Ahogyan a zenehallgató észleli a hangokat az a pszichoakusztika. Mint minden technológia esetében, itt is bőven vannak mítoszok. A műsorszórás a rádióval kezdődött és hamarosan a némafilmekhez is hozzáadták a hangot. Viszont a televíziózás története már a hanggal és a képpel együtt kezdődött. A hang továbbra is fontos részét képezi a televíziós adásoknak, akár élő egyenesben, akár valamilyen informatikai struktúrán keresztül (egy archívumból) sugározzák. Ma már alig van olyan információs eszköz, amely ne tudna valamilyen hangot kiadni. Míg a műsorgyártó vagy a műsorsugárzó nem tudja ellenőrizni, hogy a végfelhasználó hogyan reprodukálja a hangot a rendeltetési helyen, legalább képesnek kell lennie arra, hogy figyelemmel kísérje a legyártott/sugárzott hang minőségét a maga környezetében. Az érvek szerint minden műsorszolgáltatónak vagy hangstúdiónak rendelkeznie kell olyan megfigyelő berendezéssel, amely legalább olyan jó vagy jobb a hibák feltárásában, mint bármi, amivel a fogyasztó valószínűleg zenét hallgat.

A hangszóró azért létezik, hogy valamilyen ingert biztosítson az emberi hallórendszernek. Ugyanúgy, ahogy a televízió és a mozi működéséhez az emberi vizuális rendszer bizonyos fokú ismeretére van szükség, úgy a hangszórók leghatékonyabb működésének ismeretére is szükség van. A fizikus számára a hang – a robbanástól az ultrahangig – nyomás változások terjedése valamilyen gázon (esetünkben levegőn) keresztül. A hangot akusztikus ingerként határozzuk meg. Az akusztikus inger csak egy bizonyos frekvenciatartományban tud működni, és erejét csak egy bizonyos szint tartományig tudjuk elviselni. A fizika lehet matematikai, ez egyben rendkívül megnyugtató is. A fizika törvényeit nem változtatják meg az országhatárok, az idő múlása és a politikusok vagy marketing osztályok megnyilatkozásai.

Valamikor nem létezett a hang pontos reprodukálásához szükséges technológia, és a végtelen hallgatással és trükközéssel való tökéletesítésre való törekvés vált normává. Mára átvette a hatalmat a célnál fontosabb szubjektivista trükközés. A valóság közvetítése helyett jobbnak tűnik a hanggal bütykölni, mint bármilyen szubjektivitást elérni. Ennek eredményeként a hifi nem ért el semmit, csak esetleg a hírnevet, sőt nem is tud semmit elérni, mert ez egy folyamat és nem cél. A hifi-rajongó legutoljára egy tökéletes hangsugárzóra vágyik, hiszen akkor nincs tovább mit vennie. Annak érdekében, hogy elkerüljük a tökéletes hangsugárzó birtoklásának elérését, figyelmen kívül kell hagyni vagy megtagadni modern megértését, és a fizikát mitológiával kell felváltani, hogy a hagyomány életben maradhasson – és folyhasson a „kígyóolaj”. Még soha senki nem nézett úgy a tévé képernyőjére vagy a mozivászonra, hogy a látottakat összetévessze az igazival. Néhány kivételtől eltekintve, a képernyő nézés a menekvés egyik formája, és a realizmus nem szerepel az étlapon. Ez a hangra ugyanúgy vonatkozik. Mint sok emberi érzékszerv esetében, zenehallgatáskor sem érzékeljük azt, ami valójában ott van, hanem azt érzékeljük, hogy milyen társadalmi és egyéb nyomások vannak ott. Ez azt jelenti, hogy sokan boldogan hallgatják a lehetségesnél lényegesen rosszabb hangminőséget, mert csak emlékeztetőül szolgál, ugyanúgy, ahogy az Eiffel-torony csúnya fröccsöntött másolata képzeletben szállítja vissza a tulajdonost Párizsba. Tekintettel a mindenütt közepes hangzásra, azt is gyanítom, hogy sokan egyszerűen nem hiszik el, hogy ennél jobb is elérhető. Még ha a tudatos elfogadja is a közepes hangokat, a tudatalatti nem, és innen ered a hallási fáradtság, amely titokzatosan eltűnik, ha egy minőségi küszöböt átlép.

