A három betűs márka egy legendás hangszóró fejlesztő, James Bullough Lansing monogramja.
Bár Lansing eredményeit és történelmét nem sokan ismerik, munkásságának öröksége emberek millióit érinti. James B. Lansing élete a törekvések, a zűrzavar, az inspiráció, a szárnyaló sikerek és a megsemmisítő vereségek furcsa keveréke volt. Mivel közreműködött az első sikeres hangszórók kifejlesztésében, pályája a hangszórógyártó ipar genezise. Munkájának minősége azt eredményezte, hogy a Lansing név a legkiválóbb hang-reprodukciós technológiához kapcsolódik. Nevét két vállalat, a JBL és az Altec Lansing arculatában is megőrzi.
Áttekintésünk a férfiról és a társaságokról, a Lansing-örökség dokumentációja.
James B. Lansing 1902 januárjában Greenridge-ben, Illinois államban született, Henry Martini és Grace Erbs tizenhárom gyermeke közül a kilencedik. Tizenéves korában Jim rövid ideig a Bullough családnál élt Litchfield-ben, Illinois államban, később felvette a nevüket, (innen a „B”) amikor vezetéknevét Lansing-re változtatta. Már tízéves korában is a mechanika és az elektronika érdekelte, tizenkét évesen épített egy kis rádió adó/vevőt, amely elérte a Great Lakes haditengerészeti állomást. A kormány képviselői hamarosan megjelentek a családi házuk ajtajában, hogy megbizonyosodjanak a rádió teljes szétszereléséről.
Fiatalként egy vállalkozási főiskolára járt Springfield-ben, de egy ideig precíziós javítási munkákra szakosodott autószerelőként dolgozott. Akkoriban nehéz volt pótalkatrészeket beszerezni, ezért Lansing a gépműhelyben kifejlesztette a szükséges készségeket, hogy sok ilyen alkatrészt maga készítsen el. A kereskedő, akinek dolgozott, befizette a tandíjat egy autóipari iskolában Detroitban. Ezután Salt Lake Citybe ment. Felesége Glenna Peterson mesélt arról, hogy először 1925-ben találkozott Lansing-el, amikor egy Salt Lake City-i rádióállomásnál dolgozott. Hogy Lansing milyen eszközökkel és hol tanult eleget a rádiózásról nem állapítható meg, csak arra a következtetésre juthatunk, hogy bármilyen szakértelmet szerzett is, autodidakta volt.
Körülbelül ugyanebben az időben Lansing találkozott leendő üzlettársával, Ken Decker-el. Lansing és Decker üzleti partnerséget kötött és 1927-ben Los Angelesbe költöztek, hogy megalapítsák a Lansing Manufacturing Company-t. A cég elsősorban rádió-készülékekhez dinamikus elven működő 6 és 8 hüvelyk méretű kúpos membránokkal rendelkező hangszórókat épített. Közvetlenül a cég alapítása előtt James Bullough Lansingre változtatta nevét, a hatóságok ezen a néven adtak ki számára új születési anyakönyvi kivonatot. A cég félig manufakturális módszerekkel, részben „háziiparként” működött, esténként otthon membránokat és lengőtekercseket készítettek, az alkatrészeket másnap a gyárban kész hangszórókká szerelték össze.
Az 1920-as évek végén a „The Jazz Singer” című film sikere elindította a hangosfilm korszakát, és a Western Electric, az AT&T gyártó részlege gyorsan a domináns erővé vált a kezdő iparág berendezéseinek gyártásában. A Bell Laboratories hatalmas erőforrásait felhasználták a felvételi, reprodukálási és rokon művészeti problémákra. A korai Western Electric színházi hangszórók alapvetően egy nagy ívelt (csiga alakú) exponenciális kürtből álltak. A Western Electric 555-ös modell meghajtó részét használták ezekkel a kürtökkel, a frekvencia átvitel körülbelül 100 Hz és 5000 Hz közötti tartományra volt korlátozva. Idővel a Western Electric hozzáadott egy nagyfrekvenciás egységet, valamint egy sor alacsony frekvenciájú 18 hüvelykes hangszórót.
