Az otthoni audiofil zenehallgatás maradéktalan élvezete megköveteli azt, hogy tudjuk, mit hallgatunk. Nemcsak a hangrendszerbe bekapcsolt lejátszó, erősítő és hangsugárzó erényeit és korlátait kell ismerni, de a hallgatni-valóval is tisztában kell lennünk. Talán a műsorral van a legkevesebb gondunk, hiszen azért vettük meg X zeneszerző Y című művét Z muzsikus mesteri tolmácsolásában hanglemezen vagy CD-lemezen, mert éppen azt szeretnénk otthon meghallgatni és nem valaki vagy valami mást. Lehet a muzsika klasszikus vagy modern, több évszázados vagy múltheti, a zene szeretetéből adódó kíváncsiságunk és az internet jóvoltából rendkívül sok információt tudunk. Tesszük ezt azért, mert érdekel a zeneszerzők élete, a művek háttere, az előadók életpályája és természetesen a kezükben lévő hangszerek története is, legyenek ezek modernek vagy klasszikusok. Cikkeinkben és a tesztekben sok a technikai információ, de sokszor hivatkozunk a mesterhangszerek különleges hangzására is, kiváltképp a máig megfejthetetlen gyártástechnológiájú Amati, Stradivari és Guarneri hegedűkre, csellókra. Cikkünkben egy kis betekintést szeretnénk nyújtani az olasz hegedűk varázslatosságából, már amennyire az írott szöveg ebbe egyáltalán belátást enged.
Az Amati, a Guarneri és a Stradivari családok 1550 és 1744 között szinte folyamatosan, aktívan készítettek hangszereket Olaszországban, Cremona városában. Tevékenységük ideje alatt kelt életre a modern hegedű, ahogy ma tudjuk és ismerjük. A hegedűkészítők családfája az internet lexikonjaiban elérhetők, ezért csak időrendi összefüggésben nézzük kik ők?
Andrea Amati az a mesterember, aki a mai hegedű feltalálójának tekinthető. Cremonában hegedűkészítő dinasztiát alapított, amely több mint 500 éve hatással van az európai és a világ vonós-hangszer készítési kézműves iparára. Az Amati család hatása nélkül nem lenne Stradivarius, Guarnerius, Ruggieri, Bergonzi, Rogeri, Seraphi, Montagnes, és a ma ismert hegedű sem ebben a formában létezne. Két fia örökölte a mesterséget, Antonio Amati (1537–1607) a hegedűk, és Girolamo Amati (1551–1630), aki a kiváló csellók készítéséről híres.
Az Amati családon kívül Antonio Stradivari (1644-1737) és Giuseppe Guarneri del Gesù (1698-1744) a két leghíresebb/legismertebb hegedűkészítő. Andrea Guarneri (1626 – 1698. december 7.) Antonio Stradivarival együtt eredetileg tanonc volt Amati műhelyében/üzletében, majdan önálló vállalkozásba kezdtek. A Guarneri (írásmódja néha Guarnieri) hangszerkészítő család így Cremonában tevékenykedett Amatiék és Stradivariék mellett. A születési és halálozási évszámokból kiderül ki volt előbb és kinek kivel volt párhuzamos életpályája.
