Akinek minden hang számít, annak egy erősítő nem csupán erősít, hanem meghatározza a hangzást, formálja a csendet, és hagyja, hogy a zene magáért beszéljen. Az idővel ikonikussá váló erősítőt úgy tervezik, hogy az első hangtól az utolsóig elmélyítse a zenével való kapcsolatot. A sikerhez vezető úton a legfontosabb az órákon át tartó zenehallgatás, a kapcsolat a szaksajtóval, a forgalmazókkal és mindenekelőtt a zenekedvelő barátokkal. A zene iránti mély szeretet, párosulva a High-End Audio területén szerzett évtizedes tapasztalattal, remekművek születését eredményezi. Ahogy régebben Mark Levinson, úgy a kétezres évek elején Vinnie Rossi márkává vált.
…” Szenvedélyesen tervezünk olyan audio-eszközöket, amelyek érzelmileg bevonzzák a hallgatót a zenébe. Hiszünk abban, hogy a terveket az USA-ban, kézzel kell elkészíteni, és iparágvezető ügyfélszolgálattal kell alátámasztani. Purista áramköri topológiákat alkalmazva a „kevesebb több” elvi megközelítést alkalmazzuk, amely az elegáns egyszerűség javára, a legmagasabb minőségű alkatrészeket használva, elkerülik a magas alkatrészszámot. Fanatikusan szeretjük az elszigetelt, ultraalacsony impedanciájú tápegység-tervezést, mint a legjobb hangzás béli eredmények elérésének szükségességét. Továbbra is feszegetjük a határokat mind a hangteljesítmény, mind az ügyfelek által megtapasztalt élmények terén, amit szeretetteljes munkának tekintünk” … – nyilatkozta Vinnie Rossi a cég vezetője.
A BRAMA 2ND Generation erősítő-kombináció három kézzel épített alkatelemből áll: a Vinnie Rossi Brama előerősítőből és kettő monoblokk kivitelű teljesítményerősítőből. A Vinnie Rossi fejlett áramköri tervezése és saját fejlesztésű alkatrészei biztosítják, hogy minden hangrészlet hűen reprodukálható legyen. Az összeállítás sokoldalúságával és kompromisszummentes hangminőségével tűnik ki, folyamatosan lenyűgözve az audiofileket és a kritikusokat.
BRAMA 2 ND Generation előerősítő
| Frekvenciamenet: | 5 Hz – 100 kHz (+/- 0,5 dB) |
| Teljes harmonikus torzítás: | kevesebb, mint 0,1% (20 Hz – 20 kHz) |
| Jel-zaj viszony: | nagyobb, mint 100 dB |
| Erősítés: | állítható (0dB, +6dB, +12dB) |
| Kimeneti feszültség: | maximum 10 Vrms (szimmetrikus kimenetek) |
| Kimeneti impedancia: | kevesebb, mint 100 ohm |
| Méretek: | 475 x 381 x 140 mm |
| Tömeg: | 20,9 kg |
Már a kicsomagoláskor meglepetés ér, mert a Vinnie Rossi készülékek egy „utazótáskában” érkeznek. Egy légmentesen záródó, kemény tokban utaznak – amit általában a hangosítástechnikai berendezésekhez szoktak használni – egyedi habszivacs belsővel, 4 zárral, gumírozott fogantyúval és automatikus légnyomás-csökkentő szeleppel ellátva – ez, így igen komoly adjusztálás. Az analóg erősítéstechnika küllemileg is mindig luxus érzetet kelt. Az időtlen ipari formatervezést a mérnöki tisztaságú vonalak és a visszafogott elegancia jellemzi, így biztosítva, hogy bármilyen audio-enteriőrbe illeszkedjen. Az időtlenség jelen esetben azt jelenti, hogy a készülék kivitele abszolút dísztelen és védett a múló trendektől. A tömör, repülőgépipari minőségű 6063-as alumínium tömbből megmunkált ház az alacsony rezonancia, a maximális hőelvezetés, a fokozott elektromágneses zavarvédelem és a zökkenőmentes esztétikai megjelenés érdekében lett kifejlesztve. A BRAMA 2ND Generation erősítő-kombináció kivitelezése szándékosan mellőzi a digitális kijelzőket és a vizuális zsúfoltságot. Az egyedi analóg műszerek precíziós, légmagos szerkezettel, érzékeny meghajtó áramkörrel és megmunkált alumínium mutatóval rendelkeznek. Zafírüveg és polírozott rozsdamentes acél lünetta integrálja a műszert az előlapba. Az előerősítő mérőműszere nem táncol, a kiválasztott bemenetet mutatja váltáskor, valamint a hangerőszintet. Ez egy okosmérő, valószínű ez a legvonzóbb műszer, amit egy High-End audio-terméken látni lehet.
