A két héttel ezelőtt tett ígéretünkhöz híven, most három VDH összekötőkábel bemutatása és tesztje következik. Az egyes modelleket a Van den Hul cég igen nagy mennyiséget felvonultató kábelválasztékából a hazai forgalmazó javaslatára választottunk ki. Az alapos meghallgatás után a tapasztalatok leírása azért is szükségszerű, mert a gyártó honlapján közölt árlista alapján szoros a mezőny. Igyekeztünk az árak aránylag kicsi különbségétől elvonatkoztatni, hátha nem reprezentálja a minőségi eltéréseket.
Mivel a bemutatásra kerülő kábelek között kettőnek is különleges a gyártásmechanizmusa következzen néhány szó az alkalmazott anyagokról és a technológiáról. Természetesen Van de Hul Úr mindent nem árul el, hiszen akkor „bárki” készíthetne ilyen kábeleket, de a következők bepillantást nyújtanak a kábelgyártás sokak által ismeretlen világába.
Három különböző fémet vákuumban párologtatva érik el a tökéletes, atomi szintű integrálást. A következő lépésben elvégzett mechanikus folyamat eredményeként már egy, fizikai méretét tekintve, 150 mikron átmérőjű huzal keletkezik. A következő lépésben nagyon magas hőmérsékletű indukciós hőkezelés következtében a réz, cink és az ezüst fémek teljes fúzióját megkapjuk. Ebben a folyamatban mind a három fém nagyon stabil egységet alkot. Az amorf ötvözetek gyors megszilárdulása függ az olvadt fémek hűtési sebességétől. Ez a sebesség kb. egymillió Celsius-fok másodpercenként! Ezzel az ultragyors hűtéssel érik el a végső, könnyűfém amorf állapotot. Az eredmény egy olyan fém ötvözet, amelynek üveg-szerű az atomi szerkezete; egy nem-kristályos fagyasztott folyadék, amely mentes a kristályközi határoktól. A hagyományos fém kábelek a legmagasabb zenei felbontást nem képesek elérni, ez csak az ilyen fúziós technológiával lehetséges.
Behatóbb vizsgálatra nincs módunk, ezért „csak” meghallgattuk a kábelek hangzásbéli kvalitásait egy igen komoly hangláncban. Tesztünk eszközei a Primare I32 félvezetős integrált erősítő és a Primare CD32 CD-játszó modelljei. Az egymáshoz konstruált páros közé feltétlenül szükséges egy jó összekötőkábel. A változások megjelenítésére felhasználtuk az Elac FS 409 Black Edition hangsugárzóját, ami szinte láthatóvá teszi a különbségeket.
A VDH The Surf Hybrid nevű összekötő kábele a „középmezőnyben” lévő Fusion sorozat jól pozicionált kábele. Keresztmetszete a közepén sodrott szerkezetű vezetőérrel garantálja a jó vezetőképességet. A gyártás során, a saját fejlesztések eredményeként, lineárisan strukturált karbont használnak a vezető ér és az árnyékolás előállításánál is, ezzel fokozva a zenei hang részleteinek, felharmonikusainak felbontását.
Többszörös árnyékolás tartja távol a jelátvitelt minden elektromos zaj és bármilyen mágneses beavatkozástól. A saját szabadalmú Hulliflex® szigetelő köpeny kiváló védelmet nyújt a mechanikai és kémiai behatások ellen, így a kábelnek hosszú élettartamot biztosít annak minőségromlása nélkül.
THE SURF HYBRID (HALOGEN FREE)
Vezető ér anyaga: | Fúziós Technológia: amorf réz, cink és ezüst + HYBRID: Linear Structured Carbon® rétegesen |
Vezető ér mérete: | 0.38 mm²/AWG 21.3/19 szál |
Külső keresztmetszet: | 8.0 mm |
Ellenállás: | Vezető ér: 0.18 Ohm/m.; árnyékolás: 0.43 Ohm/100 m |
Kapacitás: | 83 pF/m |
Szigetelő anyag: | Belső: habosított PE, külső: HULLIFLEX®/300 Vrms min. |
Ár: | 133.5 EUR/1m szerelt |
A meghallgatás során tanúsított első osztályú átláthatóság, imponál, semmilyen esetben nem agresszív vagy vékony hangzású. Van színpadképalkotó képessége és kellően részletes az apró részletek felbontása is. A hang precíz és semleges, kiegyensúlyozott a frekvencia spektrum bármely részének kiemelése nélkül. Friss, izgalmas, gyors, homogén és koherens, pontos, dinamikus és semleges. Ez a kábel lehetővé teszi, hogy a zenei információ teljesen kifejező legyen téves elszíneződés nélkül. Bármilyen bizonytalanság teljesen eltűnik. Ez a kábel nem nyeli el az információt, és nem ír elő hangzási karaktert. Nagyon jó a mikro- és makrodinamika és az időzítés, torzítások nélkül, a hangzás mentes minden harsogástól. Mindez részben köszönhető a kiváló minőségű, alacsony veszteséget biztosító dielektrikumoknak is. Mindent összevetve, a Surf hybrid egy igazi audiofil előadóművész. Az alacsony kapacitás miatt erősen ajánlott minden analóg, aszimmetrikus (RCA) audio csatlakozáshoz.
