Főként a kortárs és klasszikus-zenére, valamint a jazz-muzsikára fókuszáló német lemezcég, az ECM Records kiadványai hazánkban is nagy népszerűségnek örvendenek. Egy részt azért, mert magas hangzáshűségű, gazdag tartalmú kiadványokról van szó. Másrészt pedig azért, mert albumaik jelentős hányada CD és LP formátumban is elérhető. Az alábbiakban néhány olyan kiadványukra szeretnénk felhívni a figyelmet, amelyek a közelmúltban jelentek meg.
Anat Fort Trio: Birdwatching
Az izraeli zongorista, Anat Fort immár a harmadik albumát készítette el a német kiadó égisze alatt. A klasszikusnak nevezhető zongora-bőgő-dob felálláson most annyiban változtatott, hogy stúdióba csábította az egyik, régi zenész barátját, az olasz klarinétost, Gianluigi Trovesi-t, akivel számos közös fellépése volt már az elmúlt évek során. Most az új lemez, a Birdwatching keretein belül is megmutatják mire képesek együtt. Anat Fort friss albumán 12 szám kapott helyet, melyek döntő többségét a zongorista hölgy jegyzi szerzőként. Kivételt mindössze a repertoár utolsó előtti tétele képez, ugyanis az „Inner Voice” megszületésénél mind a négy, a lemezen szereplő muzsikus ott bábáskodott.
A Fort trió zenéje sokféle gyökérből táplálkozik. A fő irányvonalat a jazz jelenti benne, de „fűszerként” a ’80-as évek popzenéje és a közel-kelet zenéje is tetten érhető. Annak ellenére, hogy trió New York City-ben ténykedik, van egy határozott európai íze a produkciójuknak, amelyet csak, tovább fokoz Trovesi gazdag alt klarinét játéka és szellemiségének ereje. Az album címe, Birdwatching több szinten is kifejező. Egyrészt árulkodik Anat Fort természetközeli gondolkodásáról, más részt pedig egyfajta használati utasítás is a lemezhallgatók számára. Ugyanis a lemez mélyebb megismerésének titka abban a három kulcsszóban rejlik, amelyek „madármegfigyelésnél” is nagy jelentőséggel bírnak. Ezek pedig: nézni, hallgatni és várni.
Anat Fort fantasztikus technikájával igazi virtuóza hangszerének, de a sikerének titka nem csak ebben rejlik. A végső eredmény kialakulásában legalább akkora szerepe van annak is, hogy remekül kézben tartja az eszközöket, így produkcióját a fegyelmezett energiák, a lüktetés érzékenysége, az építkező előadás jellemzi. Az ilyen páratlan művészi eszközöket nem lehet iskolában, tankönyvekből elsajátítani. Ennek a kivételes művészi zsenialitásnak az elérésére csak nagy mesterek közelében, szerencsés esetben a mester partnereként lehet a birtokába jutni.
Közreműködnek: Anat Fort-zongora, Gary Wang-nagybőgő, Roland Schneider – dobok, Gianluigi Trovesi- alt klarinét
Tord Gustavsen-Simin Tander-Jarle Vespestad: What Was Said
Túlzás nélkül kijelenthető, hogy Tord Gustavsen az egyik legnépszerűbb norvég jazz zongorista. Aki, habár jazz-muzsikus mégis mindig visszatér a tradicionális norvég zenéhez. Gustavsen az a művész, aki szeret kísérletezgetni a különböző zenekari felállásokkal. 2003 és 2007 között élte a triós korszakát, ami három albumot eredményezett (Changing Places, The Ground, Being There). Ezt az „ensemble” időszak követte, egy albummal, ami a Restored, Returned címet kapta /2009/. Ezt követően Tord Gustavsen Quartet néven készített két albumot (The Well /2012/, Extended Circle /2014/). 2014-ben ismerkedett meg a német-afgán származású énekesnővel, Simin Tander-rel, aki a most elkészült friss albumán is szerephez jut.
