– avagy, egy akusztikus szobor legendája –
A Bowers & Wilkins köreiben még ma is gyakori, hogy a Nautilus hangsugárzópárost szeretettel és nem tiszteletlenséggel „Csigáknak” nevezik. Ez a legegzotikusabb, ritka és igényes hangsugárzó, amit úgy terveztek, hogy a valaha hallott legjobb legyen – figyelemre méltó, hogy néhány rajongója azt állítja, hogy 33 év után is az. A 33 év az apropója, hogy felidézzük az 1991-es és 1992-es prototípus továbbfejlesztésének, a végleges formát tekintve 1993-as megjelenése óta organikus, csigaszerű formáját – amely a mélytengeri élőlényeket idézi – számtalan High-End magazin címlapján díszelgett az audio szimbólumaként, és világszerte az audiofilek vágyának tárgya maradt.
Lenyűgöző, hogy mire képes az emberi kreativitás. a szenvedély táplálja az alkotást, a beteljesülés természetes módon következik be. Laurence Dickie feltaláló, a jelenlegi Vivid Audio cég társalapítója és vezető tervezője a kilencvenes években a Bowers & Wilkins vállalt mérnöke volt.
Volt egy ötlete, mégpedig az, hogy „a természet tudja a legjobban”, ezért a páratlan zenehallgatási élményre tervezett hangsugárzó megalkotásakor a természet ténykérdéseihez nyúlt. Az üres papírlaptól a késztermékig minden hangsugárzója egyetlen célra készül, hogy tökéletesen természetes hangzást biztosítson. Ehhez el kell érni, hogy szín-, rezonancia- és visszaverődésmentes legyen. A cél természetesen szándékos kihívást jelent minden esztétikai és akusztikai konvencióval szemben. A radikális forma bevált akusztikai elveken alapul, amelyeket logikus következtetésekig vittek, elszakítva a hagyományos bölcsességtől és konstrukciós technikáktól. És az igazi zsenialitás abban rejlik, hogy mindezeket működés közben alig venni észre.
Az első dolog az anyagválasztás. Például a GIYA hangsugárzó 50 mm átmérőjű felső-középsugárzójához alumíniumot használ, méghozzá 5056-os alumíniumot. Ha jobban megnézzük, az alakja nem szokványos kupola, a széle körül egy nagy merevségű, nagy modulusú szénszálas gyűrű található. A forma és a merevítés kombinációja felnyomja az első harmonikus frekvenciáját, majdnem megduplázza azt. Tehát egy hagyományos 50 mm-es dóm körülbelül 11 – 11,5 kHz-en rezonál. A Vivid Audio által konstruált hangszóró 22 000 Hz-en rezonál. Az alsó középtartományú, 100 mm-es, ami körülbelül 6 000 Hz vagy 7 000 Hz körül szólal meg. Az alakját ismét végeselemes modellezéssel optimalizálták. És ha jobban megnézzük, a dóm egyfajta ellipszis alakú. Egy ilyen hangszóró magas tartományát a szórás korlátozza. Mert ha valóban dugattyúként mozog, akkor 3 kHz-en a minta keskeny. A Kaia esetében a magassugárzó azért van egy hullámvezetőben, hogy a szórási minta illeszkedjen a 100 mm-es középsugárzóhoz a keresztezési ponton. Így zökkenőmentes átmenetet kapunk. A mélyekhez is alumínium membránokat használ, itt a keresztezési frekvencia 300 Hz. A felbontás 2 000 Hz. A lényeg mindig az, hogy a frekvenciaváltó biztonságos távolságra legyen a keresztezési pont felett, a lehető legmesszebb.
Laurence a covid-járvány idején 10 napig karanténban volt. Ekkor a cégnek már nagy szüksége volt egy új, csúcskategóriás hangsugárzóra, egy „dupla G1S” modellre. A vizsgálatok alatt hamar kiderült a probléma, hogy ha négy „mélynyomó” van, és át kell lépni a 125 mm-es középsugárzóra, akkor természetesen a váltási ponton ugyanolyan hangnyomást kell produkálni, mint a négy mélynyomó maximális hangszinten. Mondhatjuk: …„Ó, akkor emelem a keresztezési frekvenciát, hogy csökkentsem az amplitúdót.”… A baj az, hogy ekkor a két ellentétes fázisban működő basszussugárzó esetében, a köztük lévő távolság és a frekvenciák problémát kezdenek okozni. Valószínűleg lehet egy nagyobb középsugárzót tervezni nagyobb kilengéssel. …”De, arra gondoltam, miért ne tennénk be még egy hangszórót, és csinálnánk belőle egy ötutast? De amint ötutas lesz, arra gondolsz, hogy nos, ez a négy mélysugárzó kárba vész, duplázzuk meg őket újra, és legyen nyolc. És akkor, ha megnézzük a progressziót, minden értelmet nyer.
