Egy hang ereje kifejezhető annak intenzitásával, vagyis azzal az energiamennyiséggel, amely egy időintervallum alatt egy adott téren áthalad. A hangintenzitás egy meghatározott energia – a hanghullám ereje és a felület azon területe közötti arány határozza meg, amelyen áthalad. Megfigyelhető, hogy ez a teljesítmény állandó lévén, egyre nagyobb területre oszlik el. A hang intenzitása tehát az az energiaáramlás, amely egységnyi idő alatt halad át a terjedési irányra merőleges egységes felületen. A hang intenzitási szintjét decibelben mérik, ahol 0 dB (teljes csend) a sivatagi környezet hangjának felel meg, vagyis amikor semmi nem hallatszik, 100 dB pedig a nagy hangnyomás vagy zaj. A hangnyomásszint a mért nyomás és a referencia közötti kapcsolat logaritmikus számításának felel meg. A használt mértékegység mindig a decibel (dB). Ugyanígy, de logaritmikus számítással, eltérő szorzótényezővel, meghatározható a hangintenzitás szintje, mindig dB-ben kifejezve.
Minden alkalommal, amikor az akusztikus intenzitást megduplázzuk, 3 dB-es növekedés figyelhető meg. Például, ha egy személy hangjához egy másik személy hangját hozzáadjuk, ami 60 dB, akkor 60 dB + 60 dB = 63 dB lesz. További 3 dB-lel növeléshez még kettő ember hangját kell hozzáadni. Ugyanezt a megközelítést fordítva követve levonható az a következtetés, hogy egy szobában beszélők számának felére csökkentése 3 decibellel csökkenti az akusztikus intenzitást. A fenti érvelés precíz mérőműszerekkel igazolt fizikai törvényekre vonatkozik. Azonban több, több száz hallgatóval és sokféle hangtípussal végzett tanulmány kimutatta, hogy 1000 Hz-es frekvencia mellett 10 dB-es növekedés az érzet megkétszereződésének felel meg, és fordítva, a 10 dB-es csökkenés ugyanezen érzés felére csökken.
Az emberi halló-mező és a hallásküszöb – amely az emberi fül által érzékelhető minimális hangerőszint és az emberi fül fájdalomküszöbe között helyezkedik el – a hang frekvenciájától függően változik. Az emberi fül nem érzékeli az 50 dB-es hangot 30 Hz-es frekvencián, míg a 20 dB-es hang 200 Hz-en tökéletesen hallható. A fájdalomküszöb általában egyenletesebb, és 120 és 130 dB között van. A WHO szerint a túlzott zaj miatti szellemi és fizikai zavarok küszöbértéke 68 decibel. Az akusztikus intenzitás ezen szintjén túl a zaj közvetlen hatással van pszichénkre, fáradtságunkra, hormonális váladékunkra, sőt szív- és érrendszerünk egészségére is.
A hallószervnek a frekvenciák érzékelésében is vannak korlátai. A hallható frekvenciák tartományát hallhatósági tartománynak nevezzük. Magas frekvenciáknál hagyományosan 20 000 Hz ez a határérték (még akkor is, ha ez a határ egyénenként nagymértékben változhat), míg az alacsony frekvenciáknál a határérték 20 Hz. A teljes hallótér 20 Hz és 20 000 Hz között változik, életkortól és nemtől függően. Az emberi fül nem elég érzékeny ahhoz, hogy egyértelműen érzékelje az akusztikus intenzitás 3 dB-es változását. Különösen akkor nem, ha nem az emberi hallás hallásküszöbén belüli normál frekvenciákról beszélünk. Az emberi fül az emberi beszéd frekvencia spektrumának szélességében, azaz 500 és 2000 Hz között specializálódott. Az emberek szubjektív hangértékelését befolyásolja az a széles nyomás- és frekvenciatartomány, amelyen belül a fül érzékeli a hasznos hangokat. Az akusztikus érzékenység területe, vagyis az az értékkészlet, amelyen belül a fül működhet, alacsony hangnyomás-szintekre korlátozódik. A hallhatóság küszöbénél magasabb szint esetén, ami több mint 120 dB., kényelmetlenség, zavar, fájdalom lép fel. A hallórendszer viszkető érzésével járó zavarok küszöbértéke 110 dB körül van; 120-130 dB-nél éri el azt a fájdalomküszöböt, amely rövid expozíció esetén is átmeneti vagy tartós süketséget okozhat.
…„a puszta fényben láttam tízezer embert, talán többet is, embereket, akik szó nélkül beszéltek, embereket, akik hallottak anélkül, hogy hallgattak volna, embereket, akik dalokat írtak, amelyeket a hangok soha nem osztanak meg; és senki sem meri megzavarni a csend hangjait”… – énekelte Simon & Garfunkel a The Sound of Silence című híres dalukban, ahol azt állították, hogy hallható a csend.
