…”Láttam én egy osztrigát, éppen autóbuszra várt, aztán meggondolta és egy taxinak intett. Majd egy bárban kért rumot, s így szólt: negyven gólt rúgok, s mindezt remélem, hogy nékem elhiszed”…
Azt viszont mi reméljük, hogy kedves lemezgyűjtő barátaink a régi Neoton 1970-es slágerének ezt a két sorát énekelve olvasták! Az újaknak pedig elmondjuk, hogy az első Neoton nagylemez (Bolond Város LPX 17422) ma gyűjtői ritkaságnak számít. Miért is így kezdtük ezt a cikket(?) – mert a Sumiko Oyster (osztriga) hangszedő-sorozata Yokohama japán városban született, amely éppen ezekről a „tengeri gyümölcsökről” híres.
A Sumiko Oyster hangszedő modelljeinek egymás-utánja egy jól felépített sorozatot alkot. Az egyes, régebbről felismerhető típusok a 40 évvel ezelőtti piaci bemutatkozás óta nagy népszerűségnek örvendenek. Az alapkategória mozgó mágneses vonala jelenleg is több lépcsőn keresztül mutatja be a lehetséges fejlődés/tovább lépés irányát, kezdve az első, Oyster majd, folytatva a sorban a harmadik, Pearl és az ötödik, Olympia modellekkel. Ezeken kívül is van még a tarsolyban, a többiről a „haladók” részére, később készítünk tesztet.
Az Oyster ára 89EUR, a Pearl 149EUR, az Olympia 249EUR ami már súrolja vételárban a 90 000.-Ft határát. Reméljük, a randiról való elkésésről szóló Neoton dal „kimagyarázós” szövege nem vonatkozik ezekre a hangszedőkre – merthogy itt nincs mit magyarázni!
Az Oyster sorozat modelljeit alkotó egyes alkatrészeket (tű, konzol, ház, gumi csillapító, tekercshuzal, mag, talp, csatlakozó stb.) a Sumiko saját szerszámainak segítségével, mintegy speciális anyagfeldolgozó vállalat, gyártja. A fő alkatrészek anyaga csak Japánban készül és gondosan válogatott. A tekercselési folyamatot és az egyes alkatrészek összeszerelését szigorú minőség-ellenőrzés alatt végzik, a munkadarabokat szakképzett mesterek egyenként kézzel készítik.
Elsőnek az Oyster típust szemügyre véve feltűnik egyszerűsége, akár az alkalmazott anyagok, akár a műszaki paraméterek tekintetében un. kezdő modellt tehetünk a shell-be. A tű-profil gömb-alakú tűheggyel készült, a frekvencia átvitel a mért adatok szerint 30 Hz – 20 000 Hz között terül el, a kimenő feszültség 4,0 mV, az ajánlott impedancia 47 kOhm, az ajánlott kapacitás 200pF, az engedékenység 12×10-6 cm/dyn. Tehát, tipikusan az általánosan használt phono elő-erősítőkhöz illeszthető, akár bele vannak építve egy integrált erősítőbe, akár külön egységben használatosak. A muzsika kinyerése a barázdákból 2 gramm tűnyomás esetén szavatolt.
Amiben a három delikvensünk megegyezik, az a műanyag ház, az alumínium tűszár, a belső impedancia 1 130 Ohm, a csatornánkénti kimenő feszültség 4,0 mV, az áthallási csillapítás 30 dB (1 kHz-en), az engedékenység 12×10-6 cm/dyn, a tűnyomás 1,5 – 2,5 gramm közötti értéke.
Amiben különböznek az a tű-profil, mert csak az Oyster tűje gömb alakú, a másik kettő hangszedő elliptikusra csiszolt tűvel szerelt. Ahogyan árban megyünk felfelé javulnak az áthallási csillapítás, a csatorna szétválasztás valamint a frekvencia átvitel szélességének adatai. A hangszedők tömege is lépcsőzetesen halad 5,3 gr-tól 0,5gr léptékekben 6.5 gr-ig. Az Oyster sorozaton belül hasonló felépítésűek a Rainier, az Olympia és a Moonstone modellek is, mert ugyanazzal az elliptikus tűformával működnek, akár egymással fel is cserélhetők. Az részletes adatlapok megtalálhatók a cég honlapján, lelkes olvasóinkat ezzel most nem untatnánk.
