Egy rádiójáték, ami pánikot keltett Amerikában
A Világok Háborúja H.G. Wells angol író tudományos fantasztikus regénye, amelyet 1897-ben a Pearson’s Magazine Angliában, és a Cosmopolitan magazin az USA-ban sorozatként publikált. A regényt kemény-fedelű kötésben 1898-ban, a londoni William Heinemann kiadó terjesztette. Az 1895 és 1897 között íródott történet az emberiség és egy földönkívüli faj közötti konfliktust ír le igen részletesen, szuggesztív képzelő-erővel. A regény, mint egy személyes elbeszélésként jeleníti meg, amint Anglia déli részét megszállják a „Marslakók”.
A regény a sci-fi irodalom egyik leginkább kommentált műve, bár az akkor népszerű inváziós irodalmi műfajba soroljuk, a közzététel idején tudományos romantikának minősítették. A Világok Háborúja című regény népszerűségét példázza, hogy az eredeti nyomtatott verzión kívül, más szerzőktől egy tucat játékfilmet, rádió-drámát, hanglemezt, különféle képregény-adaptációkat, számos televíziós sorozatot és/vagy párhuzamos történetet inspirált.
Közülük a legemlékezetesebb egy 1938-ban elhangzott rádióműsor, egy rádiójáték elhangzása volt, aminek hatása ma is foglalkoztatja az olvasó és hallgató-közönséget. A CBS rádió-társaság Mercury Theatre on the Air sorozatának 17. epizódja, amelyet 1938. október 30-án, vasárnap este 8 órakor sugároztak. A rádióadás alapját szolgáló forgatókönyvet Orson Welles írta, a rádiójátékot rendezte és szerepelt is benne, mint mesélő.
Az alig 60 perces adás első kétharmadát mint híreket mutatták be, amelyet gyakran úgy jellemeztek, hogy felháborodást és pánikot okoz azon hallgatók körében, akik a programban leírt eseményeket valósnak tartották, pedig szándékosan szimulált élő hírközlés volt. Orson Welles megbeszélte a hamis hírközlési ötletét John Houseman producerrel és Paul Stewart társproducerrel is, együtt döntöttek úgy, hogy adaptálják a tudományos fantasztikus művet.
„Úgy gondoltam, hogy egy rádióműsor hatását oly módon használom ki, hogy az valószínűleg érzelmi reakciókat válthat ki. Olyan drámai formát találtam ki, hogy a vázolt történet valódi eseménynek tűnjön.” – nyilatkozta később Orson Welles.
A városi legenda szerint közel egymillió ember esetében okozott pánikot, a többiek kételkedtek vagy ismerőseiket hívogatták telefonon (telefon még kevés volt) és így próbáltak informálódni. Azt ne felejtsük el, hogy akkoriban a rádió volt a fő információforrás, szinte mindenki hallgatta, népszerűek voltak a rádiójátékok és nagyon sok ember irányíthatóvá vált a hírek (álhírek) befolyása során. Ugyanakkor a későbbi kritikusok rámutattak, hogy a feltételezett pánikot a korabeli újságok túlozták el, igyekezve diszkriminálni a rádiót mint információforrást, vagy kihasználni a faji sztereotípiákat.
A helyzet túldramatizálását a kortárs beszámolók is alátámasztják. „Először is, a legtöbb ember nem hallotta a show-t” – mondta Frank Stanton, a CBS későbbi elnöke. A Michigan Egyetemen és a Nemzeti Levéltár Nyilvántartási Igazgatóságnál jelenleg található 2000 levélből az derül ki, hogy körülbelül 27%-ban voltak rémült hallgatók. A levelek elemzéséből kiderült, hogy noha a rádióműsor rövid időre megtévesztette közönségének jelentős részét, a hallgatók közül nagyon kevés menekült otthonából, vagy esett pánikba. A Welles-hez és a rádió-társasághoz küldött tiltakozó levelek száma az időszak ellentmondásos rádióadásaival összehasonlítva szintén alacsony, ami arra utal, hogy a hallgató közönség csekély-számú, ennélfogva a félelem korlátozott volt.
A darab elején és a befejezésnél O. Welles felvette „házigazda” (narrátor) szerepét. A végén bemondta a hallgatóknak, hogy a sugárzás egy Halloween-összeállítás, „egy jelmezbe öltözködés, egy bokorból való kiugrás” volt. A „népszerű mitológia” szerint a CBS vezetőinek felelősségvállalási nyilatkozatát sietve adták a műsorhoz, amikor megneszelték a műsor által keltett pánikot. Még aznap este 10:30-kor, 11:30-kor és éjfélkor a teljes CBS-hálózaton a következő bejelentést tették azoknak a hallgatóknak, akik az Orson Welles-i rádiójátékot hallották.
„Ma este a program csupán H.G. Wells híres regényének a Világok Háborúja korszerűsített adaptációja volt, megismételjük azt a tényt, amelyet a program világossá tett, hogy bár egyes amerikai városok neveit használták, mint minden regényben és dramatizációban, az egész történet és annak minden eseménye fiktív volt.”
