Egy, a tervezést tudományos alapokra helyező hangsugárzó gyártóvállalat, amelyet 1982-ben Jerry VanderMarel és Scott Bagby alapított Kanadában.
J.V. Marel már akkor az elektronikák és a hangszóró-értékesítés tapasztalt veteránjának számított, Scott, mint hangszóró-tervező dolgozott. Felismerve az együttműködés lehetőségét tanulmányozni kezdték a Kanadai Nemzeti Kutatási Tanács által készített audiológiai vizsgálatokat és a részletes tudományos eredményeket. Gondolkodásuk a tudományon, nem pedig különböző spekulációkon, megérzéseken, okkultizmuson alapult. A hangsugárzó-tervezés alapját a hangszórók kialakításának elsőbbségében határozták meg, mivel ez az egység a hangzásteljesítmény kiindulópontja. Eredményként, az indíttatás alapján valamint temérdek saját ötlet felhasználásával, radikálisan új hangsugárzót terveztek. Már a cégalapítás évében meglepő hangzást nyújtó Paradigm modellekkel jelentkeztek a Toronto Audio Show ’82 rendezvényén.
Kezdetben Jerry irányította a Paradigm értékesítési, marketing és reklám tevékenységét, miközben Scott felügyelte a tervezést és a gyártást. Az gyakorlati „építő munkát” szenvedélyes audiofil csapat, mérnökök, technikusok, kézműves munkában kitűnő – mondhatni hard core audiophyl – szakemberek végezték. Ma is imádják a zenét és a tiszta hangzást, valamint azt az örömöt, amit magunknak, családtagjainknak és a barátainknak tudnak a létrehozott termékek minőségével okozni.
Az innováció gyors gyakorlati megvalósítása és a konjunktúra hulláma segítette a vállalatot a gyors növekedésben. A cég 1990-ben már jelentős szereplője a feltörekvő kanadai elektronikai és hangszóró piacnak. Ekkor a Paradigm megnyeri első „legjobb ár/érték arány” díját a rangos Inside Track Magazine-ban. Azóta a Paradigm több évben világelső, de mindig versenyképes a hangszóró-piacon. További tíz évben sok termékük nyert különböző innovációs és termékdíjakat, a termékeket több mint 25 nemzetközi forgalmazó, több mint 55 országban értékesíti.
Napjainkban a Paradigm észak-amerikai gyártó-létesítménye a legnagyobb, magántulajdonban levő audio-üzem. A vállalat része az iparág egyik legfejlettebb tesztelési és mérési rendszere, amihez két „süketszoba” és nagyméretű lehallgató-terem tartozik. A torontói üzemegység csúcskategóriás gyártási eszközökkel van felszerelve. Korszerű, számítógépekkel vezérelt folyamatok lehetővé teszik az egész gyártási folyamat irányítását, a hangszekrény gyártástól, a precíziós fröccsöntéstől, a keresztváltók tekercseinek elkészítésén keresztül, az összeszerelésig. Helyben végzik az alkatrészek CNC anyag-megmunkálását, a prototípus-elemek és szerszámok gyártását, az összeszerelést és elvégzik a végső tesztelést, amely betartja az audio ipar legszigorúbb tűréshatárait. Minden fizikai és szellemi dimenziójában hihetetlen gyártási tér áll az itt dolgozó emberek rendelkezésére.
A tervezett hangszórók már kezdetben nem egyfajta ezoterikus belső érzésen alapultak, hanem széles körű tudományos kutatásokon. Az audio tér leképezése, az „ütőképes” és gyors hang tudományos elemzése kellemes és reális hangzást hozott. A Paradigm mindig is olyan cég volt, aki megszállottja a kezükből kikerülő termék teljesítményének. A cél, olyan kedvező árú hangszórók előállítása, amelyek a hallgatókat a lehető legközelebb hozza az élő audio esemény tapasztalatához.
Útkeresés közben bárkit elkaphat a csábítás azzal próbálkozni, ami könnyűszerrel megvalósítható, nagyobb haszonnal kecsegtető, olcsó módszer. Hamis dicsőséget ad egy vagy több részlet vagy meghatározott teljesítményparaméter kiemelése, más paraméterek kárára, amelyek esetleg vonzó hangzást eredményeznek. Ezt megakadályozva és messze elkerülve alkalmazzák a számítógéppel vezérelt tervezést, a specifikációk állandó mérését és a kiterjedt kettős tesztelést. Miután megtervezték a hangszórókat, egyedülálló szűrő vizsgálatnak vetik alá. Ezek a tesztek segítenek jobb hangszórót készíteni és megerősítik (vagy megcáfolják) az eredeti tudományos tervezési előírásokat. Gyorsan kiderül a hangszóró milyen „osztályzatot” kap. Bár a kiterjedt és fejlett tervezés és tesztelés drámaian megnöveli termelési időt, azt biztosítja, hogy végül termékek nem csak nagyszerűek legyenek, de felfedjék a kiváló csúcsteljesítményt és a világhírű hangzás-konzisztenciát, melyet az emberek világszerte a „Paradigm Hang”-ként ismernek.