Az elektromos jel akusztikus rezgéssé történő átalakításának módja talán az elektrosztatikus hangsugárzók esetében a legizgalmasabb. A mód, ahogyan az ilyen hangszórók életre keltik a felvételeken rögzített muzsikát, szakmai szempontból is érdekes, hát még a meghallgatása! A hangzás, amelyet nem találunk semmilyen más hangszóróban, a hangzáshűség kedvelőit mindenképpen megismerkedésre ösztönzi. A koncepció meglehetősen érdekes, és akik behatóbban kutakodnak a hangsugárzók világába, azok elismerik, hogy ezek a hangszórók tudnak valamit, amit sokan mások nem.
Az első Audiostatic elektrosztatikus hangszórót, a hatvanas évek elején, Ben Peters holland tervező építette. Azóta a fokozatos fejlesztés és a érdeklődő kereslet a márkát világszerte ismertté tette. Elegáns, lágy vonalú, a térben egyáltalán nem uralkodó kivitelezésű tárgyak.
Az Audiostatic® holland vállalat termékei a piaci kínálatban mindig is a legjobbak között voltak, az elektrosztatikus hangszórók területén. A nyolcvanas évek közepén ennek a hang sugárzási elvnek nagy barátjaként aposztrofálták a gyártót. Az Audiostatic ES-50 elektrosztatikus hangsugárzókat Hollandiában, 1993-tól építették – akkor még nem volt divat a gyártást a távoli keletre vinni – a sorozat legkisebb tagjai voltak. Az Audiostatic cég 1995-ben bevezetett két hibrid konstrukciójú elektrosztatikus elven működő modellt is. Az ESH50 és az ESH100 hibridek, mindkettő dinamikus mély-hangszórót tartalmazott, basszusreflex konstrukcióban. Ezeket a modelleket már nem gyártják.
Teljesítmény: | 100 Watt |
Frekvencia átvitel: | 40 Hz – 22 000 Hz |
Érzékenység: | 85 dB/W/m |
Impedancia: | 8 Ohm |
Méretek: | 1370 x 293 x 340 mm |
Tömeg: | 21 kg |
Az ESH-50 hangsugárzó panel fakeretben rögzített. A keret négy szakaszból épül fel, amelyeket csavarozással rögzítettek, a hátsó panelen a bemeneti elektronika kapott helyet. Ezek a hangszórók meglepően légiesek mégis kellőképpen nehezek – jól felépítettek. A hangsugárzók 1370mm magasak 293 szélesek, az aktív panel magassága 920 mm, szélessége 187.8 mm.
A hangszóró panel teljes felületén minden frekvenciát sugároz, de szekcionált, ahol a panel középső része teljes közép-tartományban, a külső szélek a középső tartománytól a magasig és a „szolidabb” mélyekig szólnak. A frekvencia átvitel – amely egy bizonyos basszust is kínál, természetesen alacsony vágási frekvenciával, de egyben 20 kHz-es felső küszöbbel – a két határérték között nagyon kiegyensúlyozott, átlátható magas és közép frekvenciás hangsugárzást eredményez. A panel hátrafelé is ugyanolyan hatásfokkal sugároz mint előre, ezért a hangsugárzó elhelyezése kritikus, a szobaakusztika és a helyiségben keletkező visszhangok miatt sokáig tart megtalálni a helyét, ahol a legjobb formáját futja.
A keresztváltó egy egyszerű ellenállás-sorozat. A bemeneti szakasz egy pár transzformátor, amelyek egy soros ellenálláshoz és egy nagy kondenzátorhoz kapcsolódnak, megakadályozva ezzel az esetleges egyenáram behatolását. A polarizáló feszültséget a transzformátor biztosítja, amely 9 volt váltóáramot szolgáltat. A jelet egy tízfokozatú Cockroft-Walton feszültségszorzóba továbbítják, amelynek kimenete körülbelül 4 KVolt. A basszus mélyebb pontjait egy reflex-kamrába szerelt gumiperemes mély hangszóró veszi át, amelyet egy darab kondenzátor csatol.
Minden apró részlet hallható, magával ragadja a figyelmet, a felvételi helység atmoszférája, az előadó minden érzése megtapasztalható. A mély basszus jól érezhető, a térbeli elhelyezkedés pedig lenyűgözően természetes. A húros-, a fúvós- és ütőhangszerek keménység vagy elszíneződés nyomai nélkül reprodukálódnak. A dinamika, például egy zongora esetében, teljesen torzításmentes. Egyértelműen közvetíti a zenét. Az elektrosztatikus panelek a dipólusos sugárzással együtt órákon át fáradság nélkül hallgathatók, mintha egyáltalán nem lenne hangszóró.
