Audio-világunkban gyakran találjuk magunkat a specifikációk, mérések és kézzelfogható adatok hálójában. Mint sok audiofil, mindig azon az állásponton vagyunk, hogy bár a számok és a grafikonok döntőek, nem mondják el a teljes történetet. A mérhetőn túl van egy világ, amit a hangzás mérhetetlen aspektusainak nevezünk.
Régóta hangoztatott igazság, hogy a zene – a legmélyebb bánattól az öröm magasságáig – sokféle érzelmet képes kiváltani. Tehát az első, és talán a legfontosabb, a zenére adott érzelmi reakció. Igen ám de, hogyan mérhető az a libabőr, amikor kedvenc zenekarunk felvételét hallgatjuk? Vagy a könnycsepp, ami lecsordul, amikor egy ismerős dallam emlékeztet valamire a múltban? Ezek a reakciók mélyen személyesek és túlmutatnak minden mérőeszköz képességein. Audiofilként gyakran keresünk olyan berendezés-együttest, amely képes újrateremteni ezt az érzelmi rezonanciát, és olyan érzést kelt bennünk, mintha a művész közvetlenül előttünk lépne fel. Tulajdonképpen kutakodásaink lényege is ez, ez a lényege annak, amiről az audiofil világ szól.
Egy másik terület az „élő” koncert és a rögzített felvétel kiváltotta vita, ahol több mérhetetlen szempont is szerepet kap. Sokan azzal érvelnek, hogy egyetlen felvétel sem képes megragadni az élő előadás varázsát. Ebben van igazság; egy élő koncert nem csak a hangzásról szól. A levegőben rejlő energiáról, a művész és a közönség közötti interakcióról, valamint arról a kollektív élményről, hogy valami egyedi része lehetünk. A nagy hangzáshűségű audio-rendszerek azonban igyekeznek áthidalni (és néha túlszárnyalni) ezt a szakadékot. A cél az, hogy olyan pontosan reprodukálják a hangzást, hogy ha lehunyjuk a szemünket, jöjjön az érzés, mintha ott lennénk a nézőtéren. Ezt a „jelenlétet” nagyra becsüljük, de mégis, hogyan mérjük?
Aztán ott van a kedvencem, a „hangszínpad” és a „képalkotás” szempontjai. Ezek a kifejezések egy audio-rendszer azon képességére utalnak, hogy létrehozza a háromdimenziós hallásteret. Egy „jól képzett” és helyesen installált audio-rendszer minden hangszert és hangot elhelyezhet a saját, külön térbeli helyén, hasonlóan egy élő előadáshoz. Hogyan lehet számszerűsíteni a hangszínek skáláját, az aurák szélességét és mélységét vagy a képalkotás pontosságát? Természetesen vannak mérések a csatornaelválasztásra és a frekvencia átvitelre vonatkozóan, de ezek aligha karcolják meg annak a felszínét, amit akkor tapasztalni, amikor egy hangrendszer megfelelő, és az élő előadás holografikus illúzióját kelti.
Mérhetetlen szempont a helyes hangszín reprodukálása. A hangszín a hang színére vagy minőségére utal, amely megkülönbözteti az adott hangszert vagy hangot. Ettől különbözik a zongora a gitároktól, még akkor is, ha ugyanazt a hangot játsszák. A csúcskategóriás audio-berendezések célja, hogy hűen reprodukálják ezeket a hangszín árnyalatokat, de azt, hogy mennyire pontosan teszik ezt, nem lehet teljesen számokba foglalni (bár lehet vitatkozni, hogy a fázis-pontosság és a harmonikus hűség megfelelő). Sokkal inkább a hallgatási élményről szól, a különböző hangszerek hangjaiban rejlő finomságok felismeréséről és értékeléséről.
Beszéljünk az audio-rendszereinkkel fennálló személyes kapcsolatunkról! Sokunk számára hangrendszereink többet jelentenek, mint az összetevők gyűjteménye. Kaput jelentenek a múltbeli emlékeinkhez, tapasztalatainkhoz és érzelmeinkhez, régen a „nyugathoz”, manapság az egész világhoz. A csöves erősítő emlékeztethet valakit a nagy hangzás-hűséggel történt első találkozásra. Az első csúcskategóriás audio-komponens, amelyet hallottunk, az első alkalom, amikor egy zenemű valóban átmozgatott bennünket. Ezek az élmények gyakran jelentős mérföldköveket jelentenek életünkben. …”Emlékszem rá, mert egy igazán életre szóló élmény volt”…
Egy audio-rendszer egységeinek kiválogatása, az összeépítésének és gondozásának folyamata mélyen személyes. Minden – a műsorforrás kiválasztásától a megfelelő kábelek megtalálásáig – tükrözi az egyéni preferenciákat, a hangzáshoz való egyedi hozzáállásunkat, valamint azt, ahogyan a zenének milyennek kell lennie. Az összeállított hangrendszer a személyiségünk, az ízlésünk, sőt a zene és a hangzás iránti filozófiánk tükröződésévé válik. A személyes kapcsolat kiterjed a hallgatással kapcsolatos rituálékra és élményekre is. Egy audiofil számára a zenehallgatás nem csupán passzív tevékenység; ez egy magával ragadó rituálé. A fények tompítása, a lemez kiválasztása, a hangerő beállítása és a kedvenc hallgatási helyünkön való elhelyezés – ezek az aktusok meditatív, szinte szent élménnyé változtatják a hallgatást. Ez egy olyan időszak, amikor elszakadunk a világ nyüzsgésétől, és mélyen kapcsolódunk a zenéhez. Ez a rituális szempont személyes jelentőségű réteget ad az élményhez, így többről szól, mint pusztán hangminőségről.
