Az előzőekben nem tárgyaltuk ki eléggé részletesen a kábelek irányítottságát és a bejáratást. Következzen most a kábelek irányítottsága, mint az egyik legnépszerűbb téma! Kezdjük az első spontán kérdéssel: hogyan ismerhető fel az irányított kábel? Erre könnyű válaszolni – amelyeken a csatlakozási pontokon egy nyíl látható. Miután azonosítottuk ezt a nyilat, helyesen használva a kábelt, a nyíl egyszerűen követi a jel irányát a forrástól a hangszórók felé. Vegyük a két legklasszikusabb példát: ha egy erősítőhöz csatlakoztatott CD-lejátszót vagy bármilyen forrás-készüléket veszünk, akkor a nyilak a lejátszótól indulnak és az erősítő felé mutatnak. Ha egy erősítőt és a hangsugárzókat vesszük példának, akkor a nyilak az erősítőtől indulnak, és a hangsugárzók felé mutatnak, mivel a jel ezen az úton halad. Jó tudni, hogy ezeket a szabályokat a legtöbb kábelgyártó (és felhasználó) betartja. De, itt nem nemzetközi szabványról beszélünk, ez csupán egy gyártói ajánlás. Fontos kérdés – mit is jelent konkrétan a „kábel iránya”? A kábel szerkezeti geometria vagy konfigurációs jellemzői miatt nem kétirányú. Ez szigorúan a gyártástechnológiához kötött (a húzás iránya) fizikai és elektrotechnikai jellemző, ami azt jelenti, hogy az audio-kábeleket meghatározott irányban kell használni.
Miért fontos tiszteletben tartani a kábelek irányítottságát? Általánosságban elmondható, hogy az audio-kábelek megfelelő irányú bekötése fontos egy audiofil hangrendszer optimalizálása és koherenciája szempontjából. A fordított bekötés vagy egy irányjelölés nélküli kábel használata nem okoz kárt a berendezésben, de az audiofil zenerajongók másoknál sokkal jobban tudják, mennyire fontos a részletekre való odafigyelés. Túlzás nélkül állítjuk; a kulcsszó, az „egyensúly”. Viszont a kérdés – amire itt választ akarunk adni – hol kezdjük a kábelek cseréjét. Melyik kábelt cseréljük először?
A kábelek cseréjére vonatkozó tézisek mindaddig érvényesek, amíg a rendszer minden csatlakozásánál hasonló szintű kábelezéssel van felszerelve. Más a helyzet, ha már vásároltunk néhány jó minőségű kábelt. Ebben az esetben kétségtelenül azok kapnának prioritást a beavatkozásra, amelyek a leggyengébb pontok, igaz az, hogy „minden lánc olyan erős, mint annak leggyengébb szeme”. Ennek ellenére ideális esetben nincs olyan ökölszabály, hogy az első kábelt kell lecserélni. Természetesen a legjobb megoldás az lenne, ha mindegyiket egyszerre azonos gyártó egy bizonyos szériájából való kábeleire cserélnénk ki. Ez egyben biztosítaná a műszaki és konstrukciós filozófia folytonosságát is az egyes elektronikák közötti kapcsolatokban. Ezt könnyebb mondani, mint megtenni – költségvetési okokból ez a legtöbb esetben nem lehetséges. Tehát a bikát a szarvánál ragadjuk meg, el kell döntenünk, hogy melyik kábellel kezdjük, hogy újrahuzalozzuk a hifi-rendszerünket!
Nyilvánvalóan tisztában vagyunk vele, hogy ez mindig kiindulópont, és soha nem szabad megelégednünk egyetlen fejlesztéssel. A jelek irányultságával, valamint a mentális renddel kapcsolatban célszerűbb az „elejéről” kezdeni. Az első kábel, amelyet fontossági sorrendben módosítani javasolunk, a forrás-készüléktől induló összekötő (interconnect) kábel. A lejátszó berendezés (lemezjátszó, CD-lejátszó, tuner, streamer) által „gyártott” hasznos jelet az erősítőbe továbbító kábelről beszélünk, ezért központi jelentőségű. Értelemszerűen a második lépés, a hangsugárzók kábeleinek cseréje. Minden kapcsolat fontos, főleg azért, hogy ne keletkezzenek szűk keresztmetszetek a kimeneti aljzattól a fül által érzékelhető hanggá átalakulásig vezető út során.
Azt viszont el kell mondani, hogy néhány kábelnek valamivel dominánsabb szerepe van. Ezt már az összekötő-kábelnél hangsúlyoztuk, most a hangsugárzók kábeleinek kapcsán megismételjük. Ez az a kábel, amely az immár felerősített jelet továbbítja azokhoz a komponensekhez, amelyek az elkészített és felerősített jelet át fogják alakítani hanggá. Ez az utolsó lépés, mielőtt a zene eléri a fülünket.
