A múlt hétvégén megrendezett jubileumi Hifi-Show rendezvényéről egy rock-sláger jutott eszünkbe. …Nagy nap volt elszállt úgy mint a tegnap, koncertünk most félbeszakadt folytatjuk, ha eljön a holnap… énekelte az Omega együttes az 1969-ben megjelent Tízezer lépés című lemezének utolsó számaként. Valóban, a hifi azért van, hogy otthonunkban felidézhessük a kiváló zeneszámokat, a hangulatot és a hozzájuk fűződő emlékeinket. A Hifi Show pedig felvonultatja az ehhez szükséges kellékeket. Így egyszerűen – mielőtt sorolnánk előnyeit és hibáit – a népszerű nevén emlegetett „Rezső-Show” egy kiállítás-sorozat, amire büszkék lehetünk, amit elvár a hifi-rajongó közönség. Immáron húsz éve jólesik itt találkozni, beszélgetni, szétnézni, meghallgatni az újdonságokat, a készülékeket és hangsugárzókat.
Ott voltunk 2000-ben az első Hifi Show megnyitásán és ott a 20. évforduló megünneplésén. A helyszín az induláskor eredetileg választott Hilton Budapest City szálloda „Meeting-Point” termei és az első és második emeleti szobái voltak. A Duna partján elhelyezkedő Marriott szálló csak 5 esztendő rövid időszakáig biztosította a rendezés helyszínét, sajnos a feltételek rosszabbodtak, a vezetőség nem hajlandó a bútorzatot kipakolni a szobákból, ezért a kiállítás visszatért eredeti helyére a „West-End” Hiltonba. Az eddig megrendezett húsz kiállításon annyi készülék és hangsugárzó került bemutatásra, amivel könnyedén meg lehet rakni a Keleti Pályaudvar előtti Baross teret.
Idén, a megszokott novemberi időpont helyett, kicsit korábban érkezett el a hifi-rajongók „szent ünnepe”. Ez a huszadik, ezért mindenki kitett magáért. A kiállítók közül mindenki vállalta a nem kis elkötelezettséget és teherbírást – ami szükséges végigvinni egy ilyen kiállítást, készülődéssel, pakolással és a kétnapos társadalmi közszolgálattal együtt. Van aki szinte kabátzsebben megoldotta a logisztikát, van aki három teherautóval érkezett.
A látogató közönség lelkesedése és érdeklődése nemhogy alábbhagy, a húsz év alatt fokozatosan növekedett. Az időtartam alatt megélt korszakok igen változatos felhozatalt mutattak, több évbe telt időszakokkal váltották egymást, televíziók, házimozi, hifi sztereó, High-End berendezések és hangsugárzók. Mindig az adott év színvonalán reprezentálta magát az analóg és a digitális technika.
A gyorsan változó piac most is tartogatott meglepetéseket.
A kiállítási összefoglaló következő képeiben nyomon követhetjük a mai trendet, amely az igényes, komoly összegekbe kerülő hangzásélmény megvalósítását ígéri lakószobáinkban. Képriportunk az élmények felidézését szolgálja, nem kívánunk semmilyen rangsort sugallni, a felsorolás a kiállítási térkép sorrendjében következik.
Az előcsarnok szabad területén bemutatkozott, a hifi rajongók számára talán legfontosabb, egy Yamaha zongora a Szonáta Hangszerbolt prezentálásában. Már a nyitás előtti napon történt hangolásnál „fül edzést tartva” a zongorahangoló türelemmel viselte szerkesztőségünk tagjainak érdeklődését. Igen, csupán ennyi kell, három méter a hangszertől, ahhoz, hogy valamennyire kapaszkodót szerezzünk a hangzás megítéléséhez, a tesztekhez.
A Yamaha Disklavier lehetővé teszi, hogy otthonunkban világsztárok előadásait hallgassuk akusztikus hangszerünkön(!)
Kis hazánk egyetlen, gyárral rendelkező cége az Audio Hungary kis területen mutatkozott be. Igaz, csak néhány készülékkel de reprezentálva mutatta a honi képességeket. A cégvezetővel történt beszélgetés során kiderült, több sikeres külföldi kiállítás után óriási nyomás nehezedik rájuk, két év teljes gyártó kapacitással ki kell tudni elégíteni az ottani mennyiségi és minőségi igényeket.
