Willi Studer egy a sok audio-úttörő közül, aki 19 évesen alapította első cégét, rádióvevőket épített Tell márkanéven. Legkorábbi készülékei a Tell márkájú rádiók voltak, 1932-ben első egyéni vállalkozásában, Helvetia néven születtek. Édesapja, bútorasztalosként építette a készülékházakat. Willi perfekcionista volt, a rádiókészülékek túl jók és túl drágák voltak ahhoz, hogy a cég túlélje. Ezt követték a Televox márkájú rádiók, ez is egy kis cég volt a Svájc olaszországi részén, Mendrisio/Ticino melletti Melano-ban, amely asztali órákat gyártott. Egy évvel később Willi letette a mérnöki vizsgát és hamarosan sikeres rádió-konstruktőrként szerzett hírnevet. A II. világháború után azzal kezdte pályafutását, hogy átalakította, feljavította amerikai cégek Svájcba szállított magnóit. 1948-ban (Herisau, Svájc) január 5-én „Willi Studer, Electronic Equipment Factory” néven egy kicsiny, de professzionális audio-ipari céget alapított. Először nagyfeszültségű oszcilloszkópokat kezdett gyártani, majd a Studer bemutatta a Revox márkanévvel rendelkező leányvállalatát.
Az amerikai magnók európai piacra történő adaptálásából szerzett tapasztalatok megerősítették benne, hogy a saját cégen belül képes lesz ilyen berendezések tervezésére és gyártására. Magnóinak a REVOX márkanevet választotta. A ReVox (logó: REVOX) egy márkanév, amelyet a Studer 1951. március 27-én jegyeztetett be. A ReVox márkanév nagyon frappáns, a latin „vox” szó emberi hangot jelent, re-előtéte a hang újrateremtésére utal. A gyártó cég logója mindig kis és nagybetűket tartalmazott, helyesen a „V”-betű nagyobb méretben így: ReVox. 1960-ban Studer megkezdte a teljes együttműködést a Wettingen EMT Wilhelm Franz GmbH-val, melynek célja a professzionális Studer termékek eljuttatása a világpiacra.
Dr. hc. Willi Studer életének egész tevékenysége kihatott a „hangász” szakma munkájára. A Studer később leányvállalatot is alapított ReVox ELA néven, majd vásárolt hozzá egy gyárat Németországban. Bár a ReVox magnók jórészt Németországban készültek, ennek ellenére méltán képviselik a svájci finommechanikát. 1967-ben a 36-os sorozatú magnók a G36-tal véget értek. Addigra több mint 80 000 darab 36-os sorozatú felvevőt gyártottak. A jól bevált modelleket a tranzisztoros A77 váltotta fel, amely szervovezérlésű, közvetlen meghajtású szalagtovábbító tengellyel rendelkezett. Az A77-et, amelyből több mint 460 000 darab készült, integrált erősítő (A78) és FM tuner (A76) egészített ki. Bár az A77-et, és később a B77 modellt, alapvetően az 1970-es és a ’80-as évek svájci és német „közhasznú” hifi-piacára tervezték, a legtöbbet mégis professzionális vagy félprofesszionális alkalmazásokra vásárolták. Egyes példányaikat meg lehetett találni a zenészek otthoni stúdióiban, oktatási intézményekben és a rádiós produkciós irodákban, valamint rendszeresen „felléptek” a professzionális hangstúdiókban és helyszíni felvételi stúdió-kocsikban is. A széleskörű felhasználási lehetőségeknek egyszerű oka volt. Viszonylag megfizethető áraik ellenére rendkívül jól megtervezett, robusztus és megbízható gépek voltak, amelyek helyes beállítás és karbantartás esetén rendkívül jó műszaki jellemzőket értek el.
A Revox A77 mechanikáját, akárcsak a többi Studer rokonét, erős öntött alumínium alap köré építették, hogy stabil platformot biztosítsanak a motorok, a csévélő-orsók (esetleg szalagtányérok), a szalagvezetők és a fejek számára. Ahelyett, hogy a szalagvezetés és a csévélési funkciók egyetlen motorra lennének bízva – és ékszíjjakra, szíjtárcsákra és fogaskerekekre hagyatkozott volna a meghajtásban és mozgatásban – az A77 három nagy teljesítményű, közvetlen meghajtású aszinkron váltóáramú motort tartalmaz. A fő hajtómotor – egy tacho-szenzoron keresztül az abszolút fordulatszám-pontosság érdekében – elektronikusan vezérelt. Ekkor még a korszak átlag fogyasztóinak szánt gépeinek legtöbbje szinkronmotorral hajtott, amelynek fordulatszáma a (változó) hálózati frekvenciától függött. Már az A77 modellben, relék és szolenoidok segítségével, minden elektronikus vezérlésű, lehetővé téve a „light-touch” kezelőgombok használatát és a sokoldalú távvezérlési lehetőségeket. Az audio-elektronikát, a könnyű hozzáférés és szervizelés érdekében, modulárisan csatlakoztatható áramköri kártyákon alakították ki.