Ha a jó oldalt nézzük, a hangszórók terén kézzelfogható előrelépés történt egy teljesen más piac, az informatika követelményeiből. A Moore-törvény által leírt könyörtelen fejlődésnek méretben, költségben és energiafogyasztásban köze van a számítástechnikához vagy a kommunikációhoz. Amit digitalizálni lehet, az tisztességes játék, beleértve a hanghullám formákat is. Sajnos Moore törvénye nem vonatkozik az akusztikára. Ennek ellenére a nevetségesen kicsi eszközök, például iPadek és táblagépek hangjának reprodukálására irányuló óriási nyomás figyelemre méltó eredményekhez vezetett. Szinte az összes többi területen úgy tűnik, hogy a hangszóró kialakítása szilárdan „beragadt a sárba”. A nagyobb hangszórók fejlesztésének egyik mozgatórugója lehet a mozi. A nagyon nagy fényerejű képernyők jövője a közvetlen sugárzásban rejlik. Ez nagyszerű a képhez, de az ilyen képernyők nem engedik át a hangot, és a mozi hangját újra kell gondolni. Az informatika mindenütt elterjedtsége azt is jelenti, hogy a jövő hangsugárzójában nem lesznek csatlakozó-terminálok, hanem valamilyen vezeték nélküli eszközzel kapja meg a reprodukálandó hangot. Ehhez értelemszerűen a hangsugárzónak aktívnak kell lennie, aminek önmagában van több előnye, de ezek az előnyök önmagukban is tárgyat képeznek.

Ha elfogadjuk, hogy a cél az ember alkotta audio-rendszer tetszése, akkor ott kell kezdenünk, hogy megvizsgáljuk, hogyan működik, mi a kritikus és mi nem számít. Az egyik fontos tény, hogy kiderül, hogy kevesen hallgatnak olyan hangforrást, ami hűen közvetíti ahogyan az a valami (hangszer vagy ének) valójában szól. A való világban az eredeti hangot nem lehet elválasztani a környezet reakciójától: visszaverődéstől, visszhangtól és így tovább. Ha bármit el szeretnénk érni a sztereó vagy a térhatású hangzás terén, magát a mechanizmust meg kell érteni. A sztereó és a térhatású hang hangképet, míg a TV és a mozi vizuális képeket hoz létre. A különbség az, hogy a tévében és a moziban léteznek szabványok a kép pontosságának mérésére, míg a hangsugárzásban nincsenek. Senki sem hiszi el, hogy a pixelszám az egyetlen paraméter, amely meghatározza a kijelző minőségét; ha azonban a hangsugárzókról van szó, az egyetlen érdekes paraméter a frekvencia átvitel. Ez gyakran azt jelenti, hogy minden áron ki kell terjeszteni, még akkor is, ha ez más, mint a nem mért paraméterek károsodását jelenti. Nyilvánvaló, hogy a hangszóró tervezése többről szól, mint a frekvencia átvitel. Ha megvizsgáljuk azokat a paramétereket, amelyek befolyásolják a hangzás „mértékét”, létrehozhatunk egy specifikációt vagy célt egy ideális hangsugárzó számára. Ha a teljes specifikációt megértjük, annak teljesítése egyszerű mérnöki kihívás. Meg lehet felelni a kihívásnak? Természetesen. Az emberi fül tökéletlen, és ha a hangszóró tökéletlenségei kisebbek mint a fül tökéletlenségei, akkor azok észrevehetetlenek lesznek.

– folytatjuk –