Ember a márka mögött - Arthur Hedley Radford - HangzásVilág MagazinHangzásVilág Magazin

Ember a márka mögött – Arthur Hedley Radford

Arthur Hedley Radford 1914-ben született. A hangtechnika egyik legismertebb alakja, fél évszázadon át foglalkozott rádióval és elektronikával. Tanulmányait a Merchant Venturers Technical College és a Bristoli Egyetemen technikai szakán végezte. Már fiatalon érdeklődött az elektronika iránt, 1930-ban megszerezte rádióamatőr engedélyét (G6YA). Viccesen úgy tartotta, hogy hívójelében az „YA” a „Young Arthurt” jelenti! Részt vett audio-erősítők, mikrofonok, hangszórók és hangosbeszélő rendszerek tervezésében/gyártásában is. A második világháború alatt kommunikációs és katonai projekteken dolgozott. Később szülővárosában, Bristol-ban létrehozta a Cabot Radio nevű üzletet. Arthur Radford gyártott és értékesített néhány elektroncsöves erősítőt, ezek Williamson és Mullard jól ismert tervein alapultak.

Bristol, Anglia. 1946-ban Arthur Radford megalapítja a Radford Electronics audio-gyártó vállalatot. Veleszületett tehetsége azonnal megmutatkozik a transzformátorok tervezésében és gyártásában. Transzformátorai különösen jók voltak, ami arra késztette Arthurt, hogy transzformátorokat gyártson OEM-felhasználók számára, mint például a Daystrom és a Rank. Az első erősítőket professzionális alkalmazásokban, PA-rendszerekben való használatra szánta, de nem sokkal később világossá vált számára, hogy tevékenységét a hifi-piacon lehet sikeresen folytatni. Megkezdi erősítők építését, és 1959-ben forgalmazza első hifi-erősítőjét. Az első „közhasznú” termékek teljesítményerősítők voltak, amelyek hihetetlenül alacsony torzítással büszkélkedhettek – olyan alacsony torzítást produkáltak, hogy a vállalatnak új módszert kellett kidolgoznia, ennek a paraméternek a mérésére saját tesztberendezést kellett építeni. A Radford laboratóriumi felszerelése később ugyanolyan híres lett, mint az audio-berendezései, amit segített az a tény, hogy a Nuffield Schools Science Programme a Radford modell használatát javasolta. A legtöbb technikai iskolában Radford „Lab. Pack” volt az osztályokban. A Radford erősítők nagy hírnévnek örvendtek, amelyek különösen a kimeneti transzformátoraik miatt,„felülmúlhatatlanok” voltak.

1961-ben két jelentős fejlemény történt. Az egyik, hogy a HiFi News magazin felkérte Radfordot, hogy készítsen egy építőkészlet-verziót a magazin számára, amiről cikksorozatot készít. A másik az volt, hogy Radford felismerte, hogy a jobb transzformátorok képességei meghaladják az elektronikákét! A legtöbb kimeneti transzformátor korlátai árnyékot vetettek az erősítőkre. A fő probléma az erősítő fokozatok fáziseltolódása volt magas frekvenciákon. Radford ezért került kapcsolatba Arthur R. Bailey-vel, aki a Bradford Institute of Technology elektronikai előadója volt. Radford és Bailey együtt részletes és szisztematikus tanulmányt készítettek a meglévő teljesítményerősítő kialakításokról.

Az 1960-as években a Radford STA25 – egy sztereó végerősítő – lett az audiofilek referencia szabványa. 1961-ben a vállalat a DSM elő-erősítővel együtt kiadta az STA erősítő-családot. A Series 3 STA25 az STA sorozat többi erősítőjével együtt elismerő kritikákat kapott. Arthur Radford a transzformátor tervezés szakértőjeként, a kor legjobb teljesítményerősítőihez képest, a tizedére tudta csökkenteni a torzítást. Az MK11 és Series 3 erősítők egy egyedülálló pentóda fázisinvertert használtak, amely Dr. A. R. Bailey és Arthur Radford közös tervezésének eredménye volt. Magasabb áron, de vitathatatlanul jobban teljesítettek, mint a konkurens Quad és a Leak kortárs modelljei. Az 1960-as évek elején a Radford cég gyártotta az MA és STA sorozatú robusztus, széles sávú elektroncsöves erősítőket, amelyek nagyon népszerűek lettek. Különösen kelendő volt a sztereó STA-25 Series III., amiből a Radford cég több mint 12 000 darabot adott el.

1963-ban egy kis kitérő következett: a Radford Moving Iron hangszedő került bemutatásra, amit a Radford a Bang és Olufsen számára készített. Úgy írták le, hogy négy tekercset használ push-pull párokban, a szerkezet nagy engedékenységgel és alacsony tömeggel rendelkezett. Az univerzális shell opció volt, amelyet az SME gyártott, és Radford márkajelzéssel látta el.

Akkoriban az elektroncsöves erősítők hódítottak, lévén még nem volt más, de később, a tranzisztorok korában, Radford termékeinek kiváló minősége és azok fogadtatása folytatódott. Az 1970-es évek közepén gyártott élvezetős teljesítményerősítők „Zero distortion” sorozatával, amelyben a THD-t az áramkör zajszintje alá csökkentették, öregbítették hírnevüket. Ezek, és a későbbi termékek, mint például a Quad 405 és a Halcro termékcsalád közel tökéletes mért teljesítményt értek el, amelyre a tervezők az iparág legkorábbi napjai óta törekedtek. Mivel nem volt lehetőség a minőség objektív javítására, az iparág a tervek és termékek szubjektív elemzésére kezdett koncentrálni, ami néhány esetben az elektroncsöves erősítés iránti érdeklődés újjáéledéséhez vezetett.