A korábbi Gustavsen lemezekhez képest egy merőben eltérő felállással találkozhat a What Was Said című új koronggal ismerkedő lemezhallgató. Ugyanis zongora (+ elektronika)-ének-dobok felállásról van szó, ami első megközelítésben furcsán hat. De, amint láthatjuk a gyakorlatban abszolút működőképes. A szerzői oldalról tekintve vegyes összetételű albumon 13 szám kapott helyet. A művek egyharmadát Gustavsen önállóan, míg egy másik harmadát pedig társakkal együtt jegyzi szerzőként. A repertoár fennmaradó harmada norvég tradicionális dallamokat tartalmaz. A témák nagyon változatosak, egyvalami közös bennük, méghozzá az, hogy flow szerű élményt kínálnak a hallgatóknak. Gustavsen új lemeze ismeretlen szférákból hoz üzenetet. Szó sincs befelé forduló, elvont előadásról, inkább a zene eszközeivel filozofikus mélységekbe kalauzolja a közönséget. Gustavsen nagy erénye, hogy a zenéjében tökéletes hidat épített a múlt és a jelen között. Ennek köszönhetően a régmúlt idők, tradicionális norvég dallamai is új fényt nyertek.
Közreműködnek: Tord Gustavsen-zongora, elektronika, Simin Tander-ének, Jarle Vespestad-dobok
Avishai Cohen: Into The Silence
Sokak fejében egy kis zavar támad, ha meghallják az Avishai Cohen nevet. Ez cseppet sem véletlen, hiszen ugyanezen a néven él két nagyszerű muzsikus a világban. Az egyikük nagybőgőn, a másikuk pedig trombitán játszik, méghozzá jazz-t. Mind a ketten jártak már nálunk. Sőt a trombitás Cohen, már több alkalommal is megfordult a hazai színpadokon. Egyszer Mark Turner zenekarának tagjaként, máskor pedig a saját együttesével. Ez utóbbi koncertnél fordult elő az a vicces helyzet, hogy néhányan csak a nevet nézték a plakátokon, aztán a nézőtéren ülve hiába várták a színpadra a nagybőgős Cohen-t.
Mi most a trombitán játszó Cohen munkásságával foglalkozunk, aki a közelmúltban készítette el a 8. albumát, ami az Into The Silence címet kapta. Az új korong egyben az ECM-nél történő első, önálló bemutatkozása is. A friss anyag repertoárjában 6 számot találhatunk és valamennyi az előadó saját szerzeménye. A lemezt hallgatva gyorsan kiderül, hogy a muzsikus a hosszabb, kifejtősebb játék híve. Ebből fakadóan az elhangzó számok döntő többsége 8 percet meghaladó játékidőt képvisel. Sőt az album második felvétele, a „Dream Like A Child” a maga több mint 15 perces játékidejével az extra hosszú kategóriába tartozik.
A lemezt a muzsikus édesapja emlékére írta, méghozzá nem sokkal annak a halála után. A korong melankolikus nyitó tétele, a „Life and Death” megadja az egész album alaphangulatát. Cohen lemeze csöndes merengés az életről, a halálról, hangjegyekbe rejtett örök igazságok sora az emberről. Szívbe markoló zenemű, melynek hőse a magány, a halálközelség minden keserűsége ellenére őrzi emberi méltóságát. Az „Into The Silence”-től a „Behind The Broken Glass”-ig már a számcímek is sokat mondóak. Ráadásul a hallgató nem is fog bennük csalódni, mert nem csak frázis szagú üres keretek, hanem valódi tartalommal bíró művek.
Avishai Cohen nem csak remek muzsikus, hanem kiváló „szervező” is. Méghozzá azért, mert egy nagyon „erős” csapatot sikerült a stúdióba csábítania. Olyan nagyságokat hallhatunk a lemezen, mint például Eric Revis bőgős, akinek a neve Branford Marsalis albumairól lehet sokak számára ismert. De, valamennyi muzsikust dicséret illeti a lemezen nyújtott teljesítményéért. Úgy vélem, hogy ez az új lemez sok új rajongóval bővíti majd Cohen kedvelőinek a táborát.