A csend pillanatai eltorzítják az emberek időfelfogását. Az USA-beli Johns Hopkins Egyetem három kutatója megerősítette, hogy a csend valóban érzékelhető. A csend egyáltalán nem fülsüketítő, de szó szerint hallható – következtettek hallási illúziók felhasználása után. A hallási illúziók felfedik, hogy a csend pillanatai hogyan torzítják el időfelfogásunkat. Ezek az eredmények arra a régóta tartó vitára irányulnak, amely arról szól, hogy az emberek hallhatnak-e többet, mint pusztán hangokat. Ez a kérdés évszázadok óta foglalkoztatja a filozófusokat, két fő irányzattal: a kognitív szemlélettel (csak ítélkezünk vagy következtetünk is a csendre) és az észlelési szemlélettel (csendet hallunk), amely alátámasztani látszik a szerzők által kidolgozott új empirikus megközelítést. …„Általában azt gondoljuk, hogy hallásunk a hangokra utal, de a csend, bármi legyen is az, nem hang, hanem annak hiánya, és meglepő módon munkánk azt jelzi, hogy a semmi is hallható”… – nyilatkozta Rui Zhe Goh vezető szerző.
Az optikai illúziókhoz hasonlóan (amelyek megtévesztik a szemet), a hallási illúziók miatt az emberek hosszabb vagy rövidebb időtartamokat hallanak, mint amilyenek azok valójában. A korábban csak hangokkal előforduló jól ismert hallási illúziókat vizsgálva a csapat kísérleteket végzett, amelyek során a hangokat a csend pillanataira cserélték, és az illúzió folytatódott. A kísérletek azt az illúziót mutatták, hogy az emberek azt hiszik, hogy a csend hosszú pillanata tovább tart, mint röpkén két rövid szakaszra osztva. Példaként tekinthetjük, hogy egy hosszú sípolás tovább tart, mint két egymást követő rövid hangjelzés, annak ellenére, hogy a két sorozat egyforma hosszú. A csend illúziói ugyanazt az eredményt adták, mint a hangos illúziók. A kutatók szerint az a tény, hogy a csend-alapú illúziók pontosan ugyanazokat az eredményeket produkálják, mint hangalapú társaik, azt jelzi, hogy az emberek ugyanúgy hallják a csendet, mint a hangot.
…„A legfontosabb felismerés az, hogy három különböző illúzióban – amelyekről azt hitték, hogy kifejezetten a hallási események megjelenítése vezérelte – pontosan ugyanolyan típusú effektusokat találtunk, amikor a hangokat csendekkel helyettesítettük, ez erős bizonyíték arra, hogy halló-rendszereink a csendeket ugyanúgy kezelik, mint a hangokat, azaz hallási eseményekként.”… – magyarázza Chaz Firestone társszerző. A filozófusok régóta vitatkoztak azon, hogy vajon érzékelhető-e a csend, de nem volt olyan tudományos tanulmány, amely foglalkozott volna ezzel a kérdéssel. …„Az volt a megközelítésünk, hogy feltesszük magunknak a kérdést, hogy agyunk a csendet hangként kezeli-e. Ha az előbbiek ugyanazokat az illúziókat keltik, mint az utóbbiak, akkor ez annak bizonyítéka lehet, hogy végül is szó szerint halljuk a csendet”…
Firestone a csend hallásának látszólagos ellentmondásába merült: …„Sok teoretikus úgy gondolta, hogy van benne valami rejtélyes vagy paradox. Talán ezért is tagadták sokan, hogy eleve csendet hallunk. Az egyik elképzelés az, hogy ez szó szerint semmi, valami (hangok) hiánya, és természetesnek tűnhet azt gondolni, hogy nem hallunk semmit”…
…„Azonban – folytatja – azt gondolhatjuk, hogy bizonyos csendek bizonyos időszakoknak felelnek meg, és azért halljuk őket, mert nem tartalmaznak hangot. Egy szorosan összefüggő gondolat az, hogy bizonyos csendeket olyan különleges eseményeknek tekintünk, amelyek során nem keletkezik hang”…
Az eredmények új módszert teremtenek az észlelések tanulmányozására. Azt tervezik, hogy folytatják annak tanulmányozását, hogy az emberek milyen mértékben hallanak különböző csendeket, még azokat is, amelyeket nem előz meg hang. Azt is tervezik, hogy megvizsgálják a vizuális eltűnéseket és más példákat olyan dolgokra, amelyeket az emberek esetleg hiányzónak érzékelnek.
