Az élethű hangzás reprodukciója, vagyis a hi-fidelity egy csodálatos találmány. Mi, audiofilek hisszük, hogy ha megteremtjük a megfelelő feltételeket, az eredeti valóság tetszés szerint újra-alkotható. A ma hallható információkat, holnap érzékszerveink számára újra értelmezhetővé teremtjük. Végső soron az egyre jobb audio-eszközök fejlesztése előtt feszegetjük a határokat. A cél előmozdítására irányuló törekvések két tábor kialakulásához vezettek: azokra, akik a pontosság meghatározása érdekében a mérésekre hagyatkoznak, és azokra, akik a hallásukra. Vizsgáljuk meg röviden mindkettőt.
A mérésekre való támaszkodás azt jelenti, hogy a mérőeszköz legalább olyan jó a különbségek megállapításában, mint a hallásunk. Az előnye, hogy a mérőberendezés nem tartalmaz torzítást. Ezenkívül a feladatot fáradság nélkül újra és újra el tudja végezni, ezért sokkal következetesebb, mint az ember. (megjegyzés: a műszert is ember alkotta)
Azok, akik az emberi hallásra hagyatkoznak, úgy vélik, hogy nincs bizonyíték arra, hogy a „műszerek” ugyanolyan kifinomultak lennének a megkülönböztetésben, mint az emberi hallás. Ezenkívül nincs bizonyíték arra sem, hogy a „műszerek” képesek lennének megkülönböztetni az összes különbséget, amelyet az emberi fül felismer. Ezért nincs bizonyíték arra, hogy a tesztberendezések képesek tesztelni a valóságnak az emberi érzékek és tapasztalatok által meghatározott másolatát.
Egyet kell értenünk azzal, hogy az audio-komponensek tesztelése során – ahogy minden tudományos kutatásban is – az elfogultság kizárása kívánatos cél. Ha azt mondjuk, hogy az elfogultság tetten érhető, akkor a tesztelés elvesztette érvényességét, ahogy az elfogult tesztekből eredő összes állítás is. Ezért, akár tesztberendezéseket használunk mérésre, akár embereket a hallgatásra, minden lehetséges elfogultság kiküszöbölése kívánatos cél.
A tudomány története tele van trendekkel. A tudomány azért követi a trendeket, mert egy bizonyos gondolkodásmód „megveti lábát” a közösségen belül. Nyilvánvaló példa erre, hogy a gépek korában az embert a géphez, a számítógépek korában pedig a számítógéphez hasonlították. Egyik összehasonlítás sem helytálló. Pontosan azért kell azokhoz fordulni, akik a hallásra hagyatkoznak annak megállapításához, hogy egy audio-rendszer mennyire pontos az eredeti hangesemény reprodukálásában.
A tesztberendezéseknek azonban van céljuk a fenti forgatókönyvben. Arra kell használni őket, hogy megállapítsák, mérhetők-e az audio-eszközökben érzékelt különbségek. Ezt nevezzük „a sarlatánfaktor kiküszöbölésének”. Például: ha analóg összekötő kábelt használunk a CD-játszó és az erősítő között, és különbséget hallunk két kábel használata esetén, amikor kábelt cserélünk, akkor meg kell mérni a kábeleket, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy van-e mérhető oka a különbségnek. Ha az egyik kábelnek jelentősen magasabbak az R, L, C tulajdonságai, akkor képesnek kell lenni mérni a különbséget a frekvencia szélsőségein. Miközben egy „jobb” kábelhez lett szerencsénk, azzal az állítással, hogy az „simább”, valójában csak egy nagyobb impedanciájú kábelt találtunk, ami „lecsillapítja” a magas frekvenciájú tartományt. Tehát tesztberendezéseket kell használni, hogy a gyártókat, akik azt állítják, hogy az általuk fejlesztett termék jobb, őszintének tartsuk. Ha hallani a különbségeket, de nem tudjuk mérni a pontosság hiányát, akkor valójában javulást tapasztalunk a reprodukcióban.
A tesztelési torzítás csökkentésének vagy kiküszöbölésének legfontosabb lépése, hogy tudjuk, mit tesztelünk, de ne tudjuk, hogy éppen mit tesztelünk. Audio-komponensek vagy kábelek esetében ez azt jelentené, hogy a hallgatónak tudnia kell, hogy különbséget hall, de nem szabad tudnia, hogy milyen terméket hallgat. Ez úgy érhető el, hogy legyen valaki, aki kapcsolja/cseréli a berendezést, és egy másik személy, aki az „aranyfülű” hallgató. Mind a berendezést, mind a kapcsoló személyt el kell rejteni. A cserélgető személy cselekedetei és a tárgyak megjelenése el legyen takarva a hallgató elől. A hallgató szabadon választhat bármilyen zenét vagy tesztlemezt, amit szeretne. Lejátszhat kedvére zenéket. Nincs időkorlát. Kiválaszthatja a hallgatási szintet. Meghatározhatja, hogy mikor szeretne bármit is cserélni. Ha a hallgató úgy gondolja, hogy különbséget hall, elkezdhetjük a tényleges tesztelést. A hallgatóval szembeni tisztesség kedvéért a váltás és a nem váltás mintázatát előre meg kell határozni és lényeges, hogy a váltó személy ne mutasson elfogultságot azzal kapcsolatban, hogy mikor vált valójában. (röviden: ne verjen át)
A hallgató minden egyes váltás után leírja benyomásait az „A” vagy a „B” termékről. A tesztelés végén a termékeket mérhető különbség szempontjából is tesztelik.
Egy példa: egy nagy kimeneti impedanciájú erősítő mérhető különbséget mutathat egy hangszórókábel végén, míg egy alacsony kimeneti impedanciájú erősítő nem. Ezek olyan tesztek lehetnek, mint a frekvencia és a négyszögjel-válasz. Ha a pontosság hiányát mérik, tudjuk, hogy a különbség ugyanolyan, mintha hangszínszabályozókat használnánk. Egy mérhető csengéssel rendelkező kábel például részletesebben hallható lehet, mert olyan dolgok hallhatók, amelyeket a pontos kábellel nem. A csengés azonban nincs jelen az eredeti jelben, sőt, a rendszer által hozzáadott műtermék, aminek nem kellene ott lennie.
A mérnöki elméletnek nincs szerepe a fent leírt tesztelésben. Valójában az elmélet ismerete csak a hallgató elfogultságához vezethet. A mérnök elmélete arról, hogy miért jobb egy általa kifejlesztett termék, csak akkor számít, ha a teszt bebizonyítja, hogy van egy hallható különbség, amely nem a mérhető pontosság hiányának tudható be.
Az audiofil világ túlnyomórészt az idősebb úriemberek klubja. De ahogy az audiofilek öregszenek, felmerül a kérdés: ki viszi tovább a fáklyát, és ki tartja életben szenvedélyes hobbinkat? Itt a „Z”-generáció! Úgy hiszem, a jövő audiofiljei arra várnak, hogy inspirációt és útmutatást kapjanak a nagyszerű hangzás és a szeretett zene iránti közös szenvedélyünk megbecsüléséhez. Az érthető, hogy gyorsan szeretnének a tudás és a tapasztalat birtokosai lenni – megoldás: komoly berendezéseken hallgassunk együtt zenét!
– a szerk. –
