– avagy a hangszedő túlnyúlásának beállítása Baerwald (Lofgren A), Lofgren B, Stevenson szerint.
A Pro-Ject Aling it DS3 egy egyszerű és hatékony, un. kétpontos hangszedő-igazítási eszköz (alignment tool, úgymint protactor, magyar megfelelője: ívszögmérő sablon), amely minden Pro-Ject lemezjátszóhoz használható, de alkalmas más gyártók hangkarjaihoz is. Minden beállítási ábra egy „szerszámra” került – a túlnyúlás, az azimut és az érintőlegesség beállításához különböző ábrák állnak rendelkezésre. A három, nemzetközileg elfogadott, különböző geometria (Baerwald, Löfgren B, Stevenson) szerinti igazítási görbe 8,6″, 9″, 10″ és 12″ hosszúságú hangkarokhoz használható. Ezzel az eszközzel több beállítani valót egyszerre és pontosan elvégezhetünk. A felületen lévő ábrák csoportosítása meghatározza és lehetővé teszi annak azonosítását, hogy hangszedőnket melyik Pro-Ject hangkar modellhez állítjuk be.
Egy változóra mindenféleképpen figyelnünk kell, mégpedig a kar hosszára, ami lemezjátszónként változik. A legtöbb lemezjátszó specifikációja megadja a kar tényleges hosszúságát és a túlnyúlást. A túlnyúlást egyszerűen le kell vonni az effektív hosszból, mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a távolság méréssel történő pontos meghatározása jobb eredményt ad. 1 milliméter = 0.0393700787 inches, tehát pl.: egy kar effektív hosszúsága 245mm és a megadott túlnyúlási érték 15mm, akkor a levonás után 230 x 0.0393700787 = 90.5 az eredmény. A hangszedőt a 9 inch méretre megadott ábrához kell igazítani. A számítás és a beállítás minden karhosszhoz beválik.
A hanglemezek legbelső és legkülső modulált barázdájának sugaraira többféle szabvány létezik. A leggyakrabban használt méretek a következők:
-A DIN (IEC 98) egy német szabvány, és a legkisebb belső sugarat (57,5 mm) határozza meg.
-IEC/RIAA (IEC98-1958, RIAA-1963), nemzetközi szabvány, (a legnagyobb 60,325 mm). Mindkettő ugyanazt a külső horonysugarat használja (146,05 mm).
-A JIS (S8502-1973) egy japán szabvány, és valamivel nagyobb belső sugarat használ, mint a DIN (57,6 mm), és a három közül a legnagyobb külső sugarat (146,5 mm).
A DIN és az IEC 1964 óta egyaránt nagyobb, 146,3 mm-es külső sugarat ír elő, de ez nem jelent nagy változást. Miért szükséges a pontos beállítás? A követési torzítás a modulált területen minimálisra csökken. Ez különösen kritikus a belső barázdák esetében, mivel a torzítás jelentősen megnő a belső nullponton túl. A sugarak alapján a nullpontok kiszámítása igazítási módszerek szerint történik. Mindhárom a szöghiba következtében fellépő torzításról szól. Mindhárom geometria működik, mindhárom kompromisszum, csak máshol köti meg a kompromisszumot. Az, hogy melyik stratégiát válasszuk, az a személyes preferenciáitól függ.
Stevenson a megnövekedett átlagos torzítás rovására a legkisebb belső barázda-torzításra optimalizál. A Stevenson szerinti beállítás a szöghiba és így a torzítás csökkentésére optimalizált a belső barázdákon. A kislemezek lejátszása és az erre érzékeny hangszedők használata esetén jó. Ha a hangszedő nehezen birkózik meg a belső barázdákkal, akkor érdemes ezt választani.
A Baerwald (más néven Löfgren A) általában a legjobb kompromisszum, amely minimálisra csökkenti a torzítást a lemezen, és alacsonyan tartja a torzítást a belső és külső barázdáknál. A Baerwald arról szól, hogy a lemez lejátszásának se az elején, se a közepén, se a végén ne legyenek torzítás csúcsok, tehát a torzítás a lemez egészén ne menjen soha egy bizonyos szint fölé.
A Löfgren B a legalacsonyabb RMS torzítást adja, de a belső és külső barázdáknál megnő a hiba. A Löfgren arról szól, hogy az egész lemezt tekintve az átlagos torzítás legyen alacsony, ennek az az ára, hogy az elején és a végén magas a torzítás, a középrészen viszont alacsony.
