Egy nagyszerű zenésztől, egy rendkívül tehetséges, termékeny alkotótól és egy mindenkit felvillanyozó, nyughatatlan szellemtől búcsúzik a világ. Élete során egészen elképesztő alkotásokkal tisztelt meg mindannyiunkat, amelyek közelebb vittek az égi dimenziókhoz, ahol zenéje jelen lesz az idők végezetéig.
Vangelis 1943. március 29-én Evangelos Odysseas Papathanassiou névvel született a görögországi Volos tartomány Agria nevű városkájában. Már négy éves korában megmutatkozott zenei tehetsége, hétéves korában komponált, zene tanárhoz azonban nem akart járni. Saját maga tanult meg zongorázni, és bár szülei beiratták a zeneiskolába, a kottaolvasás tudományát soha nem sajátította el tökéletesen. Ha a tanárai arra kérték, játsszon valamit, úgy tett, mintha olvasná a hangjegyeket, de valójában mindent emlékezetből adott elő. Otthagyta a hivatalos oktatást, mondván, saját maga szeretné felfedezni a muzsikát.
Később az athéni Képzőművészeti Akadémián festészetet tanult, amely élete végéig kedvelt időtöltése volt, festményeit neves galériákban is kiállították. Első együttesét 1963-ban alapította, az öttagú Formynx hamarosan Görögország egyik legnépszerűbb zenekara lett. Útjaik 1966-ban elváltak, Vangelis két évig zeneszerzéssel foglalkozott, stúdiókban dolgozott. Több szóló és kislemez megalkotásában is közreműködött, de dolgozott együtt a világhírű görög énekessel, az Aphrodite’s Child progresszív rock együttes frontemberével, Demis Roussos-al is. A Spanyolországba költözött és becenevét is ott szerzett görög művészt nagyon csodálta Demis Roussos, akivel közösen 1995-ben és 1998-ban komponált albumokat, melyeket ő ihletett. Vangelis meghatározó szerepet játszott a különböző zenei műfajok fejlődésében. Hozzájárult az elektronikus zene széles körű elterjedéséhez. A hetvenes évek elején úttörő szerepet játszott az elektronikus eszközök és hangszerek használatában.
Párizs után Londonban telepedett le. Itt úgy hírlett, ő fogja váltani a távozó Rick Wakeman-t a legendás angol prog-rock csapat, a Yes billentyűs posztján, azonban néhány próba után úgy látta, teljesen más elképzelései vannak a zenéről, mint a többi tagnak. A zenekar frontemberével, Jon Andersonnal azonban életre szóló barátságot kötött, és négy közös lemezt adtak ki. Jon Anderson, a progresszív rock titán Yes együttes énekese és a szintetizátor zseni Vangelis, Jon & Vangelis néven, 1980 és 1991 között négy közös albumot adott ki, amelyeken több nemzetközi slágert jegyzett. Anderson szerepelt Vangelis Opera Sauvage című filmjében is (1979), és mire 1980-ban elhagyta a Yes-t, ketten már kiadták a Short Stories című munkát. A megjelenés sikeres volt, és gyorsan követte az 1981-es The Friends of Mr. Cairo, amelyről az „I’ll Find My Way Home” című nagy slágert, valamint a „State of Independence”-t hozta. A kevésbé pop-orientált Private Collection 1983-ban jelent meg. A további anyagok csak később láttak napvilágot, pl.: a Page of Life 1991-ben jelent meg, majd az együttműködésük véget ért.
…”Miután meghallottam a híreket Vangelis-ről, annyi minden eszembe jutott, tudván, hogy a zenéje élni fog, és a közös alkotói munkánk soha nem vész el, nem merül feledésbe… ő volt a tanárom és mindig mosolygott, amikor együtt voltunk… Őszintén rácsodálkoztam a kreativitására, szinte egész nap instant szimfonikus zene volt. Egyik nap a stúdióban sétáltam, amikor játszott, és a földre estem a zenétől, amit játszott … csodálatos volt… zene egy másik világból. Minden, amit csináltunk, első lépés volt… soha nem beszéltünk arról, hogy mit fogunk alkotni, rámosolygott és csak úgy történt, ötletről ötletre…dalról dalra. Én véletlen zenének neveztem… dicső napok egy ilyen igazi zenei mesterrel.. Ő volt a mentorom, szívemben és lelkemben örökké élni fog. Tudom, hogy nagyon boldog a mennyben”… – szeretet, testvér Jon Anderson.
A ’70-es évek második felében Vangelis megalapította saját stúdióját, a Nemo Studios-t. Itt született szólóalbumai – legismertebb a Heaven and Hell és a China – szintén sikeresek lettek. Vangelis az elmúlt fél évszázad egyik legjelentősebb, megjelenésük idején legnagyobb hatást kiváltó, leginkább előremutató elektronikus zenei albumait készítette. Kompozícióiban a modern szintetizátorok zenei hatásai mellett felhasználta a klasszikus nagyzenekari felállás nyújtotta lehetőségeket és többször alkalmazta az autentikus görög hangszerelést is. Annak érdekében, hogy életre keltse zenei felfedezéseit és megvalósítsa kreatív ötleteit, mindig is a legrövidebb utat kereste az inspiráció és a megvalósítás két pillanata között. Ezzel igyekezett megőrizni zenéjének frissességét, és a racionális gondolkodást. Vangelis zenéi olyan hangszereken születtek, amelyek kézközelben voltak, így spontán módon, azonnal komponált, előzetes dallam tervezés vagy bármilyen kimenetelű elvárás nélkül.
