A magyar jazz sztárjainak lemezbemutatóját folytatva ismét remekművek kerülnek sorra. Az 1998-ban létesült lemezkiadó sikeres albumainak száma eléri a kettőszázötvene. A BMC Records az évek során sok nemzetközi sikert könyvelt el, többek között a világ egyik legjelentősebb jazz tematikájú folyóirata a The New York City Jazz Record a 2020-as év öt legjobb jazz kiadója közé választotta. A hazai és külföldi sajtóban megjelent több mint 2000 méltató kritika jelzi, hogy a BMC jelentős tényező a nemzetközi hanglemezkiadásban. Olyan lemezkiadókkal kerültek egy platformra, mint a cseh Intakt kiadó, a New York-i Sunnyside Records vagy a legnevesebb európai kiadónak számító német ECM. A kiadó történetében újabb mérföldkövek bemutatása következik.
Szakcsi Lakatos Béla – Density of Standards (BMC CD242) A BMC Records korongjain találkozhatunk ismert örökzöld melódiákkal. Szakcsi kvartettje élén 2017-ben a legjobb dallamok között válogatott. A magyarországi jazz-rock úttörője, a Gypsy Jazz megalkotója, balettek és musicalek zeneszerzője, két igencsak emlékezetes avantgárd improvizációs duó-lemez alkotója (Kathy Horváth Lajos hegedűssel, illetve Lukács Miklós cimbalomművésszel), a Climate Change együttes vezetője és artisztikus szólólemezek előadója. Igen, Szakcsi és a mainstream jazz mindig elválaszthatatlanok voltak. Miért is változott volna ez most, amikor ő a magyar jazz doyenje, a Nemzet Művésze cím egyedüli jazzelőadó kitüntetettje, van mire visszanézni, már mindkét fia karriert csinált jazz-zongoristaként.
Szakcsi Lakatos Béla erre a megjelenésre egy egészen fantasztikus kvartettet hozott össze és kilenc közismert alapművet rögzített saját értelmezésben. Az egy órás anyag igazi örömzenélés, ahol a magyar jazz nagy öregjének számító zongorista mellett egyenrangú partnerként működött közre az alkotásban Christophe Monniot altszaxofonon, Barcza Horváth József nagybőgőn, és Balázs Elemér a dobokon. Fantasztikus zenészek fantasztikus zenélése ez, ahol az olyan jól ismert örökzöldeket, mint például a Summertime, a Mood Indigo, az Autumn Leaves, vagy éppen az Over The Rainbow – súlyos, bluesos környezetben, elvont filozofikus gondolatokkal megspékelve halljuk viszont.
Ismert örökzöldekkel, mint amiket Szakcsi kvartettje élén kiválogatott nekünk, elvétve találkozhatunk ilyen töménységben. Talán még egy stúdiólemezen sem volt Szakcsi ennyire felszabadult, igazi homo ludens, partnerként és szólistaként, inspiráló és inspirált, mint ezen.
Az album felvételeire evidenciának tarthatjuk Balázs Elemér meghívását: amilyen roppant rutinos, éppolyan óriási élvezettel és energiával adja a ritmus alapot, és mindig figyel, hogy ha már az az alap áll, akkor hol és hogyan tud egy kis illő díszítéssel gazdagítani az összképen. A precíziós műszerként ható ritmusszekció másik tagját, Barczát hallgatva eszünkbe juthat, amit Szakcsival kapcsolatban is mindig emlegetnek, hogy milyen jellegzetesen romantikus alkat.
A hasonlíthatatlanul egyéni francia szaxofonos, Monniot és Szakcsi összeszokott, szeretettel és tisztelettel teli, de meglepő páros – ritmusaik például igen különbözőek. Monniot leginkább abban különbözik a szokásos szaxofonosoktól, hogy miközben szívét-lelkét beleadja a hangszerbe, felmutatja annak törékenységét is. Vibrátója és melódia-csavarásai nem csak lelkének érzékeny rezdüléseit adják vissza, hanem szinte egy ütemen belül rögtön ironikusak is lehetnek. Világlátása univerzális, mindig az egészet látja, és képes láttatni a dolgok fonákját is. Szakcsival kettesben úgy viszik a témát új és új síkokra, hogy közben egymást is új művészi kifejezésre csábítják, a klasszikus alapművek sora így kezeik között teljesen originális anyaggá válik. A hallgatótól nem veszik el a felismerés örömét az örökzöld dallamok expozíciójában, de értelmezéseik a fantázia végtelenségének himnuszaként hatnak.
