Mottó: Nem emlékszem olyan filmre, ahol az „őrült zseni” egy High-End Audio céget alapít.
Volt már rá példa, hogy a nagy tudományos problémákat egy magányos zseni képes volt megoldani, de ma már általában nem ez a jellemző. A tudósok apró lépésekben haladnak előre, a saját szakterületükön kívül egyikük eredményessége sem különösebben észrevehető. A tudományos módszerek modern életünk szinte minden területén elért sikerei miatt természetes, hogy meg vizsgáljuk azokat a problémákat, amelyeket meg akarunk oldani High-End Audio világában. Elvárjuk, hogy a tudományos módszerek nyújtsák a legkézenfekvőbb utat.
Mindannyian találkoztunk már az „audiofil szkeptikusok felhasználói kézikönyvében” a vak teszttel, amely elkerülhetetlenül a tudományos módszer alapja. Bár számtalan ellenvéleményt is ismerünk, a végén senki sem lesz elégedett, az asztal akármelyik oldalán is ül. A probléma lényege, hogy egy csúcskategóriás audio-rendszer célja az, hogy tulajdonosának kielégítő hangélményt biztosítson. Ez a dolog sava, borsa. A cél egészen biztosan nem az, hogy valahol egy „fotelszakértő” racionalista elvárásait elégítsük ki. Az audio-berendezések gyártói sok tekintetben hasonló helyzetben vannak. Egy cég szakembere sem tudja jobban, mint a fotelszakértő, hogy mit tapasztal a tulajdonos, mégis megvannak a maga racionális elvárásai. Ha egy gyártó készüléke nem elégíti ki tulajdonos elvárásait, ott valós probléma van.
Mi akadályozza meg a tudományos módszert abban, hogy kezelje ezt az alapvető problémát? A tudomány alapvető kérdése itt az, hogy pontosan hogyan tudhatjuk meg, hogy a hallgató mit hall, és – ami a lényeg – hogyan tudjuk azt számszerűsíteni. Például megkérdezhetjük a hallgatót, hogy jó sztereó képet hall-e, és megmondhatja, hogy igen, vagy nem. De, ezt egy 1-től 100-ig terjedő skálán nem tudjuk számszerűsíteni. Ketten pontosan ugyanazt az audio-rendszert hallgathatjuk, és függetlenül, megbízhatóan és reprodukálhatóan kijelentjük, hogy egyazon képalkotással sztereó képet hallunk. Ebben a kijelentésben az a probléma, hogy nincs kapaszkodó, mert a tudomány csak olyan dolgokban segít igazán, amelyeket értelmesen mérni tud. A sztereó képalkotás mennyiségét nem lehet mérni.
A terméknek csak annyival kell rendelkeznie, hogy megfeleljen a mérhető műszaki paramétereknek és a teljesítmény-előírásoknak. Valójában a specifikációkban megadott értékek túllépése probléma lenne. Viszont, őszintén szólva, a vásárlók „mindent is” elvárnak, amit a tervező lehet végül úgy old meg, hogy az alapkoncepciót újratervezi olcsóbb alkatrészek felhasználásával, amíg a termék az összes specifikációnak még megfelel és készülékét telerakja szolgáltatásokkal. Nos, a fotelszakértőt ez sem érdekli, és csak azon viccelődik, hogy ez, vagy az a darab „varjúháj vagy kígyómáj”, hacsak egy termék nem bizonyítja ennek ellenkezőjét. Az audio-gyártó viszont nagyon törődik vele, mindig ki kell elégítenie ügyfeleit, ez számára egy egzisztenciális kihívás. És, mivel nincs olyan bevált tudományos módszer, amellyel a legnehezebb tervezési kihívásokat is meg tudja oldani, tapasztalatára és készségeire kell hagyatkoznia. Miért nem lép közbe a tudomány és foglalkozik ezekkel a kérdésekkel? A válasz az, hogy hatalmas szakadék van aközött, amit tudunk, és amit tudnunk kellene. Azzal jutunk a lehető legmesszebbre, hogy megértjük, mit képes észlelni a fül, és ebből mit tud feldolgozni az agy. Sőt, tudjuk, hogy a dolgok, amelyeket még mindig nem tudunk ezen a területen, nem tartanak vissza bennünket a kutakodástól.