A tudnivalók felsorolásában utoljára hagytuk az „első kábelt”, a tápkábelt. Fő kábel. Pedig sokan állítják, hogy nem fontos. Két okot is tudunk, miért fontos a tápkábel. Egyrészt mert több van belőle, hiszen mindegyik készülékünkhöz megy egy, és mert nem közvetlenül a jelbe, hanem az elektronika tápellátásába avatkozik be. Minél magasabb szintű forrás és erősítési igényeket elégít ki hangrendszerünk, annál több elektronika van a láncban, többségükben külön funkcióval. A készülékek számának növekedése azt jelenti, hogy növekedni fog a szükséges hálózati kábelek száma. Nem éppen a legjobb kiindulópont annak mérlegelésekor, hogy hol kezdjem a kábelek cseréjét. Ebben a tekintetben az első kábel, amelynek cseréjét javasoljuk, a teljesítményerősítő (vagy integrált erősítő) hálózati kábele, akár integrált erősítő, akár végfokozat. Semmi sem lesz olyan, jó, mint a kipróbálás, és meggyőződhetünk, hogy hol lesznek a legszembetűnőbbek az előnyök.
A nagy hangzáshűség egy olyan szenvedély, amely, többek között a végtelen lehetőségek miatt, soha nem válik unalmassá sőt, a vita sem ér véget ezzel a cikkel.
Következő témánk a „bőrhatás” (skin-hatás) a kábelekben. Mi a „bőrhatás”, és miért olyan fontos a kábeleknél? A jelenséget először 1887-ben Lord Kelvin magyarázta, aki Angliában született. Azután a jelenséggel William Thomson brit fizikus és mérnök, a Kelvin-skála fejlesztője, valamint az elektromos távíró feltalálója foglalkozott. Bőrhatás alatt a következő „hajlamot” értjük: a váltakozó elektromos áram egyenetlenül oszlik el egy vezetőn belül, sűrűsége a felszínen nagyobb, belül kisebb. Ez a vezető elektromos ellenállásának növekedéséhez vezet, különösen magas frekvenciákon. Más szóval, a vezető egy része nincs felhasználva. Ez az Ohm-törvény szerint, azonos áram mellett, nagyobb disszipációt jelent, vagy kisebb áramerősséget azonos alkalmazott feszültség mellett. A kialakuló skin-hatás alapvető fontosságú, mert nemcsak az elektromos áramra, hanem bármilyen kábelre, ezáltal a hangzásra is hatással van. A skin-effektus azt jelenti, hogy az áram áramlási sűrűsége csökken, ahogy a felülettől befelé irányuló távolság nő. Némi nézeteltérés van a skin-effektussal és annak a hangfrekvenciákra gyakorolt következményeivel kapcsolatban, vagyis hogy okoz-e más kárt? A probléma abban rejlik, hogy még a hangszóró elérése előtt, a skin-effektus változást okoz az ellenállás és az induktivitás értékében. Ezek az értékek a vezető felületétől való távolságtól függően folyamatosan változnak. Ha a kábel keresztmetszete túl nagy, a skin-effektus a lejátszott hang-frekvenciákat is befolyásolja. Az érzékeny, magas frekvenciájú információk csökkenése tompa hanggal, csonka részletekkel jelentkezik, a hangzás ellaposodik. A kábel kevésbé „jól szól” a reprodukált magas frekvenciákon.
Ez a probléma leginkább a hangsugárzóhoz használt kábeleknél észlelhető, ahol a vezetékek mérete nagyobb, a csatlakozási méret pedig hosszabb. Az összekötő-kábeleknél a skin-effektus kevésbé befolyásoló tényező, mert az audio-sávon kívül hat. A következmények sokfélék lehetnek, de a leggyakoribbak a következők: 1. Sötét és komor tónusok, 2. felduzzadt és természetellenes basszus (Loudness effektus), 3. a tónusegyensúly elvesztése, 4. a dinamika romlása, 5. a háromdimenziós hangkép elvesztése. A skin-effektus befolyásolja a kábelek minőségét és ez a hangátvitelt. Az egyik lehetséges megoldás a vezetékek ezüst bevonata. Ennek a fémnek kisebb az ellenállása, mint a réznek, de az ezüstözött kábelek mesterségesen színezik a hangot, ami hajlamos a magasabb frekvenciák kiemelésére, nem biztosítva a semleges hangzást.