A Stradivari által jelölt legkorábbi hegedű 1666-ban készült, az Amati stílusában készült hangszereit karrierje első részében 1680-ig készítette. Ez idő alatt kevés hegedűt készített, feltehetően sokszor részt vett más hangszerek elkészítésében vagy a kész termékek kereskedelmében. Annak ellenére, hogy ebben az időszakban viszonylag kevés Stradivari hegedű keletkezett, az 1679-es „Hellier” hegedű bizonyítja, hogy Stradivari nemcsak kivételes kézműves volt, hanem, tervezési és szerkesztési készségei sokkal jobbak voltak, mint bármely más hegedűkészítő hangszere. Stradivari közel ezer hegedűt készített, 650 Stradivari hegedű még létezik, fellelhetőségük többé-kevésbé ismert, egyedi értékük több százezer dollártól több millió dollárig terjed. Minden hegedűnek a készítője által elkeresztelt saját neve/elnevezése van, de akadtak néhányan akik más nevet adtak a hangszereknek. A legdrágább Stradivarius-t több mint 15 millió dollárért adták el. De nem minden Stradivarius hegedű annyira drága, van amelyik „csak” 2 millió dollárba kerül. A „Messiás” hegedű, amelyet Stradivari épített az 1716-os „arany periódusa alatt”, úgy gondolják, hogy a leginkább makulátlanul megmaradt hangszer. Még soha nem játszottak rajta, becsült értéke 20 millió dollár. Egy híres gyűjtő szerint: …” Stradivarius hegedűk és Picasso művek büszke tulajdonosa vagyok. Sajnos Stradivarius nem tudott festeni és Picasso szörnyű hegedűket készített!”…:)
A gyártás titok, még ma sem megfejthető, csak bizonyos részletei ismertek, főleg a modern kori anyag kutatással kapcsolatos körben. Előfordulhat, hogy az Amati, a Guarneri és a Stradivarius gyártmányokon belül bizonyos kismértékű eltérések tapasztalhatók, akár már a tervezésben, de egyértelműen ugyanazon családon belül azonosak a hangszerek, a hangzás karakterek és a felharmonikus kontúrok. A Stradivarius hegedűk hangzása erőteljes és átható. A hangok „fényessége”, kifejezőképessége és ragyogása egyedülálló. A tudósok megpróbálták kitalálni, hogy mi a kialakult mítosz valóság-alapja, a hegedűket CT- és röntgen felvételek sokaságán vizsgálták, de nem sokra jutottak. Egyet tudunk, hogy a faanyag a Fiemme-erdő különleges lucfenyőiből származott. A mai hegedűkben is felfedezhetők bizonyos sajátosságok, a megoldások akár ismerősnek is tűnhetek. Azért hasonlatosak, mert ma szinte minden hegedű Stradivari, Amati vagy Guarneri tervei szerinti hangszer testtel készül. A hegedűtulajdonosok vagy a gyakran mesterhegedűkön játszó kiváló zenészek sora hosszú, a teljesség igénye nélkül válogattunk össze időrendi sorrendben több XX. századi művészt.
A legnagyobb mesterek – Niccolo Paganini, Fritz Kreisler, Mstislav Rostropovich, Itzhak Perlman játszottak a világ legjobb koncerttermeiben és helyszínein, mint a La Scala Milánóban, a Carnegie Hall New York-ban, a Concertgebouw Amszterdamban, valamint a Musikverein Bécsben. Természetesen még sokkal többet is megemlíthetnénk, mint Eugène-Auguste Ysaÿe-t, akit a hegedű királya névvel illették, vagy Henryk Wieniawski-t, akinek a „L’Ecole Moderne” című műve speciális hegedű-játék technikák fejlesztésére íródott. Csak éppen nem tudni, hogy milyen hegedűkön játszottak.
Kezdjük a sort három, a kor virtuózainak életét meghatározó hegedűtanárral!
Auer Lipót, Leopold von Auer (Veszprém, 1845. június 7. – Loschwitz (ma Drezda egy része), 1930. július 15.) világhírű magyar hegedűművész, zenepedagógus, karmester és zeneszerző. A világ zenei életének meghatározó alakja, zenei témájú könyvek szerzője, hegedű iskoláját ma is használják. Több zeneművet dedikáltak számára, például Csajkovszkij és Glazunov is neki ajánlotta hegedűversenyét. 1868-ban vásárolt hegedűjét ma Auer Stradivariusnak hívják.