A Metro-Goldwyn-Mayer Studios hangosztálya nem volt elégedett a kibővített Western Electric rendszerrel. Konkrétan kifogásolták a középső szakasz 12 láb hosszát és annak túlzott késleltetési idejét, az alacsony és magas frekvenciájú szakaszokhoz képest. 1933-ban Douglas Shearer, Norma Shearer filmsztár testvére és az MGM hang-osztályának vezetője, arra a következtetésre jutott, hogy jobb rendszert tud építeni, mint akár a Western Electric, akár az RCA. Douglas Shearer, John Hilliard fiatal villamosmérnök segítségével, összeállított egy szakértői csapatot, amelyben Robert Stephens (aki később megalapította a Stephens TruSonic-ot) és John Blackburn, a Kaliforniai Műszaki Egyetem fizikusa szerepelt. A feljesztésekbe a Lansing Manufacturing Company-t logikus és helyi forrásként vonták be. Lansing tervezte a hangszóró-rendszer alkatrészeit; a nagyfrekvenciás hangszóró lapos huzallal, 3 hüvelykes átmérőjű membránnal rendelkezett, az alacsony frekvenciájú hangszóróknak kerek vezetékes, 2 hüvelykes hangtekercsei voltak, és nyitott hátú konfigurációban működtek egy W-kürtben. Mind a magas, mind az alacsony frekvenciájú hangszórók külső tápellátású, gerjesztett mágneseket használtak. 1937-ben a Shearer MGM rendszer technikai kiválóságáért elnyerte az Academy of Motion Picture Arts and Sciences díját. A Shearer-MGM rendszer új mércét állított fel a moziban a hangvisszaadás terén, és az alap kialakítást a világ más gyártói is széles körben lemásolták. Ugyancsak az 1930-as években fejlesztette ki Lansing az Iconic rendszert, egy kis kétutas hangsugárzót. Az Iconic széles népszerűségre tett szert a mozgókép iparban, mint monitor, az alapvető rendszerkonfiguráció, kisebb fejlesztésekkel, ma is használatban van.
1938-ban a professzionális hangzás történetében vízválasztó eseményre került sor. Az Egyesült Államok kormánya felszámolta azt a virtuális monopóliumot, amelyet a Western Electric birtokolt a mozgókép hangzás területén. A Western Electric kénytelen volt megválni bizonyos részesedéseitől a hangvisszaadás területén, beleértve a hangszórókat és a hozzájuk tartozó erősítőket. Az összes érintett részvényt egy dollárért eladták egy akkoriban náluk dolgozó mérnök csoportnak. A mérnökök egy új, a Western Electrictől független céget alapítottak Altec Service Corporation néven. Az Altec név a „minden műszaki” kifejezés „összehúzása”, amely az új vállalat elsődleges irányait jelzi. Az Altec Service Corporation szerte az országban a korábbiak szerint folytatta az üzletmenetet. 1941-re nyilvánvalóvá vált, hogy a Lansing Manufacturing Company eladása volt az egyetlen módja a cég életben tartásának. Alvis Ward, az Altec Lansing Corporation korábbi elnöke szerint az Altec Service Corporation 1941. december 4-én 50 000 dollárért megvásárolta a Lansing Manufacturing Company-t, és a céget Altec Lansing Corporation névre keresztelték. A Western Electric beleegyezett, hogy licencet ad az Altec Lansing Corporation-nek a szabadalmazott tervek gyártására, és soha nem számol fel jogdíjat a gyártott termékekért.
Az összeolvadás nyújtotta stabilitásnak köszönhetően Lansing végre szabadon folytathatta munkáját anyagi gondok nélkül. Ezekben az években számos olyan eljárást tökéletesített, amelyek világszerte szabványossá váltak a hangszóró gyártásban, beleértve a huzal-tekercseinek nagysebességű tekercselését fém tüskékre és a nagyfrekvenciás alumínium membránok hidraulikus alakítását. Lansing két figyelemre méltó rendszert tervezett ezekben az években, a 604-es típusú koaxiális hangszórót és az első Voice of the Theater rendszert, az A-4-et. A 604-es modellt 1944-ben vezették be, és hamarosan vezető hírnevet szerzett műsorszórási monitorként, és a felvételtörténet egyik legsikeresebb monitorjává vált. A gyártás a mai napig folyik.
A John Hilliard-al közösen tervezett A-4 elindította a Voice of the Theater sorozatot, amely az 1980-as évek közepéig tartotta Altec Lansingot a mozgókép-kiállítási iparág élvonalában. A The Voice of the Theatre rendszerek Alnico V mágneseket használtak, ez az alapanyag később forradalmasította a hangszóró ipart. A chicagói Arnold Engineering Company munkatársával, Robert Arnold-al együttműködve Lansing egy ésszerű méretű mágnest tudott beszerezni, amely körülbelül 12 000 gauss erősséggel telített egy 4 hüvelyk átmérőjű rést. Egy ilyen résnek nyilvánvalóan meglehetősen szűknek kellett lennie, és a viszonylag nagy hang-tekercset a hangszóró iparban eddig ismeretlen fokú precizitással kellett legyártani.
