Meglehetősen impozáns látványt nyújtó, referencia osztályú, integrált erősítő a GM70 típusjelet az alkalmazott végcsövek után kapta. A régóta várt GM70 integrált modell nemcsak a cégalapító Sam Wisniewski álmának megvalósítása, minden erősítő-rajongó vágyát is beteljesíti. Már első pillantásra tükrözi a zene iránti szeretetet és az ebből a szerelemből született készülék-alkotási szenvedélyt. A Destination Audio elkötelezett amellett, hogy segítse a zene iránt szenvedélyes embereket abban, hogy a készülékek által sugárzott szépségen és érzelmeken keresztül kiszabaduljanak a mindennapokból. A készülék-együttes már a felhasznált elektroncsövek különleges státusza miatt is sok érdekességet rejt.
A GM70 integrált erősítő 2 x 14 Watt teljesítményű, „A”-osztályú, Single-Ended kapcsolás-technikát felvonultató modell. Működtetéséhez külön épített tápegységgel rendelkezik. Az erősítő és a tápegység együttes tömege 80 kg, ezért nagyon ajánlott egy masszív, kellő teherbírással rendelkező, rezonanciamentes készülék-állványról gondoskodni!
Destination Audio GM70 integrált erősítő működtetéséhez összesen három kezelőszerv szükséges, ezek közül az első egy főkapcsoló, majd a hangerőszabályzó potméter, és végül a bemenetválasztó forgókapcsoló. A hangerőszabályzó egy japán Alps potenciométer, ami folyamatos szabályozású, nem lépcsőzetes. A forrás-készülékek fogadására négy vonalszintű analóg bemenet áll rendelkezésre. Sem az erősítőrész, sem a tápegység nem tartalmaz nyomtatott áramköröket. A gyártó szándéka szerint, a jelerősség és így közvetve a hangok, előállítására „nagy palackok” kerültek bevetésre. A teljesítmény tekintélyét egy meghallgatás is megerősíti, hiszen válogatottan a legjobb csövek kerültek felhasználásra.
Vegyük sorra a csöveket! A Destination Audio GM70 integrált erősítőben alkalmazott cső-komponensek mindig is elismertek voltak. A tápegységben felhasznált 5U4G egyenirányító kettős dióda, amely az 1960-as és 70-es években nagyon jól használtak, a csak egy kicsit hozzáértőkben is nosztalgikus érzetet kelt. A jelúton a „nafta” egy egyenirányító hídon (ECC40), egy 5687 kettős trióda közvetítésével a 6W6 csövön keresztül a GM70 végerősítő csőbe jut. Ezek a csövek jártasak abban, hogy ultra-tiszta hangzást produkáljanak.
A 250 Volt 6 mA-ra specifikált ECC40 az egyik legjobb alacsony mikrofóniás kettős trióda, amolyan „the best of the best”, egy nagyszerű cső, két egymástól független közvetett fűtésű trióda egyetlen burában. Először 1948-ban jelent meg, erősítési tényezője 30, a legtöbb, különösképpen meghajtási célra kiválóan alkalmazható. Ez a típus kiváló minőségű, híres európai cső, amelyet egykoron rengeteg erősítőben, zenei és stúdió-eszközben, tesztelő berendezésekben, az iparban valamint a kutatásban használtak. Az ECC40 a bemeneti fokozatban, alacsony torzítási adatokkal, nagyon jó differenciál-bemenetet eredményez.
Az 5687 egy noval foglalatos, 9 tűs, dupla trióda, amelyet általános célú csőnek terveztek. Valójában izgalmas és az egyik legérdekesebb elektroncső, amit valaha készítettek. A típusszámon jelölt JAN előtag a Joint Army Navy rövidítése, bizonyos szériát a hadsereg számára gyártottak. Az 5687 típus már 50-60 évvel ezelőtt is népszerű volt az erősítő-gyártók körében. Kivételesen nagy fűtő-teljesítménnyel rendelkezik. Hihetetlenül magas emissziót, elektronkibocsátást biztosít, ami a cső teljesítményének forrása. Egyszerre rendelkezik nagy erősítéssel, alacsony impedanciával és linearitással, hosszú élettartammal és nagy megbízhatósággal – tehát, mindennel amire a High-End Audio igényt tart. Egyes csöveknek nagyobb feszültségre van szükségük ahhoz, hogy nagy áramot húzzanak, de az 5687 már alacsony feszültségen is képes erre. Párhuzamos kapcsolást alkalmazva kimeneti csőként kimenő-trafóval könnyen használható.
