Az átlag zenerajongó a torzításra „hangfal sütögető”, DC tartalmú négyszög jelként gondol. A felvilágosultabbak a harmonikus, ne adj’ Isten az intermodulációs torzítással is tisztában vannak. Minden, részben képzett, olvasónk számára rettenetes hírük van: a felsorolás itt nem ér véget! Minden torzításnak minősül, ami a kimeneten eltér a bejövő jel eredeti mivoltától. Vannak teoretikus mértékű torzítás fajták, amelyeket a műszaki adatok fejezet értékeit szentírásként kezelő hifi-rajongók próbálnak figyelembe venni, például vásárlás előtt, de még több olyan is van, amit önként és dalolva vállal bárki, nem is gondolva, hogy ezzel bizony torzítást okoz. Ebben az írásban megpróbáljuk súlyozni a különböző torzítás módokat, hogy ráébresszük az Olvasóinkat, mikor és mennyire ártanak velük a saját zenei ízlésüknek. Kíméletlenül nevén fogjuk nevezni a mételyt, mindegy, hogy mennyire fáj!
Csak úgy emlékeztetőnek robogjunk át azokon a jól ismert torzításokon, amikkel gyakorlatilag mindenki találkozik és nagy ívben igyekszik elkerülni. Kezdjünk a DC tartalommal, amitől joggal retteg mindenki. A túlvezérlés okozza, amit a bejövő jel nagyságától kezdve a gyengélkedő tápellátásig bármi okozhat. Lényege az, hogy a kezdetben még szép jelünket megskalpolva látjuk viszont a kimeneten. A nagy kérdés az, hogy melyik készülék kimeneten? Hajlamosak vagyunk mindent a teljesítmény erősítőre kenni, pedig ez korántsem biztos. Mi van akkor, ha az már eleve torz jelet kap a forrástól? Gondolkodjunk el ezen a dolgon! Közepes, vagy annál alacsonyabb hangerő beállításban már csapnivalóvá válik a hangzás. Vessük össze a forrás kimeneti jelszint és impedancia értékeit az erősítő bemeneti ugyanezen értékeivel, és megszületik a válasz. Ha meg tényleg az erősítő okozta, az csak félvezetős lehet, mert a csöves csatoló trafón a DC nem jut át, tehát a probléma forrása előrébb keresendő. Ez a torzítás fajta nagyon-nagyon veszedelmes, amint észleljük azonnal a hangerő szabályzóhoz kell kapni. Ez segítség lehet úgy a bemeneti túlvezérlés, mint az erősítő gyenge tápellátása esetén is.
Térjünk át a harmonikus, és intermodulációs torzításokra! Minden gyártó ezeket „döngöli” a köztudatba, és mindenki azt hiszi, hogy rettenetesen számítanak. A velük kapcsolatos harsánykodás oka nem más, mint az, hogy még a “legkacatabb” erősítő is kiváló mérési eredményekre képes. Amelyik meg még ennek ellenére sem képes jól hangzó értéket mutatni, azt ajándékozzuk az ellenségnek. És, most beszéljünk a súlyozásáról! Valahova a röhejes és az észrevehetetlen közé lehet tenni a hatását, ezért ne számítson az erősítő kiválasztásakor! Egyetlen indok, ami miatt érdemes alacsonyan tartani az értéküket az, hogy logaritmikus mértékegységként az egymás után kötött erősítők (mindegy, hogy feszültség, vagy teljesítmény) esetében ezek szorzódnak. Ne hördüljünk fel, emlékezzünk a logarlécre, ahol a szorzást összeadásként éltük meg, csak ezt már sokan elfelejtették!
Vajon csak az aktív elemek képesek torzítást vinni a hangba? Bizony, ez nem csak az erősítő elektronikák kiváltsága. Jöjjön a magasiskola! A szűrő áramkörök passzív alkatrészei is szükségszerűen torzítanak, hiszen ez a dolguk, csak éppen torzításukat másként nevezzük. Gondoljunk a magassugárzó soros szűrő kondenzátorára. A 6 dB/oktáv meredekségű vágás – ha pusztán torzítás szempontból vizsgáljuk – iszonyú mértékű. Miért nézzük el tétlenül? Mert megóvja a magas sugárzókat az alacsony frekvenciáktól. Vagy itt a tekercs, ami minél nagyobb induktivitással bír, annál nagyobbat torzít, mivel levágja a magas tartományt. Teheti büntetlenül, mert ezért építettük be a mély, vagy középsugárzó elé, de bizony torzításnak minősíthető az, amit művel.