A VDH, a The Wave fantázianevű halogénmentes összekötőkábelével ünnepelte a Green Care sorozat bevezetésének 25 éves jubileumát. A cég „zöld programja” garantálja, hogy minden elkészített kábel „életének” első napjától az utolsóig egyáltalán nem károsítja a környezetet. Az elmúlt negyed évszázadban a kiváló jelvezetési tulajdonságok mellett ez volt az egyik legfontosabb tervezési szempont. A The Wave egy koaxiális, háromszoros árnyékolású összekötő kábel, amit úgy terveztek, hogy jobban teljesítsen, mint a konkurencia azonos árú termékei. Nem akármilyen „más típusú” koaxiális kábel, a finoman kiegyensúlyozott kivitelezés, a belsejében lévő több mint 25 éves tapasztalat és anyagi tudás garantálja a kifogástalan jelátvitel minőségét.
Magas a frekvencia-sávszélesség és kiváló a zaj elnyomás. Ezek a tulajdonságai alkalmassá teszik sokféle, különböző audio-forráskészülék, valamint 75 Ohm impedanciára tervezett video összeköttetésekhez. A WAVE ideálisan használható CD- vagy DVD-lejátszó és erősítő vagy bármilyen más hifi-készülék vonalszintű vezetékezésének hibátlan megvalósítására. Ez egy nagyon pontos 75 Ohm-os, ezt az impedanciaértéket megtartó kábel egyaránt tökéletes analóg és digitális (S/PDIF) audio csatlakozásokhoz. A The Wave masszív kábel, tartalmaz egy 0,9 mm átmérőjű, aránylag vastagabban ezüsttel bevont, nagy tisztaságú, kiegyenlített kristályszerkezetű, oxigénmentes réz vezető-eret. A három árnyékoló réteg ugyanazt a magas minőségű vezető anyagot tartalmazza, mint a fő vezető ér, ez ebben a kategóriában egyedülálló kombináció. A vezető ér speciálisan habosított poliuretán szigetelése csökkenti a magas frekvenciájú jelek csillapodását. A TS-Hulliflex® külső szigetelés maximálisan teherbíró, ez a védelem optimalizálja a kábel élettartamát. A The Wave kábelben alkalmazott minden alapanyag környezetbarát és nem tartalmaz halogéneket.
THE WAVE (HALOGEN FREE)
Vezető ér anyaga: | Ezüstözött, OFC réz (Silver coated high purity Matched Crystal OFC) |
Vezető ér mérete: | 0.64 mm²/AWG 19/ 1szál tömör, árnyékolás: 96szál+ Al folia |
Külső keresztmetszet: | 7.3 mm |
Ellenállás: | Vezető ér: 2.7 Ohm/100 m; árnyékolás: 0.55 Ohm/100 m. (jellemző impedancia: 75 Ohm) |
Kapacitás: | 57 pF/m |
Szigetelő anyag: | Belső: habosított PE, külső: HULLIFLEX®/300 Vrms min. |
Ár: | 146.5 EUR/1m szerelt |
A „hullám” fantázianevű kábel nagy-kaliberű, álomszerű tulajdonságokkal, így kiváló választás berendezéseink hangzásának megismerésére. Itt arra célzok, hogy sokan nem hallották még berendezéseik kvalitásainak még 60%-át sem a kábelekre fordított igény, idő és az „anyagi ráfordítás” elhanyagolása miatt. Testes és egyértelműen határozott hangzás, egy nagyon kicsit teljesebb, kerekebb felső basszus-tartománnyal, ami nincs káros hatással a ritmusra, ami élénk és pontos. A magas hangok átvitelében tisztán kivehető kicsengések szép és természetes hangszerhangokat eredményez. A kényesen magas-frekvenciájú hangok csak kiváló felvételeken hallhatók, ezért ne várjuk azokat kábeltől megvalósítani. A színpadmélység egy kicsit kisebb kiterjedést mutat, mert még a hangszerszóló sem lép ki előre. A hangzást semlegesség és kellő részletezettség jellemzi, mindez a két hangsugárzó közötti térben egy kicsit hátrébb, mint más kábelek esetében. Amennyiben a The Wave kábel használata nem mutatja meg a különbségeket máshol kell keresni a hangrendszer hibáit.
