A High-End Audio nagy neveit felvonultató sorozatunkban egy elektronikai tervező zseni előtt tisztelgünk. William Zane Johnson akkor kezdte pályafutását amikor a vákuumcsövek használata háttérbe szorult a félvezetőkkel szemben.
Hol lenne manapság a High-End William Zane Johnson nélkül, aki ötven évvel ezelőtt, 1970-ben az USA-ban megalapította az Audio Research Corporation-t és annak vezető mérnökeként tevékenykedett? Jó kérdés. Nem is tudom. Nincs kizárva, hogy előbb, vagy utóbb érkezett volna egy Johnson-hoz hasonló másik mérnök, aki munkásságával akkora hatást gyakorolt a szakmára, hogy idővel mindenki a nyomdokaiba lépett. Minden esetre Ő akkor, és ott volt.
Amikor, 1970-ben egy kiállításon bemutatta a Dual 50 típusú elektroncsöves erősítőjét, egy másik mérnök odavetette: …„Ön visszavetette az audio-ipart 20 évvel”… Nos, a vásárlók ezt nem így gondolták.
Az üzleti „diadalmenet” kezdete 1959-re nyúlik vissza. Bill akkor még nem fejlesztett saját erősítőt, egy már jól menő márka a Scott termékeit árusította. Tehetségének első lépése abban mutatkozott, hogy ellentétben más boltokkal, amelyek csak kész termékeket árusítottak, egyszerű alkatrészeket kezdett el gyártani különböző hifi-rendszerekhez. Kis műhelyében javították a hibás készülékeket és különféle tovább-hangolási megoldásokat (ezt ma upgrade-nek hívjuk) is biztosítottak. Bill nem volt maradéktalanul elégedett ezzel a tevékenységgel, és továbblépve több szabadalmaztatott technológiát vezetett be. 1968-as évben már a rangos hifi-készítőkkel való együttműködéssel foglalkozott, de két év alatt rájött, hogy önállóan még kreatívabban tud dolgozni. Több technológiát vásárolt meg, amelyek segítségével elkezdhette új vállalatát az Audio Research céget.
Az Audio Research debütáló modellje az SP-1, viszont a márka és a termék piaci bevezetése nem volt azonnali. A két évvel később megjelent SP3 már remekművé lett, elismertséget váltott ki, és a vállalatnak hírnevet és hasznot hozott. Ami lenyűgöző, hogy az Audio Research cégnek olyan hagyománya van, amellyel csak kevés más gyártó rendelkezik. Valójában, az 1960-as évek után a hifi-erősítők piaca a vákuumcsőtől tranzisztorra váltott. A tranzisztoros technológia viszonylag olcsó, kényelemmel és jó működési stabilitással rendelkezik. Volt egy elméleti háttér is, amely kifejtette, hogy a teljes frekvencia-spektrum erősítését lehetővé téve kifejezhető az összes hang. Mivel azonban az alapító Bill az elektroncsöves erősítő hangját tartotta a legjobbnak, elismerték Őt az csöves erősítési módszer „atya-mesterének”.
Az SP3 előerősítő modell bemutatása 1972-ben Johnson első névjegye volt a High-End erősítők osztályában. Ezzel megváltoztatva a gondolkodás módot, az előítéleteket, a piacot, a versenyt, és a jövőt. Ez az előerősítő olyan „hangot ütött meg” a hifi-világában, ami bombaként robbant. Provokált és felháborodást keltett. Ne feledjük, akkoriban a tranzisztor egy csodálatos, új dolog volt, kiváló műszaki mérés eredményekkel. Minden audiofil ettől várta a megváltást, ezért nagy megütközést keltett bennük az újdonság mellőzése. Ebbe az „ellenséges” környezetbe robbant be készülékeivel az Audio Research.
