Már számoljuk a napokat, mert közeleg egy olyan audio-kiállítás, ami még nem volt. Egy új helyszín mutatkozik be, ahol speciális környezetben meghallgathatók az audio-berendezések és a hangsugárzók, sőt az első Budapest Audio Expo találkozási pontként is szolgál az iparág prominens szereplőinek. A rossz hír, hogy vége a nyárnak, a jó hír, hogy elkezdődik az őszi/téli audio bevásárlási szezon, ami az audiofil és High-End kategóriás termékeket érintő piacgazdasági események csúcspontja. Ilyenkor minden gyártó és kereskedő „belehúz” egy kicsikét.
Rengeteg audiofilt érdekel ez a kiállítás és a hogyan és a miért, mert már régen nem volt kettő hifi-kiállítás egy évben. Természetesen a „nagy öregek” még emlékeznek az őskorra, amikor szakadó esőben vártuk, hogy kinyisson végre a Budapesti Nemzetközi Vásár, és a magánkezdeményezésű kezdetekre, a Platánus Hotelben rendezett hifi-eseményre. Ott voltunk az első és az utolsó High-End Show-n is, amit Csontos István barátunk szervezett, és természtesen az első Sztereo Magazin kiállításon, amit a közvélemény az évek folyamán, közkedvelt szervezője után, „RezsőShow”-nak nevezett el. Aztán évtizedeken keresztül látogattuk – mikor, hol, melyiket. Minden kiállításnak mások voltak a jellegzetességei. A zökkenőmentes lebonyolításon túl egyre nagyobb igény mutatkozik arra, hogy a bemutató-szobák és kiállító terek egymástól nagyobb távolságban, szinte elkülönítetten legyenek elhelyezve, mert így nemigen zavarja semmi a bemutatott hangzásban elmélyült hallgatóságot. Itt és most ez valószínűleg teljesül. Természetes, hogy óriási az érdeklődés.
Mára már más szelek fújják az analóg és digitális felhőket. Felnőtt egy új generáció. No, ez így olcsó közhelynek hangzik, mégis igaz. Nézzünk körül! Új kereskedők a piacon, új márkákkal ismerkedhetünk meg, a látogató és a vásárló közönség nagy többsége „fiatal versenyző” a híradástechnika és az akusztika rejtelmes világának megismerésében. Azt természetesen tudjuk, hogy a kiállítók minden írott és íratlan szabályt betartva, és tömérdek praktikát bevetve, igyekeznek kompetenciájukat mutatni, berendezéseik összeállításából a legjobb hangot kicsiholni. A látogató érti, vagy érteni szeretné, de mindenképpen magába szívná az audio-világ légkörének pozitív hatásait. A meglepetésekről csak az nem marad le, aki eljön és meglátja, meghallgatja.
Az első Budapest Audio Expo, egy új szervező gárda premierje is egyben, akik célul tűzték ki, hogy itt minden a zenét és az érdeklődőket szolgálja. Egy dolgot már most tudnak: egy jó killítás mindig lendületet adott a jó minőségű szórakoztató elektronikai cikkek gyártóinak és értékesítőinek, emellett megadja a mértéket a fogyasztóknak a csúcskategóriás zenei reprodukciók élvezetéhez. Szükség van a kiváló minőségű audio-termékeket, innovatív technológiákat és egyedi megoldásokat bemutató kiállítókra. A látogatók számára a kiváló hangélmények és a lenyűgöző termékbemutatók a legfontosabbak.
A kiállítók vállalásai és termékei is a muzsika szolgálatában állnak. A hely és az idő legyen a zene szerelmeseinek központjában! Legyen természetesség és szinergia a hangzásban! Mindenki ismerje meg a tiszta hangzás sokszínűségét! Remek célok.
Képeinken a termek és a szobák várják a készülékeket, a hangsugárzókat és a látogatókat. Szerintünk – és ez a várakozás minden oldalról – az első Budapest Audio Expo megadja a megfelelő hangot a kiváló minőségű zene-reprodukciós termékek terén, friss ötleteket és erős lendületet ad a tervezőknek, gyártóknak, kereskedőknek és fogyasztóknak egyaránt. Csak drukkolni tudunk. Nemcsak. Ott leszünk és tudósítunk! Az első Budapest Audio Expo rendezvényéről készülő összeállításunkban, a teljesség igénye nélkül, szinte mindent be fogunk mutatni. A gyártók és a világmárkák disztribútorai több új terméket jelentettek be a kiállításra, amiket szinte gyermeki izgalommal vágyunk látni.
Helyszín
D50 Hotel és Rendezvényközpont
1071 Budapest, Damjanich utca 50.
Nyitvatartás
2024. október 5. szombat: 10:00 – 18:00
2024. október 6. vasárnap: 10:00 – 18:00