Ezek a ReVox felvevők „professzionális” 26.6 cm átmérőjű szalagorsókat is befogadtak, és 38 cm/s sebességgel működtek, amikor a legtöbb hasonló hazai gép csak 18 cm-es tekercseket és 19 cm/sec sebességet tudott kezelni(!) A Studer ReVox mérnökei emellett megtervezték és megépítették – példamutató szabványoknak megfelelően – saját „Revodur” felvevő- és lejátszó fejüket, amelyek lehetővé tették, hogy lényegesen egyenletesebb frekvencia átvitelt biztosítsanak, mint amire a legtöbb kortárs gyártó képes lett volna. Ezen túlmenően a „kímélő” szalag útvonalak a fej és a szalagok élettartamát maximalizálták. A 70-es évek egyik ReVox A77-es reklámja mulatságosan, de határozottan azt állította, hogy a cég mindössze négy alkatrészre vállal garanciát egy évig: a hajtókarra, a nyomógörgőre, valamint a lejátszófejekre, míg a maradék 842 alkatrészre egy életre szóló garanciát vállal(!)
Az 1967 és 1977 közötti 10 éves gyártási intervallum során az A77-es modell négy modellen keresztül fejlődött, és körülbelül 450 000 gép készült! Az A77 típust 1977-ben a B77 váltotta fel, amely elődje nagy sikereire épített, miközben megőrizte ugyanazokat az alapvető tervezési koncepciókat, a gépészet és az építés minőségét. Az audio-áramkörök nagyrészt a korábbi modellből származnak, de a B77 vezérlő rendszerét teljesen áttervezték, elsősorban digitális logikai egységeket használva relék helyett. A B77 valamivel jobb technikai teljesítményt ért el, és az állítások szerint, egy kicsit jobban is szólt. Minden bizonnyal bőkezűen volt felszerelve a felvétellel kapcsolatos szolgáltatásokkal, mint a sound-on-sound üzemmód és a sávszinkron.
Körülbelül 220 000 darab B77 egység készült az összesen 61 különböző modellváltozatból. A gyártási kapacitás csúcsán a Studer svájci regensdorfi gyára naponta körülbelül 175 új gépet tudott kiadni(!) A különböző modell opciók a fej formátum kiválasztásával kezdődtek. A „professzionális” opciók között szerepelt a mono teljes sávos, kétsávos (széles, 2,0 mm-es NAB-szabvány) vagy a sztereó (keskeny, 0,75 mm-es DIN-szabványú sávval). Ez a három formátum természetesen egyetlen irányban futtatta a szalagot. A szabványos „fogyasztói” opció a sztereó negyedsávos fej formátumot használta a sztereó műsorszám rögzítésére, ami után a szalagot meg lehetett fordítani, és így dupla műsoridőt lehetett rögzíteni. További opciók voltak a törlőfejre, amelyek átívelhetik a teljes sávot, vagy feloszthatók az egyes félsávok külön-külön történő törléséhez, vagy a két törlési hézag fedheti egymást, így biztosítva a tökéletes törlést.
A Studer a saját szabadalmú, a technikusok és hangmérnökök által elismert, „pillangó” fejekkel minimalizálja a mágneses áthallást. Egy másik kulcsfontosságú döntés az előnyben részesített kiegyenlítési szabvány volt. Az A77 modellben egy kapcsolóval a NAB vagy IEC (CCIR) visszajátszási kiegyenlítés választható (a formátumot gyárilag rögzítették). A B77 felvételi és visszajátszási EQ-ját a gyártás során határozták meg, így a készülék megrendelésekor a megfelelő NAB vagy IEC szabványt kellett megadni. Egy másik gyári specifikáció a két működési sebességet állította be: bármely szomszédos pár 9.5 és 19.5 cm/sec. valamint 19.5 és 38 cm/sec. között lehetett. Az egyéb modell opciók között szerepelt a csak lejátszó változat, a törölési vezérlőkkel rendelkező gépek, de rendelhető volt Rack-állványra szerelhető sínekkel, és szinkronizálási és távirányítós lehetőségekkel az akkor népszerű diavetítéshez.