A korabeli, első-generációs tranzisztorok megbízhatatlanok voltak, és enyhén szólva nem volt zenei a hangzásuk. Erős negatív visszacsatolással kellett kiegyenlíteni a kvázi-komplementer végfokok nem lineáris átvitelét. Ennek ellenére egy félvezetős végfok nagyszerű harmonikus torzítási mérési eredményeket produkált a csövesekhez képest, ezért mindenki ezeket istenítette, pedig ez csak tapasz volt a nyílt törés sebén. A Stereo Review szaklap élen járt a mérés alapú értékelésekben. Bart Locanthi (szintén egy mérnök ikon) kedvenc mondása volt, hogy …” A linearitás onnantól kezdődik, mikor kifejlesztettem a JBL SA–600 valóban szimmetrikus erősítőt. A negatív visszacsatolás pedig csak ront a helyzeten, nem old meg semmit”…(cikkünket lásd:http://hangzasvilag.hu/mult-szazadi-legenda-pioneer-hpm-hangsugárzó-sorozat/)
Az „aranykor” neves audiofil gyártó-cégeinek alapítói és mérnök gárdája, mint például a Marantz, a McIntosh, a Citation, vagy a Dynaco, tudták azt, hogy a hangzáshűség elérésre a félvezető nem jó választás. Igen, bizonyos teljes harmonikus torzítása (THD) tényleg alacsonyabb, mint az elektroncsöveké. Tudni kell viszont, hogy ez csak egyetlen paraméter, de vannak további hátrányai is. Az elektroncső nem képes nagy kimeneti áramra, vagy alacsony kimeneti impedanciára teljes sávszélességen. Sőt, forró amikor dolgozik, emellett nem végtelen az élettartama. Ám mindezzel szemben az elektroncső hangja gyors, édes, és rendkívül zenei anélkül, hogy erős negatív visszacsatolást kellene alkalmazni a fokozatokban, valamint nem azokat a felharmonikusokat torzítja amelyikre fülünk és felfogó képességünk érzékeny.
Akkoriban mindenkit elvarázsoltak a félvezetők jobb mérési adatai, és a legismertebb audio-magazinok is elsősorban ezekkel parádéztak. A félvezetős erősítő mély-hangjai lehetnek jobbak, a hangok neutralitása jobb, a részletek felbontása lehet jobb. Az egész hangzása összességében, a muzikalitás viszont nem jobb! Ekkor érkezett meg William Zane Johnson az SP3 és D-75 kombinációval és megmutatta a világnak, hogy az elektroncső bizony nem könnyen feledhető „múltidéző uborkás üveg”, hanem egy igazi neutrális, nagy felbontású hangzásra képes eszköz. Az akusztikus zene bemutatásában olyan szintű valóságot és zeneiséget produkál, amelyet a tranzisztoros készülékek ma sem tudnak teljes mértékben megismételni.
A hatvanas és hetvenes években a legtöbb hifi-amatőr gyári készletekből, otthon építette hangfalát, nem volt ekkora vásárlási szabadság, mint manapság. Természetesen, sokan tisztában vagyunk a Quad 57-tel, az IMF monitorokkal és rengeteg más berendezéssel már azóta, hogy az Infinity nevű akkor új hangfal-gyártó először megjelent a piacon. Sokunknak ezek a készülékek határozták meg alapjaiban a zenehallgatási filozófiát. A csodát az Audio Research SP-3 előerősítő, és a D75 végfok nyújtották. Az Audio Research szinte sokkolta a hifi-világot elektroncsöves készülékeinek hangjával.
…”Ami azonnal feltűnt – és ami az eltelt évek alatt rám ragadt – az, hogy az elektromos alkatrészeket tartalmazó fémdobozoknak nem elég csak jól visszaadni a zene hangjait, hanem valósághűnek is kell lenniük. Gyorsan kialakult ez az általam azóta is alkalmazott filozófia, amely túlmutat a mérési eredményeken, és az eufórián. A „Szent Grál” a hang valóságossága”…
Az audiofil zenehallgatók tábora hálát adhat William Zane Johnson munkásságáért, mert nélküle sehol nem tartana ez az egész. A zenekedvelők százezreinek mutatott utat az audiofil irány felé, alkotásai jelentetik a High-End valóságát most, és mindörökké.
…”A hifi egyike azon kevés iparágaknak, ahol gyakorlatilag minden mérést egy bizonyos módszer szerint végeznek, de a terméket olyan módon használják, amelynek semmi köze sincs ehhez a módszerhez! Inkább költök 3000 vagy 4000 dollárt egy hangkarra, hangszedőre és lemezjátszóra, plusz annyit, amennyi az elektronikához szükséges, és a hangrendszert egy pár Celestions vagy Rogers hangsugárzóval fejezem be. Inkább foglalkozom velük, mint elektrosztatikus hangsugárzót használnék, hogy megmutassam az összes rendszerhibát. Nincs rá szükségem – szeretném élvezni a zenét!” – Bill Johnson
William Zane Johnson 2011-ben, 85 éves korában hunyt el. Munkásságát ma az Audio Research munkatársainak hozzáállása, további munkája és a vállalati múzeum őrzi.
