A legtöbb koncertzongorista magas szintű végzettséget szerzett a nagyobb egyetemeken és/vagy zeneakadémiákon. Ahhoz, hogy teljes mértékben elsajátítsa a zongorázás művészetét, készségeinek fejlesztésével sok évet kell eltöltenie. Ha azt nézzük, bármelyikük hogyan válhat koncertzongoristává, megerőltető képzésen kell részt venni, amely magában foglalja a gyors kottaolvasást, a ritmusérzék fejlesztését, a zenélést és a technikák elsajátítását. Tehetséges zenésznek lenni csak a kezdet. Koncertzongoristának lenni komoly karrier.
A többrészes, kissé hosszúra nyúlt ismertetőkkel elérkeztünk a ma élő legnagyobbakhoz, akikkel remélhetőleg még sokszor találkozhatunk a koncertpódiumokon.
Vladimir Ashkenazy (1937-) a klasszikus zenei világ egyik nehézsúlyúja. Oroszországban született, jelenleg izlandi és svájci állampolgársággal is rendelkezik, és még mindig zongora művészként és karmesterként lép fel szerte a világon. 1962-ben a Nemzetközi Csajkovszkij Verseny John Ogdon zongoraművésszel közös győztese. A következő évben elhagyta a Szovjetuniót, hogy Londonba éljen. Hatalmas felvételi katalógusa tartalmazza Rahmanyinov és Chopin összes zongoraműveit, Beethoven összes szonátáit, Mozart zongoraversenyeit, valamint Szkrjabin, Prokfjev és Brahms műveit. A 20. század összes legnagyobb nevével dolgozott együtt, köztük Georg Solti, Zubin Mehta és Bernard Haitink karmesterekkel. 2021-ben bejelentette visszavonulását a nyilvános fellépéstől, de 86 éves kora ellenére még mindig készít felvételeket. A Decca lemez társasággal kötött 58 éves együttműködés jegyében újra kiadták Ashkenazy első Bach-felvételét, a BWV 1052 d-moll 1. zongoraversenyének 1965-ös előadását a Londoni Szimfonikus Zenekarral, David Zinman vezetésével. A nagyszerű zongoraművész (és karmester), többször megosztja tapasztalatait és tanácsait fiatal zongoristákkal. …„Bach minden nagyszerű zenénk alapja és forrása”… – mondja, majd lefegyverző szerénységgel hozzáteszi: …„Bach mellett én semmi vagyok”…
Grigory Lipmanovich Sokolov (1950 – ) orosz zongorista, jelenleg spanyol állampolgár. Az élő zongoristák közül a legjobban megbecsült, repertoárja olyan barokk-kori zeneszerzőket ölel fel, mint Bach, Couperin vagy Rameau Schoenberg-ig és Arapov-ig. Rendszeresen turnézik Európában (az Egyesült Királyság kivételével), viszont Olaszországban tartózkodik. Grigorij Szokolov gyakori és szívesen látott vendég a bécsi Konzerthausban, akit a közönség – szinte áhítatos, szakrális hangulatot teremtve – nagyra értékel. Szokolov hírhedt arról, hogy nem szereti a versenyművek előadását, arra hivatkozva, hogy nincs elegendő próbaidő a zenekarral. Mindig megdöbbentő, hogy Szokolov milyen külső józansággal mutat be kirívóan erőteljes zongoraműveket, intenzitásával szinte behatol hallgatóiba. Nincs bohóckodás, nincsenek grimaszok, nincs performatív megjelenés, nincs más, mint a művészet – a legtisztább formájában. …”Azok közül, akiket a színpadon hallottam, mindenekelőtt Emil Gilelst szeretném megnevezni, a lemezek alapján Rahmanyinov, Glenn Gould , Solomon és Lipatti, ami az esztétikát illeti, Anton Rubinstein-hez érzem magam legközelebb”…