Egyértelmű, hogy az „aranyfülű” audiofilek még mindig kritikusan követelik a csúcsminőségű audio-rendszereket, és még mindig a minőségi rendszerek legértékesebb bírálói közé tartoznak. A frontvonalbeli alapkutatás manapság inkább azzal foglalkozik, hogy az agy hogyan érzékeli azt, amit a fül észlel. A legnagyobb kihívás, amellyel ezen a területen a tudósok szembesülnek, az, hogy képesek legyenek számszerűsíteni, mit érzékel az agy. Jelenleg még csak az első baba lépéseinket tesszük ezen a téren, és hosszú időnek kell eltelnie, amíg a terület fejlesztései jelentős előrelépést eredményeznek a csúcsminőségű hangzás terén.
Vegyünk egy példát! Egyszerű hallgatási teszt során az audio-rendszert állítsuk be úgy, hogy egy fejhallgató párhuzamosan működjön egy a szobában lévő hangszóró párral, mindegyik ugyanazt a műsor sugározza. Hamar rájövünk, hogy rá tudjuk kényszeríteni az agyunkat arra, hogy visszaváltson a hangszóró illúziójára, ha a hangszórókra koncentrálunk, de ez meglepően nagy erőfeszítést igényel. Nagyon érdekes az a felismerés, hogy az agy pontosan ugyanazt a kiváló minőségű hangot tudja értelmezni, amelyet a fülek kapnak a két hangmező egyikeként – és válthat közöttük. A tudományos kihívás az ehhez hasonló hatások önálló mérése és számszerűsítése, és ezt közel sem tudjuk megtenni.
Bármilyen audiofil hallgatási teszt elvégzése a problémának legalább egy aspektusát szemlélteti. Ha egy audiofil meg akarja ítélni a rendszerében bekövetkezett változás hatását, először meg kell győződnie arról, hogy a hallgatási élmény pontosan úgy van beállítva, ahogyan azt megszokta. Végül is az audio-rendszerek azért vannak, hogy meghallgassák őket. Úgy állítjuk be őket, hogy a hallási élményeink a lehető legjobban optimalizálhatók legyenek. Előfordulhat azonban, hogy ez az összeállítás megfelelő ellenőrzések nélkül nem alkalmas egy teszt elvégzésére.
Egy lényeges dolog: a külső tényezők befolyásolják, hogy agyunk hogyan érzékeli, amit fülünk hall, és ezt a területet még nem értjük eléggé ahhoz, hogy megfelelően figyelembe vegyük egy tudományosan ellenőrzött tesztben. Ha az audiofil ügyek tanulmányozásába tudományos módszert akarunk vinni, nyilvánvalóan sokrétű és összetett dologról van szó. Ha egy kábel (vagy egy szigetelő tartó, vagy passzív előerősítő vagy bármi más) hallható hatását akarjuk tanulmányozni, a tudomány még nem ad lehetőséget arra, hogy objektív de kritikus méréseket végezzünk a eredményekről. A tudomány még azt sem tudja megmondani, hogy a hallgató valójában mit hall, mert a hallgató lehet egy tökéletes hallású fiatal, vagy egy idősebb „srác”, akinek bizonyíthatóan leromlott a hallása, vagy valaki, akinek a zenehallgatás nem okoz lelki megtisztulást. Úgy tűnik, hogy ez alapvetően nem változtatja meg a hallgató azon képességét, hogy érzékelje a csúcskategóriás audio-rendszerek kulcsfontosságú tulajdonságait. A tudomány sem képes megmondani, hogyan érzékeli a hallgató agya a nekik játszott hangokat, amiről tudjuk, hogy külső hatások erősen befolyásolják. Ezt még csak megfigyelni sem tudjuk, nemhogy számszerűsíteni.
Megkérjük a hallgatókat, hogy számoljanak be arról, amit hallanak. Ha a csúcskategóriás audiofília tudományos megközelítésében alkalmazzák őket, az eredmények általában nem kielégítőek – nem is beszélve arról, hogy a fotelszakértő számára elfogadhatatlanok. Egy alternatíva az, hogy valamiféle tudomány-fundamentalistává válunk és megcáfolhatatlan igazságként felkínáljuk azt az elképzelést, hogy ha én nem tudom mérni, akkor nem halljuk. De, nem vagyunk biztosak abban, hogy ez hogyan vezethet előrelépéshez, ha egyáltalán vezet. Az elsődleges következtetés az, hogy ez egy olyan helyzet, amely nem igazán alkalmas a tudomány számára. A kíváncsiság, az igen! Egy tudós akarja látni az előtte lévő utat, és tudja, hogy a továbbhaladás kemény, értelmes adatokat hozó kísérletekkel van kikövezve, amelyekkel egy érdekes elméletet be lehet bizonyítani vagy megcáfolni.
