Körülbelül 80 évvel az első, 33-as fordulatszámú hanglemez, és néhány variációja piacra kerülése után, megszületett egy újdonság, amelyet egy olasz csapat készített. És ahogyan a zenéhez kapcsolódó történetekben általában lenni szokás, a „zenekart” két régi gimis barát Luca Terenzi és Ilich Rausa alapította. Az előbbinek San Giuliano városban van családi vállalkozása, amely műanyagokat gyárt 60 alkalmazottal. A másik személy a Rude Records tulajdonosa, amely nemzetközi hírű előadók produkciójára szakosodott, szem előtt tartva a hard-rock és a heavy metal műfaját. „Srác-korunk óta ismerjük egymást, és már egy ideje azt mondogattuk, hogy jó lenne közös vállalkozást indítani, aminek köze van a zenéhez. Ebben a történelminek mondható időszakban a vinyl-lemezek és a fenntarthatóság tűnt számunkra a legjobb választásnak” – nyilatkozta Rausa.
…”A zene táncra késztet. A lemezre rögzített hang a legjobb rezgés, ez az a „hangszer”, amely egy másik dimenzióba visz minket. Mikrobarázdák, amelyek lehetővé teszik a hallgató számára, hogy érzékelje a felvevő-szoba akusztikáját, a színpadot vagy a közönségből érkező kis zajokat, amelyek mind azt az érzést keltik, mintha ott lennénk. Mindezen okok miatt a hanglemez időtlen maradt, annak ellenére, hogy más hordozók is megjelentek”… – Enzo Cormann francia író, drámaíró, színházi rendező és zeneszerző.
Íme az első „Green Vinyl”! A zöld lemez készítése 2022 nyarán született, a műanyagok és fémek feldolgozására szakosodott Terenzi SRL 1967 óta működő mechatronikai gyártó cég, valamint a Rude Records, egy nemzetközi hálózattal rendelkező, független zenei kiadó innovatív ötletéből. A „Greenyl” ambiciózus projekt 2022 júliusától az év végéig formát öltött és hivatalosan is egy márka lett. A megnevezés utal a tartalomra, az innovatív és öko-fenntartható módon előállított jó zenére.
Két éves kutatás és fejlesztés után sikerült tökéletes hangzást elérni az összes innovatív változathoz. A környezetbarát jelleg továbbra is öregbíti a hanglemezek már történelmi hangzási minőségének megőrzését. Lehetővé teszi a zene megszokott térbeli kiterjedését anélkül, hogy ugyanazt a környezeti kárt okozná, mint a régi gyártási módszerek. A Greenyl egy PVC-mentes innováció. Az anyagok és gyártási folyamatok tanulmányozása, az alkalmazott kutatás és fejlesztés révén megszületett az első PVC-mentes vinyl. Polimer összetétele részben újrahasznosított és 100%-ban újrahasznosítható. Rugalmas, könnyű és sokoldalú, mivel mosás és újraolvasztás után többször is felhasználható a gyártási cikluson belül. Ez a polimer környezetbarát gyártási folyamatot tesz lehetővé, amely elkerüli a káros gázok környezetbe való kibocsátását. Az innovatív Greenyl gyártási ciklus minden részletében gondos figyelemmel kísért. Az automatizálás lehetővé teszi a pazarlás kiküszöbölését, valamint a rendkívül rugalmas módon történő javítást és tökéletesítést, jelentősen rövidítve a gyártási időt. A vinyl hagyományos megmunkálása, a PVC-nek köszönhetően mindig is káros és mérgező gázok kibocsátását nagy környezetterheléssel eredményezte. Emellett a ma is használt régi présüzemekben gyakran alkalmaznak elavult technológiákat. A hanglemezek iránti jelenleg növekvő kereslet – előrejelzések szerint és ágazati tanulmányok alapján – még negatívabb hatással lesz a környezetre.