Azt mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a nullpontok és az igazítási módszerek minden kombinációja eltérő túlnyúlást és eltolási szöget eredményez. Ez normális. Ajánlatos a beállítást minkét ponton ellenőrizni. A hangszedő-tű védelme érdekében a beállítást lehető legóvatosabban kell elvégezni! Első lépésként állítsuk be nullára az anti-skating szabályzót, és a karmagasságot (amennyiben a kar konstrukciója erre lehetőséget nyújt)!
Utána a túlnyúlást állítsuk be a hangszedő helyzetének megfelelően úgy, hogy a tű hegye tökéletesen nyomon kövesse az ívet a sablonon. Állítsuk a tű hegyét az ívvonalra a sablon széléhez közel! Ezután emeljük fel, majd helyezzük tovább az íven! Ha a tű közvetlenül követi az ívet, a túlnyúlás megfelelően van beállítva. Ha nem, a túlnyúlást növelni vagy csökkenteni kell a hangszedő előre/hátra mozgatásával a shell hosszúkás vájatában. Ha a shell rései túl rövidek a megfelelő túlnyúlás beállításához, akkor másikat kell választani. Miután a tű pontosan követi az ívet, a túlnyúlás jól be van állítva, és a hangszedő beállító ívszögmérő sablon is tökéletesen helyezkedik el a lemezjátszó-tányéron.
Az eljárás hátralévő részében ívszögmérő sablont nem szabad mozgatni. Következik a tükör, a hangszedő velünk szemben lévő, rövidebb oldalának vízszintbe állítása. A beigazításhoz a tűnyomást 0 vagy 0,5 gramm alá kell csökkenteni. Ügyelni arra, hogy a hangszedőt, a parallaxis hiba elkerülése érdekében, egyenes vonalban szemből nézzük. Ezt a legkönnyebb alacsony szögben való rálátással végezni. Itt nagy segítség lehet egy nagyító vagy egy telefon kamerája, esetleg egy nagy fényerejű lámpa. A lámpát úgy kell beállítani, hogy a hangszedő alatt ne vessen árnyékot és ne képezzen tükröződést.
Mi az alapprobléma?
A hanglemezvágógép vágófeje egy sugár mentén egyenes pályán mozogva vágja a barázdákat. A tű mindig a sugárra merőlegesen halad a barázdában, és ez lenne a tű ideális útja lejátszáskor is. Ez azonban radiális (tehát egy pont körül elforduló) karok esetében nem lehetséges. A tű mindig egy íves pályán fog közeledni a lemez közepéhez. Ennek a pályának maximum két olyan pontja van, ahol a tű merőleges a sugárra, ezek az úgynevezett nullpontok. Azért nullpont, mert ezekben a pontokban a szöghiba, és a szöghibából adódó torzítás nulla. Ezen a két ponton kívül mindig van szöghiba, mindig van valamennyi torzítás. Ez elkerülhetetlen. Az egyes geometriák a gyakorlatban abban különböznek, hogy hol vannak a nulla pontok, vagyis amikor a tű az íven, amit bejár, hol pontosan merőleges a lemez sugarára.
Baerwald nulla pontok: 66.0, és 120.9 mm
Loefgren nulla pontok: 70.3, és 116.6 mm
Stevenson nulla pontok: 60.325, és 117.42 mm
A kompromisszum, amit meg kell kötni az, hogy hol legyen az elkerülhetetlen torzítás, és mennyi legyen. Ebben segítenek a különböző geometriák. Fontos kijelenteni, hogy egyik geometria sem szükségszerűen jobb, mint a másik. Nincs abszolút jó, csak adott célnak megfelelő. Nagyon ritka az az eset, amikor nem lehet az univerzális sablonnal beállítani egy hangszedőt. Ilyenkor ellenőrizni kell a tányérközép és a kartengely közötti távolságot, hogy a karhoz megadott értékű-e, ha nem, korrigálni. Ok lehet még az is, ha az adott karhoz nem megfelelő shell-t használunk. Vagy a kar eleve speciális geometria szerint működik, de ez igen ritka. Reméljük sikerült pár dolgot megvilágítani, minimalizált torzítású zenehallgatást kívánunk!