Gyors megjegyzés a könnyebb mágnesek beszerelése mögött meghúzódó érvekről. Mint minden MM-hangszedő esetében, a szóban forgó mágnes a konzol belső végére van felszerelve, amely a vinyl-lemez barázdáiban lévő gyémánthegy mozgásának megfelelően rezeg. A mágnes a „motor rendszer” két tekercse között helyezkedik el. Rezgés közben a mozgás áramot indukál a tekercsekben és létrehozza azt a jelet, amelyet végül a vinyl-lemezbe ágyazott zeneként hallunk. A könnyebb mágnes, bár általában a kimeneti feszültség rovására pontosabb mozgást eredményez, mégis javítja a részletek bemutatását. A kisebb kimeneti jel ellenére a legtöbb modern, jó minőségű MM phono-fokozat megfelel a 3 mV-os jel felerősítésének, anélkül, hogy bármilyen zaj-probléma merülne fel.
Meghallgatás
Egy Oyster hangszedő újra ablakot nyit az analóg lemezhallgatásban. Figyelemre méltó a hangszedő teljesítménye és hangminősége, sőt, mivel a Sumiko egyik típusának sincs erőszakos hangja, így az Oyster is sima hangzással örvendezteti meg hallgatóját.
Az Oyster minőségi, de olcsó hangszedő, a zenei esemény kifinomult bemutatása miatt, különösen a pop- és rock-zene hívei elvárásainak megfelelő. Mivel abban a ligában játszik, ahol a méltán népszerű AT-95 és az Ortofon 2M, teljesítményét megvizsgálva arra a következtetésre jutunk, hogy részletező-képességben jobb, mint versenytársai. Köszönhető ez annak is, hogy jó követési képességet kínál. Könnyedén kezeli azokat a „buktatókat”, amelyeket kevesen tudnak magabiztosan és torzításmentesen. Elkerüli a túlzott részletezést, ehelyett felkínálja a zene komplexitását, hogy élvezetessé tegye, mint egységes egészet. Ez egy bevált és klasszikus hangszedő, amelyet érdemes ajánlani azoknak a lemezbarátoknak, akik hosszú kihagyás után, újra meg akarják hallgatni gyűjteményüket. Az Oyster típus finom hangzású, jól kiegyensúlyozott bemutatási képességgel rendelkezik de, nem ez a legizgalmasabb modell a Sumiko választékában.
A Pearl típus hangzásában nyitottabb, világosabb, nagyobb dinamikai képességekkel rendelkező hangszedő. Meghallatszik a műszaki paraméterekben felsorolt szélesebb frekvencia átvitel és a nagyerejű tranziensekkel is másként bánik. Versenyben van a nem éles és nem túl elemző hangzású hangszedőkkel, muzsikájában fellelhető a szelídség és hangulat teremtő képessége is jobb. Nem túlzottan romantikus, nem is túlzottan fényes karakterű, de dinamikával, átlátható színpad-képpel, szép mély hangokkal, a középtartomány szellős megjelenítésével egy egyedi lelet. Sikerül kifejezni a zene fenségességét és lélekre hatását, bemutatva a zenekar hangerejét és dinamikáját, ugyanakkor kiemelve a csendesebb szakaszok gyengédségét és finomságát. A Sumiko Pearl, az elliptikus tű és az alapmodellektől különböző belső részegységeknek (felfüggesztés, huzalozás, mágnesek) köszönhetően kiegyensúlyozott hang-visszaadása életet lehel minden felvételbe. Egy megfizethető audiofil „csoda”, amely biztosan örömet okoz. A Pearl logikai továbblépést jelent.