A BRAMA 2ND Generation előerősítőjének két gombja és az egyedülálló mérőműszer több vezérlési és működési betekintést kínál. A bal oldali kezelőgomb egy 24 állású forgójeladó, mágneses érzékelővel – megnyomásával be- és kikapcsolható a készülék – svájci precizitással „intézi” a dolgot. A jobb oldali gomb 100 lépéses ellenállás-létra topológiát használó szintszabályzó. A műszer alapból az RMS értéket mutatja, de a hangerő és a feszültségmérési (VU) mód választható. Könnyedén állítható a hangerő, az erősítés, a balansz, a Gain és Balance beállítások bemenetenként külön-külön elmenthetők. A Brama előerősítővel a Bluetooth-kommunikáció kiküszöböli a rászórással vagy a hatótávolság csökkenésével kapcsolatos problémákat, míg az USB-C csatlakozás egyszerű akkumulátortöltést és firmware-frissítéseket biztosít.
A belső tér kiképzésének minden egyes köbmillimétere mesterkurzus a célszerűség és a precizitás terén. Az új tápegység az alacsonyabb zajszint, a jobb tranziensválasz, a nagyobb kimeneti teljesítmény, a jelentős EMI-szűrés és az aktív teljesítménytényező-korrekció érdekében lett kialakítva. A Brama előerősítő egyedi kapcsolóüzemű tápegysége lineáris Belleson típusú, szabályozott kimenetű, amely kivételesen alacsony kimeneti zajt és impedanciát biztosít. Nagy sebességű működése és alacsony mágneses veszteségei ultragyors tranziens választ garantálnak. A tápegység független kimenetekkel rendelkezik a pozitív és negatív előerősítő feszültségsínekhez, a 300B-os katódfűtéshez és az előlapi vezérlőáramkörhöz. A tápegység kialakítása a Brama tömör alumínium házába precíziósan megmunkált, teljesen zárt rekeszben található, teljesen földelt és elszigetelt az audio-áramköröktől, így egy rendkívül érzékeny, jól hangolt motorként működik.
A teljes egységben optimalizált jel- és tápellátási útvonalak segítik az erősítést. A Brahma 2ND Generation előerősítő egy „A”-osztályú vonalerősítő, amely nagyszintű jelek fogadására terveztek, egy párba válogatott Western Electric WE300B triódát tartalmaz az „A/B”-osztályú, MOSFET kimeneti fokozatok számára. (a 300B egy közvetlenül fűtött, négytűs talppal rendelkező teljesítménytrióda, amit a Western Electric 1938-ban vezetett be.) Az előerősítőben a kettő darab 300B elektroncső, közvetlenül a felső takarólemez alatt, vízszintesen van elhelyezve. A WE300B elektroncsövek a tiszta „A”-osztályú feszültségerősítéshez lettek felhasználva, nagyon finoman, csekély igénybevétellel működnek, a Vinnie Rossi szerint több mint 10 évig kell kitartaniuk. A gen2 Brama áramköri kialakítása és olyan anyagok használata is jellemző, amelyek szabályozzák a hőáramlást – ami növeli az elektroncsövek élettartamát. Egy speciális áramkör a hűtőborda hőmérsékletét és a kimeneti áramot folyamatosan figyeli és védi, biztosítva a hosszú távú zenehallgatási élményt.