Martin Pierre Joseph Marsick (1847. márc. 9., Jupille-sur-Meuse – 1924. okt. 21. Párizs) belga hegedűművész, zeneszerző és tanár volt. Hegedűjét Antonio Stradivari készítette 1705-ben és azóta vált ismertté, mint az Ex-Marsick Stradivarius. Ez a hegedű később (1966-1974 között) David Oistrakh hegedűművész hangszere volt.
Carl Flesch (Flesch Károly 1873. okt. 9. – 1944. nov. 14.) hegedűművész és tanár volt. Mosonban született Magyarországon. A hegedülni hét éves korában kezdett. Tízévesen Bécsben Jakob Grüne tanítványa. Tizenhét évesen Párizsban a konzervatórium hallgatója. Berlin, majd London következett ahol 1934-ben letelepedett. A Brancaccio Stradivarius tulajdonosa volt, de 1928-ban el kellett adnia, miután a New York-i tőzsdén minden pénzét elvesztette.
Folytatva a sort a híres hegedűművészek következnek, mindegyiküknek saját vagy kölcsön Stradivari hangszere volt. A személyes részeket a művészek születési ideje szerint állítjuk sorba.
Talán a leghíresebb, vagy a leggyakrabban emlegetett mester, Niccolò Paganini (1782 október 27. – 1840 május 27.) a 19. század első felének elkápráztató technikájú, a hangszer lehetőségeit korábban nem ismert mértékben kihasználó hegedűművésze volt. Gyakorta virtuóz balkezes pizzicatójával vagy azzal lepte meg közönségét, hogy egyetlen húron játszott le egész futamokat. Nemegyszer élt az elhangolás eszközével, azaz egyes speciális hanghatások érdekében elhangolta hegedűjét. Nemcsak az Il Cannone nevű, 1742-ben készült kedvenc Guarneri del Gesù hegedűjén volt virtuóz, de gitáron és brácsán is művészi szintre jutott játékával. Művészete és a halála körüli események mítoszt teremtettek személye köré. Már életében kiérdemelte „az ördög hegedűse” elnevezést, arra való utalás, hogy húsvér ember nem lehet képes effajta, a fizikai világot meghazudtoló virtuozitásra, csak amennyiben lepaktált az ördöggel. Paganini lelkes hangszergyűjtő is volt, kollekciója – amely halálát követően a Smithsonian Intézet tulajdonába került – több Guarnerit és Stradivariust is magába foglalt.
Jacques Thibaud (1880 szept. 27 – szeptember 1, 1953 szept. 1) Bordeaux-ban született. Édesapja hatására kezdett hegedülni, tizenhárom éves korában lett a párizsi konzervatórium tanulója. 1896-ban Pierre Monteux-vel, aki később híres karmestere lett, megnyerte a Paris Conservatoire hegedű díját. Részt vett az első világháborúban, sérülése miatt újra kellett fejleszteni játék-technikáját. 1943-ban létrehozta a Marguerite Long – Jacques Thibaud nemzetközi hegedűművészek és zongoristák versenyét, amely minden évben Párizsba zajlik. 2011-től énekesek is szerepelnek itt, ma már Régine Crespin szoprán tiszteletére a Long-Thibaud-Crespin verseny néven ismert. Thibaud 1953. szeptember 1-jén repülőszerencsétlenség következtében elhunyt. A repülő roncsai között megtalálták az 1720-ban készült Stradivari hegedűjének romjait is.
Jascha Heifetz (1901 febr. 2 – 1987 dec. 10) zsidó származású amerikai hegedűművész. Sokan úgy vélik, hogy akkoriban ő volt a legnagyobb hegedűművész. Vilnius-ban született, tizenévesként költözött az Egyesült Államokba, ahol a Carnegie Hall színpadán debütált. Gyermekkora óta virtuóz volt – mondta Fritz Kreisler, a XX. század egy másik vezető hegedűművésze. Hosszú és sikeres pályafutása és jobb karjának sérülése után azonban tanításra váltott. Heifetz-et Paganini óta a legnagyobb hegedű-virtuóznak tekintik. Heifetz tulajdonában volt az 1714-ben készült Dolphin Stradivarius, az 1731-es „Piel” Stradivarius, az 1736-ban készült Carlo Tononi, és az 1742-es David Guarneri del Gesù volt az utolsó, amelyet haláláig magánál tartott. A Dolphin Strad jelenleg a Nippon Music Foundation Japan tulajdonában van. Heifetz a Tononi hegedűt Sherry Kloss-ra, a mesterképző asszisztensére hagyta, a híres Guarneri most a San Francisco Legion of Honor Múzeumban van, ahonnan Heifetz végakarata szerint csak különleges alkalmakkor vehetik ki és csak az arra méltó muzsikusok játszhatnak rajta.
