Következő írásunk rendhagyó. Legfőképpen azért, mert CD-lemezt még nem teszteltünk. De, nem is ez a lényeg, hanem egy jazz-kiadvány megjelenése, egy dupla album kiadása, amely technikailag is és a kezdeményezés valamint a megvalósítás szempontjából is a világon egyedülálló. A lemezgyűjtők rutinból tudják, hogy a kettős albumok általában egy zenei koncepció hosszú kibontakozásának adnak több helyet, vagy népszerű slágerek válogatásai, de lehetnek egy stúdió- plusz egy koncert felvételnek hallható lenyomatai. Mint már hírül adtuk elkészült, és már meg is jelent a Juhász Gábor Trió (tagjai: Juhász Gábor – gitár, Jeszenszky György – dob, Kovács Zoltán – nagybőgő) Tony Lakatos és Karosi Júlia Planets című közös albuma – ami egy kicsit más, mint a többi
Juhász Gábor Gramofon- és Artisjus-díjas jazz-gitáros és zeneszerző. 1990 óta tanít, jelenleg a Bartók Konzervatórium jazz gitár szakán. A „Trió”-t 2006-ban alapította. Zenésztársai a nemzetközi porondon Archie Shepp, Erik Truffaz, Randy Brecker, Charlie Mariano, Lars Danielsson, Stephen James, Bebo Baldan, Federico Sanesi, Theo Jörgensmann voltak. A Magyar Jazz portál kritikusi és a közönség szavazatai alapján 2021-ben „Az év jazz gitárosa” címet kapta. Lakatos Tónit pedig aligha kell bemutatni. Lehet, hogy túl bátran osztom a felsőfokú jelzőket, de Szabó Gábor gitárművészen kívül nincs olyan magyar származású jazz zenész, aki hozzá hasonló nemzetközi karriert ért volna el. Részünkről a legjazzesebb hangszernek kikiáltott tenorszaxofon, az említett avatott kézben éteri hangzású.
Ez a dupla album, túl azon, hogy a Juhász Gábor Trió legfrissebb anyagát tartalmazza, az igényes zenehallgató audiofil közösség részére készült csemege. A két lemez teljesen – a számok sorrendjében is – ugyanazt a műsort tartalmazza. Még csak nem is más felfogásban eljátszva hallhatók a művek, hanem a stúdió-technika adta lehetőségeket kihasználva más-más felvételi lehetőség bemutatása dominál. A két lemez egyikén a felvételi helyszínen szűk közönség előtt elhangzott stúdiókoncert, míg a másik lemezen ugyanannak a felvételnek a kortárs zeneiparban bevett eljárásnak számító, professzionális digitális utómunkákkal módosított változata (vagyis olyan hangzás, amihez zene-fogyasztóként már egy ideje hozzászoktunk), hallgatható. A zenei világ berkein belül is érdekes, hogy neves művészeket erre rá lehetett venni, sőt teljes tudásuk birtokában az ügy mellé álltak.
A Planets album zenei anyagát a zeneszerző-jazzgitáros Juhász Gábor több, mint négy hónapon keresztül írta, saját bevallása szerint úgy, hogy csak ritkán vette kezébe hangszerét. Az ihlet akkor jött, amikor távcsövével az eget kémlelte, és megszólaltak lelkében a látható bolygók kiváltotta hangulatok. Az album szerzeményei egy-egy bolygót, éteri és misztikus, távoli világot és bennük a szüntelen felfedezésre törekvő nyughatatlan humanitást jelenítik meg. A muzsika eljátszásához kiváló művészek közreműködését vehette igénybe. A részben írott, de lényegében a stúdióban megszülető zenét a közreműködő előadók egyidejű szereplésével, az együttes játékot rögzítették. Az első lemez tartalmazza a technikai beavatkozás nélküli felvételt, tehát a felvételek első változata az eredeti hangzást kívánja visszaadni.
A Digital Pro Stúdióban, Matók István hangmérnök vezérletével elkészült dupla album a muzsikákat két, egymással összehasonlítható változatában mutatja be. A felvételek során nem alkalmaztak különleges, digitális beavatkozási technológiákat, minden a maga természetességében, a stúdió biztosította akusztikai felvételi környezetben került rögzítésre. Mindez az 1. számú lemezről, kinek-kinek saját otthoni audio-berendezésén, az audio-rendszer kvalitásainak függvényében hallható. A 2. számú lemez a különböző, mai, modern, bízvást állíthatjuk, hogy világszínvonalú stúdió-technikai lehetőségek felhasználásával készült. Erre szintén érvényes a megállapítás: úgy szól ahogyan az adott audio-lánc kvalitásai engedik.
