– a tapasztalatokat is –
Ha régi hanglemezeket, LP-ket keresel, olyan dolgokat veszel, amik lehetnek ötven- vagy akár hatvanévesek. A hanglemezen a hanghullámok fizikai, mechanikus lenyomata van a barázdákban. Hogyan fog szólni? A rövid válasz az, hogy ez mindig kockázatos. Miért kockázatos? Ha ránézünk a lemezre, és karcos, esély sincs. Ha kopott, és a felülete matt, akkor valószínűleg rosszul fog szólni. Tisztán és fényesen kell „ragyognia”. De, ez még nem elég.
…”Vettem tiszta, fényes lemezeket jó borítókban, hazavittem őket, torzítást és nagyon hangos felületi zajt találtam rajtuk. A lemezeket jól karban tartották, de az eredeti hangszedő kart (amin a hangszedő és a tű volt) nem ápolták, vagy gyenge minőségű volt”…. mesélte egyik barátunk.
Egy lepattant tűhegy tönkretette a lemezt. Mivel a hangkar egy hangszedőt és egy tűt hordoz, mindenképpen figyelembe kell venni a tű állapotát. Egy elkopott tű torzulást okoz. A korai hangszedőknek körülbelül három grammos tűnyomásuk volt, ez volt az effektív nyomás, amivel az apró gyémánttű hegye a lemezre nehezedett. Egy modern lemezjátszó/kar/hangszedő körülbelül 1,5 gramm nyomást gyakorol. Egy komoly minőségű audiofil hangszedő akár csak 1 vagy 1,35 gramm tűnyomással működik. A modern, könnyebb kar, az érzékenyebb hangszedő jobban képes letapogatni a hibákat, szinte „hallja” egy korábbi hatását.
Régen, de még ma is sokszor, a hangszedő kart kézzel eresztik le, nem pedig mechanikával. Gyakorlatilag az összes 60-as évekbeli lemezjátszóban volt automatikus lemezváltó, amely egymásra ejtette a lemezeket. Általában a címkén lévő bevágott gyűrű tartotta távol a felületeket, de nem minden címkén volt ez a gyűrű. De más probléma is adódott. A bulikban a táncot félbeszakította, ha valaki megütötte a lemezjátszót, vagy akár, ha lábdobogtató volt a zene, rázkódott a padló, amitől a tű ugrott. Így a „figyelmes” házigazda esetleg egy pénzérmét ragasztott a hangszedőfejre, hogy azt erősebben nyomja lefelé, és így kevésbé valószínű, hogy ugrálni fog a tű. Ezzel a hanglemez és a hangzás örökre megváltozott (tönkre ment). A DJ-k közismerten arról voltak híresek, hogy súlyt raktak a karra, hogy elkerüljék az ugrásokat lejátszás közben… egyesek szerint a lemezek hangosabban is szóltak. A BBC rádió technikusai a lemezjátszókat 3,5 gramm nyomásra állították be, hogy a tűk ne ugráljanak a barázdák között. A vendéglátós zenegépek általában 3,5 grammos tűnyomással játszottak. Egy modern lemezjátszó lejátssza ezeket a múltbeli visszaéléseket.
Quentin Tarantino nagy lemezrajongó, aki ragaszkodik ahhoz, hogy a gyűjteményéből származó lemezeket közvetlenül a filmjeinek zenei anyagában használja. Azt mondja, hogy a sziszegés és a furcsa sercegés a hangzás része. A Goldmine, amerikai gyűjtőknek szóló magazin és árkalauz-sorozat, ökölszabálya szerint: az 1950-es évektől 1971-ig készült lemezek általában jobban szólnak, mint amilyennek látszanak. Az újabb lemezek -1971 és 1989 között – általában rosszabbul szólnak, mint amilyennek látszanak. A 2000 utáni lemezek általában kiváló minőségű alapanyagból készültek és jól nyomottak. Időnként az ember elgondolkodik azon, hogy melyik előadó lemezei kopottak a legrosszabbul, és hogy van-e valami minta. Duane Eddy kislemezei általában nagyon kopottak, de nem karcosak(.) – ez tisztelgés a pengő gitár előtt. Sokat játszották mert szerették. A reggae kislemezek többnyire durva hibákkal vannak tele. Ez annak a kombinációja, hogy táncra ösztökélnek, egy nagy tűnyomásra beállított lemezjátszóval játszva. A „régebb óta fiatal” zenekarok lemezei gyakran nagyon rossz állapotban vannak. A „fényűzőbb” filmzenék és a modern jazz általában jó állapotban vannak, klasszikusok között lejátszatlan lemezeket is találni. Néhány lemez valóban makulátlan, ezek általában olyanok, amelyeket soha nem adtak el vagy gyűjtemények részei, és így maradtak fenn.
Amikor egy gyűjtőt látunk egy drága lemezt vizsgálgatni, mindig nyomokat keres a középső lyuk körül. Minden alkalommal, amikor egy lemezt a tányérra helyezünk, fennáll annak a veszélye, hogy a tengely nagyon enyhén megkarcolja a címkét, hacsak nem vagyunk megszállottan óvatosak. Túl óvatosak. A lyuk szélén lévő papír is rojtosodik. A nyomok jelzik, hogy milyen gyakran játszottak le egy lemezt.
Természetesen, ha egy lemezt sokszor játsszuk egy jól beállított audiofil rendszeren, akkor annak jól kell szólnia. Szóval semmi sem helyettesítheti az első meghallgatást… de, a piszkos hanglemezeket meg kell tisztítani. Az apró penészfoltok is gyakoriak. Az előző tulajdonosok DNS-ének apró nyomaiból származnak – ez izzadt ujjakat jelent. Egy babatörlőkendő vagy egy antibakteriális törlőkendő eltávolítja a penészt. Ezután vízzel, majd lemeztisztítóval kell tisztítani. A rajongók biztosan elájultak a rémületüktől a nedves törlőkendő hallatán, de valójában enyhe penész esetén is működik. A tisztítófolyadékok eltávolítják a port, a szennyeződéseket és a statikus elektromosságot; a meglehetősen koszos lemezeket is rendben tartják.