A Meeting Point szinten nagy szobákban, gazdag felhozatallal állított ki a HOME MOVIE KFT., az AV LAND, a L’AUDITEUR, a HORN DISTRIBUTION, az Audiophile-Szalon, az AUDIOPARTNER, a HUMAN – RAFFAY AUDIO és az ESENS AUDIO. Az itt található nagyobb méretű termek és szobák lehetőséget adtak több termék bemutatására és nagyobb szabású installációk kialakítására.
Az első emeleti kiállító szobák a személyes hallgatási hely koncepcióját tükrözték. A kisszobai installációk abban a reményben készültek, hogy ennyi magánszférája sokunknak van, amelyen belül lehetőség van kialakítani egy zeneszobát. Ha nincs külön szoba, akkor a családi/nappali is szolgálhatja a célt, összesen 3 x 3 méter hely kell hozzá. Itt állított ki az OCTOGON AUDIO, a VINIL CENTER, az EKLINE AUDIO, az ETALON AUDIO, a MUSIC TOOLS, a BASYS KFT., a JUNIOR SWEET /ESENS AUDIO, az Audiophile-Szalon, a 72 AUDIO/SOLAR PRO, a ZEBRAUDIO, az ALLEGRO AUDIO, az IMPRESSIVIA, az OZ AUDIO, az ANALOG VOICE, a DUNAUDIO, a SAKE-YOBA, a JUNIOR SWEET /ESENS AUDIO.
A bemutató sztárja vitathatatlanul a „nagymacskák” sora, élükön az olaszok legnagyobbja, a The Sonus faber és az Aida párosával, folytatva a sort a Kef Blade és Magico hangsugárzókkal. A nagy európai kiállításokon sem hallani olyan bemutatót, amelyet a Djabe együttes produkált. Először meghallgattuk az együttes, a szokásos fellépéseiknél csendesebb és selymesebb hangzással kevert koncertjét, majd a speciális audiofil-felvételeiket az Abbey Road Studios-nál felvett hanglemezről és mester-szalagról. Mindehhez az Audiophile-Szalon szolgáltatta a kiváló berendezéseket és a hangsugárzókat.
Az audio-kedvelő emberek sokat szeretnek vitatkozni a technológiáról. A technológiához való férfias hozzáállás nemcsak ésszerű és gyakran nagyon érzelmi, hanem messze túlmutat a technológia instrumentális használatán. A romantika aktív és optimista természetű, irányulhat a technológia külső jellemzőire (hogyan néz ki valami) vagy a technológia megtapasztalására (mi van benne). A reakció mindkét esetben elég drámai, kiváltképpen a felszereltség bizonyos osztálya iránt, de emellett rapszodikus is, azonnali lenyűgözés bizonyos műszaki jellemzőkkel kapcsolatban, gyakran a fokozott nosztalgia érzéseivel kombinálva. Az érzelmesség egyértelműen meghaladja a technológia egyszerű használatát, nagyon maskulin jellegű (a nőknek gyakran csak azt érdekli, hogy az eszköz működik-e vagy sem) és gyakran olyan tárgyakra irányul, mint az autók és a hifi. Legyen lehetőleg nagyon ritka és nagyon drága. Az érzelem hisztérikus és erotikus is lehet.
Melyek az igazán vonzó pillanatok a zene világában? Léteznek bizonyos kompozíciók amelyek bizonyos érzelmeket, lelki szenvedést, szívdobogást, libabőrt, sírást, sikoltozást és más pszicho-élettani reakciókat idéznek elő?