Közreműködnek: Avishai Cohen-trombita , Yonathan Avishai-zongora , Bill McHenry-tenorszaxofon , Eric Revis-nagybőgő , Nasheet Waits-dobok
Mette Henriette: Mette Henriette
A Trondheim-ben született szaxofonos hölgy, Mette Henriette több szempontból sem a hagyományos forgatókönyv szerint készítette el a bemutatkozó albumát. Egy részt azért, mert egyáltalán nem számít tipikusnak, hogy valaki egy dupla koronggal lép be a lemezesek táborába. Másrészt az sem megszokott, hogy ilyen nagy számban saját szerzeményekkel jelentkezzen valaki a debütálásakor. Pedig a norvég muzsikus pontosan így cselekedett és a cím nélküli, dupla kiadványra 35 – hozzávetőlegesen 90%-ban saját – szerzeményt pakolt.
A kiadvány első korongján található felvételek intim hangszerelésben szólalnak meg: szaxofon, zongora és cselló. A hangzó anyag kategorizálása nem egyszerű feladat. Leginkább akkor közelítünk a valósághoz, ha a kortárs jazz és a „minimál zene” határmezsgyéjére pozicionáljuk a produkciót. Sőt a felvételeket hallgatva a „zajzene” kifejezést is előtérbe kerül. Ugyanis a muzsikus gondolkodásában ez is egy fontos irány. Mind a cselló, mind a szaxofon különféle zaj effektekkel színezi a kortárs zenei témákat.
A minimalista vonal a második korongon is megmarad, viszont itt – egy egész seregnyi muzsikus érkezésének köszönhetően – sokkal gazdagabb a zenei hangzással találkozhatunk. A hangfestésnek itt is kiemelt szerep jut. A kiadvány második korongja sokkal filmszerűbb hatást ér el az elsőhöz viszonyítva. Vagyis sokkal intenzívebben elindítja a belső mozigépet a hallgatóban. Mind a vonósok éteri hangzásának, mind a fúvósok repetitív szólamainak erős „képhívó hatása” van.
Vannak olyan előadók akik már a szerzeményeik címével is igyekeznek „irányba állítani” a hallgatót, míg mások erről úgy vélekednek, hogy ezek csak korlátozzák a hallgatói szabadságot. Utóbbiak, gyakran csak egy-egy római számot adnak a szerzeményeik címéül. Mette Henriette valahol a két irányzat között jelölte ki a saját útját. A címválasztásban is a minimalizmust követi, így a hallgatóra bízza azt, hogy ki miként bontja ki a „csomagot”. A repertoárban egymást érik az olyan számcímek, mint pl. a „So”, az „O”, a „?” és az „I”. vagyis szabadon szárnyalhat a fantázia.A teljes kiadványt tekintve azt mondhatjuk, hogy a repertoárban jelentős súllyal vannak jelen a rövid impulzusokat közvetítő szerzemények. Az elhangzó felvételek mintegy fele nem éri el a 2 perces játékidőt. De, szép számmal találhatunk olyan szerzeményeket is amelyekkel azt bizonyítja a fiatal norvég muzsikus, hogy nem állt távol tőle a kifejtős játék sem (pl. a „Passé”, a „Wildheart” és az „I”). Egy nagyon izgalmas és erős anyaggal nyitott Mette Henriette, de az ilyen magasra tett léc után mindig az a kérdés, hogy hogyan tovább?
Közreműködnek: Mette Henriette-szaxofon, Johan Lindvall-zongora, Katrine Schiøtt- cselló, Henrik Nørstebø- harsona, Eivind Lønning-trombita, Sara Övinge-hegedű, Karin Hellqvist-hegedű, Odd Hannisdal-hegedű, Bendik Bjørnstad Foss-brácsa, Ingvild Nesdal Sandnes-cselló, Andreas Rokseth-bandoneon, Per Zanussi-nagybőgő, Per Oddvar Johansen-dobok.