A VDH The Waterfall szintén hibrid és halogén mentes audio összekötőkábel. Egy nagyon egészséges keresztezése kettő nemrégiben kifejlesztett, de jól bevált analóg kábel, a D102 III Hybrid és az Integrited Hybrid kábeleknek. Ez a „tőről metszés” már alapjában megelőlegezi a sokeres fúziós technológiájú kábel sokoldalúságát. Üvegszerű atomi szerkezete mentes a kristályos határoktól és ez a harmonikus struktúra nagyon megkülönbözteti a fémkábelektől. Fokozottan védett az intenzív használattal járó belső anyagdeformálástól és elmozdulástól.
A The Waterfall kábel hibrid technológiája esetében a vezetők be vannak ágyazva több réteget tartalmazó, lineáris strukturált karbon kötegbe. Az alkalmazott árnyékolás (LSC Technology) extra mechanikai és vegyi védelmet biztosít, megakadályozza a statikus elektromos feltöltődést, amely a kábel mozgatásából vagy más dinamikus igénybevételtől adódik. Tekintélyes, terjedelmes méretű, háromrétegű árnyékolás biztosítja a tökéletes kábeláthallás megszüntetését és a maximális immunitást minden rádiófrekvenciás és egyéb elektromágneses interferenciára. Az erős és nagyon rugalmas, masszív és strapabíró Hulliflex® külső biztosítja a kiváló mechanikai és vegyi védelmet és a nagyon hosszú élettartamot.
Mindezt a hatalmas mennyiségű alapanyagot és technológiát sikerült aránylag kicsi átmérőbe (mindössze csak 7,0 mm vastag) becsomagolni. A The Waterfall kábel elég rugalmas ahhoz, hogy a professzionális alkalmazásokban is mint mikrofon vagy hangszer kábel dolgozzon, tehát tetszés szerinti konfekcionálásban is kapható.
THE WATERFALL HYBRID (HALOGEN FREE)
Vezető ér anyaga: | Fúziós Technológia: amorf réz, cink és ezüst + HYBRID: Linear Structured Carbon® rétegesen |
Vezető ér mérete: | 0.27 mm²/AWG 23 /12 szál |
Külső keresztmetszet: | 7.0 mm |
Ellenállás: | Vezető ér: 0.28 Ohm/m.; árnyékolás: 1.0 Ohm/100 m |
Kapacitás: | 59 pF/m |
Szigetelő anyag: | Belső: habosított PE, külső: HULLIFLEX®/300 Vrms min. |
Ár: | 189 EUR/1m szerelt |
Tesztünk legremekebb hangzású kábele a „vízesés”. A The Waterfall kábelben, találó elnevezéséhez hűen, üdítően folyik a muzsika, átlátszó a tisztaság és csobbanó a dinamika. Véleményem szerint a hangzás kialakulásában mindenképpen benne van a dupla, azaz szimmetrikus vezetőér-kialakítás. Azonban könnyen meglehet, hogy az anyagmegválasztás és a hibrid technológiában alkalmazott alapanyagarány adja a kellemes többletet. Mivel a „recept” szigorúan titkos és szabadalmi oltalom alatt áll csak feltételezni tudjuk, hogy ez is, az is szerepet játszik.
Második helyen a The Surf Hybrid, amelyik nem annyira részletező, nem annyira érzékletes és beavató, de tömör és egységes hangzást hoz, ami a rockzenében kívánatos megjelenítés. És tegyük szívünkre a kezünket lemezgyűjteményünk jó néhány százalékát ez teszi ki. Mivel alkalmas digitális összekötő kábelnek is kipróbáltuk és azt állapítottuk meg, hogy semmi szégyellnivalója sincs kétszer drágább más márkájú „kollégájával” szemben.
A harmadik helyre a The Wave avanzsált, amelyik az előzőekben felsorolt tulajdonságokból mind mutat egy jó adagot, de másféle hangsúllyal, más arányokban. Itt ezen a ponton történik a készülékláncok hangolása kábelekkel – amitől mindenkit óvni szoktunk, de elengedhetetlen a próba hátha bejön. Rendszerfüggő, hogy melyik kábel vezet eredményre a hangláncunkban. A Wave és a Surf közötti választás szimpátia tárgya, míg a Waterfall hozzájuk képest hangzásbéli fölényt mutat. Az, hogy mekkora ez a fölény szintén próba kérdése, hiszen a kvalitásoknak a vásárló értékítéletével is kell találkoznia. Megéri-e az árkülönbséget? Amennyiben engem kérdeznek, a válasz = feltétlenül! A sorrend kialakulásában a csodákat most is elkerültük, tulajdonképpen a papírforma jött be. Több mint valószínű, hogy a termékek beárazása a gyártócég szakemberei által végzett temérdek mennyiségű meghallgatás alatt dől el, figyelembe véve és differenciálva minden fizikai paramétert és meghallgatási tapasztalatot.
Disztribútori információk:
Forgalmazó: Zebraudio
Telefon: : + 36-30/210-0400