Günter Hermanns klasszikus zenei producer a Deutsche Grammophon Gesellschaft egyik leghíresebb hangmérnöke volt. Felvételeket készített és szorosan együtt dolgozott a Herbert von Karajan vezényelte Berlini Filharmonikusokkal. Az 1950-es évek végétől kizárólag a német DGG lemez-társaságnak dolgozott hangmérnökként, majd szerkesztőként és hangfelvételi tanácsadóként egészen a 90-es évek végéig. Felvette Claudio Abbado, Mstislav Rostropovich, Karl Böhm, Plácido Domingo, Anne-Sophie Mutter, Wilhelm Kempff, Carlo Maria Giulini, Rafael Kubelik, a legnagyobb zeneművészek, karmesterek és zenekarok előadásait.
Felelős volt Herbert von Karajan karmester legtöbb hangfelvételért. Mind a három Beethoven-ciklus Karajan vezényletével a Berlini Filharmonikusok előadásában tőle származik. Karajan nagy becsben tartotta Hermanns munkáját. A rossz nyelvek szerint ennek a megbecsülésének az az oka, hogy egyes, különleges esetekben Karajan mestert odaengedte a keverőpulthoz. Günter Hermanns nem kifejezetten a legkiemelkedőbb hangmérnök, de sok esetben engedett Karajan kívánságának, és mindig a „szolgálatába állt”. A felvételek sikere nem teljes mértékben neki köszönhető, de ha Karajan vezényelt tökéletes munka kellett, amit megcáfolhatatlan minőségben teljesítettek.
Karajan számára nem csak a koncert jelentett zenei élményt, hanem a felvétel is. Karajan folyamatosan hívta telefonon Günter Hermanns hangmérnököt, hogy a mikrofonok beállításáról vagy a hangzási egyensúlyról beszéljen. A beszélgetések dokumentáltak és bepillantást engednek Karajan munkamódszerébe. Nem csak a technikusok lelkesedtek Karajan aprólékosságáért. Legyen szó Anne-Sophie Mutter hegedűművészről vagy Brigitte Fassbaender szopránról – mindannyian áradoznak szinte varázslatos vonzalmáról, a zene iránti elkötelezettségéről.
…”Karajan-nak már akkor is karizmája volt, amikor salátát evett”… – mondta Anne-Sophie Mutter.A berlini Jesus-Christus-Kirche problémás, erősen reflexiós térnek számított, amely különféle visszhangokat produkált, ami feladva a leckét, választékos feladatokat támasztott a hangmérnökök számára. Günter Hermanns, többféle szakmai trükk mellett, kilenc, M48 gömb-karakterisztikájú kapszulával ellátott mikrofonnal ellensúlyozta az árulkodó hangzást.
Karajan nem kevesebb, mint négyszer vette fel Beethoven teljes szimfónia-ciklusát a DG számára. Beethoven kilenc szimfóniáját Herbert von Karajan először 1961-1962-ben vette lemezre a Berlini Filharmonikus Zenekarral – amelynek állandó karmestere Wilhelm Furtwängler után lett. 1963-ban a DG kiadónál adták ki, technikailag figyelemre méltó, diszkográfiájának egyik legnagyobb csúcsa. Az osztrák karmester vezényelte első teljes felvétel után a következő az 1975-1977 között felvett (1977-ben jelent meg, szintén magasröptű interpretáció) és 1982 és 1984 között rögzített verziók. Az elsőből 1973-ra közel egymillió doboz készletet adtak el, ami tízszerese az eredeti megtérülési becslésnek. 50 évvel az eredeti megjelenés után a készlet továbbra is minden idők legkelendőbb Beethoven-ciklusa.
A Deutsche Grammophon, vagy az Emil Berliner stúdiók hivatalos honlapján Günter Hermanns neve szinte mellőzött. Ha ott keressük Günter Hermanns munkásságának információit nem bukkan elő cikk, csak egy homályos fotó jelenik meg, ahol félig el van takarva. Hálátlanság, nemtörődömség vele szemben? Karajan teljesen megbízott Herr Hermanns tudásában a technikai rész tekintetében, anélkül, hogy szinte soha nem kérdőjelezte döntéseit és beállításait. A Karajan vezényelte Berliner Philharmoniker Orchestra felvételeknek hangzása egyben Hermanns úré is, az ő lehetőségeiről, választásairól szólnak. De ez nem jelenti azt, hogy Hermanns minden felvétele mindig jó volt, távolról sem, nem egyedül dolgozott. Azt mindenki többször is irigység nélkül elismeri, hogy a „Karajansche Klang” legalábbis a mester és Günter Hermanns, de Michel Glotz közös produkciója – a fekete korong dinamikájának korlátozásával – volt, mivel az analóg mester-szalagok sokkal többet nyújtanak.
Nem titok, hogy a Deutsche Grammophon Gesellschaft sztereó lemezei hosszú éveken át nem tudták felvenni a versenyt brit vagy akár holland társaikkal. A DGG mérnökei, a „sztereó kalandba” belemerülve, kezdetektől fogva korlátozták lemezeik dinamikatartományát, hogy megvalósítsák az általuk „kompatibilis sztereónak” nevezett felfogást, amely sztereó és monó hangszedőhöz egyaránt alkalmas. Ez azt jelenti, hogy egy tipikus DGG lemezről – különösen nagyobb zenekari műveknél – gyakran hiányzik a tömörség a legalacsonyabb regiszterben. Az azonban, hogy ez mekkora probléma, nagyban függ a hallgató által használt berendezéstől. Az aranyévekből (1958-tól 1972-ig) származó DGG nagylemezei szinte mindig jól integrált sztereó hangzást adnak, amelyet a hangszer-kontúrok és hangszínek szinte elképesztő pontossága jellemez. Akkor miért van az, hogy sok audiofil gyűjtő nem szereti a DGG nagylemezeket? Az egyetlen dolog, az az a szomorú tény, hogy 1972 után a Deutsche Grammophon valójában rengeteg silány lemezt készített: több mikrofonos utálatosságokat, vékony vinylen kiadva. Ezek a termékek kikezdték a cég hírnevét, amit egyes audiofil-körökben még mindig nem sikerült helyreállítani.
Feltesszük a kérdést: vajon a 60-as évek Herbert von Karajan-ja ugyanolyan nagyszerű lenne a diszkográfiai örökségében Günter Hermanns nélkül? Nem biztos. Mindenesetre kevésbé lenne halhatatlan. Annyi bizonyos, hogy ennyit és ilyen hosszú időn keresztül egyetlen karmester sem rögzített és ebben a páratlan mennyiségben nagyon sok kivételes előadást is hagyott maga után.
A Deutsche Grammophon klasszikus zenei katalógusa páratlan. Míg a Decca és a Philips (és kisebb mértékben az EMI, a Sony és néhány más kiadó) is elérhetővé teszi, népszerűsíti a klasszikus zenét, a Deutsche Grammophon-on kívül senki sem rendelkezik a klasszikus zenei kínálat szinte teljes mélységével. Valójában az összes többi kiadónál a klasszikus zene csak egy része a portfóliónak, míg a DG kizárólag a klasszikus zenét helyezi a középpontba. A Deutsche Grammophon német alapítója, Emile Berliner versengett az Atlanti-óceán túlsó partján Thomas Edison amerikai feltaláló „Phonograph” kiadásaival. A cég elkötelezett a nagyszerű zene megőrzése, valamint a klasszikus zene ismertségének és elérhetőségének terjesztése iránt.
