A Jadis a „jó hangú erősítő” csábító megnevezésével fogad prospektusának első oldalán. Válaszul mondhatnánk azt is – olyan volt már a kezünkben, mégis úrrá lesz mindenen az izgalom, amikor egy csöves erősítő kerül terítékre. A gyártócég nagy hírű, a kivitel odaszegezi a tekintetet, a hangzásról pedig a továbbiakban számolunk be.
Előbb egy kis történelem. André Calmettes szenvedélyes francia hifi-kutakodó és a zene szerelmese már fiatal korában annak szentelte szabadidejét, hogy kiválogassa a legjobb technikai megoldásokat a legpontosabb zenei reprodukció érdekében. Az 1980-as években úgy érezte, ha neki magának, akkor az emberek többségének is, szüksége van a koncerteken elhangzottak újbóli meghallgatásakor létrejövő érzelmek átélésére. Létre hozott néhány prototípust, amelyek nagy hatást gyakoroltak audiofil körökben. Minden bemutató alkalmával a megkérdezett hallgatóság pozitívan nyilatkozott a hangzásról. A készülékek kiváló minőségűre sikerültek, jobb hangzásúak voltak, mint a legjobb erősítők abban az időben. A sikeren fellelkesedve úgy döntött, 1983-ban racionalizálja az eddig tapasztaltakat és megkonstruálja máig nagyon sikeres modelljét az Orchestra-t. Az elején, az erősítő egységeket, eredeti tervek szerint, néhány alapkapcsolás felhasználásával gyártották, de gyorsan kiderült, technikusai saját filozófiája alapján képesek még jobb elektronikákat előállítani. Készült két hangszínszabályzóval is felszerelt Reference modell is. A Jadis munkásságának alapja a fejlesztés, a bizalom és a megbízhatóság. A Jadis Orcestra csöves erősítő belépő abba a világba amit a cég kitartó munkával létrehozott.
Teljesítmény: | 2×40 Watt |
Frekvenciamenet: | 5 Hz – 60 000 Hz |
Bemeneti impedancia: | 100 k Ohm |
Kimeneti impedancia: | 1-16 Ohm |
Méretek: | 530×270×200 mm |
Tömeg: | 20 Kg |
Ár: | 890 000 HUF |
Forgalmazó: | Zebraudio Kft. |
Kivitelezése nem a hagyományos méretezést követi, az 530 mm-es szélesség és a 20 kg-os súlya stabil asztal vagy különálló erősítő-rack használatát követeli. A tükörfényes fedlapon sorakozó alkatrészek látványa egyből magával ragad A kettő ECC 83 kettős trióda, mint meghajtó és a négy EL34 teljesítmény pentóda, mint végerősítő cső, valamint a hálózati és kimenő transzformátorok sora sugallja a teljesítmény magabiztosságát. A látvány ritmusát a tápegység kék színű szűrőkondenzátorai bontják meg. Az előlap enyhén bronzos, homok-szórt alumínium ötvözet és a működtetéshez elengedhetetlen kezelő szervek diszkrét eleganciájának együttese. A hátoldal egyszerű kivitelű, csak a legszükségesebb csatolókat tartalmazza, nagy-szintű (RCA) be- és kimenetek, valamint a hangsugárzók részére fenntartott teljesítmény kimenetek és a „jobb” hálózati kábelt is fogadni tudó hálózati csatlakozó. A gyártó az Orchestra erősítőben alkalmazott kapcsolás-technikához Electro-Harmonix orosz csöveket alkalmaz, más elektroncsövek használata a teljes áramkör műszeres újrahangolását vonja maga után!!!
Amatőr csőcserélgetőknek nem javasolt! Mert nem egyszerűen más csövek bedugásának kérdése a dolog, hanem az előfeszítés (bias), munkapont és a fűtőáramkör precíz beállítása szükséges. A legfontosabb, hogy egyes csövek (ECC832 JJE vagy ECC83S JJE) lábkiosztása is más! Tehát egyértelmű, hogy csak szakember végezze. A gyártó gondosságára jellemző, hogy minden elektroncsövet amit az erősítő csomagolásában találunk sorszámmal bejelöl és sorrendjét külön feltünteti a kezelési utasításban található összeállítási rajzon. A csövek párba válogatottak.
A csöves erősítők hangminőségének, így a Jadis – Orchestra sztereó erősítőnek is, alapja a hibátlan kimenő transzformátor. A Jadis erősítőkben alkalmazott transzformátorokat kizárólag Villedubert-ben a gyárban készítik, kézzel tekercselik, majd kiöntik egy speciális gyantával, amely garantálja a maximális szigetelést és termikus stabilitást. A koncepció szerint elpusztíthatatlanok, ez ad az erősítőnek terheléstől független abszolút stabilitást.