Az 5687 dupla trióda számos erősítőben és perifériáiban megtalálható, mint például: Audio Note M3, Manley Jumbo Shrimp, Audio Note DAC 5 Signature és Audio Note erősítő készletek, M5 és M9 előerősítő, Opera Audio Consonance Cyber 800, használja a Zanden, a LampizatOr és a Manley, Kondo M1000, Sonic Frontiers Power 2 Amps, Ongaku, Audio Note, New Audio Frontiers Legend II előerősítő, Mastersound, Icon Audio PS3 phono külső tápegysége.
A 6W6 elektroncső viszonylag nagy teljesítményt képes leadni alacsony tápfeszültség mellett, nagy teljesítmény-érzékenységgel és magas hatékonysággal rendelkezik. Egy triódához csatlakoztatott 6W6 nagyon jó és lineáris, kiváló meghajtócső, amelyet sok audiofil figyelmen kívül hagy. A triódával párosított 6W6 (ezt használja meghajtónak) nagyon lineáris és nagyon alacsony torzítású, kiválóan alkalmas nagyon alacsony Vs-értékkel rendelkező csövekhez.
A közvetlen fűtésű GM70 teljesítmény trióda tiszta „A”-osztályban üzemel. Ebből a csőből maximálisan 20 Watt teljesítményt lehet kinyerni csatornánként. Ehhez a teljesítményhez 1 200 Volt előfeszítés szükséges. A GM70 thorium (sárga fényű) fűtőszállal rendelkezik, fűtő-teljesítménye az átlagnál nagyobb, ezért is könnyebben használható, mint a 845-ös cső. A GM-70 elektroncső áramköri alkalmazása nem egyszerű feladat, több tapasztalatra van szükség a transzformátor tervezésében, kalibrálásában, készülék-fejlesztésében.
Az erősítő a tápegység kialakításához és működtetéséhez speciális transzformátorokra volt szükség. A külső tápegységben nem kevesebb, mint 7 db transzformátor található. A transzformátorok stabilan állítják elő a kívánt üzemi feszültséget, galvanikus leválasztást biztosítanak, a szűrő csökkenti az egyenirányított feszültség hullámosságát, az alkalmazott stabilizátor biztosítja a megfelelő kimeneti feszültséget, a bemenő feszültség váltakozásával és a terhelő áram változásával szemben. Az összes transzformátort a legmagasabb szintű technológiával egy – az egyszerű halandó számára inkognitóban tartott – japán cég gyártja. A kizárólag ehhez a termékhez kifejlesztett nagy kimeneti transzformátorokat többrétegű szendvics-tekercseléssel állítják elő. A trafókat alacsony tekercsellenállás és magas hajtási képesség jellemzi, nagy sávszélességen képesek működni. Sam az amorf mag „egyedi, részletes” hangját részesíti előnyben. Véleménye szerint ezek a transzformátorok tudják közvetíteni a zene tartalmát. A transzformátorok paramétereit az adott csőhöz igazította, így a Destination Audio transzformátorok szigorú paraméterekkel csak megrendelésre, az adott készülék létrehozására készülnek. A transzformátorok fantasztikusan bánnak a hangzással, már a tervezésük is sokba került, de a jól működő, kiváló minőségű készülék elkészítéséhez már ezen a ponton is megéri pénzt költeni.
…„Szeretem, amit csinálok, és amikor építek valamit, akkor gyönyörű hangzású terméket akarok kapni. A hangnak az enyémnek kell lennie, és szeretnem kell. Kiderült, hogy nem vagyok egyedül”… – nyilatkozta Sam Wisniewski konstruktőr.
A GM70 integrált erősítőt teljesítmény tartalékai és a Destination Audio erősítőktől megszokott stabilitás nemcsak a saját, nagy érzékenységű hangsugárzóik meghajtására teszik alkalmassá. Amennyiben 98 dB-, 99 dB- vagy 100 dB/Watt/méter feletti érzékenységű hangsugárzó-rendszereket kívánunk használni, a lejátszott felvételek és a hanglánc legkisebb tökéletlenségei is hallhatóvá válnak.
