. Az eredmény olyan sorozatokból áll, amely felvételeik széles választékát mutatja. Ízelítőképpen említve néhány sorozat: Extended Dynamic Experience, Celebrate the Art & Spirit of Music, Siltech Test Demo, The Absolute Sound Reference, ezekből számos LP és mesterszalag másolat létezik a kínálatban. Mindezen sorozatokban és termékekben minden hangszernek meg van a szükséges tere, lehetővé téve, hogy az eredeti hangzást csodálatos környezetben hallhassuk. Egy szaxofon úgy szól, mint egy szaxofon, és nem úgy, mint egy klarinét, egy zongora pedig úgy szól, mint egy zongora, és nem úgy, mint egy elektronikus billentyűzet.
A zenei felvételek helyszíne vagy egy koncertterem vagy egy templom akusztikus tere, ahelyett, hogy egy steril hangzású stúdióban vennék fel, a mikrofonokat túl közel téve a hangszerekhez. A felvételkor használt elektronikákhoz, a makulátlan hálózati tápellátás biztosítása érdekében, sajátfejlesztésű AC-tápegységekkel indulnak az elektronikák. A legjobb Schoeps gyártmányú mikrofonokat használják, és a finom jelek megőrzése érdekében Siltech arany vagy ezüst kábeleket, valamint Van den Hul rézkábeleket használnak. Türelmesen, a hangmérnök és az előadó konszenzusa alapján, ítélik meg a művészi előadás hangzását, majd biztosítják, hogy az audiofil zenehallhatók otthon is ugyanazt a természetes hangzást hallják. A gyártási folyamat minden lépésében ellenőrzik az eredményeket, és összehasonlítják a lejátszást az eredeti felvételekkel. Lemezeik, szalagjaik az USA, a Távol-Kelet és Európa összes jelentős kiállításán megtalálhatók, mint például: Norddeutsche Hifitage, High End München, AAA Krefeld, Guangzhou AV Fair, Shanghai International High-End & Hi-Fi Show, Hong Kong High-End Audio Visual Show.
Az STS cégnél tudják, hogy az ember jó szokása a birtoklás. Ezért mindig is törekszik otthonában kialakítani egy kis/nagy/még-nagyobb hanglemez- és felvételi gyűjteményt. Mindig olyan minőségi színvonalon amilyet az adott időpontban kínáltak számára és hazavihetett, mert háborúk ide válságok oda, az emberiség a kultúrára és annak hazavihető módjára mindig fizetőképes volt.
Miből lehet nagy felbontású felvételt kiadni? A jelenlegi legmagasabb szintű rögzítési és préselési technikát alkalmazva, hangszerüket mesterfokon kezelő zenészek munkáiból vagy az analóg mesterszalagokon lévő, máig féltve őrzött és esetleg restaurált muzsikákból, amiket időnként elénk csöpögtetnek a felvételek tulajdonosai.
Az STS felvételeken a következőket találjuk:
1. A hangzást, amely minden akusztikus hangszerre jellemző, és amelyet más hangmérnökök gyakran nem tudnak rögzíteni.
2. A zenészek akusztikus elhelyezése és azonosítása a felvételi térben.
3. A felvétel fázistisztasága. Mind az elektromos fázist (megfelelő kábel- és száloptikai csatlakozások), mind az akusztikus fázist a mikrofonok megfelelő elhelyezésével kell elérni.
4. A mikrofonokat mindig úgy helyezik el, hogy a jelek egyenlő eloszlást érjék el a bal és jobb csatornákban, és kerülve a mono kiegészítő mikrofonok használatát a bal és jobb szélen.
5. Áttekinthetőség és tisztaság a felvételben, a hangzás valóságosságára és tisztaságára törekedve kerülni a túlságosan éles felvételek készítését.
Tisztán analóg felvételek között megtalálható az Old Betsy – The Sound of Ben Webster című kiadvány (STS analóg 6111129) amely eredeti felvételeket kiváló minőségű átdolgozási és produkciós minőségben, különböző hangformátumokon: CD-, és LP-lemezen vagy magnószalagon kerül a gyűjtők polcaira. Az Old Betsy cím önmagában nem létezik Ben Webster hivatalos diszkográfiájában. Az album 1967-ben készült Londonban, és Big Ben Time! néven (Fontana Records) jelent meg, később egy olasz újrakiadásban Remember Ben Webster néven 1974-ben (Fontana Records), és egy német újrakiadásban 1977-ben (Amiga) ugyanazon a néven, végül 1990-ben egy CD újrakiadásban (Philips), ismét Big Ben Time! néven. A formátum és a kiadás mellett a különbséget a kompozíciók eltérő sorrendje is jelenti.
Az Old Betsy – The Sound of Ben Webster című mesterművet 180 grammos lemezen találjuk. Vérbeli audiofil kiadás, az STS Digital a borító hátoldalán egyértelműen jelzi, felsorolva a felvételen részt vevő teljes mérnöki csapatot, valamint az általuk használt eszközöket: Studer A 807 MK2 magnó, Octave V80 erősítő Super Black Box külső tápegység, Camino áram-harmonizátor, Blumenhofer FS 1 hangsugárzók és Siltech kábelezés. A teljes albumot analóg módon rögzítették, Direct Metal Mastering technikával (DMM) préselték fekete vinyl alapanyagra.
