A Parasound Products, Inc. vállalat vezéregyénisége Richard Schram, aki a mára tekintélyes audio-világmárkát 1981-ben alapította. Azóta a Parasound audio-erősítői és egyéb pro-audio telepítési egységei kivételes építési minőségükről, értékükről, hangzás hűségükről és folyamatos szakmai díj esőjükről lettek ismertek.
Richard már gyermekkorában zongora leckéket vett, később nyolc éves korában beíratták a Northwestern Egyetem zenei tanszékének zongora szakára. 1968-ban a Kaliforniai Egyetemen szerzett diplomát. Az egyetemi évek alatt részmunkaidős munkát végzett a Pacific Electronics üzletében, ahol a cég saját márkájú hangszóróit szerelte. Értékesítési és üzletvezetői pozíciót szerzett, a cég nevét Pacific Stereo-ra változtatta, ami regionális kiskereskedelmi lánccá nőtte ki magát. A cég saját márkás termékeinek fejlesztése volt a feladata. A vállalatot a CBS 1973-ban megvásárolta. Az 1970-es években rengeteget utazott Japánba, és akkreditívekkel, valamint a CBS-Sony vegyesvállalat presztízsével magas szintű kapcsolatokat szerzett.
A CBS technológiai központjában dolgozva megtanult olyan termékeket készíteni, amelyek megbízhatók, relevánsak, és legfőképpen eladhatók. Az 1970-es évek közepétől egyértelműen innen származtathatók a Parasound gyökerei. 1978-ban kidolgozta és megalkotta a Concept 16.5 Receiver megjelenésének részleteit, teljesítménycéljait, specifikációit és szolgáltatás-készletét. Az áramköröket Ken Hashida mérnök vezetésével egy japán csapat tervezte. Richard Schram rajongott a zenéért, szerette a jazz műfaját, Stan Kenton együttesének Intermission Riff című felvételét először stúdió magnetofonon hallgatta. 1963-ban már részt tudott venni a Chicago’s Fine Arts Quartet egyik első élő felvételén és annak bemutatóján, amit egy Ampex studio felvevővel, Dyna MKII erősítőkkel és AR3 hangszórókkal tartottak. Abban az időben ez varázslatos volt. (még mai is – a szerk.) 1980 decemberében otthagyta a Pacific Stereo céget, és tanácsadói szerepet vállalt a JBL, a Yamaha, a Jensen vállalatoknál, de mindenképpen saját termékeket akart készíteni. A Parasound első modellje 1981 szeptemberében jelent meg a piacon.
Az 1970-es években a legtöbb termék Japánból származott, és a legkorábbi Parasound modelleket is itt gyártották. A kis audio-gyártók, a nagyra nőtt japánokkal szemben már nem tudták felvenni a versenyt, és az 1980-as évek elejére szinte mindegyik megszűnt. Viszont Tajvan ígéretesnek látszott, mert volt néhány minőségi gyár olyan audio-rajongók tulajdonában, akik üdvözölték a Parasound készülékeinek terveit. A tajvaniak, az évek során egyre ambiciózusabb projektekkel kitartottak a márka mellett, amíg le nem győzték a legnehezebb akadályokat. Richard Schram eredeti terve az volt, hogy audio-termékeket gyártson és értékesítsen a legnagyobb amerikai audio-kereskedelmi láncok üzleteiben. Mivel ezek a cégek az 1980-as években elvesztették presztízsüket, ezzel együtt vásárlóerejüket, fel kellett hagyni a „nagy vevők” megcélzásával. Ideje volt megkeresni a jobb, független audio-kiskereskedőket, míg 1988-ban a zászlóshajó-termékek megbízhatósága felkeltette ezen audio-cégek figyelmét.
A következő lépés, OEM-gyártási háttérrel, már természetes volt. Az OEM üzlet beindult, egyedi CD-futóművek, Sonance teljesítményerősítők, vonali-erősítők és kültéri hangsugárzó-modellek kerültek gyártásba az Atlas/Soundolier és a Memorex számára. 500 000 darab lézerlencse-tisztító került átadásra a Memorex cégnek, és CD-betöltők, szervokártyák és FL-kijelzők készültek az UltraAnalog cég részére, amely komplett lejátszókat épített a Krell, a Classe és később a Parasound számára is. Készültek Magnavox hangszórók a Philips számára, és FM-AM tunerek az Aragon, a Magnum Dynalab és a Classe számára. Ezeken kívül pl.: magzati pulzusmérőt(!) gyártott egy helyi orvosi műszerekkel foglalkozó cég számára. Richard Schram meglátogatta a Harman – Citation erősítő gyártóját, amely csúcsmodell tervezésén Sidney Harman a finn Matti Otala mérnök-tanárral dolgozott. Később a finn tervező-házzal kialakított kapcsolat segített a 2000-2001-ben kifejlesztett C1 és C2 7.1 csatornás DSP surround processzorok kidolgozásában. De, szükség volt valamire, ami feldobja a hangulatot, és jött az ötlet, hogy készítsen egy igazán nagyszerű sztereó erősítőt – vagy jobb esetben – egy fantasztikus mono végerősítőt. John Curl tervező-mérnökkel összeállította csapatát, Carl Thompson-t, régi partnerét, aki az összes termékéhez (beleértve a Vendetta phono-előerősítőt is) áramköri lapokat tervezett, és (a ma már sajnos néhai) Bob Crump-ot, aki számos kulcsfontosságú alkatrészt specifikált. Bob legenda volt, mert valóban hallotta a hangzásbeli különbségeket az anyagok és az audio-alkatrészek márkái között.