A rengeteg gyári konfiguráció mellett, a Studer 1980-ban bejelentette a PR99 modellt, amely már nyilvánvalóan a professzionális felhasználókat célozta meg. A PR99 egy „magasabbrendű” változat, amelyet elsősorban az akkoriban egész Európában gyorsan szaporodó helyi rádióállomások számára gyártottak és forgalmaztak. Ezeknek az új műsor szolgáltatóknak általában viszonylag alacsony költségvetésük volt, mégis nagy számban volt szükségük „igásló” szalagos gépekre. A Studer reVox ezt az igényt is kielégítette.
A PR99 modell lett a „megfizethető Studer”, áthidalva a képességbeli szakadékot az otthonokba szánt B77 és az akkori legközelebbi professzionális megfelelője, a Studer B67 között. A legszembetűnőbb különbség a B77 és az eredeti PR99 között az utóbbi megemelt váza, (és a fejegység hozzáférhetővé tétele) amely a vezérlőpanellel egy szintbe került. A B77-nek csak egy lengéscsillapító karja volt a fejblokk bejáratánál, a 99-nek jutott egy a fej-blokk kijáratához is. A PR99 transzformátor-alapú szimmetrikus be- és kimeneti XLR csatlakozásokkal is rendelkezik, hogy megfelelően integrálódjon a professzionális keverőpultokhoz, az előlapi kezelőgombokkal kalibrált vagy állítható I/O-igazítás választható. Egy Tape Dump gomb is hozzáadásra került – a felcsévélő orsó motorjának letiltására – ezzel lehetővé vált a szalag nem kívánt szakaszainak „letiltása” a szerkesztés során anélkül, hogy a csévélőorsó vadul pörögne. Egy másik hasznos funkció a szinkron gomb pár megjelenése volt, amelyek a hangot a felvevőfej bármelyik csatornájáról játsszák vissza, nem pedig a visszajátszó fejből, lehetővé téve a szinkron rögzítést vagy a másik sávra történő felül szinkronizálást. A szabványos PR99-ek 19 hüvelykes rack-rögzítési sínekkel érkeztek, de volt változata vízszintesen, kerekes kocsiban, és egy másik, beépített monitor hangszóróval felszerelt kemény tokba (bőröndbe) helyezhető változata a hordozhatóság szellemében. A PR99 és a B77 legtöbb tekintetben nagyon közeli rokonok voltak, és ez gyakran „működési problémákat” okozott. Különösen az előlapi vezérlők bősége, amelyek a bemenet kiválasztására, a műsorszámok átmásolására, az I/O szint beállítására, a megfigyelési módokra és így tovább, gyakran vezetnek kínos felhasználói hibákhoz! Ne feledjük, ezeket a gépeket általában nem műszaki szakemberek, nem tapasztalt stúdióvezetők vagy hangmérnökök, hanem rádiós műsorvezetők és újságírók (sőt, magnó kezelő hölgyek) használták.
A Studer ReVox 1985-ben hozta piacra a PR99 Mark II verzióját. Ez az új, frissített modell egy intelligens, digitális szalag időzítőt is tartalmazott, kiindulópont helymeghatározással, cím kereséssel és automatikus ismétlési funkcióval, egy meglehetősen kicsi, de funkcionális „vágó szerszámmal”. Mindehhez egy variespeed funkciót is hozzáadott (±2 félhang), amelyet egy be/kikapcsoló gomb és a fej blokk feletti tartomány-szabályzó vezérel, valamint egy Cue-Edit funkciót, amelyet egy mechanikus tolókapcsoló működtet. Egy kevésbé látható, de még mindig meglehetősen fontos fejlesztés kibővítette a visszajátszó erősítőben a magas EQ beállítási tartományt, lehetővé téve a nagyobb fej-kopás kompenzálását.
