A zene olyan érzéseket is tükröz, amelyek talán csak később válnak világossá, így a maga módján végig kíséri az életet. A kortárs jazz, az alkotói módszer, ahol az alkotás maga az előadás, a művész élőben adja elő a produkciót. Az, hogy felvétel lesz belőle egy lenyomat az utókor számára. Az audiofil zenehallgatás az audio-rendszer vagy egységei teljesítőképességére is utal. Az élvezeti érték a BMC lemezkiadón soha nem múlt, mindig is remek művészek alkotásaival és kiváló stúdiómunkákkal ajándékozták meg a zenehallgatót.
Clément Petit – cselló, Sophie Bernado – fagott és Jocelyn Mienniel – fuvola triójának új lemeze címe Brunö Lapin. A debütáló album a francia kamarajazz vonalát képviseli. A trió hangzása – a fuvola, fagott és cselló – szokatlan hármasa, amelyhez olykor Bernado énekhangja is társul, igencsak karakteres. A visszafogott hangszerelésből a sokoldalú hangszínváltások és játékmódok varázsolnak káprázatosan dús hangzásokat. A trió figyelemre méltó egyensúlyát minden egyes tagjának köszönheti. Petit biztosítja az együttes zenekari kohézióját, Bernado egyedi hangszínt kölcsönöz, Mienniel pedig virtuózként repül. Számos együttműködésük között érzékelhettük az európai kamarazene iránti igényt, amelyet többek között a fafúvósok, akár vonósok, akár nádfúvók használata jellemez. Lírai és strukturális szálai mindenhol érződnek. Mindhárom muzsikus ássa a maga alagútját, akár az izgalmat, a visszafogottságot, akár a feszültség és a relaxáció okos keverékét ápolják, amely minden erejét megadja a zenének, bármi is legyen az.
A Brunö Lapin nyughatatlan, rejtélyes és meghitt zenéje nem annyira a kortárs jazzből, mint inkább a klasszikus kamarazene bensőséges hangvételéből és az Európán kívüli, az európai fül számára különösen érdekes tradicionális zenekultúrák ritmikus alaprétegéből táplálkozik; de harmóniáiban is idéz közel-keleties, vagy más egzotikus dallamfoszlányokat is.
Sophie Bernado énekes-fagottos, Jocelyn Mienniel fuvolás és Clément Petit csellista mostani együttműködése eleinte az improvizációra fókuszált. Majd a hangsúly fokozatosan tolódik azok felé a dallamoktól vezérelt, néha egyenesen táncos lüktetésű kompozíciók felé, amelyek a lemez anyagának zömét is adják, és amelyekből egy egyszerre képzeletbeli és hús-vér figura – Bruno Lapin, azaz Nyúl Bruno – története rajzolódik ki. Megpróbálhatunk sót szórni a bájos Brunö Lapin farkára, úgysem tudjuk elkapni. Hallgatni kell, ahogy varázslatos kísértetként kiugrik a bokorból!
Daniel Erdmann – szaxofon, Antonin Rayon – Hammond B3 orgona és Moog Synthetizer, valamint Jim Hart – dobok együttműködéséből született Into the Sweet Unknown című friss album világa jazz fúzió és katalizátor is egyben. Daniel Erdmann zenekarai rendre játékos szellemű és nagy tudású zenészeket egyesítenek, akik innovatív stílusukkal azonnal felismerhető hangzást hoznak létre. Ez jellemzi az Organic Soulfood triót is, amelyben régi zenésztársa, Jim Hart vibrafon helyett dobon kreálja a változékony, dinamikus groove-okat, míg a szaxofonos és Antonin Rayon (Hammond-orgona) együttműködése új keletű. Az 1973-ban született Daniel Erdmann projektjeiben gyakran innovatív koncepciókkal lenyűgözte hallgatóságát. Erdmann többször is díjat nyert produkcióiért, köztük két díjat a német lemezkritikusoktól, a Német Jazzdíjat (Deutschen Jazzpreis) és a francia Académie du Jazz Prix du Musicien européen díját. Személyes, árnyalt hangzásvilágát és változatos kifejezésmódját, amely a karizmatikus-füstös hangszíntől a szögletes-rekedt arckifejezésekig terjed, kifinomult humor kíséri, amely a hangjegyeken keresztül is megcsillan.
2021 elején formát öltött az orgonatrió terve. „Bizonyos szempontból a zenekar tükrözi az eredeti szándékomat, hogy közelebb kerüljek a jazztörténet bizonyos aspektusaihoz. Sőt, benne van Antonin Rayon is, akinek a munkásságát már néhány éve követem, és akivel mindenképpen szerettem volna valami újat kidolgozni.” – nyilatkozta egyszer.
Attól függően, hogyan játsszák, a Hammond-orgona többé-kevésbé intenzíven spirituális aurát közvetít. Táplálék a szellemnek is. A zene, mint átalakulási folyamat, analóg az alkotó tudatában bekövetkezett változásokkal. A jazz közmondásos szabadsága nemcsak a spontán improvizációkban fejeződik ki, hanem a kompozíciók határozott szubjektivitásában is megmutatkozik, távol minden stratégiai számítástól. Mindkét zenei partnere kézenfekvő választás volt. Jim Hart, nagyon tiszta, erős és megbízható alapot biztosít, ezzel szemben egy új fejezet nyílik a régóta várt együttműködéssel Antonin Rayon-al. Rayonnak tipikusan lélekkel teli Hammond-érzése van, de mégis inkább atipikus orgonistaként tűnik fel. Játékmódját nagyban befolyásolja színházi munkája, ami azt jelenti, hogy számos hangzási lehetőséget, sőt absztraktabb hangokat is megvilágít. Különleges időzítéssel is rendelkezik, ami inspirál. Játéka nagyon figyelmes és kiszámíthatatlan. Daniel Erdmann kirándulása a viszonylag klasszikus jazz hangszerelésbe természetesen rezonál kompozícióival. Mindazonáltal kerüli a hagyományos téma-szóló-téma formátumot, mivel túlságosan részletesen meghatározza darabjait és a résztvevők szerepét. Erdmann a tisztább struktúrákra, a témák és a hangszínek erejére támaszkodik és megerősíti egyéni alkotási vágyát.