René-Charles „Zino” Francescatti (1902. augusztus 9. – 1991. szeptember 17.) francia hegedűvirtuóz. Marseille-ben született, mindkét szülője hegedűművész volt. Zino három éves korától tanult hegedülni, tehetségét gyorsan felismerték, már 10 évesen kiválóan játszotta Beethoven hegedűversenyét. Párizsba tanított, első világ turnéját 1931-ben tette, 1939-ben debütált Sir John Barbirolli-val és a New York-i Filharmonikusokkal, Paganini első hegedűversenyét játszva. A kiemelkedő képességű hegedűművész három évtizeden keresztül kivételesen lenyűgöző nemzetközi karriert futott be. Francescatti az összes nagyszerű hegedűversenyt játszotta. Előadásában Mendelssohn e-moll hegedűversenye, Saint-Saëns N.3 hegedűversenye, Bruch első hegedűverseny emlékezett és megbecsült. Francescatti számos híres LP-t készített, köztük az összes Beethoven hegedű-zongora szonátát lemezre vette Robert Casadesus közreműködésével.
Koncerteken és a lemezeken egyaránt az 1727-es „Hart” Stradivariuson játszott. 1976-os nyugdíjazása után eladta a hangszert és létrehozta a Zino Francescatti Alapítványt a fiatal hegedűművészek támogatására La Ciotatban.
Nathan Mironovich Milstein (1904 január 13. – 1992 december 21) ukrán származású Amerikában élt virtuóz hegedűművész. A XX. század egyik legszebben játszó hegedűművészének tartják, széles körben elismert volt J.S. Bach műveinek egyéni előadásairól, a romantika időszakának műveiről. Hosszú pályafutása ismert, a legrangosabb helyeken lépett fel. A 80-as évek közepén balesetben eltört keze miatti fájdalmas szenvedése után vonult vissza. Milstein 1945-ben szerezte meg az 1716-os „Goldman” Stradivarius-t, amelyet élete hátralévő részéig használt. Felesége, Therese tiszteletére átnevezte ezt a Stradivarius-t Maria Teresa-nak. Rövid ideig az 1710-es ex-”Dancla” Stradivariuson is játszott.
David Fjodorovics Oistrakh (1908 szeptember 30. – 1974 október 24.) híres szovjet hegedűművész és brácsás. Oistrakh szinte a világ minden részéről származó nagy-zenekarokkal és muzsikusokkal játszott együtt. Emlékezetes előadásainak sora között Dmitri Shostakovich műveinek valamint Aram Khachaturian hegedűversenyének előadásában verhetetlen. A 20. század egyik legrangosabb hegedűművészének tekinthető. David Oistrakhról ismert, hogy legalább hét, az akkori Szovjetunió tulajdonában lévő Stradivarius hegedűn játszott. Kezdetben az 1702-es Conte di Fontana Stradivarius-t választotta, amelyen 10 évig játszott, mielőtt, 1966 júniusában lecserélte volna a 1705-ös Marsick Stradivarius-ra, amin haláláig játszott. David Oistrakh Albert Nürnberger és Andre Richaume vonókat használt, amikkel nagyon meg volt elégedve, egyszer Párizsban személyesen találkozott Richaume-val.