A „Chariots of Fire” című film felejthetetlen Oscar-díjas zenéjét írta, valamint több tucat másik filmhez, dokumentumfilmhez és tévé-sorozathoz szerzett zenét. A hangulatos Tűzszekerek témája miatt folyamatosan ünnepelt Vangelist a sportszervezetek megbízták azzal is, hogy írjon zenéket a fontosabb eseményekhez, köztük a 2000-es sydneyi olimpia, a 2002-es japán és dél-koreai világbajnokságok, valamint a 2004-es athéni olimpia részére. Balett-zenéket is írt a Médea és A vihar színpadi produkciókhoz. Legutóbbi filmzenéje az El Greco című filmhez készült, amely a reneszánsz kori görög festő életrajza.
A megrendelt munkái mellett szóló-kiadásai változatlan ütemben jelentek meg, alkalmanként olyan énekesekkel is együtt dolgozott, mint Irene Papas. Az Odes, Irene Papas és Vangelis görög népdal-albuma. Mindegyik dal hagyományos, kivéve kettőt, amelyek Vangelis eredeti szerzeményei. A londoni Nemo stúdióban rögzített 1979-ben készült album egészét Vangelis adja elő, a nyitó számban egy ötfős kórussal és természetesen Irene Papas énekével.
Az 1492: Conquest of Paradise következett. Az 1992-ben bemutatott epikus történelmi filmdrámát Ridley Scott rendezte. Kolumbusz Kristóf genovai felfedező „újvilági” utazásainak egy változatát és ennek az őslakos népekre gyakorolt hatását mutatja be. A filmet Kolumbusz utazásának 500. évfordulója alkalmából készítették, a filmzenén Vangelis számos előadóval játszik együtt, köztük két flamenco-gitárossal és énekessel. Ahogy Vangelis számos korábbi albumán, itt is a Guy Protheroe által irányított Angol Kamarakórus adja elő a kórus-részeket. Az összes szintetizátoron Vangelis játszik, főleg „vonósokat”, de több etnikai színezést is használ, hogy tükrözze a film karakterét, de szerepet kap az elektromos zongora és a hárfa is. Vangelis elsősorban a zene szolgájának tartotta magát, aki nem azért alkot, hogy filmzeneszerző legyen. Zenéje univerzális, hiszen különböző országokról, tájakról volt képes zenei portrékat készíteni. Vangelis számára a zene túllép minden határon és minden nyelven.
A NASA az 1993-ban megjelent Mythodea című darabját (amelyet állítása szerint egy óra alatt írt) a 2001-es Mars Odyssey küldetés hivatalos zenéjévé választotta. Vonzódása a világegyetem titkaihoz és komoly érdeklődése az űrkutatás iránt 2016-os Rosetta című albumban teljesedett ki, amelyet az azonos nevű űrszondának szentelt. Utolsó albumát, a 2021-es Juno to Jupiter címűt a NASA Juno szondája ihlette, a fellövésről és magának a szondának a világűrben való működéséről készült felvételeket tartalmazza.
A Vangelis előtt tisztelgők között van Kyriakos Mitsotakis görög miniszterelnök is, aki „az elektronikus hangzás úttörőjeként” üdvözölte. Több kitüntetést is kiérdemelt, egyebek között megkapta a Francia Becsületrend Lovagja elismerést, míg hazájában tiszteletbeli doktori címet kapott. Hitvallásával kapcsolatban úgy gondolta: munkássága egy olyan csatorna, amelyen keresztül zene lesz a zajok káoszából. Vangelis mindig is abban a hitben volt, hogy a zenének belső és rendkívüli ereje lehet, hogy felemelje, gyógyítsa és inspirálja az emberi fajt, vagy ha helytelenül használják, elpusztíthatja azt. Ezzel az erős meggyőződéssel együtt járt saját zenéje iránti nagy felelősségérzete. Ahogy Vangelis zenéje egyre nagyobb vonzerőt és szélesebb körű sikert ért el, egyre nagyobb felelősséget érzett a tömeges megjelenés miatt. Legnagyobb megelégedésére szolgált, amikor megtudta, hogy az emberek azért fordulnak a zenéjéhez, mert nagyon akarják, és nem azért, mert ez volt a legújabb trend. Miközben magánemberként távol maradt a tömeges nyilvánosságtól, figyelemre méltó zenéjének vonzereje világszerte követőket vonzott, és halála után is különböző zenei ízlésű és háttérrel rendelkező emberek millióit éri el.
…”Egy maximálisan modern görögöt gyászolok. A zsenit, akit egyszerűen VANGELIS-nek neveznek. Nagyszerű zenész, alkotó és nyughatatlan szellem volt, aki mindenkit inspirált. Zenéje hozott minket össze és közelebb visz a túlvilághoz. Gondolatai és szelleme inspirálni fog. Mély fájdalommal, végtelen szeretettel és hálával búcsúzunk tőle azért, amit adott nekünk, amíg élt, és hatalmas tisztelettel azért, ami emberként, szellemként és görögként volt. Barát volt és ritka emberi lény. Nyugodj békében, drága Vangelis, mindannyiunkban benne vagy a zenéddel! Emléked legyen örök!…” – Leonidas Kavakos hegedűművész.