Sir Schiff András (1953 – ) magyar zongoraművész. 1979-ben Nagy-Britanniába emigrált, jelenleg Londonban és/vagy Firenzében él. 1987 óta osztrák, 2001 óta brit állampolgár, Siokava Júko hegedűművésznő férje. 2014-ben Queen Elizabeth II. születésnapján, a zene szolgálatáért lovagi címet kapott – a Knights Bachelor lovagi címet általában közszolgálatért adományozzák. (Például Sir Anthony Hopkins, Sir Elton John, Sir Michael Caine, Sir Billy Connolly és Sir Barry Gibb a Brit Birodalom Legkiválóbb Rendjének (MBE) parancsnokai (Commanders of the Most Excellent Order of the British Empire, Sir Cliff Richard, Sir Tom Jones és Sir Van Morrison a Brit Birodalom Legkiválóbb Rendjének (OBE) tisztjei; míg Sir Paul McCartney és Sir Richard Starkey – Ringo Starr a tagjai.) 2013-ban a londoni Királyi Filharmóniai Társaság (RPS) Arany Medáljával tüntették ki a brit fővárosban, a Wigmore Hallban. Arany Medál tulajdonosainak sorában olyan kiemelkedő muzsikusokhoz csatlakozott, mint Simon Rattle, Daniel Barenboim, Micuko Ucsida, Bernard Haitink, Nikolaus Harnoncourt, Alfred Brendel, Plácido Domingo, Pierre Boulez és Claudio Abbado. Pályafutása során a zenéhez való viszonya a nem változott, de életszemlélete és az időhöz való viszonya filozofikusabbá vált. Mindig hangsúlyozta, hogy az élő koncert élményét a legjobb felvétel sem pótolja. …”Együtt töltünk két-három órát, és úgy érezzük, a világ jobbá válik”…
Marc-André Hamelin (1961 – ) kanadai virtuóz zongorista és zeneszerző. Hamelint világszerte elismerték a klasszikus repertoár előadásaival kapcsolatos eredetisége és technikai hozzáértése miatt. Miután 1985-ben megnyerte a Carnegie Hall Nemzetközi Zenei Versenyt, egy ultravirtuóznak nevezhető repertoár felvételével egy ritka résben rendezkedett be. Ennek nagy része olyan zeneszerzőktől származott, akik technikailag is magasan kvalifikált zongoristák voltak. Hamelin sokféle zeneszerző sok művét rögzítette a Hyperion kiadónál, de több művet is komponált, köztük egy zongoraetűd-készletet mindent moll hangnemben. Nagyon egyedi értelmezése személyre szabott felvételeket eredményezett. A legnyilvánvalóbb a ritmushoz való hozzáállása. A darabokat olyan módon játssza, hogy gyakran lekerekíti a frázisokat. Ettől könnyen lehet, hogy egy hosszú darab túlságosan elnyújtottnak tűnik, de az ő kezében éppen ellenkező hatást vált ki. Az ember szinte érzi, ahogy a darab megszületik, ahogy a zugokat feltárja, a megnyugvás pillanatai lényeges állomásai az ihlet áramlásnak. Hamelin ritmikus szabadsága inkább szervesnek tűnik, mint szándékosan merésznek. Ezek mellett Hamelin hiper tisztasága a színárnyalatok csillogó szilánkjait eredményezi. Alex Ross, vezető zenekritikus, ezt nyilatkozta: …”Hamelin legendája növekedni fog – jelenleg nincs hozzá hasonló”… Később hozzátette: …”Hamelin művészetét magasra értékelik a zongora ínyencek, csodálják briliáns technikáját és kutató, mélyen gondolkodó megközelítéseit”…
Stephen Hough (1961-) brit zongoraművész tökéletes szólista és kamarazenész, aki ugyanolyan kényelmesen játssza a romantikus versenyműveket, mint egy zongoraötöst vagy Massenet vagy Ravel miniatűrjét. Stephen Hough generációjának egyik legjellegzetesebb művésze, egyike azoknak a billentyűs polihisztoroknak, akik otthonosan mozognak bármilyen zenében. Emellett komponál és fest, igazi reneszánsz ember. 1978-ban az Év Fiatal Zenésze Verseny döntőse volt, megnyerte a zongora szekciót. Az oktatáson és az előadásokon keresztül Stephen szorosan együttműködik a Royal Northern College of Music diákjaival, felbecsülhetetlen értékű betekintést adva nekik a muzsikába. Előadóként Hough fellépett a világ nagy színpadain, köztük a Carnegie Hall, a chicagói Symphony Hall, a londoni Royal Festival Hall és az amszterdami Concertgebouw koncerttermeiben. Stephen Hough több mint 50 felvételt készített, köztük Rahmanyinov zongoraversenyeit, amelyeket élőben vettek fel a Dallas Szimfonikus Zenekarral Andrew Litton vezetésével. Ezeket érdemes összehasonlítani a zeneszerző által készített felvételekkel. Hough számos albuma 1996-ban és 2003-ban nemzetközi díjat nyert, köztük több Grammy-jelölést, és nyolc Gramophone Magazin-díjat, köztük az év lemeze címet.
