A világ beleszeretett a csúcsminőségű audio-berendezésekbe, a hangulatba és a hangzás varázsába. Izgalmas evolúciót éltünk át az 1950-es évektől napjainkig (és a holnap is folytatjuk), ébren tartva az olvasókat egészen az analóg technika jelenlegi reneszánszáig. Abban az időben, amikor a hanglemezek eladása elérte csúcsot és az analóg technológiák már rendkívüli hang-élményt nyújtottak hifi-ről olvasni alapvetés volt. Fordult a világ, és az addig kialakult, látszólag egységes egészet, átértékelte a digitális hang-termékek megjelenése és az internetes on-line terület, amelynek következtében a sajtó egyre inkább kezdett eltávolodni a papír alapú olvasmányoktól.
Ma jogosan merül fel egy kérdés: mit hallunk, amikor zenét hallgatunk? Egy audiofil rajongó számára a hifi fejlődéstörténete túlmutat a puszta hangzáson, mert a „zenei konzerv” vérbeli rajongója megvizsgálja a világ legjobb és legszebb lemezjátszóit, erősítőit, hangsugárzóit. Érdeklődik a gyártás, a tervezés, a tudomány és a művészet iránt, valamint érdekli, hogy ezek az emberi törekvések miként kapcsolódtak össze a „XX. századi egzisztenciális és kulturális robbanásával”. A zeneértő hallgatók leggyakoribb reakciója elgondolkodtató. Zenehallgatás közben elfelejtik környezetüket, a telefont és a beszélgetés-megszállott világot, belépve a nagy zeneszerzők és előadók összetett és lelkileg rétegzett világába érzékennyé válnak.
Egy audio-bemutatóterem ügyfelei – miután leültek a hallgatói székre – az ott látottak és hallottak alapján gyorsan átalakulnak. A beszélgetés több dolgot is érinthet, az érdeklődőről sokat lehet megtudni – zenehallgatási szokásairól, kedvenc előadóiról, a műfajokról amiket előszeretettel hallgat. Egy vagy több zenés konzultációval megtöltött óra alatt az ügyfél megérti, hogy valódi értékek előtt ül, magával ragadó a zenehallgatás és beleláthat a mélyebb zenei kapcsolat világába azzal a felismeréssel, hogy a csúcsminőségű audio nélkülözhetetlen életéhez. A bemutatótermi munka egyik legvalószínűbb eredménye meglátni a mosolyt az ügyfelek arcán. A munkára legjobban ható érzés az, amikor egy ügyfél gyermekei összegyűlnek a szüleikkel, izgatottan fedezik fel LP-gyűjteményüket. Egy család együtt ül a sztereó rendszer előtt csak zenét hallgat és EZ NEM az 1950-es évek! Ugye elképesztő!
A design-ról és az audio-esztétikáról szólva, nagy öröm, hogy a készülékek és hangsugárzók kivitelezésének fejlődését is figyelemmel kísérhetjük. Az audio-ipar nemcsak híradástechnika, mert vizuális kapcsolatot teremtve a hallgatósággal, művészi kifejezés is. A készülékek és hangsugárzók gyakran egy családi házban, lakótelepi szobában vagy XIX. század végén készült építészeti remekműben lesznek beállítva. Van lakás amelyik szerény és barátságos, de tele van falról falig LP-vel. Szeretjük, ahogyan a jó hangzás humanizálja a szobát. Ezzel szemben nem bírjuk elviselni, hogy rossz hangzású hangszórókat látunk a falon, vagy a ruhásszekrény tetején, mivel ezek alapvetően az igénytelenséget sugározzák. A hangzás közepes jellegét minden megjelenési formájában elragadta a népszerű tömeggyártási gyakorlat. Minden láthatatlanná és gyengébbé vált, amely tompítja az érzékeket és fékezi a kultúrát.
Tehetősebb körökben a multi-room rendszereken keresztül teret nyert az „otthon automatizálás”, itt együttes a „varázslat” a világítással, a szellőztetéssel, a redőnyökkel és a termosztáttal. Ez a folyamat azt sugallja, hogy az audio a háttér-zenéhez kapcsolódik, és nekünk, megszállott audifileknek, ezt nehéz elfogadni! Szerencsére néhány esetben, egy másik szobában fennmarad a sztereó zenehallgatás. Nagyon remélem, hogy az olvasóink az audio-t nem azonosítják a mai hangminőség romlással és harcolnak a középszerűséggel szemben!