A hangzás dinamikus, határozott, rétegzett és finoman kifejezett textúrával rendelkezik. Ben Webster szaxofonja frissen, meggyőzően és hangszíneiben helyesen szól. A hangtér gazdag, és elegendő részletet hoz ki ahhoz, hogy élvezhessük Ben Webster játékának finomságát. Az albumon szereplő többi hangszer is hasonlóan jól szól: Dick Katz zongora, Spike Heatley nagybőgő, Tony Crobmie dobok és Alan Haven orgona. A kompozíciók listája főként balladákból és jazz standard művekből állnak. Mind az album, mind tartalom, mind produkció tekintetében kiváló.
A kiadványok sorában megtalálható Pure Analog Recording Session – Bedford Green and Kingsize Playboys (STS analóg 6111167) 2007-ben analóg élő felvételi munkája, amit a helyszínen rögzítettek. Ez az igazi analóg felvétel művészi megnyilvánulása, amely lehetővé teszi a hallgatók számára, hogy úgy érezzék, mintha élőben tapasztalnák meg a jazz improvizációját és melegségét az amszterdami Bimhuis Koncertteremben. A Bedford Green és a Kingsize Playboys klasszikus duó a holland jazz színtéren, remek improvizációikról és blues stílusukról ismertek. Együttműködésüket elsősorban a 2007-es élő albumuk, a „Pure Analog Recording Sessions” példázza, amelyet az amszterdami Bimhuis Koncertteremben vettek fel. Bár a mainstream zenei életben nem széles körben ismertek, sok audiofil és jazzrajongó kedveli őket. Bedford Green, a csoport soul énekese, holland származású, aki egyedi, rekedtes hangjáról és narratív stílusáról ismert. Énekében a blues és a country elemek gazdag keveréke található, átitatva az európai jazz árnyalt improvizációs jegyeivel. Green zenei karrierje az élő előadásokra összpontosít; kiválóan alkalmas arra, hogy a klasszikus számokat személyes érzelmi narratívákká alakítsa. A Kingsize Playboys egy holland jazzegyüttes, amely energikus élő előadásairól és gazdag hangszereléséről ismert. A zenekar stílusa ötvözi a hagyományos jazzt, a bluest és a szabad improvizációt, amelyre erősen hatott az 1950-es és 60-as évek amerikai jazz-e. Játékukban a zenészek közötti interakció is hangsúlyos.
A lemezanyag felvételei teljes mértékben tiszta analóg (AAA) technológiával, klasszikus, Telefunken elektroncsöves erősítésű mikrofonokat (Schoeps MK21, Neumann CMV3 és U47) használva, egy Nagra T kétsávos analóg stúdió magnetofon felhasználásával készültek. A Siltech és a Van den Hul cégek csúcskategóriás arany- és ezüstötvözetből készült mikrofonkábeleit, valamint az STS saját AC tápegységét használták, ami gazdagabb és részletesebb hangzást eredményez. Továbbá az STS saját fejlesztésű MW kódolási folyamat technológiáját alkalmazták, amelyet Fritz de With fejlesztett ki, felhasználva az 1970-es évek óta felhalmozott felvételi tapasztalatait. Az STS felvételi filozófiája a minőségellenőrzést hangsúlyozza, a mikrofonfelvételtől a végső tömörítésig, a teljes folyamat során minden lépésben csúcskategóriás berendezéseket használva. Az MW kódolási folyamatot kifejezetten a mastering szakaszban alkalmazzák, a fő feldolgozásért Fritz de With felelős, a végső optimalizálásban Arjan Rietvink mastering-mérnökkel működik együtt. A hanglemez előállításához – a tiszta és részletes hangminőség biztosítása érdekében – az STS Records DMM direkt metal mastering technológiát alkalmazott, amelyet Németországban sokszorosítottak/préseltek 180 g-os lemezre. Ez az album kiváló minőségű analóg felvétel az STS Records-tól, amely tökéletesen megfelel a jazzrajongók és a hangminőséggel szemben rendkívül magas elvárásokat támasztó audiofilek számára.
Az STS Records hite szerint hallgassuk a felvételeket hitelesen, természetesen és dinamikusan! Váljunk eggyé a zenével! Legyen a legjobb helyünk az otthoni koncertteremben! Érezzük a zenét! Teljesen merüljünk el benne! Tapasztaljuk meg a hangok varázsát!
Fritz de With hangmérnök, az STS Digital alapítója, vezérigazgatója és technikai igazgatója szerint: …”Hangmérnökként az 1970-es évektől napjainkig tartó munkám során szerzett tudással és tapasztalattal rendelkezem. Az A&R-ért és a minőségellenőrzés minden lépéséért felelek. Emellett az összes felvételt én készítem a saját, egyedi MW kódolási eljárásommal. A végső mastering elkészítésén közreműködik kollégám Arjan Rietvink. Elismerjük, hogy a legtöbb CD-, LP- és magnószalag-gyártó vonakodik finanszírozni az ilyen magas szintű tevékenységet. Viszont a legjobb audio-eszközök gyártóinak anyagi támogatása élvezetes munkát eredményez. Amikor élvezed a produkcióink hallgatását, kérjük, ne feledd, hogy mindent megtettünk, hogy a lehető legjobb hangzást nyújtsuk. Célunk nem kevesebb, mint hogy a legjobbak legjobbjai legyünk!”…
Disztribútori információk:
Forgalmazó: Streamaudio Kft
Internet: www.streamaudio.hu
Telefon: +36-30/530-6192, +36-30/211-5253






