Jean-Yves Thibaudet (1961-) négy évtizede világszerte fellép, több mint 50 albumot készített, és napjaink egyik legkiválóbb zongoristájaként építette ki hírnevét. Pályafutása kezdetétől a standard repertoáron túl, sokféle műfajban alkotott, a jazztől az operáig, egyes műveket maga írt át zongorára. Mélységes szakmai barátságai átszelik a világot, spontán és gyümölcsöző együttműködésekhez vezettek a film, a divat és a vizuális művészet területén. Thibaudet két Grammy-jelölést kapott, a Preis der Deutschen Schallplattenkritik, a Diapason d’Or, a Choc du Monde de la Musique, az Edison-díjat és a Gramophone-díjat. Legutóbbi szólóalbuma, a 2021-es Carte Blanche olyan mélyen személyes szóló zongoradarabok gyűjteményét tartalmazza, amelyeket zongoraművész korábban soha nem vett fel. 2010-ben zenei teljesítményéért beiktatták a Hírességek Csarnokába, korábban az Ordre des Arts et des Lettres vezérigazgatójaként a francia kulturális minisztérium tisztviselője címmel tüntették ki. Gautier Capuçonnal együtt a Festival Musique & Vin au Clos Vougeot művészeti tanácsadója. A nagyszerű zongoraművész, Vladimir Horowitz egyszer azt mondta róla, hogy hallotta Thibaudet ujjait olyasmiket csinálni, amiket az övéi nem tudnak. Horowitz vitathatatlanul a legnagyobbak egyike volt. Jean-Yves Thibaudet élethosszig tartó szenvedélye az oktatás és a fiatal zenei tehetségek támogatása.
Evgeny Igorevics Kissin (1971 – ) orosz koncert zongorista és zeneszerző először csodagyerekként szerzett nemzetközi hírnevet. Kétévesen kezdett zongorázni, amint már elég magas volt ahhoz, hogy elérje a billentyűket. Nemcsak káprázatos virtuozitással és összetéveszthetetlen sztár vonzerővel rendelkezik, de a nemzetközi koncertkör élére való lendületes felemelkedése ritka példa. Kevés az olyan zenei karrier, amely ilyen magasra, ilyen gyorsan emelkedett. Meghódította a zenei világot. Jevgenyij Kissin zongoraművész szétzúzza a sztereotip képet, amelyet a zenekritikusok építettek köré, akiknek nem mindig tetszett, amit hallottak. …”Lehet távoli, mintha egy szibériai ládába zárták volna az érzéseit”… Kissin a világűrből érkező látogató, a furcsa előadó, aki papként hajol meg a közönség előtt egy vallási szertartáson, rengeteg páratlan technikát mutat be, de sok évtized alatt a virtuozitás mellett gyakran jeleníti meg saját érzelmeit. Hallani Schubert lassú mozdulatait, amelyeket Kissin annyira megfeszített és boncolgatott, hogy a zene elhalt. Lisztet, ahogy tigrisként ugrál, duzzad az erőtől, majd pár pillanattal később arpeggiált futamokat szór szét díszesebben és csillogóan, mint bármi. Rendkívüli művészi, de gyakran kifürkészhetetlen, és néha rideg. 1997. augusztus 10-én Jevgenyij Kissin játszotta az első szólóestet a London Promenade Concerts akkor 103 éves történetében. Sok kortársával ellentétben nagyon tisztában van a történelemben elfoglalt helyével. Életét az orosz zongoraművészek virtuóz iskolájának folytonosságának tekinti, amelyet gyerekkorában hallott a rádióban: Richter, Gilels, Rubinstein, Horowitz és főleg Van Cliburn.