A tesztelést 200 óra bejáratás előzte meg, mivel a készüléket „szűz” gyári állapotban kaptam meg. A bejáratást nem rózsazajjal, hanem muzsikával végeztem, egy CD-lemez végtelen lejátszásával napi 24 órán keresztül, az átlagostól kisebb hangerővel. A „napi behallgatás” során nagyon kis mértékben lágyult és stabilizálódott, valamint dús felharmonikusokkal egészült ki az első perctől megelőlegezett jó hangzás. Az utolsó 50 órában adta ennek a legjavát, végül kialakult a következő:
A Jadis egy hangszert készített, aminek „saját” hangja van. A legjobb, ha olyan hangsugárzót kötünk mögé aminek beavatós, analizáló hangzása van, tehát a legkisebb árnyalat is hallható. Annak a banális kérdésnek eldöntésére, hogy melyik zongora a jobb – a fatőkés bécsi- vagy a páncéltőkés (acél) angol-mechanikás – neves művészek közreműködését kértem. Gonzalo Rubalcaba (The Blessing, Blue Note CDP7971972) játékában a lágy, gazdag hangú húrok mellett a hangzáserő fokozása is jelentősen hat. Ehhez sokkal stabilabb, masszívabb zongora konstrukcióra és erősebb húrokra van szükség.
A Steinway zongorák a finom piano–tól az erőteljes forte-ig, a diszkant tisztaságától a mélyreható basszusig felülmúlhatatlan közvetítők a komponista, a művész és a publikum között. Keith Jarrett, Diana Krall, Ahmad Jamal egyedülálló játéktechnikájának köszönhetően élvezhetjük a koncertzongorák kiváló hangzását. A Bösendorfer-zongorák telt, dallamos, hosszan tartó hangzása, főleg a basszusok lágysága és telt színei – részben a zongoratestre áttevődő rezonanciák is felerősítenek – könnyen ismerhetők fel. Tartalmas középregiszterei és mély hangjai remek támaszt adnak a szólóhangszereknek, ugyanakkor magas hangjai rendkívül lágyak, dallamosak.
OscarPeterson nagyon szerette a Bösendorfert, ami hatalmas reputációnak örvend a klasszikus zongoraművészek körében is, bár nem minden lemezfelvételén azt használta. A legjobb példa erre a Telarc kiadónál megjelent O.P. live at the Town Hall koncert (Telarc CD–83401) teljes felvétele, ezen Bösendorfer Emperial Grand modellen, a meghívott vendégek Steinway „D” modellen játszanak. Mindenesetre a Jadis-Orchestra erősítővel meghallható a különbség, hogy éppen a Bösendorfer vagy a Steinway zongora szól. Diaman Krall D0250 és D0330 Sreimway zongorákon szokott játszani, lemezfelvételeit Doug Sax a világ egyik legkiválóbb hangmérnöke készíti. Mindezeket csak azért kell említeni, hogy a Jadis cég Orchestra csöves sztereó erősítőjét ilyen kiváló felvételekkel kel hallgatni. Minden apró részlet meghallatszik. A többi műfajban kutakodjanak a kedves olvasók, ígérem maradandó élményben lesz részük!
Konklúzió
A Jadis Orchestra erősítő jellemzői: a kellő dinamika, a mély hangok tisztasága, a „magasabb régiók” briliáns megvalósítása, az elszíneződések teljes hiánya és a legtöbb muzsika kiváló interpretálása. Mindez egyedi kapcsolástechnikával, kézi szereléssel, lábtól lábig forrasztásos technológiával megoldva. Ideális erősítő szinte minden – akár a háklis impedanciamenetű – hangsugárzók meghajtására is. És ez még csak az alapmodell, milyenek lehetnek a nagyok? No, annak is utána nézünk!
Zeneiség: | 95% |
Térleképzés: | 85% |
Dinamika: | 80% |
Kivitel: | 85% |
Szerelés minosége: | 100% |
Kezelhetoség: | 80% |
Összesen: | 87% |
Pro
+ az erősítés gyorsasága
+ különlegesen tiszta magas-hangok
+ hagyományos, kézi szerelés
+ nem impedancia érzékeny
Kontra
– nem a hagyományos méretezésű
– nincs távvezérlési lehetőség
Disztribútori információk:
Forgalmazó: Zebraudio
Telefon: : +36-30/210-0400