Yehudi Menuhin (1916. április 22. – 1999. március 12.) amerikai születésű hegedűművész és karmester volt, aki előadói karrierjét Nagy-Britanniában töltötte. Széles körben tekintik a 20. század egyik legnagyobb hegedűművészének. Menuhin számos híres hegedűt használt, amelyek közül a legismertebb a Lord Wilton Guarnerius 1742. A több hegedűje is remek példány, mint a Giovanni Bussetto 1680, Giovanni Grancino 1695, Guarneri filius Andrea 1703, Soil Stradivarius, Prince Khevenhüller Stradivari 1733 és egy Guarneri del Gesù 1739.
Ruggiero Ricci (1918. július 24. – 2012. augusztus 6.) olasz-amerikai hegedűvirtuóz, akit „a XX. század Paganinije” néven tiszteltek. 1988. április 16-20. között a Giuseppe Guarneri del Gesù által készített, il Cannone, „az ágyú” nevű hangszerével lemezre vette Paganini 24 capriccióját.
Arthur Grumiaux báró (1921 március 21. – 1986 október 16.) Belga hegedűművész. Még csak három éves volt, amikor nagyapja sürgette, hogy kezdje meg zenei tanulmányait. Hat évesen kezdett konzervatóriumba járni, holott a hagyományos belépési korhatár a tizenegy éves kor volt. Amikor végzett a brüsszeli Királyi Konzervatóriumba iratkozott. 14 éves korában Brüsszelben debütált, az előadást a Brüsszel Filharmonikusokkal tartották, Mendelssohn műveinek koncertjével. 1945 után Londonban muzsikált, 1949-ben hegedű professzorrá nevezték ki a brüsszeli konzervatóriumban, ahol régen tanult. 1951-ben és 52-ben az Egyesült Államokban turnézott. Tulajdonában volt a Giuseppe Guarneri által 1744-ben készített „Rose” és egy Stradivarius, a „General Dupont” ami 1727-ben készült.
Leonid Borisovich Kogan (1924. november 14. – 1982. december 17.) szovjet hegedűművész. Különösen a szovjet hegedűiskola egyik legnagyobb képviselője. Kogan két Guarneri del Gesù hegedűt használt, az ex-Colint 1726 és az ex-Burmestert 1733. Dominique Peccatte francia vonókat használt. Kogan soha nem tulajdonolta ezeket a hangszereket, a szovjet kormánytól kapta kölcsön. A hangszerek napjainkban, egyenként, több mint 4 millió dollárt érnek.
Igor Davidovich Oistrakh (született 1931. április 27.) orosz hegedűművész. Tamara Rotareva és David Oistrakh hegedűművész fia. A Moszkvai Központi Zeneiskola növendéke volt itt debütált 1948-ban. Tanulmányait a Moszkvai Állami Csajkovszkij Konzervatóriumban folytatta, megnyerte a Budapesti Nemzetközi Hegedűverseny 1949-ben, és a Henryk Wieniawski Hegedűversenyt Poznań-ban 1952-ben. 1996 óta a brüsszeli Királyi Konzervatórium professzora. Egy aszteroidát (42516 Oistrakh) neveztek el apja tiszteletére, a tőle örökölt hangszereken játszik. (lásd fent)
Itzhak Perlman (született 1945. augusztus 31.) izraeli-amerikai hegedűművész, karmester és zenetanár. Korunk egyik leghíresebb hegedűművésze, virtuóza. Perlman világszerte híres. Pályafutása során koncerteket ad szerte az Egyesült Államokban, helyszínek között olyanok szerepelnek, mint a Fehér Ház, a Buckingham Palace II. Erzsébet angol királynő tiszteletére rendezett hangversenyek vagy Obama elnök elnöki beiktatási ceremóniája. Előszeretettel játszik a Detroit Szimfonikus Zenekar és a Westchesteri Filharmonikusok élén. 2015-ben megkapta az Elnöki Szabadság-érmet. Perlman az 1714-ben még Yehudi Menuhin tulajdonában lévő Talaj Stradivarius hegedűvel játszik és a Stradivari „arany időszakában” készült egyik legszebb hegedűnek tartja. Perlman a Guarneri del Gesu 1743-as „Sauret” modellen és a Carlo Bergonzi -féle, 1740-ben készült „ex-Kreisler” hegedűn is játszik.