Hélène Rose Paule Grimaud (1969 – ) francia klasszikus zongoraművész, a New York állambeli South Salemben található Wolf Conservation Center alapítója. Mindössze 13 évesen felvették a párizsi konzervatóriumba, három évvel később első díjat nyert. Sándor Györgynél és Leon Fleisher-nél tanult tovább, mígnem 1987-ben Tokióban tartotta nagy sikerű debütáló előadását. Ugyanebben az évben Daniel Barenboim neves karmester meghívta az Orchestre de Paris-ba. 1995-ben debütált a Berlini Filharmonikusokkal, Claudio Abbado vezetésével és a New York-i Filharmonikusokkal Kurt Masur vezényletével 1999-ben. Arról, hogy mennyire fontos számára az energia, mint zenész, és hogyan tudja kompenzálni, ha hiányzik – így vallott: …”Energia nélkül árvának érzem magam. A munkámnak különböző fázisai és területei vannak. Amikor csak magamnak zongorázom, az elengedhetetlen számomra – ha úgy tetszik, ez a jéghegy legnagyobb része, a víz alatti rész, amit a közönség nem láthat. Csak akkor érzek teljességet, ha megoszthatom a zenét másokkal, játszhatok közönség előtt – ez a jéghegy csúcsa. Az ilyen pillanatokban rengeteg energiát merítek a közönség reakcióiból. Ez nagyon drámaian hangzik, de a közönséggel való találkozás nélkül üresnek érzem magam. Úgy érzem, egy részem megszakad”…
Lang Lang (郎朗: Láng Lǎng 1982 – ) kínai zongorista, aki utánozhatatlan hangulatteremtő képességével örökre megváltoztatta a klasszikus zenei világot a színpadon és azon kívül is. Kínában gyerekek ezrei ültek a zongorához, a művész „Lang-Lang-effektusként” is ismertté vált. Szóval, akár tetszik a stílusa, akár nem, tagadhatatlan, hogy Lang Lang óriási hatással van a klasszikus zenei színtérre. Lang családjának egyetlen gyermekeként született. Apja, Lang Kuo-zsen az erhu nevű hagyományos kínai húros hangszeren játszott, eleinte a légierő zenekarának volt tagja. Anyja, Csou Hsziu-lan mindig zongorista akart lenni, természetesen volt is otthon hangszerük. A gyermek hároméves korában kezdett zongorázni Liszt Ferenc második magyar rapszódiájának hatására, amit egy Tom és Jerry rajzfilmben hallott. Ötévesen megnyert egy helyi versenyt, apja rendkívül erős egyéniség volt, olykor kegyetlen, nagy szigorral akarta fiát sikerre vezetni.
Nagyon kevés művész mondhatja el magáról, hogy mély hatást gyakorol a zene világára. Zongora-művészként, oktatóként és emberbarátként, valamint a művészetek befolyásos nagyköveteként Lang Lang teljes mértékben felkarolja az új technológiát és az innovációt, és utat mutatott a klasszikus zene 21. századi bevezetésében. Ugyanolyan boldog, ha a 2008-as pekingi olimpiai megnyitó ünnepségen nézők milliárdjainak, vagy csak néhány száz gyereknek az állami iskolákban játszik – Lang Lang a zenén keresztüli kommunikáció mestere. Az egyedülálló művészi és kommunikációs képességekkel megajándékozott Lang Lang mindenki máshoz hasonlóan egyesíti a kiválóságot és a hozzáférhetőséget, és hidakat épít a keleti és a nyugati kultúra között.