A mindig kísérletező kedvű Szakcsi hetvennegyedik évén túl visszafordul az alap dalok felé, ami minden jazz-zenész számára magától értetődő. Az Ő esetében a kidolgozás nagyon magas szakmai felkészültséggel, átgondoltsággal, és zenei eszközökkel jár együtt és nem mellesleg zseniális zenészekkel társul. Mindvégig improvizatív jazz-t hallunk, a kortárs jazzre jellemző játékelemekkel a három kimagasló hazai jazz-zenész, és a BMC Records lemezeiről jól ismert francia szaxofonos jóvoltából. Mindezt azzal együtt, hogy bár stúdiólemezt hallunk – mindvégig ott lüktet egy koncert izgalma és hangulata.
Szabados György – Harangok, Boldogasszony Földje (BMC CD130) Ünnepi alkalom, hogy évek élet vajúdás után ismét Szabados szólóalbum lát napvilágot. A BMC történetében az első Szabados opusz, és mert bár tengernyi a 44 év alatt felhalmozódott lappangó felvételi anyag, ez még csak a harmadik szóló zongora album.
…„Kortalan a mélységes élmény, amely a harangok hangjához köt. Gyermekkorom beavatása, a harangok közeli és távoli, egymásba ölelkező szépséges zengése az a tágas tér, amelyben otthon vagyok. Bűvöletes, komplex és szabad ritmikája meghatározója a bennem élő zene röptének és közegének”… – nyilatkozta.
Szabados György szerzeményeiben a kortárs zene arzenáljából kiválasztott eszközök éppúgy megtalálhatók, ahogy a jazz-improvizációk, mindez pedig valamiféle őseredeti magyarsággal telítődik meg, hogy a végeredmény rendkívüli erejű, mással össze nem téveszthető muzsika legyen. A „Harangok” a minimalizmus makacs, bővítő ismételgetésével idézi fel a cím sugallta, döngő, fázis-eltolódásos ritmusképleteket, a magas regiszterekben megszólaló, már-már fantázia szerű, improvizált futamok és motívumok pedig hol csengettyűkre, hol énekre emlékeztetnek. A „Zarándokút” egyetlen, népdalszerű motívumból fejlődik ki fokozatosan, míg az összhangzatok és ellenpont-technikák mindenekelőtt az európai jazz jegyeit viselik magukon. A darab maga valóban szellemi, lelki utazás egy misztikum övezte cél felé, ezért még az elsőre zaklatottnak tetsző részeket is egyfajta meditatív hangulat hatja át.
Az értelmezés, a megfejtés nyilvánvalóan mindenkinek magánügye marad, és valószínűleg minden újabb meghallgatáskor mást üzen a darab. Az „Aracs” szikár, lecsupaszított témái talán a pusztában egymagában álló kolostortemplom romos falait hivatottak megidézni. Az azonban egyértelmű, hogy a minimalista, orgonapont-szerű egyhangismétlés a merengést, a kontemplációt segíti elő. A sok helyütt a rögtönzés érzetét keltő, tempósabb második rész egyfajta elragadtatás kifejezője lehet.
A „Boldogasszony földje” szaggatottságukban is gyönyörű motívumok romantikusan érzelemteli kidolgozása. Az atmoszféra ismét csak az elmélkedésé, az eltűnődésé, az állandó ismétlések és a töredezettség miatt némileg nosztalgikusnak ható aláfestéssel. Aztán a „Fohász” elején és végén végleg elcsendesül minden, csupán a transzcendencia marad. Egyes motívumok itt is makacsul ismétlődnek, ám minden megszólaláskor mást és másképp mondanak. Az énekszerű előadásban megszólaló kompozíció egyetlen, elnyújtott sóhaj, a középrészben a nem evilági utáni vágyódás örvényével. A Bells (The land of Boldogasszony) Boldogasszony földje (Harangok) tehát egyértelműen modern programzene, de bármiféle belemagyarázás nélkül is, önmagában, puszta zeneként ugyanúgy élvezetes.
