Erős nosztalgia hatja át egy orsós magnetofon látványának auráját, még akkor is, ha egy X-7 modell nagyon is modern vonalvezetésű. A kor, az 1970-es és 1980-as évek fordulója, még tele volt ehhez hasonló masinákkal. Voltak akik már sejtették, hogy a nemsokára megjelenő digitális technikával egy új varázslat következik, de ekkor még szinte minden elkötelezett hifi-barát hagyományosan (analóg) magnózott. Ki-ki ilyen-olyan kazettást nyüstölt, mások a szalagos magnetofonok hívei, sőt büszke tulajai voltak. Egyikük dolga sem volt könnyű, mert a nyersanyag, a szalag, mindkettőhöz igen drága volt és a felvételeket otthoni körülmények között „időrabló munkával” kellett elkészíteni. Viszont, ha tele volt egy szalag csupa jó nótával, máris lehetett bulizni, táncolni, csajozni. Ugye, ma már fura a zeneszámokra való várakozás és a bíbelődés, sőt elképzelhetetlen!?
Az audio-világban, ezen belül az orsós magnók fejlesztésének területén a TEAC számtalan professzionális (Tascam), félprofi és házi használatra készült gépével mindig is illusztris helyet foglalt el. A TEAC/TASCAM cég története – egyáltalán nem lódítunk – a hangrögzítés történetének egy komoly szelete. Először a Tokyo Television Acoustic Company céget 1953. augusztus 8-án két testvér, Katsuma és Tomoma Tani alapította. Majd 1956-ban ugyanők megalapították a Tokyo Electronic Acoustic Company-t is, végül 1964-ben a két társaság egyesült, így lett létrehozva a ma ismert TEAC Corporation.
1957-ben az amerikai Lafayette Radio Electronics vezérigazgatója és főmérnöke látogatta meg az újonnan létrehozott társaságot. Az első készülékből a TD-102 modellből 25 darabot rendeltek. A legenda szerint a személyzetnek 72 órán belül ki kellett dolgoznia, hogyan teljesítsék a rendelést időben. A kemény munkájuk kifizetődő volt, a TD-102 átlépte az amerikai piacot, és gyorsan kedvenccé vált az audio-rajongók körében.
Még 1958 áprilisában a Philco rádió-gyártó mérnöke, bizonyos Bretz úr, mivel hallott a TD-102-ről meglátogatta a gyárat. Bretz felkérte a TEAC vezetőségét, hogy bemutathassa a termékeket a Far East Audio Clubban, amelyet a Tachikawa katonai bázison kezelt. Bretz a TEAC számára olyan volt, mint a szerencse Istene. Megtanította, hogy mit jelentett az üzlet, bizalmat adott a tengerentúli vásárlóknak, elhintette a magot a jövőbeni tengerentúli terjeszkedéshez. Szép sikert könyvelhettek el, mert a vevők a a helyszínen készpénzben vásároltak(!)
1982-ben a katalógus csak néhány készüléket mutatott be újdonságként, bár azt is bevallhatjuk, hogy a cég vezetői már tudták ezt is lehet fokozni. De! Bizonyára tisztában voltak a digitális korszak eljövetelével, de azt is tudták, hogy a CD elterjedésre még várni kell. Ezt az átmeneti időt kívánták kihasználni talán a legjobb magnetofonok piacra hozatalával.
A felhasználókat mindig lázba hozta egy szép „forgó-masina” látványa, szívesen bíbelődtek a felvételek elkészítésével, sok lelkes amatőrből lett később technikus vagy hangmérnök, de a laikus outsider-ek közül is többen értettek hozzá egy bizonyos szinten.
TEAC X-7
Sávrendszer: | 4-sáv, 2 csatornás, sztereó |
Fejek: | 1 x lejátszás, 1 x felvétel, 1 x törlés |
Motor: | DC FG szervo főmotor, 2 x DC csévélőmotor |
Kiegyenlítés (EQ): | NAB |
Szalagsebesség: | 3 3/4 7 1/2 ips |
Sebesség ingadozás: | 0,12% (7 1/2 sebesség) |
Frekvenciamenet: | 40 Hz – 20 000 Hz (7 1/2 sebesség) |
Jel-zaj arány: | 48dB |
Teljes harmonikus torzítás: | 0,8% |
Áthallás: | 40dB |
Bemenet: | 60mV (vonali), 0,25mV (mikrofon) |
Kimenet: | 0,45V |
Méretek: | 461 x 369 x 270 mm |
Tömeg: | 18 Kg |
Ár: | L699 |
Az X-7 mechanikáját csittegő-csattogó relék mozgatják mégis kivívja legkomolyabb bizalmunkat, az érzés, hogy csak az „úthenger árthat” neki – és ez felbecsülhetetlen. A szalagtekerés a lehető leggyorsabb és legegyenletesebb, a lineáris csévélőmotorok és fékerőszabályzóik a dupla szalagvezető himbákkal remekül működnek. A főmotor szintén bikaerős. Három motor három fej szentháromsága minden rajongót vonzott. A felvett anyag maradéktalanságát egy előmágnesezés és egy ekvalizáció segíti, főleg, ha kiváló minőségű de eltérő karakterű szalagokat használunk.
Még így, közel negyven év távlatából, is zseniálisnak tűnik. Nem véletlenül alapja lett a későbbi, nagyobb modellek, az X-1000, X-2000 és R (autoreverse, oda-vissza-játszó) változatainak. A ma gyártott, „agyoncsicsázot” Tascam/United Home Audio Pphase1 és UHA-HQ készülékek is ezekre a modellekre vezethetők vissza.
A lemezjátszók újbóli megjelenése, a kazetták iránti nosztalgia és az analóg technika hangzásbeli előnyeinek bizonyítéka újra felszínre hozta a „szalagosokat”. Egyre másra készülnek az új felvételek és a régiekből készült gyári mesterszalag-másolatok. Természetesen nem kis árért, hiszen a felvételek megjelentetése, bármilyen műsor-hordozóra is készül, elsősorban a kiadónak üzlet.
A meggyőződés ereje képezte a TEAC misszióját. …„Nem számít, milyen nehéz, ha technikailag kiváló terméket készítesz, akkor elismerést fogsz kapni. A mi a képességünk, hogy a világon a legjobb termékeket állítsuk elő, hogy mindezekkel megalapozzuk az életünket”…nyilatkozta Mr. Tani. Ezzel mi is egyetértünk, egy kis kiegészítéssel, hogy akinek van magnója (esetleg több is) az szeresse, ápolgassa, akinek nincs minél előbb ismerkedjen meg ezekkel a kiváló mechanikai és elektrontechnikai csodákkal!