Talán még nagyobb jelentőséggel bír az a tény, hogy a Studer ReVox ebben az időben beszállítót cserélt, és nagy teljesítményű Beyschlag és Philips alkatrészeket kezdett használni, ami sokak szerint hallható javulást eredményezett. Sokan azt állítják, hogy ez a Mark II változat a PR99 legjobb verziója, de négy évvel később, 1989-ben a ReVox kihozta a PR99 Mark III modellt, amely szürke kezelő-paneljéről volt felismerhető. A Mark III-ban bevezetett változtatások többsége valóban a gyártási költségek csökkentését célozta, talán a versenyképesség megőrzésének igénye miatt, mivel a műsorszórási világban a „digitális audio-forradalom” gyorsan kialakult. Az új digitális rögzítő rendszerek, mint például a Sony PCM F1 és az akkoriban új „R-DAT” felvevők a PR99 árának töredékébe kerültek, és bár akkoriban nem volt praktikus a szerkesztéshez, ezek a formátumok gyorsan népszerűvé váltak a hosszabb felvételi idő, olcsóbb média, valamint kompaktabb és könnyebb fizikai megjelenés miatt. A Mark III-at megkülönböztető további jegyek közé tartozik a mikrofon-bemenetek, a bemenetválasztó gombok (a vezérlőpult közepén), valamint a Sync gombok és a hozzájuk tartozó szinkron visszajátszási erősítők elhagyása (így már nem lehetett szinkronosan átmásolni a sávok között). Az elektronikát is jelentősen átdolgozták a FET- és műveleti erősítők széles körű alkalmazásával. A másik oldalról szélesebb beállítási tartományokat biztosítottak a hangszínszabályzók, az előmágnesezés és a törlési áram számára. Ennek eredményeként azonban a Mark III elektronikai kártyái már nem cserélhetők fel Mark I/II PR99-ekkel.
Az utolsó B77 Mark II és PR99 Mark III gépek 1997-ben hagyták el a regensdorfi gyárat, és ezzel véget ért a ReVox szalagos magnetofonok 46 éves hegemóniája. A legtöbb készülék „kemény életet” élt a stúdiókban, viszont ez megerősíti a PR99 lenyűgöző hosszú élettartamát és továbbra is kívánatosságát. A legkeresettebb modellek a jó állapotú, DIN pillangó fejjel szerelt sztereó félsávos gépek.
A PR99 folyamatos népszerűségének egyik oka, hogy gyakorlatilag minden alkatrész még mindig beszerezhető olyan speciális cégek gyűjteményétől, amelyek lelkesen támogatják ezeket a tisztelt gépeket. Általában ugyanez igaz testvéreire, az A77-re, sőt az előbbi, G36-os sorozatú szalagos gépekre is! Következésképpen ezeknek az idős gépeknek a tökéletes működőképes állapotba hozása általában – bár nem kis költséggel – egy tapasztalt elektrotechnikus számára a megfelelő szerszámokkal és teszt berendezésekkel kivitelezhető. A PR99 mechanikája nagyon robusztus és hosszú élettartamú, míg a normál kopást és elhasználódást szenvedő elemek, például a motor és a csapágyak, a tengely, a nyomógörgők és a fékbetétek meglehetősen könnyen beszerezhetők és cserélhetők. Ami az elektronikát illeti, a legnagyobb kockázatot messze a számos elektrolit- és hálózati szűrőkondenzátor meghibásodása jelenti, ezért a legtöbb szerviztechnikus szervizelés vagy felújítás során automatikusan kicseréli. Az elektronikai kártyákon lévő trimmerek a szennyeződés és a korrózió miatt kontakt-hibássá válhatnak, de ezek is könnyen cserélhetők. Szerencsére a PR99-ben nagyon kevés egyedi áramköri alkatrész található. A Studer ReVox szervizkönyvei nagyon alaposak és könnyen követhetőek, így a rutin karbantartás és beállítás nem jelent kihívást azoknak, akik ismerik az elektronikát és a magnók szervizelését. A gépek módosítása vagy átalakítása egyik konfigurációról a másikra nyilvánvalóan sokkal többet jelent, mint a rutin karbantartás, sőt vannak olyan cégek is, amelyek vadonatúj előlapi és házas fémmegmunkálást kínálnak, akár divatos színekben is. A fáradt megjelenésű gépek fiatalítására fa szekrények is készülnek.
Részlet egy 1973-ban készült interjúból: …”Elégedettek lehetünk a mögöttünk álló évek eredményeivel. Termékeink iránti lelkesedéssel és szeretettel párhuzamba állítható a műszaki tökéletesség és a lehető legjobb minőség iránti vágyunk, vagy Henry Ford szavaival élve: „szolgálj mielőtt pénzt keresnél”. A profitra való törekvésnek tehát egyértelműen a második helyen kell állnia”… – Willi Studer
A Willi Studer-díjat, amely Dr. hc Willi Studer vállalkozó hagyatéka, 1993 óta ítélik oda az ETH Zürich mesterképzési program legjobb hallgatójának a vonatkozó irányelvek szerint. Az ETH Zurich nemzetközileg elismert nemzeti oktatási intézmény, amely a világ minden tájáról vonzza a tehetségeket. A díjat a mesterképzési ünnepségen adják át.
