Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester, zongoraművész és zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója, érdemes és kiváló művész.
Ha csak ennyit tudunk róla, már mindannyiunkban, akik fogékonyak vagyunk a művészetekre, körvonalazódik egy magas léptékű, felbecsülhetetlen értékű életpálya.
Gyermekzseni volt, három évesen már elkezdett, és hamar megtanult zongorázni, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora-szakán tanult tovább, Kadosa Pál és Rados Ferenc tanítványaként. 21 évesen megkapta a legrangosabb zenei kitüntetést, a Liszt Ferenc-díjat.
Innen egyenes út vezetett a világhír felé, a világ legjobb koncertpódiumai felé, az áldozatos munka könyörtelen pontosságával elért elismerésekig.
Most búcsúzni kellett. Első gondolat mindig az, hogy még várta a karmesteri pulpitus, a zenekar, a mikrofonok és kamerák, még várta volna a közönség a káprázatot, csak úgy magunkban, amint a muzsika felrajzol képzeletünkben, a lelkünkben.
Már megint szegényebbek lettünk egy őstehetséggel, egy példaképpel, egy kiváló ember hagyott itt bennünket. Sugárzó tehetsége és csak a legnagyobbakhoz mérhető tekintélye volt – „nehéz Kocsis Zoltánról múlt időben szólni”.
Kocsis Zoltán a zenei világélvonal tagjaként is a magyarok kedvencévé vált – méltatta ravatalán a zongoraművészt Áder János köztársasági elnök, hangsúlyozva: nagyon nehéz Kocsis Zoltánról múlt időben szólni. Az államfő felidézte: Kocsis Zoltán már tizenegy évesen tisztábban és igazabban játszotta Bach zongoradarabjait, mint sok felnőtt, majd Bartók „odaadó követe” lett a világban, de Richard Strauss, Liszt vagy Mozart műveit is egyedi hangon játszotta és vezényelte. Kocsis Zoltán 64 évesen, távozott, épp annyi esztendősen, mint Bartók Béla. De maradandó nyomot, örök zenét, örök jelen időt hagy ránk – búcsúzott a világhírű zeneművésztől Áder János.
Rendkívüli képességei méltó helyére emelték őt a magyar zenetörténetben.
Köszönjük a temérdek koncert-élményt, a mára felbecsülhetetlen értékű lemezfelvételeket!
Köszönjük, hogy nekünk, zeneszerető embereknek élt!
Búcsúzunk egy kiváló mondásával:
…Szívesen azonosulok azzal a gondolattal, miszerint ha sikerülne a legnagyobb zeneszerzőket, úgy mint Mozartot, Beethovent vagy Bachot, filozófiai síkra fordítani, akkor valószínűleg nagyobb gondolatokat kapnánk, mint a történelem legnagyobb filozófusaitól…- Kocsis Zoltán