A Brama előerősítő teljesen szimmetrikus bemeneti és kimeneti fokozatai kivételes zajszűrést és jelátvitelt biztosítanak a forráskomponensek és a teljesítményerősítők között. Figyelemre méltó tervezési jellemző, hogy az előerősítő teljes kettős mono áramköre, beleértve a 300B triódákat is, közvetlenül a hátlapi aljzatokhoz van rögzítve. Ez az egyedülálló megközelítés a bemeneti-kimeneti jelútvonalat mindössze néhány centiméterre csökkenti, hatékonyan megőrzi az audio-jel tisztaságát. Rendelkezésre áll egy pár trigger kimenet a Brama teljesítményerősítőkhöz való csatlakozáshoz, ezek kimeneti indítófeszültséget szolgáltatnak.
Feltétlenül említést érdemel a tömör alumíniumtömbből megmunkált távvezérlő, amely 2,4 hüvelykes, zafírüveggel védett, nagy felbontású LCD kijelzővel van ellátva. Fontos beállításokat lehet módosítani, mint az egyes bemenetek erősítése. Kivételesen jó távirányító, amely kétirányú kommunikációt biztosít, így, ha az előerősítőn változtatjuk a hangerőt, az a távirányító képernyőjén is megváltozik. Egy darab 3,7 Volt feszültséget szolgáltató lítium-ion akkumulátor üzemelteti, ami egy USB-C csatlakozóval a készülék hátlapjáról tölthető. Az USB csatlakozó a firmware frissítéséhez is használatos.
A BRAMA 2ND Generation Monoblock teljesítményerősítő szintén egy analóg remekmű. Ipari formatervezési szempontból a zökkenőmentesen illeszkedik az előerősítőhöz, nem tudjuk összetéveszteni más termékekkel. Az ívelt sarkokkal és finom részletekkel, vizuálisan lágy, matt felülettel, a konstrukció kivételes rezonanciamentességet, teljes körű árnyékolást, kiváló hőelvezetést biztosít.
| Teljesítmény: | 300 W RMS 8 Ohm – 600 W RMS 4 Ohm 1 200 W RMS 2 Ohm |
| Frekvenciamenet: | 5 Hz – 100 kHz (+/- 0,5 dB) |
| Teljes harmonikus torzítás: | kevesebb, mint 0,1% (20 Hz – 20 kHz) |
| Jel/zaj viszony: | jobb, mint 100 dB (20 Hz – 20 kHz) |
| Méretek: | 475 x 387 x 140 mm |
| Tömeg: | 20,4 kg |
Egyedi konstrukciójú kapcsolóüzemű tápegységgel rendelkezik, amely felülmúlja a hagyományos lineáris tápegységek teljesítményét. A kapcsolóüzemű mégis 2 400 Watt teljesítményű tápegység, az aktív teljesítménytényező-korrekciónak (PFC), valamint a kiváló szabályozásnak és stabilitásnak köszönhetően maximális teljesítményt biztosít. Fontos megjegyezni, hogy bekapcsoló gombot nem tartalmaz, a vezérlést/indítást egy kábelen kapja az előerősítőtől. A Brama Monoblock teljesítményerősítő nagyáramú, „A/B”-osztályú, laterális MOSFET kimenő fokozata 600 Watt (4 Ohm) RMS kimeneti energiát szolgáltat. A konstrukció lényeges eleme, hogy ezt a teljesítményt sínenként mindössze három illesztett kimeneti eszközzel érik el. Az erősítő két nyomtatott áramköri lapja, valamint a fejlett elrendezési és földelési technikák a jel- és tápellátási útvonalakat röviden tartják. Ezenkívül, a hűtőborda hőmérsékletét és a kimeneti áramot egy elektronika folyamatosan figyeli és védi.