Az elektrosztatikus hangsugárzók birtokosai az évek során szembekerülnek egy problémával. Függetlenül attól, hogy melyik gyártótól származik a hangsugárzó, egy idő után, egy bizonyos ponton és fokozatosan elveszthetik a ragyogást. Nem lehetett lerázni azt az érzést, hogy a szeretett darab megváltozik, egyre gyakrabban magasabb frekvenciájú zajok keletkeznek, amelyek egyáltalán nem tartoznak a zenéhez. A fiatalabb verziókkal való összehasonlítás azt mutatja, hogy a hang és a hatékonyság változása évek alatt egyértelműen hallhatóvá válik, a korábban hihetetlen természetes hangok észlelhetően romlanak, és a nagy-pontosságú, áttekinthető színpadkép csak egy kisstílű játék marad. A hangsugárzó elveszíti a lendületet, és olyan hangokat is hallat, amelyekre a jobb időkből nem lehet emlékezni. A kedvezőtlen környezeti feltételek, például a nedves vagy poros helyiségek, valamint a cigarettafüst jelentősen elősegítik ezt a pusztulási folyamatot.
A fő probléma a fóliamembrán vezetőképes bevonata alapvetően érzékeny minden külső hatásra. Probléma forrása lehet a fólia szegmentációs vagy hordozóanyagainak fajtája és annak minősége. A csodálatosan rugalmas anyag 5-10 év elteltével a közelében lévő hőforrások, az oxidációs hatás vagy a napsugárzás miatt megszilárdul, a felület egyes területein mérhető rezonanciák alakulnak ki, amelyek szignifikáns kiemeléseket és „gödröket” okoznak a hangsugárzó frekvencia-átvitelében. A gyártó által, a fólia ragasztásához, használt rugalmas ragasztók elkerülhetetlenül elveszítik mechanikai tartósságukat az évek során. Így a felvált ragasztási pontokon egy bizonyos önrezonancia kelt zavaró hangokat. Egy másik esetben, az elektromosan vezető fóliabevonat, itt-ott, idővel átitatódik a ragasztóanyaggal, és a fóliát egyenetlen módon feszíti. Ekkor a fólia nagyon egyenetlen rezgések gerjesztését eredményezi, ami heves interferenciát okoz a filmfelület különböző régiói között.
A panel hatékonysága 6-10 év alatt mintegy 8-10 dB-el csökken. A csökkenő hatékonyságnak nem ritka következménye a túlterhelt transzformátor. Amikor a panel fokozatosan elveszíti hatékonyságának szintjét a hallgató idővel kompenzálja a hangerő-veszteséget a hangerő-szabályozó további feltekerésével, ami növeli az erősítő kimeneti teljesítményét és az adódó terhelést. A hangszóró hirtelen meghibásodásának jele az elhallgatás, amikor a transzformátor primer-tekercse megszakad. Ekkor a transzformátor cseréje szükséges, ez általában drága elektronikus alkotóelem, de ezenkívül más alkatrészek is tönkre mehetnek a túlterhelés miatt.
Az elektrosztatikus hangszórók működésének klasszikus problémájához tartozik, az alacsony terhelési ellenállás, amely már sok erősítőt elküldött az „örök vadászmezőkre”. Az 1980-as évek végén és a 90-es évek elején terjedő időben csak néhány erősítő volt képes reagálni a 2 Ohm folyamatos impedancia alatti terheléseket. Ekkor egy Martin Logan CLS könnyen képes volt valamilyen japán eredetű erősítőt blokkolni, szerencsétlenebb esetben leégetni. Az Audiostatic gyártó hangsugárzójának impedanciája általában legalább 4 Ohm körül alakul, ezért nem kritikus.
Akkor most mi legyen? Az összes probléma megbízhatóan megoldható a megfelelő anyagok gondos kiválasztásával, gondos hiba-elemzéssel és az eredeti szerkezet konstruktív helyreállításával, a műszaki hibák kiküszöbölésével. Mint a különféle gyártók, az Audiostatic is pótlólagos paneleivel vagy a régi panelek felújításával készül a panaszok orvoslására. Az eredeti membránok mylar fóliák, a panelek szétszerelhetők, a gyártó vállalja a felújítást, a fémgőzölt membránok sokkal nagyobb ellenállású indium-ón-oxid-bevonattal ellátott fóliára is cserélhetők. Vezető anyagaként rendelkezésre álló bevonatok nagyrészt olyan anyagokon alapulnak, mint a nylon, grafit, metil-cellulóz, nátrium- és káliumsók és mások. Ezen bevonatok alapanyagai között a tartósság és a kívánt vezetőképesség szempontjából nagy különbségek mutatkoznak. A DIS-Elektrostaten társaság cseréli az értékes hangszórók membránját. A továbbfejlesztett bevonati technológiák és anyagok legalább 10 éves élettartamot biztosítanak.
A DIS-Elektrostaten társaságot 2001-ben alapították, és eredetileg kizárólag az elektrosztatikus átalakítók fejlesztésére és gyártására összpontosított. 2005-ben a gyártó más gyártók elektromos berendezéseinek javítását és felújítását is bevonta a programba. 2007-ben bevezették az APOGEE csere fóliák gyártását. 2011-ben megszüntette saját termékeinek gyártását. Azóta a középpontban kizárólag a javítás és a helyreállítás áll.
Cikkünkhöz felhasználtuk a http://www.dis-elektrostaten.de/cms/185-2/
és a https://www.hifi-zenit.de/elektrostaten/allgemein oldalak által nyújtott információkat.