Nagy divat manapság menőzni a passzív hangerő-szabályozással. Nem tudni pontosan miért, de sokan a magas hangminőség garanciájának tekintik. Passzív előerősítőnek is nevezik ama bizonyos eszközt, ami tökéletes ellentmondás. Járjuk kicsit körbe a témát, mert mint a zene hallgatás világában oly sok dolgot, ezt is lehet jól csinálni, igaz nem könnyű!
Mikor alkalmazható? Ideális esetben – akkor, ha a műsorforrás kimeneti jelszintje minimum megegyezik, de inkább nagyobb, mint a végerősítő bemeneti érzékenysége, különben teljesítményt, borítékolható, dinamikát veszíthetünk. Ha a jelszint csekély eltéréssel kisebb mint a bemeneti érzékenység, még működhet a dolog, viszont jelentős különbség esetén vékony ványadt magasba húzó lehet a hang. (hallod, milyen részletes? – mondja nagyon sok esetben a laikus fül) Mivel a passzív eszköz csak csökkenteni tud a jel nagyságán, észnél kell lenni mielőtt beleszeret valaki. Ha tisztában vagyunk a zenei források kimeneti jelszintjével és a végerősítő bemeneti érzékenységének értékével, még akár egyedi igények szerinti passzív előfokozatot gyártani is lehet. Ha a forrás kimeneti jelszintje túl alacsony, csak megfelelő feszültség erősítés után csatolható a végfokra, – tehát, mindenképpen a klasszikus aktív előerősítőre van szükség. A használt-piacon rizikós lehet beleugrani egy ilyen beszerzésébe, mert az idő vasfoga ennek is megrághatja a „hangját”.
Mitől jobb? Passzív hangerő-szabályozás alkalmazásával kizárható a régi, kiszánkózott szénpályán csúszó potméter-érintkező által keltett mozgó zaj és az állóhelyzeti, nem túl stabil érintkezés zaja is. Ezt különösebben magyarázni nem kell, gondoljunk a régi rádiók recsegő hangerő szabályozására. Egy méregfog kihúzása viszont nem teszi kezesbáránnyá a kígyót, mivel a sokállású kapcsolóelemek is „csodákra” képesek, főleg öreg korukra, a kellemesen savas nagyvárosi légtérben pácolva.
Hogyan működik? A klasszikus feszültségosztó rendkívül egyszerű, a működése könnyen áttekinthető. Egyszerű, mint egy faék. A szabályozás nem folyamatos, hanem fokozatos, de a fokozatok száma tetszőleges lehet. Tekintetbe véve, hogy célszerű legalább -60 dB leosztást előállítani a nulla hangerő beállításhoz, emellé kb. 1 dB lépték szabályozást biztosítani, hozzávetőleg minimum 40-60 fokozat szükséges. Most jöjjön az a csavar, ami ezt az egyszerű dolgot mégis bonyolulttá teszi!

A bemeneti és kimeneti impedancia. A műsorforrásnak (Cd-játszó, hálózati-játszó, DAC, analóg kimenete) van kimeneti, a végerősítőnek meg van bemeneti impedanciája. A maximális frekvencia átviteli sávszélesség akkor érhető el, ha ezek nagyon egyformák! Még ha a lelkes gyártók ezt össze is hangolják, sajnos a közéjük berakott passzív egység rendszerint csúfosan belerondít az impedancia viszonyokba. (erre adott márkán belül sem mindig figyelnek) A passzív hangerő-szabályozásnak több verziója lehetséges, mindegyiknek van előnye is és hátránya is.

A soros elrendezésű szabályzó hasonlít leginkább a hagyományos potenciométer felépítésére. Komoly hátránya, hogy alacsony hangerő beállításban nagyot terhel a forrás kimenetén, ami bizony tönkreteheti a frekvencia átvitelt. A sönt elrendezés a klasszikus feszültség osztót mintázza, de hátránya, hogy a fix értékű bemeneti ellenállást tökéletesen illeszteni kell az adott impedancia viszonyokhoz, ellenkező esetben a kimeneti pont és a test közé kötött ellenállás bele tud tiporni a végerősítő bemeneti impedanciájába. Elvileg a lehető legkorrektebb impedancia viszonyokat a létra elrendezés tudja biztosítani.