Valójában, ha elemezzük az egyes hangszórók membránkilengését a keresztezési ponton, akkor gyönyörűen illeszkednek egymáshoz. Így alakult át ez az ötutas rendszer nyolc basszus hangszóróval. Ha megnézzük a kilengést, minden logikus. Egy milliméter a magassugárzónak, két milliméter az 50 mm-es középsugárzónak, négy milliméter a 100 mm-esnek, nyolc milliméter a 175 mm-esnek, és tizenkét és fél milliméter a basszus egységnek a csúcsértéken. Minden passzol”…
Az egyedi formák esetében is minden fejben történik, mint az ihlet, hiszen az első ovális forma is így született. Szerencsés tervezés még akkor is, ha megosztja a véleményeket. Christophe Herman és Matt Longbottom találták ki a Kaya termékcsaládot, valamit, ami nem néz ki annyira extravagánsan. Az ipari formatervezés szempontjából, csak egy kicsit szelídebb, de még mindig határozottan Vivid Audio. Az egyetlen terület, ahol az akusztika igazán befolyásolja a formát, az a középső és a magas frekvenciák, különösen a magasak, mert természetesen szükség van egy sima formára. A lágy élek fontosak igazán, és egy kicsit a művészi szabadság.
A Moya teljesen más. Egy sima ív – a Moya egyszerűen a simasága miatt gyönyörű. A forma természetesen sima, amit nagyon könnyű „megdolgozni”. Már a prototípus is moduláris volt, a végső termék is az maradt. Egyes audiofilek a „legviccesebb” helyeken, csigalépcsőkkel élnek. Úgyhogy elgondolkodtató, hogy például egy Wilson Audio XVX modellt hogyan fog feljuttatni a zeneszobába. Kerek formákkal könnyebb az instalálás.
Laurence természetesen a Pro Audio vonallal is foglalkozik. A The Rocket Festival 2006 rendezvényre tervezett egy hangosító rendszert, amit be lehet tenni egy buszba, és amivel körbe lehet járni a Kelet-Európai bulikat. Ez a hangrendszer nagy polipropilén hullámosított vízelvezető csövekből áll, és belül egy piros orr található. Elég jellegzetes, de iszonyatosan ütős. Amit látni, az megijeszthet, mert, úgy tűnik, mintha piros rakéták lennének egy silóban, készen a kilövésre. De, őszintén szólva, ez egy hangsugárzó, zenéhez való.
A crossover a hangsugárzó lelke. Ma már több, kiváló hálózatelemző és optimalizáló szoftver létezik, ezek nagyon pontosak! A Moya öt-utas hangváltó – keskeny sávok – hagyományos módszerekkel lehetetlen megcsinálni. Optimalizáló szoftverrel is öt hétig tartott a tervezés. Nem sikerült elsőre megcsinálni. A prototípust haza kell vinni és meghallgatni, egyszerűen csak együtt élni vele. Mint tudjuk, a valódi ének és hangszerhang egyedileg meghatározott és egyértelműen azonosítható. A természetes hang háromdimenziós, sajnos a hangszórók még nem igazán töltik meg a teret háromdimenziós hanggal. Fennáll a lehetőség arra, hogy valóban reprodukáljuk egy koncertterem hullámterét. A kérdés az, hogy hogyan rögzítsük? Ez valójában egy nagyon érdekes dolog, mert talán a legjobb megoldás az, ha a hangszereket visszhangmentesen rögzítjük, majd a koncertet szintetizáljuk – ez hullámtér szintézis, és állítólag nagyon jól működik. De létezik a „másik szoba” tesztje is. Lehetsz egy másik szobában, és azt gondolhatod: „Ó, ez tényleg úgy hangzik, mintha valaki zongorázna.” Nem feltétlen, hogy a két hangsugárzó előtt ülés az egyetlen próbatétel, de együtt kell élni velük és körülöttük.
Laurence Dickie életműve, tevékenysége felidézi bennünk, miért is szerettünk bele az audiofil zenehallgatásba.
Információk és meghallgatás:
Forgalmazó: Dreamaudio
Internet: www.dreamaudiocomponents.hu
Telefon: +36-30/619-1957