Lansing 1941-ben eladta cégét az Altec Service Corporation-nek, azzal a szándékkal, hogy minden cégnév, jó szándék és vagyon az új cég tulajdonában marad. A jelenleg JBL néven ismert céget először Lansing Sound, Incorporated néven hívták, bejegyzése 1946. október 1-jei keltezésű. A gyár helye San Marcosban, egy kisvárosban, amely meglehetősen közel van az Oceanside-hoz San Diego megyében, egy Lansing tulajdonában lévő avokádó- és citrus farm közelében volt. Lansing egy komplett gépműhelyt tartott fenn a helyszínen, és itt kezdte meg új hangszóró gyártási tevékenységét. Az első termék, amelyet James B. Lansing Sound, Incorporated mutatott be, a D101 típusú 15 hüvelykes hangszóró volt, amely a korábbi Altec Lansing 515-ös modell közel mása alumínium-membránnal és a lengőcséve-testen keresztüli levegőáramlással. Lansing hamarosan kifejlesztett egy sor alkatrészt, a D175 néven ismert nagyfrekvenciás hangszóró az 1970-es évekig a JBL katalógusában maradt. Lansing úttörő szerepet játszott a szalaghuzalos tekercsek használatában, 1948-ban a D130 volt az első 15 hüvelykes modell.
Lansing soha nem az üzleti ügyekre összpontosított, de a pénzügyi problémák mindig felszínre kerültek. 1947 novemberében Lansing finanszírozást kapott a repülés úttörőjétől, Roy Marquard-tól. Ezzel a megállapodással a Marquardt Aviation Company vállalta, hogy a nettó árbevétel 10%-ának megfelelő költséggel gyártási területet biztosít Lansing számára. Az új pénzügyi megállapodásokkal Lansing áthelyezte irodáit és gyártó létesítményeit a kaliforniai velencei 4221 Lincoln Boulevard Marquardt üzembe. 1948 végén a cég beköltözött a Marquardt létesítménybe, a 7801 Hayvenhurst Avenue címen, Van Nuys-ban, Kaliforniában. 1949 elején a General Tire Company megvásárolta a Marquardt-ot, nem voltak érdekeltek a kapcsolat fenntartásában. James B. Lansing, Incorporated, kiürítette a marquardti létesítményt, és három éven belül a negyedik helyre költözött, a 2439 Fletcher Drive-ba, Los Angelesbe.
Lansing utolsó három évében szoros üzleti kapcsolatot alakított ki Robert Arnold-al (Arnold Engineering), az Alnico V alapanyag elsődleges szállítójával. A két férfi között nagy volt a kölcsönös tisztelet. A nehéz idők fizikai és érzelmi terheket róttak Lansing-re. A cég folyamatos költözése kedvezőtlen hatással volt a termelésre, és az üzleti környezet javulásának semmi jele nem volt. Lansing legújabb vállalkozásához George Martin csatlakozott. Lansing 1949. szeptember 24-én, csütörtökön San Marcosba hajtott, és az üzletmenettől elkeseredve még aznap este kioltotta az életét. A dél-los angelesi Inglewood Park temetőben nyugszik. Lansing sírkövére a „szerető apa” szavak vannak felírva, ezek egyértelműen gyermekei és Mrs. Lansing érzései.
Néhány évvel korábban Lansing elég bölcs volt ahhoz, hogy életbiztosítást kössön a társaság nevében. A kötvény 10 000 dollár volt, és a kötvény alapján történő kifizetés tette lehetővé Bill Thomas-nak, hogy biztosítsa a vállalat jövőjét. Lansing a cég egyharmadát a feleségére hagyta. Az ötvenes évek elején Thomas tárgyalt ennek az összegnek a megvásárlásáról Mrs. Lansing-től, és így a cég egyedüli tulajdonosa lett.
Az 1940-es évek végén és az 1950-es évek elején a Lansing név védjegyként való értéke gyorsan emelkedett. Noha szigorúan az Altec Lansing Corporation-hez tartozott, az új cég jól használta a nevet a Jim Lansing „Signature” hangszórókhoz. Az „aláírás” kifejezés használata arra utalt, hogy egy férfi nevét nem lehetett elvenni tőle, még akkor sem, ha a nevet korábban áruként adták el egy üzleti tranzakció során. A cég gyorsan növekedett, és az 1950-es évek közepére nyilvánvalóvá vált, hogy a cég igen jelentős piaci erővé vált. Bill Thomas briliáns döntést hozott, hogy a terméket JBL-nek címkézte, miközben megtartotta a James B. Lansing Sound, Incorporated cégnevet. A JBL kezdőbetűi az ismerős felkiáltójellel együtt hamarosan világszerte ismertté váltak. Bizonyos értelemben az új logó a vállalat vagyonának és hírnevének gyors felemelkedését jellemezte az 1950-es évek végén és az 1960-as évek évtizedében. A vállalat vezetésének korai szakaszában Bill Thomas határozottan elkötelezte magát a kiváló tervezés és a mérnöki integritás mellett. Thomas új műszaki arculatot vetített a vállalat elé számos új jelátalakító termék bevezetésével, amelyek mindegyike a legmagasabb szabványok szerint készült.