Gidon Kremer (született 1947. február 27.) Szovjetunióból Németországba emigrált hegedűművész, karmester. Négyéves korában kezdett hegedűt tanulni nagyapjától és apjától, majd három év múlva a rigai zeneiskolában folytatódott képzése. Tizenhat éves korában a lett köztársasági versenyen első helyezést ért el. 1969-től a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban David Ojsztrah növendéke volt. 1965-től koncertező művész. 1969-ben Montrealban második, a genovai Paganini-versenyen első, 1970-ben a moszkvai nemzetközi Csajkovszkij-versenyen ugyancsak első lett. 1974-ben a szovjet filharmónia szólistaként szerződtette. Gyorsan haladt a világhír felé. 1980-ban Németországba emigrált. A következő évben az ausztriai Lékán saját kamarazenei fesztivált alapított (2011-ben másnak adta át a rendezvény vezetését). 1997-ben Kremerata Baltica néven fiatal balti muzsikusokból kamarazenekart alapított. Hangszere korábban egy 1730-ban készült Guarneri del Gesu volt, jelenleg egy 1641-es Nicola Amati hegedű.
Nigel Kennedy (született 1956. december 28.) brit hegedű- és brácsaművész, akit a világ egyik vezető hegedű-virtuózaként tartanak számon. Egyedülálló tehetsége friss energiát hozott a klasszikus és kortárs zeneirodalomba. Kennedyt egyesek a klasszikus zene fenegyerekének is tartják, kissé rámenős természete, illetve az esetenkénti szándékos faragatlansága miatt. Ugyan vannak emberek, akik nem kedvelik, de számos nagy művész által megbecsülésnek örvend. Ez annak is köszönhető, hogy Nigel Kennedy ars poeticájának érzi a komolyzene népszerűsítését, különösen a fiatalok körében. Az esetenként csak egyszerűen Kennedy néven ismert előadó a Guinness Rekordok Könyvében is szerepel, mint a legtöbb eladott klasszikus lemez előadója; az 1989-es Vivaldi – A négy évszak című felvételével érte ezt el ezt a rekordot. Önmagát ekképpen szokta definiálni: …”Mondhatják, ha akarják, hogy én egy komolyzenét játszó hegedűs vagyok, de én mindig egy olyan muzsikusként látom magam, aki a zenének nem csak egy részét játssza”….Hangszerek: Guarneri del Gesù, „La Fonte” 1735; Stradivari; Scott Cao; Johannes Finkel vonó.
A sorból a híres hegedűművész hölgyek sem hagyhatók ki. Következzenek most Ők!
Anne-Sophie Mutter (született 1963. június 29-én) német hegedűművész. Korai karrierjét Herbert von Karajan karmester egyengette. Több remekművet ajánlott neki, köztük Sebastian Currier, Henri Dutilleux, Sofia Gubaidulina, Witold Lutosławski, Norbert Moret, Krzysztof Penderecki, André Previn, Wolfgang Rihm és John Williams szerzőktől. Miután – 13 éves korában – több díjat nyert, Herbert von Karajan meghívta játszani a Berlini Filharmonikusokkal. Nyilvános bemutatkozásán 1976-ban a Luzerni Fesztivál színpadán Mozart D-dúr hegedűverseny No. 4 művét játszotta. Ezután a Salzburgi Ünnepi Játékok következett. Mutter először rögzítette Mozart harmadik és ötödik hegedűversenyét Karajan vezényletével a Berlini Filharmonikusokkal. 1980-ban, Mutter amerikai debütálása a New York-i Filharmonikusok mellett történt Zubin Mehta vezényletével. 22 éves korában, a Londoni Királyi Zeneakadémia tiszteletbeli munkatársa és nemzetközi hegedű művészeti karának vezetője lett.