A különböző életkorok és helyzetek harang motívumai fel-felbukkannak Szabados munkásságában, és a benne élő emlékek a felvétel során létrehoztak spontán előadói darabokat, átszövik az egész anyagot. A korábbi, harcos idők repülő, táncos hangvétele most a meditáció mélységébe simul, szakrális, istenhez felzengő lélek-hangzás, „az ölelés és a fennkölt rubato világa”. A spontán és a felvételre előkészített művek váltakoznak az anyagban. „Ez a világ a Boldogasszony tája – szent paradicsomi terep. Gyönyörű, titkos, istenközeli. Pipacsos, pompás, áhitatos.” Ezt a Szabados Györgyben élő érzetet szeretnék vizualizálni a borító ábrázolásai, bár ezek a pipacs látványok valószínüleg derűsebbek a lelki tájban élőknél, ahol Aracs magára hagyott templomromja emelkedik. „Mozdulj Szent Madár….énekelj kilángolt hangszálainkon…..enyhe mindazoknak akik szépen szólnak Hozzád e trágyaözönben.”
Fekete-Kovács Quintet – Integro (BMC CD177) Fekete-Kovács Kornél zeneszerző és szólóhangszeres műveit elsősorban jazz big band hangszerelésében ismeri a közönség. Számos kompozíciót írt, zeneszerzői figyelme a crossover törekvések és különösen a szimfonikus zenekar hangzása felé fordult, melynek eredményeként 2010-ben elkészült az Integro című album, a Fekete-Kovács Quintet és a Pannon Filharmonikusok közös produkciója. Bár a szimfonikus jazz a hallgatók számára ismert fogalom, a klasszikus zene és a jazz egyforma súllyal bíró előadásának gondolata ebben a műfajban némileg szokatlanabb. A koncert így zeneileg gazdag és szórakoztató mind a klasszikus zenekari hangzások, mind a jazz szerelmeseinek.
…”Zeneszerzőként és előadóként is kezdettől fogva rendkívüli módon inspirált a nagyzenekari hangzás. Eleinte elsősorban a jazz muzsikából táplálkozott tudásom, és ez természetesen a big band felé irányította zeneszerzői figyelmemet. Rengeteget tanultam a big band irodalom nagyjaitól, Sammy Nestico-tól, Bob Brookmeyer-től, Thad Jones-tól, Stan Kenton-tól vagy Gil Evans-től. Gyökereinket keresve a kortárs klasszikus zene és a jazz kapcsolata kezdettől foglalkoztatott. Jazz zenekarokra írott darabjaimban is egyre gyakrabban érhetőek tetten azok az elemek, amelyek egyértelműen a klasszikus zenéből származnak. Ez a folyamat a 2000-es évek első felétől megállíthatatlanul a szimfonikus zenekari hangzás felé terelte érdeklődésemet. Kovács Lászlónak köszönhető, hogy komolyabban kezdtem el a szimfonikus zenekarral foglalkozni, ő adta a kezembe az első partitúrákat. Richard Strauss, Igor Sztravinszkij, Szergej Prokofjev, Gustav Mahler, Dmitrij Sosztakovics, és természetesen Bartók Béla, Kodály Zoltán, Dohnányi Ernő műveinek tanulmányozása során sorsszerű volt a műfajok közötti átjárhatóság felismerése. Nyitottságom a különböző irányzatok felé azt hiszem munkámon keresztül bizonyított: a zeneszerzés integráció felőli megközelítése új lehetőségeket adott számomra. Sok fejtörést okozott a lemez címének megtalálása. Több helyről kértem segítséget, végül ráleltem egy, az európai fülnek jól csengő latin kifejezésre: Integro. Ez a kifejezés magában hordozza mindazt, amit alkotóként szerettem volna elérni ezzel az albummal. Mindezzel egyidőben Jim Merod ugyanezen a problémán gondolkodva egy más megoldásra jutott. Ő a hallgató aspektusából megközelítve talált rá a Grandeur címre. Mindkét szó mást mond el erről a zenéről”… – nyilatkozta.