Miért is nem ezt használja akkor mindenki? Azért mert, úgy a felső, mint az alsó tagot kapcsolni kell és a méregdrága sokállású választó tárcsából kétszer annyit kell beépíteni az előbbihez képest. Azt meg a kedves felhasználó tévesen gondolja, hogy a méregdrága készülék vételárába ez kacagva belefér…Nem! Nem megyünk bele mélyen a részletekbe, de, ennél a verziónál rengeteget kell számolgatni, ellenállásokat párba válogatni. Ez nagyon időigényes, drága munkaórákat emészt el és nem utolsó sorban anyagigényes, hogy a párok valóban megfelelőek legyenek
Apropó, ellenállás! Ahhoz, hogy elkerüljük a zajt, szó sem lehet arról, hogy olcsó szénréteg ellenállásokkal dolgozzunk. A jó hangminőség érdekében Allen Bradley, Caddock, Dale, Takman esetleg Vishay fémréteg ellenállásokat kell beépíteni, amelyeket kifejezetten AUDIO célokra fejlesztettek ki és nagy pontossággal gyártottak le. A nagy pontosság és a párba válogatás elengedhetetlen, hiszen a bal és jobb oldal együtt futását csak ez garantálhatja. A lenti képen elegáns megvalósítási módot tekinthet meg egy passzív előerősítő belső topológiáján keresztül.
Mozgó zaj, vagy átkapcsolási zaj? Választhatunk, attól függően, hogy milyen hangerő szabályozás módot tartalmaz a rendszer. A csúszkás szabályzókból a mozgó zaj, a tárcsásokból pedig az átkapcsolási zaj megy be az erősítésbe. Melyik rosszat válasszam? A csúszkást nem taglaljuk, mindenki elképzeli magának. A lenti ábrán a tárcsás átkapcsolás árnyoldalait mutatjuk be.

Azon a ponton, ahol a szikra van rajzolva, ott jön létre átkapcsolási zaj. Az ábra sajnos drámai őszinteséggel mutatja a valós problémát. Jó kérdés, hogy meg lehet-e szüntetni egyáltalán? Nos, nem igazán, mindig lesz idő pillanat, amikor a rendszer a „levegőben lóg”, vagy az ellenállás értéke túlságosan lecsökken. Jó tanács, hogy mindig határozott, gyors mozdulattal forgassuk a passzív szabályozó gombját, ellenkező esetben visszasírjuk a jó öreg potmétert. Az érintkezők közötti hézag csökkentésével gyorsítható az átkapcsolás. És igen, fogadja el jóslatként, hogy a használt passzív szabályozók kapcsoló elemeiben a pálya valószínűleg csúnyán ki van szánkózva mindig más a felületi átmeneti ellenállása! Ez mind benne van a hangban.
Hol van az igazság? Ha ez nem jó, az meg rossz, mégis melyiket válasszuk? Az igazság, mint mindig, valahol félúton van. A potenciométeres csúszka mozgó zaja talán kevésbé tűnik veszedelmesnek, mint a tárcsás kapcsoló impulzus szerű koppanása, de van ez tovább is. A csúszkás verzió miután befejezte a mozgás zaját, folytatja a statikussal, ami talán még rosszabb. A kapcsolósnak viszont miután elmúlt a koppanás hangja a mozgás után – a jó minőségű passzív alkatrészek esetén – talán kisebb a zaja. Feltesszük a kérdést, mert mi olyanok vagyunk: Szabad-e egyáltalán analóg módon hangerőt szabályozni? Meg is válaszoljuk, mert olyanok is vagyunk: Igen, ha jól csinálják, bizony lehet, de nem lesz örök életű! Amiről beszélünk az függ az ár kategóriától, értendő ez a zaj dinamika és frekvencia átvitelre, amely sajnos nem menekül az idő vas fogától. Ugyanakkor a rendszerbe bevitt zaja kellemesnek hat a napjainkban elharapózott digitális hang steril világában.
Tudni kell, hogy bizony vannak már igen komolyan vezérelt osztók, amelyek elektronikus szabályozó áramkörök, amik zajmentesen, az impedancia illesztés lelkébe tiprás nélkül végzik a dolgukat, a legjobb példa erre, a LECUA szabályzó rendszer by Luxman.

Srajan Ebaen cikke nyomán