Hatja Buniatisvili (Khatia Buniatishvili 1987 – ) grúz származású Franciaországban élő zongoraművész. Édesanyja hároméves korában kezdte tanítani zongorázni, és olyan gyors ütemben fejlődött, hogy hatéves korában már a Tbiliszi Kamarazenekarral adhatott hangversenyt. 2003-ban elnyerte a kijevi Horowitz zongoraverseny különdíját 2010-ben szerződött le a Sony Classical lemezkiadóval, amely a következő évben adta ki bemutatkozó albumát. Ezen Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójára emlékezve Liszt-darabokat játszott. Híres helyszíneken játszott, mint a londoni Wigmore Hall, az amszterdami Concertgebouw, a bécsi Musikverein, 2008-ban pedig a New York-i Carnegie Hallban mutatkozott be. Gyakran játszik kamara hangversenyeken. Az utóbbi időben zongora mesterkurzusokat is tart. A grúzon kívül négy nyelven: franciául, angolul, németül és oroszul beszél folyékonyan. Khatia Buniatisvili játékát elismerik, közönség-kedvencnek számít. Khatia Buniatishvili megosztja a kritikusokat: hol dicsérik, hol kritizálják. Tüzes interpretációi miatt „klasszikus popsztárnak”, szexi ruhái miatt a „zongorás Betty Boop-nak” minősítették. Khatia Buniatishvili éppúgy elkápráztat zenei zsenialitásában, mint nőies vonzerejében. Interpretációi is mások, utánozhatatlan a váratlan színek kottára vetítésének, megszabadítva magát a szent jelzésektől, ami néha bosszantja a puristákat. Olyan technikával rendelkezik, amely lehetővé teszi számára, hogy meglépjen egy lépcsőt a nagy virtuozitású alkotások fölé. Khatia Buniatishvili egy modernebb, kevésbé megrekedt képet szeretne adni a klasszikus zenei világról, hogy egy kicsit megtörje a hagyományos kódokat. Teljesítményének szinte nincsenek határai. Legtöbbször csukott szemmel játszik: …„A színpadon teljesen átadom magam a műnek, anyagtalanná válok. A hang számomra egyfajta meditáció, különben is a szigor, a teljes kontroll nem szórakoztató”… – nyilatkozta egyszer.
Yuja Wang (王羽佳; Wáng Yǔjiā 1987 – ) kínai klasszikus zongoraművész. Hat évesen kezdett zongorázni, majd a pekingi Central Conservatory of Music-ban és a philadelphiai Curtis Institute of Music intézményeiben tanult. Lehet, hogy vitalitását szüleitől örökölte: anyja táncosnő, apja ütőhangszeres volt, akik kora gyermekkorától biztatták a játékra. 21 éves korára már nemzetközileg elismert koncertzongorista volt, világszerte koncertezett. Felvételi szerződése van a Deutsche Grammophon-al. Wang nemzetközi turnékra jár, előadásaiért mindig kritikai dicséretekben részesül. Yuja Wang New Yorkban él. Amikor 2007-ben Yuja Wang gyors beugrással debütált Martha Argerich helyett a Bostoni Szimfonikusokkal Csajkovszkij b-moll zongoraversenyével, még kevesen ismerték a nevét. Mára a világ egyik legkeresettebb zongoraművészévé vált, akinek merész öltözködéséről és féktelen energiájáról egyaránt beszélni fog az, aki ellátogat egy hangversenyére. Többször járt Budapesten, 2013-ban Kocsis Zoltánnal adta elő Bartók II. zongoraversenyét. …„éppen úgy hajol meg, ahogyan Presto játszik. Nagyon gyorsan, nagyon hirtelen, majdnem beveri a fejét a zongora billentyűkbe”… Yuja Wang megmutatja, hogy a feminin energia nem bájos szépelgést, finomkodást jelent, hanem féktelen, ragadós életörömöt, vadságot.
Elnézést kérünk mindazon rajongóktól, akiknek kedvenc előadója a felsoroltakból kimaradt. A sikeres, kiváló zongoraművészek sorát a jövőben folytathatjuk, ha E-mail címünkre megírva tájékoztatást kapunk kedves olvasóink kedvenceiről.
Cikkeink böngészése után olvasásra ajánljuk a következő lapok információit:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Bartolomeo_Cristofori
https://zongora.lap.hu/zongoragyarak/14350490