1965-ben az SC4-10 egy 15 Watt teljesítményű tranzisztoros, sztereó, integrált erősítő volt, 1968-ban megjelent az SCA30, ami egy 30 Watt/csatorna és egy előfok a DSM, ami manapság meglehetősen ritkán látható, amely a SPA-50 sztereó teljesítményerősítővel volt rendszerbe integrálva. Jellemző műszaki adatok a következők: 50Watt effektív teljesítmény csatornánként, 0,02% névleges torzítás a kimeneten, 5 Hz – 500 000 Hz -3dB frekvenciamenet. Az 1975-ös „Zero distortion” sorozat torzítási tartomány adatai is a zajszint alatt voltak.

Arthur Radford legnagyobb szerelme és kutatási területe azonban a hangszórók kialakítása és a membrán hátsó részének a hangdoboz belső terébe történő sugárzása volt. Sok éves munka után végül Dr. A. R. Bailey-vel közösen szabadalmat szerzett az első akusztikus „hullámvezető” rendszer elvén működő hangsugárzójára. A „Non-resonant Loudspeaker Enclosure”, a rezonanciamentes kabinet volt az alapja minden nagyobb tervének, és ezt a megoldást még mindig sok jól ismert gyártó használja.

A Radford és Bailey terveinek első kereskedelmi megtestesülései az un. könyvespolc (két utas, két hangszórós) hangsugárzók. Gyakorlatilag ezek a legkisebb méretű hangszórók a hatékony alacsony frekvenciájú lesugárzás biztosítása érdekében. A BD 25/2 típusú basszus-hangszórót könnyebb mozgó rendszerrel alakították ki, hogy a hasznos tartományt 2 kHz-re növelje a nagyon alacsony frekvenciák rovására. A TD3/1 magas hangszóró a 2 kHz-25 000 Hz tartományban működik. A statikus válasz karakterisztikát a 750 Hz – 3 kHz frekvenciatartományban egyenletes dinamikai válaszra korrigálták, ezáltal enyhítve a két-utas rendszerben elkerülhetetlen tranziens torzítási színeződést. A Tri-Star 50 mérete megegyezik a könyvespolc hangszóróval, de három hangszóró-egységet tartalmaz. A közép-hangokért felelős egység zárt hátsó része lehetővé teszi, hogy ugyanabban a házban működjön, mint a mélysugárzó.

A Monitor modellt lehetőleg megfelelő állványon történő használatra tervezték. Három hangszórós: BD25/1, MD9/1 és TD3/1. A középhangszóró itt nyitott típusú, amely a basszustól külön házban működik. Az MD9/1 típusú egységet három év intenzív vizsgálatából származó információk alapján fejlesztették ki, egy teljes tartományú hangszóró, amely figyelemre méltóan színeződés mentes, kicsi méretekkel. A Studio egy megfelelő magasságú, padlóra állítható, állvány nélkül is az optimális zenehallgatási elégedettséget biztosító modell. Ugyanazokat az egységeket használja, mint a Monitor és az Auditorium hangsugárzók. A basszus hátul nyitott akusztikus átviteli vonallal rendelkezik, amely 30 Hz-ig kiterjeszti az egyenletes frekvencia átvitelt. A Studio hangsugárzó sorozat a 70-es évek végén került forgalomba. A Studio 360 csatornánként 10, a Studio 270 hét, míg a Studio 180 öt hangszórós modellek.
Radford-nak a fénykorban négy gyára volt Angliában, ahol 160 alkalmazottat foglalkoztattak, akik fémmegmunkálást, festést, nyomtatást, transzformátortervezést /gyártást, hangszóró-összeszerelést/ tesztelést és PCB-gyártást végeztek, mindezt házon belül.

Ahogyan Arthur Radford a nyugdíjba vonuláshoz közeledett, a céget felszámolták, mivel nem volt senki, aki tovább vitte volna. Miután Arthur 1989-ben nyugdíjba vonult, John Widgery a Radford Electronics gyakornoka megalapította a Woodside Electronics céget. Arthur Radford engedélyt adott korábbi alkalmazottjának, John Widgerynek, hogy felügyelje a Classic Radford STA25 modell 100 egyedi egységének elkészítését. Ezeket az erősítőket Mk IV. jelöléssel látták el, és fényes feketére festett arany díszítéssel, hogy megkülönböztessék a „csatahajó szürke” korai modellektől. Johnhoz partnerként Mike Davis csatlakozott 1989-ben, és együtt dolgoztak a CD-lejátszó bevezetésén és a Renaissance sorozat részeként az elektroncsöves erősítők frissítésén. Arthur 1993. november 21-én meghalt, és a Woodside egy ideig folytatta, de végül 2004-ben befejezte a gyártást.
A Radford erősítők manapság ritkák, és még mindig magas árakat képviselnek a használt piacon. Az egyes modellek nagyon keresettek és lelkesen újjáépítgetik. Különösen ismertek klasszikus és visszafogott fizikai kialakításukról és kiemelkedő hangminőségükről – beleértve azt a különleges képességet, hogy nagyon jól táplálják a hírhedten nehezen kezelhető Quad elektrosztatikus hangszórókat. 2006 elhozta a márka újjászületésének reményét, mivel 2009-ben megkezdték a klasszikus konstrukciók, például az STA 25 Mk III gyártását. A transzformátorok eredeti, kézzel írott specifikációinak felhasználásával rendkívül hű másolatokat tudtak készíteni a nagyon szeretett erősítőkről. A kis szériás gyártást jelenleg a Radford Revival, egy brit kézműves vállalkozás végzi, amely a vállalat fénykorának klasszikus erősítőit másolja.