Marcin Masecki játszik minden billentyűs hangszeren, énekel, film- és színházi zenét szerez, zenekarokat vezényel, oktatóként működik és zenei eseményeken kurátor. Projektjei a stílusok széles skáláját ölelik fel, a különböző műfajok virtuóz fúziója, valamint a magas művészet és a szórakoztatás közötti határ elmosása vált védjegyévé. Marcin Masecki – zongora, Eldar Tsalikov – klarinét, szaxofon és Jan Pieniążek – dob új lemeze anyagát Thelonious Monk szerzeményei ihlették. Szaxofon és klarinét, valamint egy komplett dob-szerelés tiszteleg a jazz egyik óriása, Thelonious Monk előtt. Monk muzsikája maradandó nyomot hagyott a lengyel zongoraművészben. Monkhoz hasonlóan őt sem érdekli a komponálás és az improvizáció kettőssége, számára a komponálás improvizáció, míg a köztes tér az abszolút szabadság. A fő viszonyítási pont természetesen a mester kompozíciói, de az ezen az albumon található zene teljesen új. Bár a kompozíciók jól ismertek és már több százszor interpretálták őket, itt minden más, új, meglepő és magával ragadó. Mintha újra felfedeznénk ezt a zenét. Marcin Masecki és barátai nemcsak kiváló zenészeknek bizonyultak, akik abszolút mesteri tudásról és előadói készségekről tettek tanúbizonyságot, hanem a jazz hagyomány nagyszerű ápolói is.
Eldar Tsalikov szaxofonos és klarinétos zenészcsaládban született az oroszországi Rosztov-na-Donuban. Korán megtalálta inspirációját a klasszikus és a jazz repertoárban. Berlinbe költözött, hogy a berlini Jazz Institute-ban folytassa tanulmányait. Ott fedezte fel a klarinét iránti szenvedélyét, amely második fő hangszerévé vált. Kezdetben a modern jazzre összpontosított, ez megnyitotta előtte az utat a hagyományos jazz stílusok felé, amelyekkel egyre aktívabban foglalkozott Európa-szerte. Miközben saját stílusát fejlesztette és olyan hagyományos jazz zenekarokkal turnézott, mint a The Jungle Jazz Band és a The Ragtime Nightmare, számos ismert művésszel is együttműködött, mint Greg Cohen, Joey Baron, Laurie Anderson, Nick Dunston, Devin Gray, Elias Stemeseder és mások, mind a stúdióban, mind a színpadon.
Jan Pieniążek dobos számos projekt tagja, aki elsősorban a klasszikus, jazz és kísérleti zene területén mutatott sokoldalúságáról ismert. Olyan zenekarok társalapítója, mint a Kosmonauci és az USO 9001, akikkel koncerttermekben és fesztiválokon lépett fel, mint például az Jazz Open, a Jazz Jamboree, a Męski Granie és a Bielska Jesień Jazzowa.
Camille-Alban Spreng – zongora, Benjamin Sauzereau – gitár, Marco Giongrandi – bendzsó és vendégként Joachim Badenhorst – klarinét kvartett új lemeze a Sister Juniper címet viseli. A termékeny belga jazz színtéren született trió, a Dear Uncle Lennie a klasszikus zeneszerzés és a szavak nélküli történetmesélés erejével kísérletezik rövid instrumentális formákon keresztül.
Camille-Alban Spreng svájci zongorista és zeneszerző 2010 óta olyan változatos területeken vesz részt és alkot projekteket, mint a jazz, az improvizatív és elektronikus zene, szórakoztató jellegű, egyedi előadás (performansz), a színház, és Európa-szerte és azon túl is látható színpadokon. Az új formáció hangzó anyaga fantáziadús ötleteket nagy zenei szabadsággal ötvözve hagyja a hallgatót, hogy behúzhassa személyes világába és sajátjává́ tegye azokat. Bizonyos mértékig mindannyiunknak bensőséges kapcsolata van a történetekkel: azokkal, amiket elmesélnek nekünk. Mint a kandalló́ mellett ücsörögve, ahol a történetek életre kelnek, majd átalakulnak, olyan mértékben, amennyire mi szeretnénk tovább álmodni, azután rajtunk múlik, hogy hozzáadjuk-e a sajátjainkat. Amikor Camille-Alban Spreng zongorista és zeneszerző 2022-ben megalapította a Dear Uncle Lennie együttest ezt a vágyat tartotta szem előtt.
A projekt egy kamaratrió formájában valósul meg gitárossal, Benjamin Sauzereau és Marco Giongrandi bendzsós kulcsszereplők a zenekarban. Második albumuk, a Sister Juniper, intim pillanatképek gyűjteménye: a darabok hangulatos címei mögött egy egész családi eposz bontakozik ki. Szavak nélkül, rövid instrumentális darabokon keresztül megkérdőjelezi a történetek megindító erejét. A miniatűröket hosszabb, összetett narratívájú kompozíciók kísérik, amihez Joachim Badenhorst klarinétos közreműködése is hozzájárul.
– folytatjuk –