Valójában mit csinálnak iparágunk vezető lángészei? Amit a tervezők saját fülébe vetett bizalom (és korlátozott számú megbízható kollégáé és ismerőséé) és a bevált vizsgálati módszerek kombinációja diktál, amelyek kiállták az idő próbáját. Ezek a tesztek olyan dolgok mérésére irányulnak, amelyekről ismert, hogy jól korrelálnak a kívánatos minőségi eredményekkel. Jó példák az olyan dolgok, mint az erősítők torzítása, mert egyértelmű, hogy az alacsonyabb torzítás jó dolog. De, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy volt idő, amikor csak THD-t mértek, és a THD-értékek egyre alacsonyabbra való szorításában olyan erősítőket gyártottak, amelyek valójában rosszabbul szóltak. Jelenleg hasonló a helyzet a fázis válasz tekintetében, és azt kutatják, hogy a lineáris fázis reakció általában a jobb hangzással korrelál. De, ebből egyenesen következik-e, hogy a fázis-nemlinearitás minimalizálására irányuló keményvonalas erőfeszítések, de facto, mindig megtérülnek-e a hangzásban? A fázisválasz linearizálása sok mélyreható tudományos ismeretet igényel, nemcsak a fázis-válasszal való trükközés következményeinek megértéséhez, hanem annak helyes méréséhez is. A végeredményt azonban továbbra is az határozza meg, amit a hallgatók hallanak – vagy pedáns lévén, hogyan észlelik, amit hallanak. Majd idővel megtudjuk. A tudomány mindebben szerepet fog játszani.
Ha idáig eljutott, gratulálunk! Teljesen jól működő audio-rendszere van, aminek a nagyfelbontású anyagokon a legjobb hangzása van. Ha CD-lemez (16 bites, 44,1 kHz) anyagot hallgat, akkor a CD-átvitel hangminőségéhez igazodik. Hosszas csere-berék útján sikerült megtartani berendezéseinek nagy részét? Sikerült, mert több éves tapasztalattal rendelkezik az audio terén, és az egyetlen mérőműszere, amely igazán számít: az a füle. A csevegő csoportok tele vannak billentyűzet harcosokkal, akik sem pénzt, sem fáradságot nem akarnak befektetni, vagy nincs módjuk a High-End „arénában” játszani. A professzionális mérnökök megértik, hogy a tudomány és az elmélet csupán a való világhoz való közelítés módja. Ha a világ mindig a tudomány szerint működne, minden termék tökéletes lenne, és nem lenne szükség prototípus-készítésre, tesztelésre, fejlesztésre, akkor….? A kérdés nyitott. Azt senki sem vonja kétségbe, hogy a Boeing mérnökei úgy ismerik a repülőgép-tudományt és technológiát, mint a tenyerüket. Az a tény azonban, hogy még mindig szigorúan tesztelik a repülőgépeket, azt mutatja, hogy még a legjobb mérnökök is elfogadják, hogy a tudomány csak az út egy része. A többit a valós tapasztalatok fogják megmondani.
…”Megtanultam a leckét, hogy bár az alkatrészek megválasztása lényeges különbséget jelent a teljesítményben, a tehetséges tervező „felvilágosult füle” határozza meg az audio-erősítők végső zeneiségét, akár elektroncsöveket, akár félvezetőket alkalmaz”…- Richard F. Murison tudományos munkatárs (ResearchGate) gondolatai nyomán.
Azután megkérdezem: …„Szereted az aktuális zenéket, például a hip-hop-ot?”… Általában az alábbi válaszok egyikét kapom: …„Utálom a hip-hop-ot; ez mind szemét és minden ugyanúgy hangzik, utálom a rap-et; ez nem zene, minden ugyanúgy hangzik, utálom popot; közel sem olyan jó, mint gyerekkoromban, utálom a country-t is, mert minden ugyanúgy hangzik.”… És így tovább, és így tovább…