Mitől különleges ez az erősítő? Sok szempontból innovatív. Egy erősítő lényegében nem más, mint a zenei jel energiájának modulálása, ezért a tápegység kritikus fontosságú, el lehet képzelni, milyen tökéletesnek kell lennie a tápegységnek. A leginkább audiofil igényű zenehallgatók által favorizált audio-rendszereknek a jelközi szünetben és az egyes hangok között szinte halotti csendet kell produkálni, Emellett rendelkezniük kell azzal a varázslatos harmonikus hangzással, amelyet mi „audiofil megszállottak” elképzelünk. A zenehallgatók különféle hangsugárzókkal rendelkeznek, de mindenki jogosan követeli, hogy az erősítőnek halkan kell üzemelni. A zúgás megöli a jel-zaj arányt és a hangzás elkenődik. Szükségünk van teljesítményre, a kiváló erősítési jellemzőkre, a jel nélküli részeken teljes csendre, a torzítás sok nulla után egy nagyon pici számérték legyen, és kell az a varázslat, hogy itt a zene. (…?…) Igen, ehhez kell egy GM 70 erősítő!
Meghallgatás
Ha figyelembe vesszük a 845-ös elektroncsövekkel vagy a 211-esekkel és hasonlókkal készült erősítőket, találkozásaink hangemlékeit felidézve hamar rájövünk, hogy a Destination Audio GM70 integrált erősítő luxus-osztályú hangzásminőséget produkál. Véleményünk szerint esélyes még szebben szólni, mint a fentiek. Az elektroncsöves erősítőket sok audiofil az eufónikus torzítások és ízek miatt nagyra értékeli. Ezek a hatások olyan finomak, hogy csak az „edzett” rajongók képesek felismerni. Ez az erősítő, a nagyon jó csövek felhasználásából adódóan, erősít és nem szöszmötöl. Oda kell, ahol intenzív teljesítményre van szükség (szorozzuk be a 14 Watt teljesítményt 6-8-al és megkapjuk egy tranzisztoros erősítő végteljesítményét) ugye, így már jobban érthető! Vintage csöves hangzás, amit szeretünk, de itt álljunk meg egy szóra! Ha a vintage azt jelenti, hogy már a múltszázadban ki volt találva a jó hangzás, akkor helytálló a kifejezés. Azt se felejtsük el, hogy az elektroncsöves erősítés hamarabb volt kitalálva, mint a félvezetős! Akkor mikortól számítjuk a High-End audio kialakulását? Nyitva hagyom ezt a kérdést.
A Destination Audio GM70 integrált erősítő hallatán a következők fogalmazódnak meg. A jeláramból kialakított muzsika folyamata árnyalt, dinamikában szinte korlátlan, a tonalitás látványos. A GM70 gyönyörű textúrájú kompozíciókat, hatalmas hangterjedelmeket mutat be, árnyalatok kiváló megjelenítését és alacsony jelszintű színpadi háttérhangokat rajzol elénk. A Destination Audio erősítő-rendszer akár megfeszíti az izmait, újrateremtve a zene hatalmas terét és energiáját. A nagy energiájú impulzusok zsigereinkbe hatolnak, amikor nagylétszámú szimfonikus zenekarok helyezkednek el a hallgatási térbe. A tonálisan gazdag és texturálisan határozott „alsó végek” könyörtelenek. A nagybőgők, csellók, timpanik és más nagy energiákra képes hangszerek játékának jelátvitelében a gazdag hangszínek felszabadítására törekszik. Ezeknek a hangszereknek spontaneitása egészséges, széles dinamikai skála és kontraszt közepette töretlenül érvényesül. A legjobb példa erre Camille Saint-Saëns – Danse macabre című művének meghallgatása. A halál játszik hegedűjén, a csontvázak táncolnak. Az első téma fuvolaszóló, ezt követi a második téma, a szólóhegedű ereszkedő skálája, amelyet a vonós szekcióból lágy akkordok kísérnek. Ezután a témák töredékeik a zenekar különböző szekcióiban hallhatók. A darab idővel energikussá válik és a teljes zenekar nagyon ütős dinamikával fejezi ki a lényeget.
Nemcsak az együttes léptéke reprodukálódik valósághűen, az előadás energiája tapintható intenzitással került a hallgatótérbe. A hangszerek minden hangját közvetíti, miközben megtartja a belső tonalitást és a dinamikai skálát. Elképesztő képessége van arra, hogy a szólistákat és hangszereiket ábrázolja az akusztikus térben. Ez a szinte tapintható jelenlét, amelyről minden High-End rajongó áradozik. Azt tudjuk, hogy a háromdimenziós atmoszféra megvalósítása hangsugárzó függő. De, ha valamilyen szoba-akusztikai probléma miatt ez nem tejesen alakul ki, a kapott hangzási balansz és az érzelem átadás akkor is magával ragadja a hallgatót.