Természetesen. Mindannyiunknak megvan a saját zenei érzékenysége, a saját kiválósági küszöbértéke, ami nagyon személyes. Akár lehet néha öntudatlan választás vagy általában tudatos a zenei pillanatok „megélése”, amelyeket gyönyörűnek és élvezetesen hallgathatónak tekintünk. Sőt, sokszor az öröm nemcsak a kompozícióból, hanem a különféle elemeiből is származhat. Először a zene értelmezése, majd a helyszín hatása, az a tény, hogy egyedül vagy jó társaságban vagyunk, és más tényezők, amelyeket mindenki megtalálhat az ízlése szerint. Pontosan ezekben a helyzetekben egyesek hajlamosak elégedetlenségünk kifejezésre az amúgy szeretett rendezvénnyel kapcsolatban. Ennek ellenére a helyiségekben a hangulat mindig visszatér az ízléses zenehallgatáshoz, ami kellemes érzelmeket adhat, mindaddig, amíg egy igazán jó rendszeren keresztül élvezik. Igenis léteznek olyan hangsugárzók, amelyek nagyon kritikusak az elektronikával való együttműködés és a hallgatási környezetben való pozicionálás szempontjából is. Az ilyen hangrendszereknek egy része, ha türelmesen és helyesen vannak elhelyezve, képesek magas szintű teljesítményt nyújtani és jutalmazni a szerencsés és „kellemesen kimerült” tulajdonos erőfeszítéseit.
Szilárdan hisszük, hogy 2019-ben egyáltalán nem anakronisztikus, hogy sok cég bemutatóját részben vagy egészen az analóg világnak szentelte. Igaz, van olyan digitális irány is, amely úgy hangzik, mint amiben soha nem mertünk volna reménykedni.
A DSD-fájlok, amelyeket aprólékos hangolású rendszereken hallgatunk, olyan hang-teljesítményt nyújtanak, amire valószínűleg még azok a hangmérnökök sem gondoltak, akik az eredeti analóg felvételeket készítették. Ugyanakkor különleges izgalom jár át, ha átnézzük vinyl-lemezekkel teli szekrényünket. A vita a lehető legmagasabb minőségről kell szóljon, a hallgatás élvezete szempontjából mérve. A kérdés – hogyan lehet könnyebben elérni és mindenre mennyi az anyagi ráfordítás(?) – még nyitva van.
Másrészt, a fizetőképes kereslet, az elmúlt években fokozatosan, az analóg termékek kínálatában évente 10%-kal növekedett, míg a digitális árucsoportban (a CD-lejátszók eladásainak csökkenése miatt, még a DAC-ok és a streamerek nagy száma ellenére is) a komponens készülékek területén 13%-al csökkent. Fontos számunkra, hogy zenét hallgassunk, az, hogy digitális vagy analóg forrásból, csak a lelkes rajongók táborainak számít igazán.
Az árakról. A kiállított berendezések, hangrendszerek az audiofil és High-End szegmensének válogatott gyöngyszemei voltak, és mint ilyenek, áruk is a válogatottan minőségi alapanyagokat és a befektetett mérnöki energiákat mutatták. Egyet tudnunk kell! A termékek ára a világpiaci kereslethez és a kínálati viszonyokhoz megállapított. A gyártókat (akik a világpiacra gyártanak) hidegen hagyja bizonyos magyarországi vásárlói rétegek negatív véleménye és lekicsinylő értékítélete. A kereskedelmi tárgyalások és szerződéskötések alkalmával a gyártók magyarországi disztribútoroknak meghagyták, keressék meg a fizetőképes keresletet és mint az ábra – miszerint legalább öt nagy és húsznál is több kicsi cég él évtizedek óta a piacon – mutatja, ez működik. Tessék csak belegondolni, mennyi termék lett eladva a hazai üzletekben, bemutatótermekben csak az elmúlt húsz év alatt – és érdekes, a megelégedett vásárlók sokasága nem írogat negatív megjegyzéseket a facebook fórumokra. Inkább magáévá teszi a zenekultúra nyújtotta élvezeteket.
A Hifi-Show amellett, hogy kereskedelmi vállalkozás, a termeiben bemutatott installációkkal felkér bennünket arra, hogy vizsgáljuk meg újra a zene technikájával való kapcsolatunkat. Annak az időnek az unciája, amelyet egy hangrendszer komoly meghallgatására szánunk, minden bizonnyal nem pazarolható – ezért érdemes év közben a sok cég bemutató termét gyakran látogatni.
A fotókat köszönjük Nagy-Palóc Ildikó képművésznek és Pallai Gábor operatőrnek.