Egy hangsugárzó specifikációjában az érzékenység az a szám, amely megmondja, hogy a hangsugárzó egy bizonyos mennyiségű feszültség rákapcsolása mellett mennyire fog hangosan szólni. A zenehallgatás szempontjából fontos ez a szám. Jellemző, hogy az azonos típusú és méretű hangszórók általában meglehetősen hasonló érzékenységgel rendelkeznek, gyakran legfeljebb néhány dB-lel térnek el az átlagtól vagy egymástól. A számszakilag kicsi eltérés hangerőben és hangzási megjelenítésben viszont igen sokat jelent. Ez a téma furcsa lehet sokak számára, akik nem foglalkoznak a hangzás technikai oldalával.
Egy nagyobb hangszórót általában könnyebb meghajtani, mint egy kis hangszórót, mivel egy nagyobb hangszóró ugyanazon bemeneti feszültség mellett hangosabban szól. Másrészt, egy nagyobb hangszóró jellemzően több energiát képes kezelni, ami azt jelenti, hogy ha egy adott szinten szeretnénk működtetni, egy nagyobb hangszóró kevesebb energiát igényel a meghajtáshoz. Ez egy kicsit ellentétes azzal, amit gondolnánk. Viszont fontos, hogy 3 dB változás valójában a bemeneti teljesítmény megduplázódása. Tehát, ha egy hangszóró 3 dB-lel kevésbé érzékeny, mint egy másik akkor valójában kétszer annyi energiát igényel(!)
Megjegyzés: A tölcséres hangszórók vagy a nagyon speciális modellek, mint például az elektrosztatikus hangsugárzók esetében a fenti állítás eltérhet. De, egy tipikus dinamikus hangszóró esetén a hangszóró mérete határozza meg igazán az érzékenységet.
A „régi időkben” a hangsugárzó specifikációjában az érzékenységre vonatkozó előírás a jellemzően 1 Watt bemeneti teljesítményre adta meg az érzékenységi adatot.
Ma, általában – az IEC szabványoknak megfelelően – 2,83 Volt feszültségre adják meg ezt az adatot. Ennek az oka, hogy a 2,83 Volt 8 Ohm-os impedanciával = 1 Watt.
Belép a következő probléma: mégpedig az, hogy egy hangszóró impedanciája „menet közben, nóta közben” a frekvenciák szerint változik, eltér a megadott névleges impedanciától, tehát csakis átlag impedanciáról beszélhetünk. Ezért pontosabb a bemeneti feszültséghez mérni. Az erősítő hangerejének növelésével, valójában feszültséget emelünk – nem a Watt-számot. A Watt-ban mért teljesítmény annak eredménye, hogy mi történik a feszültség beállításakor, majd a hangszóró impedanciája határozza meg, hogy mindebből hány Watt „jön ki”. Ezért pontosabb az érzékenységet a feszültség függvényében megadni. A specifikációban közölt érzékenységi szám egy relatív szám. Nem azt jelzi, hogy milyen hangosan fog szólni a zene a nappaliban, mert azt mindenki maga dönti el. Ez a szám csak összehasonlításul szolgál. Ezt a referencia értéket a következőképpen kell felfogni: 1 Watt = 8 Ohm vagy 2,83 Volt. Ez biztosítja azt, hogy mindenki ugyanazt a referenciapontot használja. Mivel a bemeneti teljesítmény az impedancia függvényében változik, 2,83 Volt 8 Ohm terhelésre 1 Watt bemeneti teljesítménynek felel meg, de más impedancia esetén a bemeneti teljesítmény is más. Az érzékenység értékelésének azt a módszerét részesítjük előnyben, ami 1 Watt bemenetet mutat, így a különböző hangszórók összehasonlíthatók.
2,83 V 8 Ohm-ra = 1 Watt
2,83 V 4 Ohm-ra = 2 Watt (a névleges feszültség 3 dB-lel nagyobb)
2,83 V 2 Ohm-ra = 4 Watt (a névleges feszültség 6 dB-lel nagyobb)
Fontos gondoskodni arról, hogy a mérések egységes módon történjenek, aminek szokásos módja a visszhangmentes környezetben (un. süketszobában) történő mérés, így a helyiség akusztikájának anomáliája kikerül az egyenletből. Ezzel együtt, amikor a hangszóró érzékenységéről van szó, nincs egységes „igény”. Az, hogy mégis mennyire van szükség, számos tényezőtől függ, mint például a zeneszoba akusztikája, a játszott zene műfaji/hangszeri tartalma, stb… A legtöbb hangszóró érzékenysége néhány dB-en belül van, így – különösen, ha megfelelő erősítővel rendelkezünk – általában egyáltalán nem kell aggódni. Javasoljuk tanulmányozni a hangszóró/hangsugárzó gyártási módját.