Az Olympia modell egy magasabb szintű akusztikai finomítást hoz a muzsika keverékébe, beszerelése és beállítása után, akár hegedűverseny is hallgatható. Az elliptikus csiszolású tű és az alumínium-cső konzol lehetővé teszik a még ütősebb dinamikai leképezést és a még szélesebb frekvencia átvitelt. Az Olympia mélyebb basszusra képes, a hangok természetesebbek. Míg a hangok erdeje itt is sima és világos, a lemez barázda-zaja kevésbé észrevehető. A hang-színpad képe nagy és szilárd. Az Olympia már élvezetessé teszi a felvételeken található többféle környezeti atmoszféra valóságát, kezdve a klasszikus zenét játszó együttesektől a szóló-zongoráig, kórus énektől, a fúvószenekarig. Különösen jó az énekben és az akusztikus hangszerekben, a képalkotást elérhetővé teszi minden hallgató számára. A robusztus, gazdag, mégis tiszta alacsony-középtartomány. Úgy tűnik, nincsenek problémái, megőrzi a hangzási egyensúlyt és a nyugalmat anélkül, hogy tompítja a zene aktivitását és ritmikusságát. A „nagytestvérekhez” hasonlóan erősen kézben tartja a hang-képeket. A hangsugárzók közötti térben természetes méretben és elhelyezkedéssel mutatja be a muzsikát, közel a zenei anyag intim árnyalataihoz. A továbbfejlesztett barázdakövetési képességeinek köszönhetően az Olympia kiváló ár/érték arányt, jó befektetést jelent. Az eredmény az iparágban vezető holografikus képalkotás, ellenállhatatlanul hangzáshű reprodukció.
Megjegyzés: a helyes tűnyomás megválasztásán kívül a VTA (függőleges követési szög) és az azimut pontos beállítása is nagyban befolyásolja a hangzást. Az esetleges torzítás könnyen lehet az azimut beállításának hiánya vagy akár a túl alacsony tűerő következménye. Helyes és gondos beállítással még a legolcsóbb hangszedők is megfelelő hangzást tudnak produkálni! Mindhárom hangszedő kompatibilis a legtöbb könnyű- és közepes tömegű hangkarral.
Konklúzió
Minden Sumiko Oyster hangszedő Japánban, Yokohama városában, kézi munkával készül. A kiváló minőségű alapanyagokat minden esetben hallgatási tesztekkel választják ki. Minden egyes példánnyal szemben támasztott követelmény az, hogy az adott árkategória legjobb hangját nyújtsa. Az Oyster szériás hangszedők javítanak és finomítanak azon hangkarakteren, amelyet a hallgatók világszerte évtizedek óta élveznek. A tervezés új innovációja megoldja a rezonancia problémáját. A hangszedők háza eloszlatja a rezonanciát, teret engedve a könnyed, átlátható hangzásnak, amelyet intim árnyalatokkal élénkít. A hangzás a természetes felharmonikusokra, a hangok és hangszerek körüli térre koncentrál.
Ez a három Oyster a maga nemében egyedülálló. Tesztalanyok tudják a leckét, jól vizsgáznak magasból, mélyből, dinamikából egyszóval: muzsikálásból. Természetesen mindegyik különféleképpen a maga szintjén. A Sumiko cég ezen kategórián belül is gyakorlati bemutatót tud nyújtani arra vonatkozóan, hogy a konzol formája és anyaga valamint a tű profilja mennyire határozza meg a hangszedő hangminőségét. Választásakor, az ár mellett, mint a teljesítmény egyik meghatározóját döntően fontos figyelembe venni.
Pro
+ kézi munkával készül
+ lehetséges a fejlődés/tovább lépés
+ ár/kapott érték viszony kiváló
Kontra
– fémtestű hangszedő csak még drágábban kapható
Disztribútori információk:
Forgalmazó: Audiophyl Kft
Internet: www.audiophile-szalon.hu
Telefon: +36-70/944-1551