Minden Greenyl korong 0,5 kg-al járul hozzá a CO2-kibocsátás csökkentéséhez! A régi vinyl hagyományos ikonicitásának és magas hangminőségének megőrzése mellett a Greenyl korong korszakunkat fontos új értékekkel egészít ki: alacsony környezetterhelés és új, magával ragadó esztétika. Az időtlen fekete szín mellett a Cloudy Colors, a Supernova és a Nebula, a Gold, a Smokey és a Transparent színváltozatok nagyon eredetiek. A címkék ugyanolyan eredetiek és közvetlenül a gyártási fázisban, a polimer gravírozással vagy 3D nyomtatással készült maratással, papír és ragasztó használata nélkül készülnek. Így a lemez újrahasznosítható. Végül, de nem utolsósorban, a gyártási folyamathoz felhasznált energia teljes mértékben megújuló, fenntartható. A cég a gyártási szükségletek 75%-át saját maga állítja elő, a telephelyen lévő 1500 m²-es napelemekkel felszerelt üzemében, a környezetbe történő gázkibocsátás korlátozásával.
A hanglemez a 20. század eleje óta a zenei felvételek terjesztésére használt médium. A kompakt lemez (CD) 1980-as évek eleji megjelenéséig a zene elsődleges formátuma volt. A hanglemezek piacának értékét 2022-ben 1 987,74 millió dollárra becsülték, és az előrejelzések szerint 2030-ra eléri a 4 124,92 millió dollárt, ami 2023 és 2030 között 9,57%-al növekszik. 2022-ben körülbelül 180 millió lemez készült. A RIAA 2022-es jelentése (Recording Industry Association of America) szerint a hanglemezek növelték a fizikai zenei piac bevételeit. Tekintettel az említett piaci növekedésre, arra lehet számítani, hogy a hanglemezpiac volumene 2027-re eléri a 2,6 milliárd dollárt.
A 2024-ig prognosztizált folyamatos növekedés megállapítható, de a hagyományos termelés jelentős környezeti hatásának negatív oldala is. A PVC-t fosszilis anyagokból állítják elő, és a gyártási folyamatban nátrium-kloridot is használnak, így 57% kloridot tartalmazó polimer keletkezik. A vinil-klorid rendkívül veszélyes belélegezve, és rákkeltőnek minősül. A Keele Egyetem kutatóinak becslése szerint a lemezek körülbelül 135 g PVC-anyagot tartalmaznak, amelynek szénlábnyoma 0,5 kg CO2. A vinyl gyártás során felszabaduló CO2-kibocsátás ellensúlyozására évente 6 millió fát kellene elültetni. Ez azt jelentené, hogy a terület 35-ször akkora, mint a New York Central Park!
Néhány történelmi megjegyzés: Az első mikrobarázdás hanglemez 1948 nyarának első napján jelent meg, az Egyesült Államokban. A háború utáni időszakban új történelmi pályát nyitott meg. Leváltotta a sellak 78 ford./perc sebességű lemezeket. A Columbia Records által forgalomba hozott új technika neve Long Playing vagy Long Play, ami az LP mozaikszóval teszi ismertté definícióját. 1949. január 10-én, a Columbia LP megjelentetése után, az RCA piacra dobta az alternatívát, a 45-ös fordulatszámú „kislemezt”, amely versenyszerűen szemben állt a 33-as fordulatszámmal.
Az előnyt a méret és a súly jelentette, ami kezelhetőbb, de a 45 ford./perc játszási ideje egyértelműen kevesebb, mint az LP esetében. Mindkét oldalon 6-7 percet engedett rögzíteni, ez túl kevés, különösen a klasszikus és a jazz zenéhez. Már az első LP a 33-as fordulatszámmal 45-50 percet engedett meg, így egyetlen lemez – legfeljebb kettő, három – egy teljes klasszikus zenei művet vagy operát tartalmazhatott.
A hanglemezek másik egyedi jellemzője a hozzájuk tartozó képzőművészeti vagy fotó-műalkotás valamint a csomagolás. Ezek az elemek szerves részét képezik a hanglemez általános esztétikájának és fokozzák a hallgató zenei élményét. A lemezek sokféle zenei műfajt lefednek. A különböző műfajok iránt, a fogyasztói preferenciáktól és trendektől függően, eltérő szintű kereslet mutatkozik a lemez-piacon.