Meghallgatás
Vinnie Rossi rendíthetetlen elkötelezettsége a kiválóság iránt már az első taktusok elhangzásakor feltűnik. Jellemzők az energikus megszólalás melletti hibátlan tonalitás jellegzetességei és a kemény, hangsúlyos akkordok. A „Brahma2ND együttes” legmeggyőzőbb hangzás béli tulajdonsága a hibátlan tonalitás, és az az érzet, hogy minden, amit hallunk valóságosnak hat, élőben ott történik előttünk. A dinamikus kontrasztok – a csendesebb pillanatokból a lázas szóló kezdetét jelző lendületes beütések – lélegzetelállítóak, a részletek puszta mennyisége egy egységbe sűrűsödik, és semleges előadásmódot kínál. A zene jegyében, az élénk részletek és a karakter szép kombinációját adja.
A legmélyebb oktávok is jól prezentálódnak, a Brama egy jó képességű hangsugárzó-készletet teljesen kidolgozott dimenziókkal rendelkező basszusmélységekbe repíti. Ez az erősítő-összeállítás félelmetes erőt szolgáltat és izgalmas élménnyé varázsolja a zenét. Az alacsony frekvenciájú mély basszusmenetek, mindenféle kényszer nélkül, hűen reprodukálódnak.
Pazar, mégis tökéletesen tiszta a hangzástér. A nagyszerű hangzásteret nagyszerű képalkotás egészíti ki. A Brama elő- és teljesítményerősítő kombináció kiváló tempót, ritmust és időzítést biztosít a zenei reprodukcióban. A hangzás béli látványosság nincs eltúlozva, a hangtér rétegződése látványos, a színpad minden zegzugában felfedezhetők olyan dolgok, amik eddig nem vonták magukra a figyelmet. A hangzás teltsége és összetettsége, valamint a benne rejlő jelenlétérzet mennyisége tele van bonyolult textúrákkal, amelyek szinte azt a benyomást keltik, hogy egy nagyobb együttes van a stúdióban. Az időzítés, a szünetek, az ütemek és az egyes játékosok hangszerének hangja szinte előre hajtja a hallgatási élményt.
Kisajátítva minden egyes hangjegy addiktív tisztaságát és erejét, a lenyűgöző énekhangok valóságos teret hódítanak. Ez az elektronikai összeállítás a hangzás mélységeibe hatol. A legnagyobb crescendók elérése gyerekjátékká válik. Kétségtelenül gazdag hangzású, de pont megfelelő mennyiséget közvetít – megvan a textúra és a harmonikus helyesség, szemben sok félvezetős elektronika túlreagált hangzásával. A hangzás a hangmérnök munkájának pontos reprodukcióját részesíti előnyben, ahol a hangszereknek van tónusuk és textúrájuk. Ami még fontosabb, segít abban, hogy kapcsolatban legyünk élő előadás valóságával.
Konklúzió
A BRAMA 2ND Generation készülékegyüttes tehetsége abban teljesedik ki, hogy mindent hallani, ami egy adott felvételen történik. Bármilyen zenei forráson meglévő mesterfelvételek teljes hanghatását újra alkotja. Meg tudjuk különböztetni a stúdiótrükköket az előadói megszálltságtól, és mindezt érintetlenül adja át a hallgatóságnak. Modern stílusa, összképe, birtoklása és hangzása élvezetes. Két évtized munkája van bennük. Nem csoda, hogy a Vinnie Rossi Amerikában elnyerte az év terméke díjat. A BRAMA, egy olasz eredetű szó, ami sóvárgást vagy vágyat, de egyben egyfajta örök romantikát jelent. Úgy érezzük nem alaptalanul vágyunk egy ilyen erősítőre…, vagy kettőre…, vagy háromra.
Disztribútori információk:
Forgalmazó: Dreamaudio
Internet: www.dreamaudiocomponents.hu
Telefon: +36-30/619-1957






