Ez a diagram egy jel viselkedését mutatja (amely egy négyszögjelből és egy szinuszjelből áll), miközben különböző torzító függvényeken halad át.
1. Az első, az eredeti jel (feketével) a bemenetet mutatja. Ez egy torzításmentes átviteli függvény, a kimeneten egyenest mutatva.
2. A felüláteresztő szűrő (zöld színnel) a négyszöghullámban lévő torzítás azáltal, hogy csökkenti annak alacsony frekvenciájú összetevőit. Ez az oka az impulzusok tetején látható „beesésnek”. Ez az impulzus torzítás nagyon jelentős lehet, ha egy impulzus sorozatnak át kell haladnia egy AC csatolású (felüláteresztő szűrésű) erősítőn. Mivel a szinuszhullám csak egy frekvenciát tartalmaz, alakja változatlan.
3. Egy aluláteresztő szűrő (kék színnel) a nagy frekvenciás összetevők eltávolításával „kerekíti az impulzusokat”. Bizonyos mértékig valamennyi rendszer aluláteresztő. Figyelembe kell venni, hogy a szinusz hullám fázisa az aluláteresztő és a felüláteresztő eseteknél a szűrők fázis-torzulása miatt eltérő .
4. Enyhén nem lineáris átvitel (lila színnel). Ez finoman összenyomja a szinuszhullám csúcsait, ahogy az egy elektroncsöves audio-erősítőre jellemző. Ez kis mennyiségű alacsony rendű harmonikust hoz létre.
5. A kemény „levágású” átvitel (piros színnel) magas rendű harmonikusokat generál. Az átviteli funkció egyes részei laposak, ami azt jelzi, hogy a bemeneti jelre vonatkozó minden információ elveszett ebben a régióban.
Miért csámcsogunk ennyit a nyilvánvaló dolgokon? Mert minden összekötő és hangszóró kábelünk szűrőáramkör, ami szükségszerűen torzítani fog. Nem kocka jelek előállításával, hanem azzal, hogy módosít a magán átengedett jelen. Ez ugyanígy kimutatható lenne dB értékkel, de soha nem találni rá adatot. Oka pedig az, hogy a hatás mértéke változik attól, hogy milyen pozícióban van a kábel a rendszerben. Az összekötő kábelek hatása szükségszerűen látványosabb, mivel utána jól felerősítjük az általa okozott „torzítást” az aktív elektronikával, ami ideális esetben alig tesz hozzá a saját torzításával. A hangszóró kábelek hatása viszont a nagyobb átfolyó áram miatt tud látványos lenni. Miért? Mert utána következnek a legnagyobb torzítást okozó, saját tudattal rendelkező hatalmas torzítású szűrő áramkörök – nevezzük őket keresztváltónak. A kábel által okozott változás (torzítás) hatása itt is szorzódik, igaz, a mértéke kisebb, de ezt ne feledjük!
Hova akarunk kilyukadni? Ha szigorúan nézzük, egy hifi-rendszer hangját csak és kizárólag ilyen-olyan torzítások határozzák meg. Ezeknek egy része kordában tartható, és tudatosan kiválasztható az erősítővel, és a forrás készülékkel, és így nem meghatározó a mértékük. A legnagyobb torzító a hangsugárzó, minden más csak ezután következhet. Javasolt erre „költeni a gatyát”, hogy a többi rendszer elem által okozott változást (értsd torzítás) minél jobban meg tudja mutatni. Egy olcsó és makacs hangfallal nem tudunk kísérletezni, azt kötünk rá amit akarunk, nem fogunk (csak szélsőséges esetekben) jelentős változásokat észlelni. Most szándékosan, nagy ívben kerültük a fázis és egyéb együttfutás „torzításokat” mert ezek nélkül is elég megterhelő ez a gondolatmenet.
Ha zenét hallgatunk, tudjuk, hogy az audio-jel szinte végtelen számú különböző frekvenciából tevődik össze. A különböző hangszereknek eltérő a harmonikus frekvencia-tartalma, és természetesen mindegyik sokféle hangot játszhat, néha egyszerre. Amikor elemezzük, kalkuláljuk, hogy mennyi minden történik. Szóval sok-sok kísérletezéssel, vagy külső segítség igénybe vételével gyorsabban egy csokorba köthetjük a „kedvenc torzítás fajtákat”, így alakíthatjuk a leginkább tetsző hangzást. Torzítson bátran az a cucc, tudtunkkal vagy anélkül, mert közben nagyon jól szórakozhatunk!