Másik téma az impedancia átlag csökkenése, ami szintén összefügg az előzőekben leírtakkal és az eredményül kapott hangerővel. Nem a teljes kinyerhető végteljesítmény a fontos, inkább az ezen belüli hangerő-dinamika. És, ha már itt tartunk, nem az a dinamikus hangzás amikor a végtranzisztorok „fehér-izzásba” kezdenek és a hangszóró „kikönyökli” a membránt – hanem a halk és a hangos hangok közötti hangerő-távolság nagysága. Ezt a ma divatos kompresszálás teszi tönkre, amikor minden hangot összenyom egy kompresszor, hogy a hangerő egyenletes legyen. Pedig minden zenének megvan a maga dinamikája, minden hangszeres játékos törekszik dinamikával kifejezni az általa játszott muzsika mondanivalóját.
A hangszóró mérete, frekvencia átvitele és érzékenysége közötti összefüggésre a Hoffmann-féle „vastörvény” utal. Nem lehet kis méret, mély basszus, és nagy érzékenység egy hangdobozban. Ha e három paraméter közül kettőt választunk, a harmadik lesz adott. Tegyük fel, hogy 40 Hz-es határfrekvenciát és 92 dB érzékenységet szeretnénk elérni. A három paraméter közül kettő kiválasztása után a méret adottá válik. Egy érzékeny hangszóróra van szükség, valószínűleg egy 12″ méretűre, amelynek nyers érzékenysége 95 dB. Basszus-reflex hangdobozra lenne szükség, és a doboznak akkorának kell lennie, hogy le tudjuk hangolni 40 Hz-re. A megfelelő hangszóró kiválasztásával a doboz olyan kicsi marad, amennyire csak lehet. Ha a doboz térfogata egy köblábra korlátozódik, akkor a választás egy 10″ vagy 12″-es, zárt, alacsony érzékenységű hangszóróra vagy egy 8″ colosra korlátozódik, így jön ki a körülbelüli 85 dB/1w/1m. Azt is érdemes megjegyezni, hogy ez a specifikáció olyan számokat mutathat, amely szobabeli becslésen alapul.
Hogyan kerüljük el, hogy a hangszóró érzékenységi besorolása félrevezessen? Az audio-rajongókat nagyon gyakran félrevezetik a hangszórók érzékenysége tekintetében. A gyártók nagymértékben eltérnek az értékelés pontosságának mértékétől, amik általában három kategóriába sorolhatók. Először is vannak brutálisan pontosak, másodszor kissé optimista értékelésűek, harmadszor pedig azok, amelyek kifejezetten félrevezetők. Ez utóbbi problémát jelenthet, ha egy alacsony teljesítményű erősítővel való munkavégzéshez érzékeny hangszórókra van szükség.
Amennyiben ismerjük a hangszórók adatlapját meg tudjuk becsülni az érzékenységet. Egyes adatlapok meglehetősen optimisták, ezért meg kell nézni mind a névleges érzékenységet, mind a frekvencia diagramot, és figyelembe kell venni, hogy a nyert adatokat milyen körülmények között mérték.
Ha egy hangszórót kétutas hangsugárzóban használnánk, akkor nem érhetne el 88 dB/1Watt/1méter-nél nagyobb hangerőt, ha úgy tervezik, hogy közvetlenül a falhoz helyezzék. Ebben a forgatókönyvben a fal erősíti a mély- és közép-frekvenciákat. Ha audiofil állványosnak vagy padlón állónak tervezik, akkor általában ez azt jelenti, hogy az eredmény legalább 3 dB-lel alacsonyabb érzékenység. Ekkor 85 dB/1 Watt/1 méterre számíthattunk. Az itt említett hatás a „baffle step” kompenzáció, és minden olyan jól megtervezett hangsugárzóban megtalálható, amelyet nem kifejezetten falközeli elhelyezésre terveztek. Ha egy másik, azonos mélysugárzót adnak hozzá, hogy lefedje ugyanazt a tartományt, akár 2,5 utas kivitelben, az érzékenység visszatérhet 88 dB/1 Watt/1 méterre. Abban az esetben az érzékenység 91 dB lenne, ha az impedancia 4 Ohm lenne. Zárt doboz esetén a bővítés, adott hatásfok mellett, egy oktávval csökken, tehát ha a fenti 12″-es mélysugárzót lezárt dobozban helyeznék el, akkora hatásfoka, csak 44 Hz körüli lenne. Az optimista értékelések gyakoriak, de szerencsére lényegesen ritkábbak, mint a szokásos közzétett értékelések. A probléma az, hogy egy gyártó dilemmával néz szembe. Ha pontos értékelést ad, méltánytalanul hátrányos helyzetbe kerül, míg mások felfújt értékelésekhez hasonlítják hangsugárzóikat. Sokan azt feltételezik, hogy a magasabb besorolású hangsugárzó érzékenyebb, viszont két különbözőképpen elkészített hangsugárzó érzékenysége megegyezhet.