Ha csak az akusztikus jazz zenét vesszük, akkor minden egyes alkalommal vitathatatlanul definiálja a hangeseményeket, hangtisztaságban könyörtelen. Az köztudott, hogy egy elektroncsöves erősítő, az egész frekvenciatartományban jó dinamikával, beleértve a basszust is, lebilincselő és részletes hangzású tud lenni. A GM70 erősítő beviszi bármelyik együttes léptékét és fenségét a lehallgató szobába, a hangokat mesterkéltség és zsúfoltság nélkül valósítja meg. Sok a jó tulajdonsága, ilyenek a simaság, a részletgazdagság, a holografikus megjelenítés, de van több is! Mivel a tápegység erősebb, a transzformátorok a megszokottól eltérőek, ez az erősítő ütőképes! A szuper-tiszta és nyitott középtartomány mellett, telt, mély, viszonylag feszes, érdekfeszítő basszussal rendelkezik. Gyönyörű a női énekhang és lélegzetelállítóan szólnak az akusztikus gitárok. A húrok levegősebben és valósághűbben szólalnak meg. A Destination Audio GM70 integrált erősítő nem egy svájci bicska, de alkalmas énekhangra, vonósokra, klasszikus zenére és jazzre. Mivel kiváló mély hangot, dinamikát és intenzív teljesítményt biztosít, alkalmas hallgatásához, legfeljebb átértékeljük az eddig megszokottakat. Ez az erősítő rock and roll-ban, egy csöves varázslat, és ne feledjük, hogy a hangszererősítők csövesek!
Egy erősítőnek elsősorban erősíteni kell. Az elektroncsövesek fűtenek is. Na jó…, a viccet félretéve, a Destination Audio GM70 integrált erősítő impulzusai ütnek, a fortissimo rengető, az összhangzat ereje teljes, persze mindez nem zárja ki a pianisszimo hangulati elemeinek tökéletes kivitelezését. Természetesen vannak olyan hangsugárzók, amelyek elég hatékonyak ahhoz, hogy kevesebb mint 2 Watt energiával intenzíven működjenek, így a párosítás még inkább eredményre vezető. A Destination Audio sokak számára egy olyan megoldást kínál, amely a végpontot jelentheti.
Konklúzió
A hang minden, amit egy elektroncsöves erősítőnek tudnia kell. Egy erősítőt, bármennyire is értékes, nem lehet csak úgy mások ítélete alapján megvásárolni. A hang teljesen szubjektív, és személyes preferencia kérdése. Sam Wisniewski és munkatársai szerető gondossággal, az anyag választásra és az építési folyamat minden részletére való odafigyeléssel, a kidolgozás minőségére összpontosítva készítik készülékeiket, amelyekkel, megérintik a szívet és megmozgatják a lelket. Ezért nem értjük, hogy az emberek hamis néven regisztrálnak, névtelen fórumokon csevegnek, hogy ismeretlen embereket kérdezzenek meg mindarról amit azok sem láttak. (sőt, volt aki látott már olyan embert, aki ezek mellett állt) Igen, ma ez a szokás. Ahelyett, hogy meghallgatnának egy ilyen erősítőt, sőt egy komplett Destination Audio hangláncot. A gyártó szándéka szerint ez az erősítő azért született, hogy „a zene lemossa a lélekről a mindennapi élet porát”.
Ui: Mi a különbség a plüss-kutya és az igazi között? Az igazi kutya a szőnyegre piszkíthat, esetleg bolhás, állatorvost kell látogatnia, sétáltatni kell, de egy élőlény. Egy igazi kutya. A plüss kutya nem igényel gondozást, de nincs élete. Nos, kb., így vagyunk a félvezetős és elektroncsöves készülékek közötti különbséggel. (tudjuk, egy macska kevesebb karbantartást igényel:))
Pro
+ Teljesen egyedi tervezés és gyártás, nagyon szilárd felépítésű
+ Külön, ehhez a modellhez megépített tápegység, egyedi transzformátorok
+ Katonai felhasználású, ritka, minőségi elektroncsövek
+ A High-End területén is megkülönböztetetten jó hangzás
Kontra
– Nagy hangzáshűség létrehozására képes hangsugárzó szükséges
Disztribútori információk:
Forgalmazó: Impressivia Kt
Internet: www.impressivia.hu
Telefon: +36-70/366-4553