A technikai paraméterek a következők:
…”A CD1 az élő, analóg láncon sztereóra kevert és 352.8 kHz mintavételezéssel rögzített koncert felvétel. Utómunka és mastering nélkül, az egyik legelismertebb A/D konverterrel (Merging Anubis külső lineáris táppal, Pyramix szoftverrel) digitalizálva. Ugyanaz, mint amit 38 cm/s sebességgel szalagra is rögzítettünk egy Nagra IVS-el magnóval. Nem volt még csak mastering sem. A CD2 esetében a tartalom viszont ugyanazon élő stúdió koncerten és analóg láncon keresztül került egy Protools utómunka rendszerbe, annak A/D konvertereit használva, sok csatornán, 192 kHz 24 bites mintavételezéssel. Átment a szokásos utómunkán, dinamika processzálással, zengetéssel, és mindennel, ami manapság a modern utómunka rendszerekben szokás, volt mastering is. Kifejezetten igényesen, nem a ma divatosan hangosra alakítva a kiadványt, inkább amolyan vintage módon, de azért mégiscsak utómunkázva, úgy hogy a streaming szolgáltatók elvárásainak is megfeleljen”… – ismertette a technikai hátteret Matók István hangmérnök.
Meghallgatás
Sajnos a felvételnél nem voltunk jelen a helyszínen, viszont el tudjuk képzelni, hogy azon kevesek számára, akik ott voltak, feledhetetlen élmény lehetett. Mi ezzel egy összehasonlítást már elvesztettünk, de nekünk a lényeg az elkészült anyag két változatának összevetése, a felfedezés öröme a fontos. A két verzió egymás utáni meghallgatása egyedi és izgalmas kísérlet. Egy biztos, hogy az első lemezen hallható felvételi mód nagyon ritka, sőt, mondhatni egyedülálló, a mainstream kiadók nem adnak ki ilyen felvételeket, de még a speciális, beállító-lemezek között is nehéz hasonló eljárás-móddal készült anyagot találni. Az elhangzó zenei részekkel kapcsolatban – mivel nem vagyunk zenekritikusok – szubjektív véleményünk van, nevezetesen, hogy Karosi Júlia szöveg nélküli éneke zenehallgatás közben rendkívüli módon szabad teret ad a gondolatok kialakulásának és szárnyalásának. Véleményünk szerint a Naprendszer planétái körül keringő zenei gondolatok sikeresen kerültek kifejezésre. A produkció nagyon változatos és hangulatos, mégis egységes koncepciót tükröz. A zenei pillanatok esetleges egyediségükben megragadók, és ez természetesen valósághűen dokumentáló mesterfelvétel, eltereli a gondolatokat a kritikus szemlélettől. Független attól, hogy mi a lemezek különlegessége, ez a zenei anyag minden gyűjtő polcán kitüntetett helyet kell kapjon.
A trió fantasztikus képességű zenészeivel megvalósított koncepció remekül interpretálja Juhász Gábor csodálatos kompozícióit, a zenekar fantasztikus. Tony Lakatos, világhírű magyar jazz-szaxofonművész, a felvételek alatt szinte vezényelte hangszerével a zenekart. A felvételek visszahallgatása után a megbeszéltek szerint, az érzelmi tartalom megváltoztatása nélkül korrigálták az újrajátszás hangerejét és dinamikai viszonyait. (Az átlagos dinamikai átfogás többszöröse a mai zeneipari termékeknek.) Azzal együtt, hogy a jazz egy „szabad zenei beszélgetés”, az arányok és a ritmus, a tér, a színpad-mélység, és a dinamika teljes szélességének kihasználása az érzéki illúzió művészete. A CD1 lemez nagyban segíti a „kihegyezett” High-End audio-lánc értékelését, a készülék és hangsugárzó összeállítás esetleges gyengéinek megtalálását, a továbbfejlesztést. Itt nem az a lényeg, hogy mennyire vagyunk képesek meghallani a frekvenciamenet szélességét, inkább az, hogy mennyire vagyunk képesek felfogni a különböző hang-aurákat, a hang-tömegek játékát és feldolgozni a hatást.
