Miután a Technics márka tavaly újraindult, még nyitott kérdés volt a rajongók által visszakövetelt lemezjátszók kérdése. A net-en egyre másra alakuló rajongói klubok szinte petícióként hatottak a gyártóra. Az év elején már a levegőben lógott, hogy a vállalat kiad egy új lemezjátszót. A Technics végül megerősítette, amit mindannyian hallani akartunk: a Technics lemezjátszó nem olyan lesz, mint amit megszoktunk! Az első Technics SL–1200 lemezjátszó megjelenése óta az már a 6.-ik verzióját élte 2007-ben, ideje hát az újításnak. A prototípust most avatták az IFA 2015 berlini kiállításán, a Panasonic sajtótájékoztatón jelentette be.
Michiko Ogawa a Technics igazgatója és a Panasonic vezető tisztségviselője elmondta „ a lemezjátszó ikonikus terméke a Technics márkának. Fontos, hogy őszinte odaadással megmutassuk számunkra a lemezjátszó piac márkatermékek egy nagyon fontos területe. Ezzel a termékkel meg tudjuk mutatni, mennyire komolyan tudjuk kezelni a High-End piacot.”
Amit eddig tudni lehet az a következő: ez a modell is közvetlen hajtású (Direct Drive), analóg lemezjátszó, rideg alumíniumból elkészítve. A legendás SP10 modellt teljesen átépítették, a fejlesztés célja, hogy tükrözze a megbecsülést, amelyben a klasszikus Technics lemezjátszók még ma is részesültek.
Szál-húzott frontlap, klasszikus vonalak, az esztétika emlékeztet más High-End audio termékekre a Technics háza-tájáról. Az újratervezett, közvetlen hajtású motor és annak vezérlő-technológiája magában foglalja a következőket: a motor állórészének kialakítása kiküszöböl minden mozgás közben rezgést. A dupla rotor csökkenti a csapágyterheléshez kötött apró forgási ingadozásokat (nyávogás), miközben a nagy nyomaték minimalizálja az optimális fordulatszám elérésének idejét. Az adaptív forgás-ellenőrzési technológia, forgás közben nagy pontossággal felderíti a terhelésingadozási tényezőket, miközben az olaj-impregnált, nagy méretpontosságú csapágyak minimálisra csökkentik a nem kívánt rezgéseket forgatás közben.
A lemezjátszó jelenleg nem rendelkezik típusszámmal vagy azonosító jellel, nincs szó arról, hogy továbbra is az SL-dinasztia része lenne és…sajnos homályos a 2016-os kereskedelmi bevezetése is. Úgy érezzük, nem kell újra feltalálni az ikonikus Technics lemezjátszó-sorozatot, de ez az új modell mentőkötél lenne az analóg-audio rajongói számára.