…”ezek a fura figurák nem a zenét hallgatják, csak a sztereó berendezésükkel szeretnek játszani”… – halljuk a kiállításokon, olvassuk a kommentekben. Egyesek állításaikhoz természetesen magyarázatot is mellékelnek, miszerint az audiofilek nem műszakiak és nem zenei beállítottságúak, elképzelhetetlenül ostoba dolgokat képzelnek el az audio-eszközökről. …”Az audiofileket szórakoztató nézni; ugyanúgy zavarban vannak abban, hogy hogyan is működnek valójában az audio-eszközök vagy a zene, mint amilyen zavarban vannak a riksakulik a repülőgépekkel kapcsolatban. Egy audiofil napokat pazarolhat a tápkábelek vagy a különböző hangszórómembránanyagok hangjának összehasonlítására, de nem veszi észre, hogy soha nem élvezi a zenét; csak az audio-eszközök hangját hallgatja”… A mi véleményünk természetesen más, ezért is hozzuk fel ezt a témát.
Mivel a hang- és zeneérzékelés teljes mértékben képzeletbeli (egy zenei képet nem lehet megérinteni vagy lefényképezni), amit és ahogyan hallunk, az csak az agyunkban alakul ki, és nem mérhető. Hallásunk ezért nagyon fogékony a szuggesztió erejére. Sajnos, az audiofil szót is úgy definiálják, mint valakit, aki egészségtelen vonzalmat vagy érdeklődést mutat valami iránt; ebben az esetben ez audio-eszköz, de nem a zene. Az audiofilt és a zenekedvelőt két teljesen különböző embercsoportnak titulálják.
Az audiofilek imádják az audio-eszközöket, aminek semmi köze a zene élvezetéhez. (mondják mások) Régen a zenekedvelők csak azért játszottak audio-eszközökkel, mert muszáj volt, míg a mai audiofilek inkább a saját eszközeiket hallgatják, mintsem, hogy élvezzék a zenét. Egy zenerajongó abbahagyja, amit csinál, és odaragad a kedvenc zeneszámához, még akkor is, ha az egy darab hangszóróból vagy hangosító-rendszerből szól, míg egy audiofil szinte soha nem élvezi a zenét, még akkor sem, ha egy 200 000 dolláros audio-rendszeren játsszák. (ebben van valami)
Mivel nem minden magát audiofilnek nevező rendelkezik a szükséges tapasztalatokkal vagy képzettséggel ahhoz, hogy megértse, mi számít (a zene, az előadás, az eredeti hangmérnök szakértelme, a hangszórók megválasztása, azok elhelyezése a szobában és a szoba akusztikája), vagyonokat költ egyéb dolgokra, mint például kábelek, tápegységek, biztosítékok, erősítők, tápkábelek, csatlakozók, ellenállások és szinte minden, aminek kevesebb köze van a reprodukált zene minőségéhez – de pénzt hoz azoknak, akik ezeket árulják.
Pedig! Nincs azzal semmi baj, ha valakinek a legjobb felszerelése vagy egy 25 000 dolláros hangszórókábele van, de az általam ismert profi zenészek közül senkinek sincs ilyen. Itt jön a lényeg! Fontosabbak a nagyszerű előadások jó felvételei, a nagyszerű hangszórók, a gondos elhelyezés és a jó otthoni akusztika. Jó, ha tudjuk, hogy az otthoni hangvisszaadás soha nem lesz tökéletes, ezért csak elég közel kerülünk hozzá, túllépünk rajta, és élvezzük a zenét, hagyva, hogy a képzeletünk kitöltse a különbséget, mivel jól ismerjük az élő előadásokat. A zenét hallgatjuk, nem a felszerelést.
Egy zenerajongó több időt tölt élő előadásokon, akár közönségként, akár előadóként, mint otthon azzal, hogy megpróbálja reprodukálni a zenét. Egy audiofil egy életet azzal tölt, hogy cserélget, és soha nem képes egy egész művet végig élvezni, anélkül, hogy ne állna meg és ne állítana át valamit. Egy audiofil számára a 12 kiló tömör alumíniumötvözet a berendezése körül és a kék fények határozzák meg a hangminőséget, míg a réz tényleges mennyisége a cucc belsőjében kevés, vagy az, hogy mihez van csatlakoztatva, vagy mit csinál, sokkal kevésbé fontos. Ha egy audiofil 5000 dollárt fizet egy új tápkábelért, nagyon is valós különbséget fog hallani – aki nem hiszi próbálja ki!
Egy zenerajongó éveken vagy évtizedeken át ugyanazt a felszerelést használja. Beszerzi azt, ami nagyszerűen szól és szinte örökre meg is tartja, miközben teljes mértékben élvezi a nagyszerű előadók új felvételeit. A hangtechnikai eszközök mindig jó befektetésnek számítanak; évtizedekig kitartanak. Egy zenerajongó többet költ koncertekre és felvételekre, mint sztereó berendezésekre, és órákon át élvezi a zenét, anélkül, hogy tudná, hogy milyen megoldások vannak berendezéseiben: magát a zenét élvezi, nem pedig olyan mellékhatásokat hallgat, amelyek valójában nincsenek is ott.
Mi az audiofil szót, fogalmat és definícióját pozitív értelemben kezeljük. Leszögezzük, hogy vannak hozzáértők, tapasztaltak, akik tanulnak, kísérleteznek, és közben élvezik a zenét – hiszen ezekben a körökben nagy az ismeretségünk.
A híres táncos és koreográfus, Agnes de Mille egyszer azt mondta: …„Egy nép legigazibb kifejeződése a táncaiban és a zenéjében rejlik; a testek soha nem hazudnak”…
Ne legyen lelkifurdalásunk, mert a zenét is szeretjük! Az, hogy milyen szorosan kötődünk a zene alkotásához és előadásához, mély megbecsülést eredményez a zene, mint művészeti forma iránt. Az élvezetet lehetővé tevő technológia lenyűgöző. Nem vagyunk mérnökök, konstruktőrök, műszerészek, de azon vagyunk, hogy mindenki megértse a dolgokat. Az általános tudnivalókat közölve még csak a dolgok felénél tartunk. Egy dolog biztos: egy audiofil munkája soha nem ér véget!
– a szerk. –