A Western Electric 594 meghajtót, amely sokáig hiányzott a professzionális hangzásból, gyakorlatilag „újra feltalálták”. A radiális kürtök, a különféle akusztikus lencsék és a figyelemre méltó 075 UHF gyűrűs radiátor további bevezetésével Thomas a JBL-t a professzionális hangzásvilágba való jelentős belépéshez pozícionálta, amely terület sokáig az Altec Lansing és az RCA magánterülete volt. A legtöbb ilyen tervezésért a neves mérnökök, Bart Locanthi és Ed May voltak felelősek.
Ahogy az 1950-es években a High-Fidelity piac növekedett, az olyan modellek bevezetése, mint a Hartsfield és a Paragon, nagy feltűnést keltett. Az 1957-es Paragon, egy sztereó rendszer egyetlen nagy házban, Richard Ranger ötlete volt, aki korábban részt vett a mozgóképek hangjának többcsatornássá alakításában. A Berkeley ipari tervezője, Arnold Wolf volt a felelős a Paragon lenyűgöző látvány-tervezéséért. Bár egyértelműen a saját koráról mesél, a dizájn lényegében időtlen. A JBL több mint 1000 Paragont épített 25 év alatt. Az 1960-as években a JBL elkezdett betörni a hangstúdiók piacára. A hollywoodi Capitol Records-on keresztül a JBL bemutatta a 4320-as sorozatú monitorokat. Az alaptervet és annak származékait a Capitol anyavállalata, az EMI széles körben alkalmazta világszerte. A rock and roll zene megjelenése az 1960-as években felhívta a figyelmet arra, hogy olyan nagy teherbírású hangszórókra van szükség, amelyek képesek kezelni az élő koncertek során kapott súlyos terheléseket. Leo Fender, a Fender Guitar alapítója a D130 modellt jelölte meg az elektromos gitárrendszerei ideális hangszórójaként, a JBL pedig ennek egy speciális verzióját biztosította a Fender cég számára.
A ma ismert JBL Professional termékcsalád a hatvanas évek közepén és végén alakult ki, főként George Augspurger neves tanácsadó irányítása alatt. 1969-ben Thomas eladta a James B. Lansing Sound Incorporated céget Sidney Harman-nak. Harman okos vezetése alatt a vállalat bruttó árbevétele 1981-re körülbelül 60 millió dollárra nőtt. A vállalat továbbra is a márkás hangszórók vezető gyártójaként működik világszerte, és termelésének több mint felét exportpiacokon értékesíti. Gyakran elgondolkodunk azon, honnan származik Lansing hatalmas tudástára. Az olyan emberek, mint John Blackburn, Robert Arnold és Ercil Harrison (Peerless Transformers) minden bizonnyal sok mindent megtanítottak neki az alapvető mérnöki ismeretekről, a mágnesezésről és a hálózat tervezésről de, amikor a gyártás technikáról és a szerszámozásról volt szó, ő tanított meg másokat. Amikor áttekintjük Lansing közreműködését a háború utáni években, olyan emberek mérnöki és tervezési munkájára gondolunk, mint Olson (RCA), Vincent Salmon (Jensen), valamint Paul Klipsch és Rudy Bozak. De Jim Lansing volt az, aki végül kitalálta, hogyan készítse el a terméket következetesen és hatékonyan. Lansing élvezte, hogy saját termékeinek szóvivője volt. Szakismerete, őszintesége és személyes melegsége volt előadásainak kulcspontja, amikre még sokáig, halála után is emlékeztek.
Az 1958-as New York-i kongresszuson az Audio Engineering Society a nagyon kevés posztumusz díj egyikét „a hangszóró tervezésében való közreműködésért” adományozta Lansing-nek. Mrs. Lansing vette át a díjat. A másik posztumusz díjazott Alan D. Blumlein, a modern sztereó atyja volt(!)
Ajánlott cikk, még több részlettel:
https://www.soundandcommunications.com/industry-pioneers-17-james-b-lansing-a-legacy-in-sound/