Az újságírók, a fotósok és a kivezényelt rendőrök tömege miatt a szereplők a CBS épületét a hátsó bejáraton hagyták el. Az adaptáció utáni napokban a média széles körben felháborodott. A programot egyes újságok és közszereplők megtévesztőnek írták le, ami a műsor-szolgáltatóval szembeni felháborodáshoz vezetett, és a Federal Communications Commission (Szövetségi Kommunikációs Bizottság) retorzióját kérték. Három héten belül az újságok legalább 12 500 cikket tettek közzé a sugárzásról és annak hatásáról, de a történet néhány nap múlva lekerült a címlapokról. Ennek ellenére a drámai epizód bebiztosította Welles hírnevét.
H.G. Wells és Orson Welles első és egyetlen alkalommal 1940. október végén, röviddel a Mercury Theatre rádió-adásának második évfordulója előtt találkoztak. Mindketten előadásokat tartottak a texasi San Antonio-ban. A KTSA rádió stúdiójában Charles C. Shaw interjú során úgy mutatta be őket, mint akik „jól megijesztették az országot”.
Képeinken a Manheim Fox Enterprises, Inc. társaság és a Longines Symphonette Society kiadó között történt megállapodás alapján megjelent lemez látható. Teljes terjedelemben tartalmazza a The Mercury Theatre On Air műsorának adását, ahogyan azt a Columbia Broadcasting System rádióállomás sugárzásában hallhatták, 1938. október 30-án. Ez a legizgalmasabb dráma, amelyet valaha sugároztak a híres Howard Koch forgatókönyvből! Hiteles első példányok egyike, sem előtte, sem utána nem került kiadásra! A komplett dráma, amit a forgatókönyv író Howard Koch a híres H.G. Wells regényből írt. A felvételek egyes részei pattogásokat és felületi zajokat tartalmaznak. Ez nem ennek a mikrobarázdás lemeznek hibája, hanem az eredeti sellak lemez „fennmaradt minősége”. Az eredeti lemezeket szakszerűtlenül tárolták, többször kölcsönvették, csak a lelkes gyűjtők miatt maradtak fenn.
A történet legkelendőbb zenei albumát Jeff Wayne készítette, Richard Burton Oscar-díjjal kitüntetett színész és David Essex énekes prózáját, Rick Wakeman és David Bedford kortárs hangszeres narratíváit alkalmazva. A dupla lemezt az Egyesült Királyságban 1978. június 9-én adták ki. Jeff Wayne zenei alkotása felhasználta az eredeti narrációt és a motívumokat a történet és a dalszövegek rímelő szövegeihez, amelyek kifejezik a különféle karakterek érzéseit. Ez egy csodálatos lemezalbum, bár nem egészen ugyanaz, mint amit O. G. Wells írt, inkább egyfajta rock/rádiójáték modern értelmezéssel. Az albumon szerepelnek Justin Hayward (Moody Blues), Chris Thompson (Manfred Mann Earth Band), Phil Lynott (Thin Lizzy), Julie Covington (Evita) és David Essex. Wayne vezeti a 10-fős Black Smoke Band és a 48-tagú ULLAdubULLA String Band zenekarokat.
Egyetlen más verzió sem tett többet H.G. Wells Mars-invázió történetének népszerűsítéséhez, mint Jeff Wayne. A zene kompetens stúdió-rock, kellemes és még mindig remek módja annak, hogy a fiatalabb hallgatókat megismertesse Wells klasszikus meséjével. A The War of the Worlds a könyörtelen elszántság és a félelmetes esélyekkel szembeni optimizmus története, úgy tűnik, kulturális mérföldkő.
A dupla album volt az egyik első, amelyen 48 sávon rögzítettek, két szinkronizált 24 sávos Studer A80-at használva a londoni Advision Studios-ban. A felvételeket Geoff Young tervezte és vezette, aki mindössze 16 csatornás keverő-asztallal „hozta össze” a sztereó hatást. Sok akadályt kellett leküzdeni, a projekt egyre nyúlt, amíg az első szám felvételétől egy év telt el. Jellemző, hogy a „Spirit Of Man” című szám felvétele 16 órát vett igénybe, míg mindenkinél elérte az elégedettséget.
A produkció fantasztikus sebességgel nyelte el a pénzt. A CBS vezetői „nyakig merültek” a vállalati pénztárba, hogy fedezzék Richard Burton részvételének költségeit. A többi pénzt Wayne-nek magának kellett előteremteni. Az album végül megdöbbentő 240 000 font keretből jött létre, megelőzve a Queen – A Night At The Opera akkoriban legmagasabb költségű albumát. Jeff meg volt győződve arról, ha az album nem hozza a sikert, akkor biztosan el kell hagynia otthonát, hogy hitelezőit kifizesse.
Az albumhoz Peter Goodfellow, Geoff Taylor és Michael Trim számos festménye tartozik, amelyek illusztrálják a történetet. Egy 16 oldalas füzet tartalmazza a szövegeket és a kreditet. A lemez két és fél évig készült, jobb, mint az akkoriban kiadott legtöbb szórakoztató-zenei album. A kétlemezes album bestseller lett, több mint 15 millió példányt adtak el világszerte. 2018-ban az Egyesült Királyság minden idők 32. legkelendőbb stúdió-albumának nevezték.
Az eredeti album alapján két későbbi, kissé eltérő, élő koncert-zenei változat is napvilágot látott. Wayne szerepelt és turnézott az Egyesült Királyságban. A színpadi produkció mindkét verziója végig vitte az elbeszélést, pazar vetített számítógépes grafikát és egy nagy „marsbéli harci gépet” használt a színpadon.