A hifi hihetetlen történetében nagy kérdés – ami összekapcsolódik a globalitással – a minőségi tervezés/építés és a kereskedelmi terület kölcsönhatása. Még dominánsak a nagy hírű mérnökök és ipari tervezők, akik túl a vágyakon, meg tudják valósítani, hogy tartós termékeket készítsenek, amelyeknek később is értéke van. A csúcsminőségű hangzás szépsége, az audiofilia és a High-End a ma megtalálható ritka területek egyike. A csúcsminőségű audio szélsőséges és perfekcionista alapú megközelítése szabadságot kölcsönöz a mérnöki és a tervezési kutatásoknak, gyakran a tudomány és a művészet végső együttélésével jár. Például soha nem volt olyan beszélgetés egy audio-gyártóval, hogy „hogyan gyárthatunk kompromisszumot(?)”, olyan beszélgetéssel szemben, aminek tartalma a „hogyan tehetjük jobbá a hangzást” volt. Ideje a zenekedvelőkkel való beszélgetéseket is a zenei megértés, a tudatosság és az audiokultúra felé irányítani. Elképesztő, és főleg tanulságos, ha egy zenésszel együtt hallgatunk audio-berendezéseket. Azért érdekes, mert a zenészek belső életet „élnek” a zenével, amely szerves részét képezi létüknek és ez a belső muzsikálás kiküszöböli az audio berendezések keresését. Ők másként hallanak és másként élik meg a katarzist.
A hifi-világában a férfiak dominálnak. Az audio a történelem során fejlődött, és nem mint a zenei üzenet művészeti formája vagy csatornája, hanem a 60-as évek agglegénye, a hobbista és a műszaki specifikációk túlzott hangsúlyozása által vezérelve. A terület olyan, mint bármilyen más csúcskategória, nem különbözik a karóra és az autó csúcs-sznobériájától. Az elitista audiofil kultúra mindig megnevetett. Különben is, a hifi panteonja olyan termékekkel van tele, amelyek arra törekszenek, hogy „a legfontosabbak” legyenek. Ez a férfiak uralta valóság, de a zene és az audio-készülékek magával ragadó hangzása természetesen univerzális. Bár az igazság az, hogy a bemutatótermek ügyfelei többségében férfiak, a kisebbség nő, örömteli tanúja lehetünk a gyakran mélyebb és érzelmesebb kapcsolatnak, amelyet a zenével alakítottak ki. A beszélgetés során hamar rátérnek, hogy hangszeren játszanak vagy kórusban énekelnek vagy van komolyzenei végzettségük/előéletük. Többségüket a zene hitelessége és a felvételek érzelmi reprodukciója érdekli és nem a technikai részletek. Az intim és személyes hallgatási élményt keresik, olyan érzéseket, amelyeket sem a fejhallgató, sem az okos-telefon, sem a számítógép nem ihlet. A csúcskategóriás audio és az LP-k iránti érdeklődés újbóli felgyorsulásával látszik a változás, egyre több nő fedezi fel az audio-világot.
Digitális versus analóg. Míg az analóg-hívők többször rámutatnak két diagramra, szemléltetve az analóg és a digitális hullámokat – hangoztatva az analóg folyamatos áramlását és hangzásbeli folytonosságát – látszólag nem foglalkoznak egy árnyaltabb képpel. Először is, fontos a zene elérhetőségének kérdése. Nem minden LP-re préselt zene jelent meg CD-n, és nem minden CD-felvétel zenéje jut el a „streaming birodalomba”. Ez azt jelenti, hogy az idő múlásával és a médiumok megváltoztatásával a zene tragikusan elvész az út mentén. Függetlenül az analóg kontra digitális vitától, meg kell őriznünk az emberiség zenei örökségét(!) – ma már zavartalanul élvezhetjük a különféle LP-k, magnó-szalagok, CD-k és a streaming szolgáltatta tartalmakat.
Természetesen a nagyszerű hangzás lenyűgöző, de néha túl kell lépnünk ezen, és a zene felé kell fordulnunk. Sajnos a rossz felvétel hamar megmutatja magát akár LP-n, akár CD-n szól, tehát jobb ha a kérdés maga a felvétel- és a lejátszási eszköz minőségére összpontosít. Végül ismét előjön a kérdés! Kívánatosabb egy digitális újbóli kiadás az LP-n vagy csak a tiszta analóg jelátvitel(?) – és így tovább. Az eredmény ezekkel a változókkal kissé megdöbbentő lehet, feltételezve, hogy megkísérlik megtisztítani/restaurálni a régi felvételeket.
Bármilyen jó egy hangrendszer, nem mindig célravezető a „gyorstüzelő” A/B teszt. Néhányan elutasítják a hosszasan hallgatás módszerét azon az alapon, hogy ha egy változás túl finom vagy túl csekély ahhoz, hogy gyors A/B összehasonlításban meghallható legyen, akkor az nem is létezik. Sokan annyira szorosan kapcsolódnak a gyors A/B-váltási teszthez, hogy egyetlen más módszert nem fogadnak el. Számukra, akkor, ott vége a történetnek. Annak ellenére, hogy az érvelés a tudományból, a pszichológiából és a detektálás elméletéből táplálkozik – mert a pillanatnyi ítéletből gyors következtetések vonhatók le – ellenérvek is vannak. Mert, ha túljutunk a gyors A/B-teszttől várható eredmények elmaradásán, egy hosszas teszt alatt könnyen előfordul, hogy finom és végső soron meggyőző, erőt fedezünk fel az audio-rendszerben.