Bár a csúcskategóriás audio-berendezések számszerűsíthető adatai tagadhatatlanul fontosak, nem adják meg a teljes képet. A mérhetetlen szempontok – az érzelmi reakció, az élő kontra rögzített vita, a hangszín, a hangszín és a személyes kapcsolat – egyaránt létfontosságúak audiofil élményünk alakításában. Arra emlékeztetnek bennünket, hogy a tökéletes hangzásra való törekvésünk középpontjában nem csupán a technikai kiválóságra való törekvés áll, hanem egy mély, érzelmes utazás is a zene és az emlékek világán keresztül. Ezek a mérhetetlen szempontok azok, amelyek egy puszta hallgatást élménnyé változtatnak és olyan utazásra visznek bennünket, amely éppoly személyes, mint amilyen mély. A rituálé közelebb visz minket a zenéhez, bizonyos szempontból hasonlóan egy spirituális vagy szexuális gyakorlathoz. Mivel mindannyiunk élete a figyelemért könyörög, fenntartjuk a rituálét, hogy játsszunk egy nagylemezt azzal a szándékkal, hogy kizárólag figyelemelvonás nélkül hallgassuk.
Sok audiofil zenehallgatás közben becsukja a szemét, vagy szinte sötétre tompítja a fényt, mert a hangzás felfogása a látással együtt nem olyan intenzív, mint látvány nélkül. Tehát a csukott szemmel észlelt hang összehasonlítása normál megvilágítás mellett nem tisztességes összehasonlítás. Vizuális észlelés nélkül pusztán a hangbeli kapcsolatot lehet elérni a zenével. A vizuális kapcsolat hozzáadása nemcsak az általános és immár holisztikus felfogást gazdagítja nagymértékben, hanem beindítja tükör-neuronjainkat is, amelyek érzelmi kapcsolatot létesítenek az előadókkal (és a színpad tervvel, a színpadi megvilágítással, videoklipeknél a rendező szándékával, stb.). A filozófusok mindig is azt tartották, hogy az arányt és az érzelmet vagy a testet és a lelket független azonosságként boncolgathatjuk. A valóságban csak a holisztikus megközelítés és multiszenzoros észlelésünk elfogadása a helyes érzékeléseink leírására. Az igazság van abban, hogy olyan pillanatokat hozzunk létre, amelyekre vizuális jelzésekkel vagy inkább a lélek, a test és az elme cseréjének teljes élményével emlékezzünk.
Más, de a fentiekkel kapcsolatos, hogy az audio-cégek többségét nem érdeklik a legdrágább mérések és a fent említett szempontokat érintő kutatások. Mert ez drámaian csökkenti a haszonkulcsot és lehetővé teszi a különböző márkák audio-felszereléseinek sokkal komolyabb összehasonlítását. Számunkra a „mérhetetlenség” jele, a néhány évvel ezelőtt használt kifejezés:
…„Ahogyan az alkatrészek minősége javul, a mérhetetlen dolgok egyre jobban hallhatóvá válnak”…
Mindenesetre szeretnénk elképzelni a jövőt az elektronáramlás szintjén, bármennyire is valószínűtlen jelenleg! Az alkatrészek minősége a mérésekben szerepet játszó számos tényezőről beszélhet, mint például a kapacitás, ellenállás vagy induktivitás.
Megjegyzés: Minden felvételnek van keletkezési dátuma, amely hozzávetőlegesen azonos az akkor meglévő felvételi technológiával, a felvett zenéhez olykor lazán kapcsolódó utómunkálati technikákkal, végül kapcsolódhat az adott fizikai adathordozóhoz. Egy ilyen összetett folyamatban a legkevesebb a minőségi tényező. Megfelelhet a közös kritériumoknak, valamint néhány általános, olcsó otthoni audio-rendszernek. Az, hogy egy adott hangrendszeren, egy bizonyos időpontban, más cégnél a teljesítményt élvezik-e vagy sem, nem mérhető és nem is előre jelezhető. Mert teljesen személyes.