Két Stradivarius hegedűje (1703-as Emiliani, 1710-es Lord Dunn-Raven Stradivarius) van, egy 1999-es Finnigan-Klaembt és egy 2005-ös Regazzi hegedűn is játszik. Mutter játék közben nem használ válltámaszt. Első koncert ruhája Chaneltől származik, majd Givenchy és John Galliano, Dior modellekben lépett fel. Jelenleg Nicholas Oakwell brit couturier ruháit viseli.
Hilary Hahn (született 1979. november 27.) amerikai hegedűművész. Pályafutása során már az egész világon adott elő, mind a zenekarok hegedűs szekciójának vezetőjeként, mind szólistaként. A kortárs zene bajnokaként is hírnevet szerzett. Több zeneszerző írt részére különböző műveket, mint pl. Edgar Meyer, Jennifer Higdon és Antón García Abril. Hilary Hahn egy intejúban elmeséli Klara Berkovich tanóráit. …”Öt évet tanultam nála a Peabody-n. Megtanította, hogyan kell előkészíteni a vonót, hogyan játszhatok kettős szólamokat, vibrato-t, pizzicato-t – alapvetően mindent, amit tudni kell a hegedűn való játszáshoz”…. Berkovich, többek között, elmondta Hahn-nak …”Amikor játszol Te vagy a háziasszony. A közönség tagjai a vendégek, akiket meghívsz a házadba. Fontos, hogy a darabot jól oda tegyük, hogy az emberek jobban élvezhessék”….
…”Hilary az élet zenei ajándéka. Ő egy nyitott gyermek, soha nem mondtam neki kétszer ugyanazt a dolgot. Bármit is mondtam neki, az a következő lecke volt, néha extra feladat. Amikor láttam, hogy olyan gyorsan halad, elmondtam a szüleinek – attól tartok, hogy túl sokat terhelem, hiszen még csak 6-7 éves. Nem panaszkodik, hogy túl nehéz neki, soha nem volt sok a tanulnivaló. Nem mondhatom, hogy valaha is túlterhelt”… – nyilatkozta Klara Berkovich.
Hegedűje egy Paganini Il Cannone 1864-es példánya, amelyet Vuillaume mester készített. Egy dán televíziós interjúban azt állította, hogy szinte soha nem veszi le szemét a hangszerről. Hahn az amerikai Isaac Salchow által készített vonókat használja, számára a Thomastik-Infeld húrok dominánsak.
A teljesség igénye nélkül említett hegedűművészek lemezfelvételeit nemcsak azért érdemes meghallgatni, mert korszakalkotó zeneszerzők műveiből kiváló interpretációkat hallhatunk, de nagy esély van rá, hogy a mesterhegedűk hangját lelkünkbe örökre bevéshetjük, még akkor is ha az a lemezborítón nincs mindig feltüntetve. A zenetörténelem megismerése és a művek meghallgatása, befogadása kiváltság, hiszen emlékezünk azokra a mesterekre, akik a mai napig életre keltik a zenét. Előttünk van kulturális örökségük a zene, ami meghallgatásán keresztül örökre a miénk.
Amikor egy hegedű kiváló zenész kezében van világos, telt hangon válaszol az inspirációra. Élőlényként mesél a bánatról és az örömről, a tragédiáról és a boldogságról, mindenki megérti saját útját, és mindenki megtalálja lelkében a választ.
Cikkünk szerkesztéséhez az alábbi forrásokat használtuk fel:
https://www.stradivarisociety.com/history-of-stradivari-and-guarneri-del-gesu/
https://www.nytimes.com/2019/01/17/arts/music/stradivarius-sound-bank-recording-cremona.html
https://tarisio.com/cozio-archive/browse-the-archive/makers/maker