Mitől annyira jó az erősítő, mi biztosít hosszú élettartamot az audio-piacon? Richard Schram szerint a régi asztalos közmondás, miszerint „kétszer mérj, egyszer vágj”! Azok az audio-gyártók, akik minden évben „új és továbbfejlesztett” modellekkel rukkolnak elő, nem törődtek kellőképpen azzal, hogy ezeket elsőre is meg lehet jól csinálni, vagy megkérdőjelezhető módosított verziókkal keresnek többletbevételt. Ehelyett, a Parasound a tartós érték megteremtésére törekszik, és tiszteletben tartja ügyfelei márkába történő befektetéseit. A Parasound készülékek sziklaszilárd minősége, klasszikus kivitele és kitűnő hangteljesítménye nagyszerű örökség.
A Parasound a termékeket az Egyesült Államokban és több mint 60 országban hivatalos, egyéb csúcskategóriás termékekkel is foglalkozó, képviseleti viszonyt fenntartó kereskedők és egyedi rendszer-szerelők hálózatán keresztül értékesíti. A Parasound termékei folyamatosan dicsérő értékeléseket és lelkes márkahűséget kapnak ügyfeleiktől. Többek, immáron 20 éve ugyanazt a Parasound erősítőt használják hiba nélkül. (mi is – a szerk.) A cég büszke arra is, hogy a termékeket neves felvétel rögzítő hangmérnökök választották referencia komponensként néhány legendás film és zenei felvétel elkészítéséhez. …”Szeretném, ha az audio-rajongók tudnák, hogy a Parasound továbbra is a hagyományos audio-technológiákat fogja használni mindaddig, amíg azok kiválóak a zene reprodukálásában. A színfalak mögött azt kutatjuk, hogy az új audio-technológiák megfelelhetnek és felülmúlhatják szabványainkat. Bízom benne, hogy a jövőbeni termékek továbbra is öregbítik a Parasound vezető szerepét, tükrözik a kiemelkedő teljesítményt, a megbízhatóságot az értéket”… – nyilatkozta Richard Schram.
Nemrég, 2022 decemberében Richard Schram, bejelentette visszavonulását és cégének eladását David Sheriff-nek, a termékpaletta növelésben és az ellátási lánc kezelésében tevékenykedő vállalkozónak. …”Izgatott vagyok, hogy David víziója a Parasoundról összhangban legyen az én integritásról szőtt elképzelésemmel, valószínűleg azzal, amit én tennék, ha nem mennék nyugdíjba. Lenyűgöznek az üzleti modellünk megerősítésére vonatkozó tervei, és hogy túllépjen jelenlegi határokon”… – nyilatkozta.
David Seriff az Egyesült Államok Légierejének Akadémiáján végzett. Fiatalon A-10-es Thunderbolt II sugárhajtású harci repülő pilótaként szolgált. Jövőbeli pályafutását előre látva mobilitási tisztként is tevékenykedett, akinek az volt a feladata, hogy biztosítsa az Air Force szállítási, ellátási és támogatási funkcióinak zökkenőmentes integrációját. Gyártó és forgalmazó cégeket vezetett, valamint rendszer tanácsadóként működött. 2000 óta több, mint 500 USA-beli gyártót irányított, hogy a folyamatok egyszerűsítésével, az ellátási lánc kockázatának csökkentésével és a piacra kerülés idejének jelentős csökkentésével fejlesszék üzletüket. David Sheriff 2022. december 8-án vette át a Parasound tulajdonjogot, 30 éves karrierje után érkezett a márkához.
…”Egyértelmű, hogy nem egy tönkrement céget vettem, sőt leülhetnék a központi irodában, és nézhetném, hogy a rendszer jól működik. Az biztos, hogy nem fogjuk újra feltalálni a kereket az első napon, viszont vannak lehetőségek új termékekre, új folyamatokra és a termelékenység javítására anélkül, hogy feláldoznánk a minőséget vagy elűznénk a jó munkás embereket(!) A mai Parasound kiváló alapot biztosít. Folytatni fogom a cég örökségét, és fejleszteni fogom a tervezést, a termékminőséget és az ügyfélszolgálatot. A Parasound már most dominál az ár és a minőség terén, ezért nem csak az Egyesült Államokban fogunk a szállítási lehetőségekre összpontosítani, hanem világszerte. Befektetni fogunk a partner-hálózatba és a közösségi média platformjainkba, hogy a rajongók (és a jövőbeli rajongók) megkaphassák a szükséges információkat, hogy megértsék és el tudják dönteni, hogy a Parasound a megfelelő számukra. Az eddig elért eredmények összhangban vannak az ellátási láncban és az értékesítési csatornákban szerzett tapasztalataimmal, ezért ezentúl bővítjük a termelési kapacitásokat és új piacokra terjeszkedünk. Ez a cég és rendkívül hozzáértő és ügyfélközpontú személyzete megérett a hatalmas növekedésre. A személyzetnek, a kereskedőknek, az eladóknak és a forgalmazóknak meg kell találniuk a további utat, hogy felfelé haladjunk”… – nyilatkozta David Sheriff.
A Parasound továbbra is magántulajdonban lévő amerikai vállalat, amely a legmagasabb minőségi szabványok szerint tervezett és gyártott audio-termékekre specializálódott, amit az „anyacég” a tajvani gyártókkal 1982-ig visszanyúló szoros kapcsolatai biztosítanak.