A The Decca Tree Stereo Recording Technique felvételi megoldásáról az internet a következőket írja: a Decca Tree beállítása három kör-karakterisztikájú (omnidirekcionális) mikrofont használ, T-alakzatban rendezve, amelyek gyakran egyenlő oldalú háromszöget alkotnak. A középső mikrofon jelét a két, egymástól meghatározott távolságra lévő mikrofon jeléhez keverik, hogy kitöltsék a sztereó képalkotásuk közepén észlelhető „lyukat”.
A magával ragadó térhangzás előállítása szükségessé tett különböző felvételi módszereket, amelyek túlmutatnak a sztereó felvételhez használt mikrofon technikákon. A kamaraegyüttes, kórus, szimfonikus zenekar térhatású hangfelvételének rögzítésére alkalmazott technikák közül sok a sztereó mikrofon technikák adaptációja vagy kiterjesztése.
Természetesen, a dologba mélyebben ásva, ettől többről van szó. A Decca Tree egy speciális mikrofontechnika, amelyet az Egyesült Királyságban székhellyel rendelkező Decca Company vezetett be. A Decca Records stúdióiban mindig is nagy hagyománya volt a kísérleti felvételi technikák kifejlesztésének, ideértve a térhangzást és a saját felvevő berendezések megalkotását. A Decca Records klasszikus zenei felvételeket készítő hangmérnökei Roy Wallace és Arthur Haddy az ötvenes évek elején úttörő szerepet játszottak a Decca Tree mikrofonelhelyezési technika alkalmazásában. Megteremtették a zenekar sztereó képének és kiegyensúlyozott lefedettségének érzetét, amelyet a karmester hallhatott dirigálás közben. A Decca Tree-t, mint kompromisszumot fejlesztették ki, a purista sztereó-pár és a zenekari felvételhez szükséges multi-mikrofonozási alternatívák közé. Alkalmazása a hangmérnökök egyéni ízlésétől és rutinjától eltekintve a mai napig nagyrészt változatlan. Ma is előszeretettel használják a klasszikus zenekari és operafelvételekben, mivel, jó lokalizációval rendelkező, kellően tágas sztereó képet hoz létre.
A technika három, omnidirekcionális (gömb-alakú átviteli karakterisztikájú) mikrofont alkalmaz, amelyek minden irányba érzékenyek. A mikrofonok által szolgáltatott jeleket két sávra keverik. A bal- és a jobb oldali mikrofont a felvétel megfelelő szintjére kell beállítani. A vezérlőben meglehetősen jó sztereó hangot kell hallani, de észlelhető egy „lyuk” középen. Az átfogott tér közepe távolabbnak tűnik, mint az oldalak, mert a mikrofonok távolsága esetenként nagyobb, mint 1 méter. Ennek oka a nem megfelelő közös módusú (L + R) jel. A hiányosság enyhítésére szerelték fel a középső mikrofont.
A Decca-fa mikrofonozási méreteket az ábra szemlélteti, de ezektől való apró eltérés megengedett, tehát útmutatónak kell tekinteni.
A fordított „T” konfigurációban kialakított klasszikus Decca Tree mikrofon-rendszer három Neumann M 50-est használ több méterrel a karmester pozíciója felett, bár a távolság a helyszíntől (annak plafonjától is) és az együttes méretétől függ. Egy zenekar számára a bal és a jobb mikrofon egymástól 1,4 – 2,4 méter távolságra van, a középső rész pedig körülbelül 0,7 – 1,8 méter a bal-jobb tengely előtt. A bal- és a jobboldali mikrofon összehangolásával testre szabható a Decca-fa által biztosított hangzás, a külső mikrofonok kissé kifelé irányíthatók, hogy jobban leképezzék a sztereó színpadot és ezáltal nagyobb hatást biztosítsanak. A bal mikrofont a hegedűkre, (a balra pásztázó mikrofonokat a hárfára és az üstdobra), a jobb mikrofont jobbra a csellókra, a középső mikrofont a fúvósokra, valamint a szólistára irányítva.
Ezután a sztereó-pár jeléhez viszonyítva a középső mikrofon-jelet mínusz 5 dB és mínusz 10 dB értékre kell beállítani úgy, hogy ne legyen domináns, de a középső „lyuk-hatás” megszűnjön. A középső mikrofon helyzete a sztereó-párhoz képest, a beállított alacsony jelszint ellenére, a hangzástér közepének stabilitására figyelemre méltó hatása van.
A mikrofonok elvileg bármilyen karakterisztikával rendelkezhetnek, de erre a módszerre általában az omnidirekcionális mintát használják – a Decca Tree, a zenekari felvétel szabványa. A Decca mérnökei a „fát” gyakran különböző mikrofonokkal egészítették ki. Az így kialakított mikrofon-rendszer kellő részletességgel – jól érzékeltetve a hangszerek és hangzásuk körüli/közötti teret is – képes magas minőségű klasszikus zenei felvételekre. Ha a felvétel készítői a helyszínen cserélhető kapszulákkal rendelkeznek, nagyon alkalmazkodó képessé teszik a rendszert. Kevéssé ismert tény, hogy Decca az M 50-től eltérő mikrofonokat is használt, különösen az M 49-et és a KM 56-at, de a modern helyettesítések közé tartoznak a TLM 50, az M 150, a Brauner VM-1 vagy a DPA 4003 APE gömb-karakterisztikájú modellek.
Az Abbey Road Institute az a hely ahol ezt a fajta mikrofonozási technikát tanítják. Míg a három mikrofonos technikák kiválóan működnek a hagyományos kétcsatornás sztereó jel előállításánál, keverésnél probléma adódhat. Ha egy három mikrofonos felvételt hangszórókon keresztül játszunk le, ez létrehozhat egy „harmadik, fantom hangforrást”. A csatornák közötti áthallás miatt minden kétcsatornás pár más-más fantomképet produkál, amely úgy tűnik, hogy mozog, ahogy a hallgatási helyzet változik, ami a fókusz és az egyértelműség elvesztéséhez vezet. A probléma ellenére sokan még mindig kiváló felvételeket készítenek ezen technikával.