Fekete-Kovács Kornél csodálatos zenész. Trombitásként erőteljes egyéni hangja mellett megtalálta a módját, hogy az improvizatív jazz érzékenységét úgy párosítsa a zenekari felállással, hogy az remekül működjön. A kvintett nagy hévvel és elszántsággal játszik a Kornél hangszerelése révén létrejött érdekes színvilágban. Különböző világok csapnak össze és hoznak létre valami igazán újat és merészet.
Babos – Makrokozmosz (BMC CD234) Babos Gyula mindig energikus, kísérletező kedvű titánként van előttünk, ezen az albumán is ez a kép jelenítődik meg. 1964 óta legalább tizenhat különböző nevű formációban játszott, és húsz felé közelít azon lemezek száma, amin élvezhetjük eredeti gitárjátékát Babos soha nem tudott nyugodni a babérjain. A kihívások veleszületett szerelme hajtotta mindig, hogy művészetében merítsen roma örökségéből (édesapja hegedűs volt, először ő is hegedülni tanult), a jazz fősodrából (játszott a Rákfogóban, a Saturnusban, a Pege Quintetben, a Kőszegi Rhythm and Brass-ben, a Take Fourban, de még a Kex-ben is), de a klasszikus és az indiai zenéből is.
A Makrokozmosz olyan megnyilvánulása a zenészeknek, amely szervesen illeszkedik a kortárs improvizációs művészetbe. Tovább tágítja a jazz határait anélkül, hogy a muzsika követhetetlenné váljon. Babos mindig a célkitűzései szempontjából legmegfelelőbb zenészeket választja. Az itt hallható kvintettben Winand Gábor, Európa egyik legeredetibb jazz-énekesének hangja, szaxofon- és fuvolajátéka hallható. Winand énekes és hangszeres stílusát egyaránt a „free bop” kifejezéssel illethetnénk. A trombitás Fekete Kovács Kornél, maga is a nagy kísérletezők egyike, a nemzetközileg is jegyzett big band, a Modern Art Orchestra vezetője. A bőgős Orbán György jelenleg hangszerének talán legkeresettebb exponense az országban, míg Czirják Tamás a jazz dob egyik legígéretesebb új csillaga. Babos, érthetően, az európai hagyományt magáénak érezve, Bartók bolgár ritmusú táncain alapuló szerzeményeivel laza keretet teremtett, melyen belül ő és zenésztársai nagy szabadságot élveznek. A spontaneitás, a találékonyság és a szabadság, önfegyelemmel társulva, megköveteli a legmagasabb fokú zenei tehetséget és tudást, melynek lenyomata érezhető az egész albumon, és ez igen figyelemreméltó, tekintettel arra, hogy koncertfelvételeket hallunk.
Babos Gyula, a magyar jazz zenészek Nagy Generációjának egyik hőse, aki az 1970-es és 80-as években sikeresen ültette át a jazz-rock fúziót a magyar környezetbe. A Makrokozmosz lemez anyagát nagyszerű képességű pályatársakkal vette fel a MÜPA Fesztivál Színházában 2014. december 10-én, illetve a BMC Opus Jazz Clubjában 2015. február 7-én. A közreműködők között szerepel Fekete-Kovács Kornél – trombita, szárnykürt, billentyűk; Winand Gábor – tenor- és szopránszaxofon, ének; Orbán György – nagybőgő; Barcza Horváth József – nagybőgő; és Czirják Tamás – dob is. Ez a lemez egy olyan megnyilvánulása a zenészeknek, amely szervesen illeszkedik a kortárs improvizációs művészetbe. Tovább tágítja a jazz határait anélkül, hogy a muzsika követhetetlenné váljon.
A bemutatásra került felvételek megjelenését a Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap és az Artisjus Zenei Alapítvány (Magyar Szerzői Jogvédő Iroda) támogatta.