Vizsgálatok kimutatták, hogy a vezetők számának növelése a feldolgozott réz szemcséinek csökkentésével jelentősen csökkenti a bőrhatást. Más szóval, a technológia egyetlen, elég kicsi vezeték használatát használja ki ahhoz, hogy a bőrhatás által kiváltott hallható torzítást kiszorítsa a hang-tartományból. Az elvégzett fejlesztések lehetővé tették egy 7N (99,99999%) tisztaságú, az elődjénél képlékenyebb rézvezető előállítását, mivel 25%-kal csökkent a méterenkénti szemcsék mennyisége. A gyártástechnológia lehetővé tette a simább, rugalmasabb felületű és kisebb átmérőjű szálak előállítását.
Egy érzékeny téma következik: a kábelek bejáratása. Egyes audiofilek azt állítják, hogy a kábelek bejáratása szükségtelen, míg mások azt mondják, hogy ez ugyanolyan fontos, mint más audio-komponens esetén. Az audio-komponensek bejáratása egyszerű, mindegyiket meghatározott ideig üzemeltetni kell, hogy stabilizáljuk a működést és a gyártó szándéka szerinti végeredményt kapjuk. Fontossága alapvető, mivel egyes komponensek hangzás-teljesítményében jelentős változás következik be a „betörés” közben. Egyes kábelgyártók hivatalosan nem tartják alapvetőnek a kábelek bejáratását. Számos audiofil azonban arról számol be, hogy kéthetes betörési időszak után jelentős a javulás. Felmerül a kérdés: egyesek miért csinálják, mások miért nem? Mindig is mondtuk, hogy minden audio-rendszer egyedi, és ez adja a következtetést, hogy egy-egy kábel alkalmazása a különböző rendszerekbe eltérő lehet, még akkor is, ha a „betörésről” van szó. Mivel nincs költsége, bátran elvégezhető, ez nagy dolog, nem kerül semmibe és nem igényel semmiféle divatos technikát a gyakorlatban. Ezért azt tanácsoljuk, hogy a bejáratás minden új kábel használatakor az első lépés legyen.
Sok audiofil észrevehető javulást tapasztalt több tíz, ha nem több száz órán át tartó „kábel-bejáratás” után. Itt egy rendkívül érdekes aspektus jön szóba, amit a fülünk alkalmazkodásaként is definiálhatnánk. A kiváló minőségű audio-kábelek kialakításának alapja egy vitathatatlan kulcsszó: a semlegesség. Minden, magára adó, rangos kábelgyártó, még a sorozat minőségéből adódó elkerülhetetlen különbségekkel is, arra törekszik, hogy a zenehallgatónak olyan hangzást adjon, amely a lehető legközelebb áll a zenemű alkotója által elképzelt hanghoz. A semlegesség azonban nem anonimitást jelent, hanem a valóságnak való maximális megfelelést. Ez azt jelenti, hogy bárki, aki megszokta a magas vagy alacsony frekvenciákat hangsúlyozó kábeleket, „másnak” találhatja egy „semleges” kábel hangját. Annak az audiofilnek, aki máshoz szokva, nem biztos, hogy tetszeni fog a saját rendszere által kibocsátott új, kiegyensúlyozottabb hangzás. Az is lehetséges, hogy kezdetben nem lesz túl lelkes az adott kábelért, de aztán úgy nyilatkozik, hogy nagyon elégedett. Talán mert közben bejáródott a kábel? Vagy mert audiofil barátunk füle megszokta az új hangzást? A legigazabb válasz valószínűleg… mindkettő.
Érdekes módon még a bejáratott kábel esetében is a hang egy idő után javul. Ennek ismeretében feltételezhetjük, hogy ha valaki hozzászokott ahhoz, hogy sokáig hallgat egy audio-rendszert azonos felállással, akkor hozzászokik annak hangzásához. Kábelt cserélve első pillantásra elégedetlen lehet, mert hozzászokott a füle az előző hanghoz. Az idő múlásával a kábel komponens nyújtotta hang még el is romlik, mert (ki tudja miért?) nem lineáris a változás, viszont elsősorban a fül az, ami az új hangzást asszimilálja. Jó sok idő elteltével, az ember számára, a régi komponenshez való visszatérés már nem is elgondolkodtató. Éppen ezért azt az elméleti tanácsot adjuk, hogy ne végezzünk rövid ideig tartó teszteket és összehasonlításokat. Inkább azt javasoljuk, hogy legalább két hétig tartsuk fenn az új összeköttetést, majd újra visszatérni a régi kábelhez. Tehát a jó megoldás az, hogy megfelelő időtartamú hallgatási teszteken alapuló összehasonlításokat végezzünk.
– szerintünk itt még nincs vége –
Ajánlott cikkünk: https://hangzasvilag.hu/egetni-es-bejaratni-ez-itt-kerdes/