A hallgató által választott hosszabb teszt-módszer bármely termék tesztelésére különbözik a gyorstüzelő A/B-től, de minden egyes esetben megismételhető. Magába foglalja az adott termék vagy termékek beillesztését a rendszerbe, néhány hétig vagy annál tovább, nem arra összpontosítva, hogy ez a termék megváltoztatta vagy formálta a hangot, vagy akár arra, hogy a zenei hallgatás miként változott. Amikor eljön az ideje az új termék eltávolításának, akkor kritikusan hallgassuk meg a visszaállított állapot szerint, hogy a rendszer hogyan hangzik. Ha a folyamat során az összetevők eltávolításakor tapasztaljuk, hogy a hangrendszer hangteljesítménye megváltozott és nem tetszik az, amit hallunk, akkor megtettük az első lépést a szisztematikus megközelítés felé. Mielőtt bármilyen véleményt határozottan állítunk, meg kell szerezni a meghallgatási gyakorlatot, ami nem megy gyorsan. Sok év, sok hangszer meghallgatása szükséges, párhuzamosan a jobbnál jobb berendezések és hangsugárzók hangzásának megismerésével.
A CD-lemezek hallgatása egy csúcstechnológiájú rendszeren tud ugyanolyan beteljesülést nyújtani, mint egy LP. Az élmény a különféle endorfinok felszabadításáról szól, különböző közegekben. A két technika nem zárja ki egymást, és szépen együtt élhetnek. A digitális/analóg konverterek közül a legjobb nem a mintavételi és nem a túlmintavételi sokaság oldaláról jelenik meg. Különböző közegek a különböző hangulatokhoz. A streaming, az MP3 korai napjait tekintve, kétségkívül sötét oldal, különösen az audiofilek szemében. Sajnos az internetes rádiók és streamer alapszolgáltatók továbbra is sok MP3 formátumot játszanak, ami továbbra is tömörített és egydimenziós hangzást nyújt. Szerencsére figyelemre méltó kivételek alakultak ki az utóbbi időben. A Tidal, a HD-tracks és a Qobuz kiváló hangzású streaming anyagokat biztosít tömörítés nélkül – feltételezve, hogy a végfelhasználó minőségi digitális-analóg átalakítót használ a megfelelő lejátszási felszereléssel együtt. A veszteségmentes(?) streaming olyan minőséget nyújt, amely bár nem igazán van versenyben a helyben tárolt (wav, DSD) zenefájlokkal, elég közel van, és több mint elég jó ahhoz, hogy a zenét élvezhessük. Feltételezve, hogy a streaming egy kiváló hangzásnak szentelt minőségi webhelyről származik, a jelenlegi csúcskategória meggyőzően maximalizálja az streaming lehetőségeit. Mindamellett, ez a technika történetének és lehetőségeinek az elején jár, a vele foglalkozó ipari érdekeltek, a jövőre nézve optimisták.
A megelőző század társadalmi és kulturális elemeinek közelítése hozzájárult az audio-reprodukció minősége felé mutató dinamikus haladáshoz. Ezt a zeneművészet és a mindenkori lemezkiadás bizonyítja, végül a nagy hűséggel virágzik. Az egzisztenciális ellenállás, az ellenkultúra lázadása a XX. század nagy robbanása volt, amely a művészetet és az ipari formatervezést táplálta, ma már nem hajtóerő. Most a társadalom nagyobb hangsúlyt fektet a kényelemre, legyen szó akár ezer MP3 dalról egy okos-telefonról vagy egy robot-programról, amely egy ízlés alapján lejátssza a betáplált zenei listát. A itt a negatív közös nevező az, hogy sikeresen eltávolítjuk az emberi felfedező szellemet a zenei érdeklődésből. A kényelmesség mellett keveseket érint meg a zene. Hallgat-e valaki teljes odaadással, teljes figyelemmel zenét? Vajon a kényelem valóban megkönnyíti az ember figyelmét?
Az ember veleszületetten vágyakozik a kézzelfogható dolgokra és azokra a tapasztalatokra, amelyeket érzékeink adtak nekünk. Ez az oka annak, hogy létezik csúcsminőségű hangzás és a hozzávalók. Az élmények támogatják a hangzás iránti szenvedélyt és inspirálják a kutakodást, az újbóli meghallgatást, folyamatosan és újra felfedezni a zenét, amit egy „audio-rendszer” indukál.
(-a szerk.)