A hang másképpen szól ha a sajátunkat vagy a velünk szemben beszélő másét hallgatjuk, és mindez másképpen szól egy felvételről. Ahány audio-rendszer, elektronikák és hangsugárzó, annyiféle hangzás reprodukálható, és ezek a különbségek okozzák a zenei élmény megélésének különbségeit. A felvételnek a stúdióban történt zenei eseményeket, az arányokat, a hangos és halk zenei részletek közötti nagyságrendeket, a hangzásban tapasztalható egyensúlyt és a dinamikát, megszólalás varázsát kell tudni visszaadni. Ez a hangmérnöki gyakorlat lényege. Úgy gondoljuk a fenti tételek maradéktalanul teljesültek. A lemezen egy fontos apróság is helyet kapott, ami az otthoni audio-rendszer beállításával függ össze. A CD1 lemez műsorának végén található 10 mp szaxofon hang. Ez a rövid részlet segít a megfelelő hangerőszint elérésében, ugyanis ehhez a hangerőhöz igazodik minden hangszer. Amennyiben ennek a részletnek felhasználásával állítjuk be audio-rendszerünket, már „nóta közben” nem kell állítgatni a hangerőt!
A 2. számú lemez már a hangmérnöki koncepciót és vele együtt egy hang-esztétikai elképzelést is tartalmaz. Mindezek a világszínvonalú minőséget képviselő, különböző digitális stúdió-technikai, elektronikai lehetőségek felvonultatása a cél érdekében történt. A cél, hogy a lemez bemutassa a mai lehetőségeket, egyáltalán nem befolyásolja a művészi munkát, sőt rámutat egyes részletek és általuk keltett hangulatok hangsúlyának előtérbe helyezésére. „Hivatásos jazzrajongói” mivoltomban csak annyit mondhatok, hogy a megvalósítás, a hangzás impozáns. Remekül mutatja a kisegyüttesekben való szereplés muzsikusi attitűdjét, többször előfordul, hogy a zenekar egésze a vendég szólista kíséretére összpontosít. A CD2 egészen biztosan elnyeri majd a „szolidabb” hangrendszerek tulajdonosainak tetszését, a rendszereken jól fog szólni, és megindítja majd gondolataikat a fejlesztés irányáról.
Konklúzió
A felvételek kiválóan alkalmasak arra, hogy a két verzió összehasonlításával meg tudjuk ítélni készülék láncunk és hangsugárzóink képességeit, az elhelyezés anomáliáit, a természetes hangszínek létrejöttét és a hangzástér energiáinak játékát.
A rendhagyó és szenzációs kiadvány gazdája, az egyedi lemezfelvétel kiadója a My Reel Club™. A My Reel Club™ stratégiai célja olyan projektek gondozása, olyan hangzó anyagok megjelenítése, amelyek a helyszíni hallgatóság megéléséhez hasonlatos élményt adják vissza. A My Reel Club™ munkájának és mecénási tevékenységének köszönhetően a Planets lemez teljes anyaga megjelenik analóg szalagon is, valamint a nemzetközi platformokon nagy felbontású digitális MQA-file formátum letölthetőségével és a zenei streaming-szolgáltatóknál is elérhető lesz. Tehát létezik a felvételnek egy sztereóban kevert, DXD/DSD anyaga minimális utómunkával, valamint egy PCM verzió, a helyszínen sok sávon rögzített, utólag sztereó és Dolby Atmos változata is. Így már összesen négyféle kerül forgalomba. A klub már jelenleg is kiemelt partnere a www.nativedsd.com nagy felbontású zenei felvételeket kínáló platformnak.
A bevezetőnkben írtuk, hogy CD-lemezeket még nem teszteltünk. Ez egy kis pontosítást kíván, mert folyamatosan tesztelünk, csak többször lemezbemutatóként írtunk róluk. Ugyanis készülék és hangsugárzó-tesztjeinkhez rengeteg megválogatott kiadványt használunk. A Juhász Gábor Trió – Planets című kettős lemeze a későbbiekben etalon értékkel, amolyan kapaszkodóként fog szolgálni.
Disztribútori információk:
Forgalmazó: My Reel Club®
Facebook: https://www.facebook.com/groups/644121599273304/
További információ: https://www.digitalprobt.hu
Email: info@myreel.club