Az osztrák felmenőkkel rendelkező, Párizsban született, de már két évtizede Ibizán élő szaxofonművész, Muriel Grossmann nem ismeretlen a magyar közönség előtt. A muzsikus néhány
évvel ezelőtt az egyik patinás jazz-klubunkban tartott nagysikerű koncertet. A közelmúltban megjelent rendhagyó albuma miatt kerülhet a hazai jazzkedvelők érdeklődésének fókuszába. Alaptételnek tekinthető, hogy Grossmann mindig is a bevállalós művészek közé tartozott, mert bátran hozzá mer nyúlni a régmúlt idők ikonikus felvételeihez, mégpedig azzal a szándékkal, hogy a vitathatatlan értékeket megtartva valami újat hozzon létre. Az előadó új albuma, a Plays The Music of McCoy Tyner and Grateful Dead is ebben a szellemben született.
A kiadvány címadásával Grossmann nem rejti véka alá, hogy milyen „pályán” fog játszani. A kiadvány két lemezből áll. Az első korongon két McCoy Tyner és szintén kettő Grateful Dead kompozíció kapott helyet. A második korongon ugyanez a kétszer két szám szerepel, azonban delegáltan alternatív változatban. A repertoár nyitószáma, a Walk Spirit, Talk Spirit, Tyner 1973-as kiadású, Enlightenment című albumáról származik. A folytatás, a Contemplation pedig az 1967-es lemezről, a The Real McCoy címűről került kiválasztásra. A kínálat második felét a The Music never Stopped (Blues for Allah /1975/ és a The Other One (Anthem of the Sun /1968/) Grateful Dead szerzemények adják.
A szaxofonművész új albuma egy jól definiált felkérés a hallgatók felé, hogy ikonikus kompozíciókat hallgassanak meg újra gondolt fókuszokkal. Az új megvilágítás képes kiemelni olyan apróságokat, finomságokat, amelyek eddig esetleg nem kaptak elegendő figyelmet. Azonban, korán sem érheti az előadót az a vád, hogy elvész a részletekben. McCoy Tyner és Grateful Dead zenéjének áramlási iránya és vitalitása úgy marad változatlan, hogy közben új zenei színek kerülnek a felszínre. Muzsikusai élén Grossmann érezhetően nem azért vonult a stúdióba, hogy a produkciójával meglovagolja a napjainkban ismét népszerű tribute hullámait. Az érezhető cél inkább az volt, hogy egyfajta hidat építsen a 60-as és 70-es évek zenei világa is a jelen között.
Remélhetőleg Grossmann hamarosan visszatér majd Budapestre és egy, a korábbihoz hasonló
koncert keletében élőben és élvezhetjük a most bemutatott lemez anyagát (is).
Felszínesen úgy tűnik, McCoy Tyner és a Grateful Dead különböző galaxisokból származnak. De ha mélyen belehallgatunk, világossá válik: ugyanazon a bolygón keringtek. Furcsa, de igaz. A harmonikus sűrűséget, bal kézre szóló erejét és aszimmetrikus lendületét egyetlen nyelvvé metabolizálta. Meg kell hallgatni a „Walk Spirit, Talk Spirit” című számot Tyner Enlightenment (1973) albumáról, majd összehasonlítani egy hosszú „The Other One” jammel – mondjuk az 1972. május 10-ével az Europe ’72 albumról. Az a középpont nélküli gravitáció, az a gördülő kavargás? Különböző hangszerek, ugyanaz a motor. Muriel Grossmann projektje egy folytatás: Tyner hatásának nyomon követése, a kompozíciók újbóli felfedezése. Radomir Milojkovic (gitár), Abel Boquera (Hammond B3 orgonán) és Uros Stamenkovic (dob) csatlakozásával ezt a négy művet nem megőrzendő műtárgyként, hanem felfedezésre való meghívásként kezeli.
…„Ezt a zenét egyfajta szűrővel játszottuk, így úgy hangzik, mintha a saját zenénket komponálnám, rögzíteném és adnám elő. Ez valaki más zenéje, de úgy hangzik, mint a mi zenénk”… – nyilatkozta Muriel Grossmann
Könnyű lenne a zeneanyagot koncept-albumként bemutatni. Tyner és a Dead találkozik. A jazz találkozik a jammel. Két kultúra, egy szűrő. De itt nem ez történik.
Grossmann nem akar semmit mondani. Ő zenét csinál.
